Budapest – Amerika – Spanyolország – Bánd. Csak néhány kontinens és település, ahol Neubauer Judit az utóbbi években élt. Judit többször döntött úgy, hogy változtat az életén, míg a végcél Bándra, az Emlékek Íze Vendégházba irányította.
Közgazdászként kezdtél, majd sikeres étteremtulajdonos lettél. De tanultál Amerikában, dolgoztál Spanyolországban, most pedig Bándon élsz.
Mindig szerettem egy kicsit kilógni a sorból. Ez nem volt kifejezetten tudatos, de valamilyen módon mégis kiemelkedőt szerettem volna teljesíteni.
Soha nem a siker, a pozíció, az anyagiak és a csillogás vonzott. Arra vágytam, hogy valamivel hozzájáruljak a világhoz, ami belőlem fakad, és amivel nyomot hagyok, akármilyen fennkölten is hangzik ez. Szerintem mindannyian erre vágyunk, hogy nyomot hagyjunk a világban.
Jellemző rám az is, hogy mindeközben a maximumra törekszem, bármi is legyen az, ami persze aztán néha eléggé megnehezíti az életemet.
Judit tizenhat évesen egy évet töltött Németországban cserediákként, ahol megtapasztalta, hogy milyen az, amikor nincsennek korlátok. Úgy tűnt számára, hogy tulajdonképpen bármi megvalósulhat, ha elég keményen megdolgozik érte. Sokat utazott annak idején Németországon belül és kívül is, sok külföldi barátja lett, akik által még tovább tágultak ezek a határok.
– Nehéz volt eldöntenem, merre tanuljak tovább, mert mindig nagyon szerteágazó volt az érdeklődésem.
Végül a közgazdaságtant választotta nemzetközi kommunikáció szakon, és egy multi cégnél helyezkedett el. Időközben megjelent az életében a főzés, amiről nagyon hamar kiderült, hogy sokkal több, mint egy hobbi, árulja el Judit.
– Ám egy egész embert kívánó munkahelyen, ahol a munkaidő sokszor hétvégékbe, éjszakákba belenyúlott, lehetetlen volt ezt olyan szinten csinálni, ahogy én szerettem volna. – mutat rá.
– Egyre többet kísérleteztem és tudtam, hogy ez az az élmény, amit kerestem, amiben megszűnik az idő, a tér. Éreztem, hogy ezáltal tudok adni valamit, élményt, ízeket. Maga a folyamat pedig egy alkotás, hiszen a semmiből lesz valami, ami szerencsés esetben örömforrássá válik mások számára is. És ez végre megadta azt a flow élményt, amire vágytam.
A provence-i minta: főzni és vendégházat nyitni
2007-ben volt egy meghatározó élményem, ami szintén a főzés felé terelt. Provence-ba mentünk az édesanyámmal tíz napra. Egy Tavel nevű kis faluban szálltunk meg egy olyan hölgynél, aki főzős workshopokat tartott azoknak, akik nála szálltak meg.
Christine Chapot személyisége és a hite, hogy semmi sem lehetetlen, nagyon inspirálóan hatott rám. Kalandos életút után döntött úgy, hogy a szülővárosában telepedik le. Az életformáját látva azt éreztem, igen, ez az, amit én is szeretnék csinálni.
Főzni, és egy vendégházat nyitni. Hogy ezt hogy fogom megvalósítani, az igazából nem volt tiszta még előttem.
Christine-vel végül barátok lettek. A hölgy végigkísérte Judit útját hol közelről, hol távolról.
A nyaralás után éreztem, valami megváltozott bennem, talán megértem a döntésre.
Judit még a munkája mellett végezte el a Vendéglátóipari Főiskolát levelező tagozaton, de kiderült, hogy ott se kap kiemelt szerepet a főzés. Nyilvánvalóvá vált számára, hogy valódi szakácsképzésre kell mennie, ehhez viszont életmódot kellett váltania.
– Felmondtam a munkahelyemen, és elhatároztam, hogy követem az álmaimat, bárhova is vezessenek. A hagyományos szakács képesítés megszerzése mellett a Lenôtre Akadémia kihelyezett budapesti oktatásán egyedüli nőként vettem részt, majd ezek birtokában kerestem gyakorlati helyet.
Felmerült benne az is, hogy esetleg Franciaország lesz a cél, hogy ott fogja magát majd igazán jól érezni.
– Ha össze kell foglalni, azt mondanám, egy életérzést kerestem, mondja Judit.
– Van egy kedvenc idézetem, T.S. Elliotnak a Négy kvartett című verséből, így hangzik,: … és nem
hagyhatjuk abba a kutatást, és az lesz kutatásunk vége, ha megérkezünk oda, ahonnan elindultunk, és először ismerjük fel azt a helyet.„
Azért érdekes ez, mert Bándon született a nagymamám, innen indult a családunk egyik ágának a története, és nagyon szép gyerekkori emlékeim kötődnek ide. Ebben a házban is voltam többször, ahol most élünk, és nagyon szerettem itt lenni. 2006-ban még a multicéges időben egyszer eljöttem ide. Ez a ház akkor már lakatlan volt, én pedig azon gondolkoztam, hogy te jó ég, ez az, ez az a hely, amit keresek, de mit csinálnék itt, mit dolgoznék, egyáltalán mit keresnék én itt?! Aztán végül rengeteg kanyarral itt kötöttem ki.
Minden út Bándra vezet
Az Akadémia elvégzése után Judit New Yorkban tanult a kézműves kenyérkészítésről a French Culinary Institute-nál, majd három hónapig a Les 5 Sens étteremben Avignonban gyakornokoskodott. Azután jött a saját bisztró Budapesten.
– Szerettem volna egy éttermet, láttam benne a hatalmas kihívást, és benne volt minden, amit akkor kerestem: a főzés és alkotás, élményeket adni és ezáltal kapcsolatot teremteni másokkal.
A bisztró döbbenetes gyorsasággal a budapesti legjobbak közé emelkedett, hetekig vezette a Tripadvisor budapesti listáját, belekerült a Lonely Planet útikönyvébe, írt róla számos magazin, Judit pedig belevetette magát a munkába, olykor az ésszerűség határain kívül is.
– Csupán azért reggeliztettem szombatonként, mert imádtam croissant-t készíteni, és a frissen sült péksütemény illatával várni a vendégeket reggel, emlékszik vissza.
– Ennek az volt az ára, hogy sokszor négy órát aludtam, volt, hogy ennél kevesebbet is, de ennek ellenére megcsináltam, mert örömet okozott. Boldogsággal töltött el az, hogy egy élményt adhattam az embereknek, akik hozzám jöttek.
A bisztró egész embert kívánt, sőt, inkább egy egész életet, nem hagyott teret semmi másra, így egy idő után Judit számára nyilvánvalóvá vált, hogy mégsem ez lesz az ő útja.
– Az étterem vezetése csak egy egész kicsi százalékban szól a főzésről, én pedig továbbra is leginkább azt szerettem volna, összegez Judit.
Ezután jött a spanyolországi lehetőség. Judit volt cukrász, pék, majd egy hostelben dolgozott, ahol a vendégfogadásba kóstolt bele. Közben mindenhol, ahol járt, önmaga egy-egy arcát is megismerte.
– Sajnos a nagymamám beteg lett, kórházba került, és amikor elment, akkor gondolkoztam el azon, hogy tulajdonképpen hol vannak a gyökereim, mi lesz azokkal az értékekkel, ízekkel, és élményekkel, amiket megéltem és megtanultam a nagymamáim és az édesanyám által. Rájöttem, hogy ha ezeket nem jegyzem le, nem rögzítem, akkor egyrészt nem fogom tudni magamnak sem elkészíteni, mert megfakulnak az emlékek, másrészről pedig nem tudom majd továbbadni.
És akkor azt éreztem, hogy itt egy feladat vár rám. Ugyanazt a bizsergést éreztem, mint annak idején a főzéssel kapcsolatban, hogy ez az én utam, állítja.
Judit és a párja hazaköltözött Bándra, és elkezdték az új életüket felépíteni.
– Ez az a hely, ahonnan már nem szeretnék elmenni, de az életem minden egyes állomása kellett ahhoz, hogy ideérjek, mondja Judit.
Mindenhol jó, de a legjobb…
Itthon megszületett az Emlékek íze című blog, amiben Judit a régi ízeket örökítette meg egy-egy rövid történettel, magyar és angol nyelven, majd belőle készült a Taste of memories könyv, amit egy neves német kiadó adott ki Németországban 2022-ben. A kézirat leadásával egyidőben pedig Juditék ráleltek a tökéletes házra a faluban, ahol létrehozhatták a vendégházat.
– Azt hiszem, eljutottam egy új fejezethez az életemben, és egy ideig tanácstalan voltam, hogyan akarom folytatni ezt a történetet, mondja Judit.
– Mintha lenne előttem egy csodaszép üres füzet, amibe írni kéne, de ott az a bizonyos írói blokk, és tudom, hogy csak az első sor nehéz, aztán a többi már jön magától.
– Végiggondoltam magamban a múltat, hogy mennyi álmot megfogalmaztam magamnak az elmúlt 20 évben, amiket szépen lassan az élet segített megvalósítani. Most egy fordulóponthoz érkeztem. Rájöttem, hogy nem ezen felül szeretnék már álmodni, hanem ezeken a kereteken belül, hogyha ez egyáltalán értelmezhető ilyen módon.
Ott vagyok, ahova mindig is tartottam, azt csinálom, amit szerettem volna, most már ezen belül szeretnék alkotni, hozzáadni, teremteni és leginkább megélni.
Mi lesz 10 év múlva?
– Tíz év múlva az én kicsi fiam már egészen nagyfiú lesz, és ebbe nagyon nehéz belegondolni, mert szívem szerint megállítanám az időt, hogy még élvezhessem a korai évek semmihez sem hasonlítható időszakát. Ami engem illet, magamban a női minőséget szeretném erősíteni, azokat a klasszikus értékeket, amivel az utazásaim és az előéletem alatt kevésbé foglalkoztam.
Szeretnék olyan csodálatos anya lenni, mint az én édesanyám.
Szeretnék olyan édesanya lenni a családom életében, akihez jó hazajönni, aki ott van, amikor szükség van rá, aki a férjemnek és a kisfiamnak az otthon melegét jelenti.
Aki táplálja az otthon tüzét és aki olyan biztonságos helyet teremt, ahova a világból haza lehet térni, egy kicsit megpihenni és erőt gyűjteni, aztán újra visszatérni, vívni a harcokat, vagy megélni a kalandokat és emlékeket gyűjteni.
Ugyanezt szeretné elérni az élete többi területén is.
– Ugyanezt a minőséget szeretném megélni és képviselni a munkámban is, hogy a vendégházunkba érkezők valami olyan útravalóval tudjanak továbbmenni, ami megmarad, és ami egy kis erőforrást nyújt nekik majd a későbbi hétköznapokban.
Az a vágyam, hogy a blogom és a könyvem is el tudjon repíteni mindenkit erre a béke szigetére, hogy az olvasó elmerülhessen egy olyan világban, ahol egy kicsit megpihenhet, és ahol feltöltekezhet, mondja.
Judit tervei közt van még, hogy szeretne további könyveket írni és tanulni, mert rengeteg minden van, amiben fejlődni szeretne a gasztronómia, a fényképezés és a kertészkedés területén, vallja.
– Régi vágyam egy olyan konyhakert, ami ha nem is mindent, de a konyhában felhasznált alapanyagok jelentős részét megtermeli nekünk.
Nagy szívfájdalmunk a férjemmel, hogy az öreg gyümölcsfáink sajnos sorban megadják magukat, helyettük tervezünk olyan őshonos, ellenálló fajtákat ültetni, amelyek bírják a bakonyi hűvös időjárást. Ahhoz, hogy egy fa termőre forduljon, jó pár év kell és én még sokat szeretnék szüretelni…
– Szeretném, ha tíz év múlva visszanézek, azt mondhassam, hogy aktívan hozzájárultam ennek a falusi közösségnek az életéhez, és meg tudtam hálálni azt a sok jót, amit azáltal kaptam, hogy itt élünk. Óriási ajándék, hogy egy ilyen összetartó közösségnek a tagjai lehetünk.
Elégedett vagyok-e?
Elégedett vagyok, sőt inkább úgy fejezném ki, hogy végtelenül hálás vagyok. Hálás vagyok az emlékeimért, az utazásaimért és azért, hogy az élet hozzásegített ahhoz, hogy az álmaim megvalósuljanak. Jól esik visszagondolni a régi dolgokra is, gondolatban végigsétálni Avignonban vagy Málaga utcáin,
de hálás vagyok a mostért, ezért a megérkezettség érzésért. Jó most ebben lenni és megélni a mindennapokat.
Minden fotó: Neubauer Judit
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
