Barion Pixel Skip to content
modellügynökség, Silver Chic

A nő minden korban szép – modellügynökség csak 40 felettieknek!

Ha hagyja lenőni ősz tincseit, ha büszkén viseli szarkalábait, akkor azért, ha plasztikai, kozmetikai beavatkozásokkal fiatalítja magát, akkor meg azért kapja a rosszindulatú megjegyzéseket. Az egyformára filterezett arcok és a fiatalságot bálványozó fogyasztói világban gyakran érezheti magát mellőzöttnek, aki elmúlt 30. Szerencsére úgy tűnik, a régi beidegződések lassan kopni kezdenek, a hirdetésekben, divatmagazinokban, de még a kifutón is fel-fel tűnik az idősebb generáció. A kortalan szépséget ünnepli a magyar modellügynökség, a SilverChic is, negyven év feletti modelljeikkel.

Ilkaházi Júlia régóta készült a telefonhívásra. Uhrik Teodóra, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész – akivel korábban soha nem beszéltek – azonban a harmadik mondata után félbeszakította: „Benne vagyok! Mikor és hová menjek?”

„Mikor még csak dédelgettem, formálgattam magamban az álmomat, tudtam, vele mindenképpen szeretnék dolgozni” – mondja róla Julcsi. „Dóra egy személyben testesíti meg mindazt, amit az ügynökséggel szerettem volna létrehozni. Gyönyörű nő, csodás kisugárzással, aki büszkén viseli a korát.”

modellek, 40plusz, SilverChic
Ilkaházi Júlia alapító, Uhrik Teodóra belettművész, modell és Cseh Myra modell, egykori Náray lány Strasbourban a divatbemutató után

Az ügynökség alapítója még nincs negyven, de a többi harmincashoz hasonlóan erősen foglalkoztatja az öregedés. Néhány évvel ezelőtt egy barátnőjével beszélgetve döbbent rá, mennyi félelmet táplál magában az öregedéssel kapcsolatosan. A plakátokról, reklámokról, kifutókról egyre több, egyre fiatalabb lány néz vissza ránk, jelezve, ha elmúltál húsz, harminc, már nem számítasz.

„Annyira abszurd, hogy tizenéves lányok reklámoznak szemkörnyékápolót, huszonévesek olyan kollekciókban vonulnak, amit a gyakornoki fizetésből biztosan nem tudnának megfizetni. Ha a hirdetéseket nézzük, úgy tűnik, mintha harminc felett nem lenne élet, pedig az ország korfája nagyon nem ezt mutatja. Persze, hogy félünk az öregedéstől, ha a többi korosztály képviselőjét ritkán látjuk a képernyőn – vagy ha mégis, akkor is beteg, megtört asszonyként.”

Julcsi a tettek mezejére lépett, két és fél éve modellügynökséget alapított, korhatárral: csakis negyven év felettieknek.

Nem csak a húszéveseké

Az ügynökség megalapításával nagyon ráérzett valamire. Amint megjelent az első sajtóhír a SilverChic-ről, megrohamozták az újságírók, hetente több százan jelentkeztek modellnek. Külföldön is egyre többen nyitnak az idősebb korosztály felé: a divat- és szépségipar vezetői tágítják a korhatárokat (és törekszenek diverzitásra az alkatot, bőrszínt illetően is), több nagy divatmagazin különszámmal jelent meg, dicsőítve a méltóságteljes öregedést, a kifutókon megjelentek az ötvenes, hatvanas, hetvenes éveikben járó modellek. A változás elindult, bár igen lassan, a divathetek kifutóin vonuló modellek még mindig csak egy-két százaléka töltötte be az ötvenedik életévét. Nem így október közepén Strasbourgban, az Európa Palotában Kovács Erika bemutatóján – de erről egy picit később.

A SilverChic újított azzal is, hogy a profik mellett amatőröket is várt. „A szó legpozitívabb értelmében vett hétköznapi nőket kerestünk, édesanyákat, vállalkozókat, vezetőket és alkalmazottakat. Hús-vér embereket.”

Önbizalomtréning tűsarkúban

Persze nem lesz valakiből egyik pillanatról a másikra modell. „Háromnapos tanfolyamokat szervezünk, amelyekre bárki jelentkezhet” – magyarázza az ügynökség vezetője. „A négy-hat fős alkalmakra meghívjuk a szakma hiteles képviselőit, például Schmidt Bea sztármanökent, aki hetven pluszosan is ragyog, vagy Cseh Myra modellt. Beszélgetünk többek között életmódról, a közösségi médiában és a hétköznapi életben való megjelenésről egyaránt. A következő napokban profi modelljeink segítségével megtanulják, hogyan kell végigmenni a kifutón – felejthetetlen élmény látni, ahogyan olyan nők, akik csak ritkán, vagy soha nem viselnek magas sarkút, egy-két forduló után már új emberként vonulnak a catwalkon.

modellügynökség, silverchic
Catwalk gyarkolás Cseh Myra modellel

A stylistunk színtanácsadással segít, miközben nappali sminket és frizurát készít a szakember, ezután portrésorozat készül róluk. Harmadnap pedig már alkalmi viseletben és sminkben állnak fotósunk előtt modelljeink. Persze nem ígérhetem meg mindenkinek, aki részt vesz ezeken az alkalmakon, hogy következő héttől ömleni fognak az ügynökségi ajánlatok. Ez a három nap sokkal inkább a női közösség megtartó erejéről, az önbizalom növeléséről szól, mint arról, hogy valakiből ilyen rövid idő alatt modell váljék. És nem is feltétlen ez utóbbira van igény.

A legtöbben nem azért jönnek, hogy szakmát váltsanak, hogy ezentúl manökenként keressék a kenyerüket. Viszont három nap múlva feltöltődve, praktikus tanácsokkal ellátva, egészen kicserélve mennek haza.”

Ki mondta, hogy az ősz nem szép?

Andri Diána három éve drasztikus lépésre szánta el magát. Hosszú, sötét haját egészen rövidre vágatta – egészen a festék lenövéséig. „Korán megjelentek az ősz csíkok a hajamban, magától értetődő volt, hogy festékkel takarom el őket. Aztán egyszer elegem lett. Biztos, hogy jót teszek magammal a megszokásból rendszeresített festéssel? Miért kellene takargatnom azt, ami természetes? Az őszbe hajló, vagy egészen galambfehér hajkorona is lehet esztétikus, ám mindez nem a leírt szavakban, hanem a tettekben, képekben lesz hiteles.”

Diána úgy döntött, kiáll a sorból. A hajvágás után nem sokkal elindította a „Merj őszülni!” kampányt. Itthon akkoriban az első fecskék közé tartozott, de az internetet böngészve hamar sorstársakra lelt. „Mintha egy új világ nyílt volna ki, ahogy egyre több gyönyörű, őszbe hajló hajkoronát láttam a közösségi médiában. Aztán elindult a SilverChic – annyira örültem, hogy végre itt egy ügynökség, ami nem egysíkúan kezeli a szépséget!”

A kommunikációs szakemberként dolgozó Dia két éve vett részt a tanfolyamon. „Olyan jó volt kiszakadni a hétköznapokból, szorgos, profi kezek alatt szépülni! Az itt készült képek eltértek a korábban rólam készült fotóktól, néhány órára egy másik ember bőrébe bújhattam.”

Ma már kevesebbet posztol a Merj őszülni! oldalán, hiszen az elmúlt évek pozitív változásai, na meg a karantén időszakában egyre többen döntöttek úgy, büszkén viselik ősz tincseiket – így ez már nem feltétlen számít különlegesnek.

„Aki a váltás mellett dönt, két út közül választhat: vagy drasztikus lépésre szánja el magát és rövidre vágatja a haját, ahogy én tettem, vagy lenöveszti. A karantén az utóbbira is adott lehetőséget. Persze nem azt akarom mondani, hogy a hajfestés ördögtől való dolog, de fontosnak tartom, hogy legyen alternatíva az anélkül való létezés is. A lényeg az önazonosságban, önbizalomban rejlik.”

Méltósággal, hasznossággal

Egyetért Diánával Uhrik Teodóra is. „Egyre tovább élünk, az azonban nagyon nem mindegy, hogy hogyan töltjük az utolsó évtizedeket” – mondja a táncművész.

„Közeledve az utolsó kilométerkövekhez sem temethetjük magunkat. Ha az ember hasznosnak érzi magát, ha nem tétlenül tölti a hétköznapjait, ha aktívan él, nem rogy össze. A jó megjelenés, az ápolt külső, a pozitív kisugárzás és a magabiztosság nem pénz kérdése és minden helyzetben sikert arat. Fontosnak tartom a természetességet: ne veszítsük el, amit a Jóisten adott, vigyázzunk rá!”

Dóra nem csak tanítványai előtt pozitív példa, életigenlése, jókedve és humora magával ragadó. Nem véletlen, hogy Julcsi elsők között szerette volna „megkaparintani”. És bár a művész azonnal igent mondott a felkérésre, a fotózás még mindig nem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé. „Egész életemben néztek, hozzászoktam már. Ha pedig nem a színpadon állok, úgy a próbateremben, a tükörben látom magam. A táncosnak a tükör nem barátja, hanem ellensége. Nem gyönyörködésre való, megmutatja a hibát, ugyanakkor segíti a tanulást is. A fotó pedig statikus kép, nem mesél el annyi történetet, mint a tánc.” És hogy szívesen nézi-e vissza a róla készült képeket?

„Ha a régi fotókra pillantok, csak azt nem értem, akkor miért nem láttam, hogy szép voltam? És most? Most azt látom, hogy még élek, hogy még egyben vagyok, a nyolcvanhoz közeledve is. Kemény szakma ez a tánc, tartást ad az embernek – ez látszik a fotókon is.”

Ezt a húszéveseknek is látniuk kell!

Az ügynökséget az amatőrök mellett egyre több profi keresi fel a közös munka reményében – Julcsi szerint ez talán a legjobb visszaigazolás arról, hogy jó az irány, amerre tartanak. Néhány hete újabb mérföldkőhöz érkeztek: Strasbourgban, az Európa Palotában rendezett divatbemutatón csak SilverChic lányok vonultak fel, Kovács Erika divattervező ruháiban. „November 17-ig Magyarország tölti be a strasbourgi Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöki szerepét. Ezért az elmúlt fél évben számos magyar kulturális programot szerveztek a városban, például Máté Bence természetfotóiból készült kiállítást, de koncerteztek a Kis Virtuózok is. A féléves elnökség kulturális záróeseménye ez a divatbemutató volt” – meséli Julcsi.

modell, Gellért Éva
Gellért Éva modell

A negyvenes korosztályt Cseh Myra, Smugilova Ganna (akiket Náray-lányokként ismerhetünk) és Andri Diána képviselte, az ötvenesek eleganciájával Gellért Éva színésznő vonult, a hetven pluszosokat pedig Uhrik Teodóra és Carla Galli tréner, motivációs előadó bűvölte el. „Amatőr modellként első divatbemutatóval rögtön Strasbourgban kezdeni? Elsőre merészségnek tűnhet, de mégis milyen jól sikerült” – lelkendezik Diána.

„Ott álltam az Európa Tanács termében a sárga kifutó végén, három céllal: ne essek el a ritkán hordott magas sarkúval a lábamon, érezzem jól magam és próbáljak meg szépen járni, ahogy a tanfolyamon tanultam. Élvezetes volt benne lenni a pillanatban, a közönség szemébe nézni, bemutatni az izgalmas ruhakölteményeket. Mindez nem történt volna meg a csodás partnereim nélkül, akik hiteles és laza, színpadhoz vagy kifutóhoz szokott jelenléte feloldott bennem minden lámpalázat. Egyszerűen azon kaptam magam, hogy őszinte mosollyal vonulok, a többiekkel összehangolt mozgással, magabiztosan.” – avat be Diána.

modell
Adri Diána Strassbourban, a kifutón

Julcsi is örömmel mesél a bemutatóról: „Csodás három napot töltöttünk együtt! A lányok, bár korábban soha nem találkoztak, azonnal egymásra hangolódtak. Nagy sikert arattak nemcsak a ruhák, de a modellek is: a jelenlévő diplomaták, politikusok örömmel fogadták, hogy azonosulni tudtak a modelljeinkkel. A bemutató végén egy fiatalember azzal jött oda hozzám, mennyire sajnálja, hogy édesanyja és húga nem láthatta az eseményt – jót tett volna a hatvanas és a húszéves önbizalmának is, ha látja, a nő minden korban szép.”

Nők 40 fölött. A SilverChic ügynökség hölgyeiről még itt találsz fotókat:

Nyitókép és Strassbourgi képek: SilverChic ügynökség, modellfotók: Rácz Edit képei.

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely