Lehóczky Edit 37 évesen döntött úgy, hogy felszámolja a megszokott életét, és külföldre költözik, aminek akkor még nem beszélte a nyelvét. Mégis nekivágott, mert hitt abban, hogy bármilyen körülményből kitörve képes megvalósítani a célját. most online-asszisztensként dolgozik, nyelvtanfolyamra jár, és mindemellett life-coachnak tanul, hogy a későbbiekben olyanoknak segíthessen az álmaik és céljaik eléréseben, akik szintén hasonlóan nagy fába vágják a fejszéjüket. Olvasónk megírta történetét és azt is, hogy miért döntött az országváltás mellett.
Előzmények és miértek
Szerencsések vagytok, hogy ti megtehettétek – hallom a mai napig, nagyon sok oldalról ezt a mondatot, ami azt sugallja, hogy csak úgy az ölünkbe pottyant, csak összepakoltunk és elindultunk. Az igazság az, hogy általában ez közel sem így történik.
Középosztálybeli párnak mondanám magunkat, bőven harmincötön is túl. Általában kijöttünk hónap végén a fizetésünkből, jutott néha pihenésre is. De ennél nem sokkal többre. Lakáshitelünk volt, részletre vásárolt műszaki cikkeink, átdolgozott napjaink.
Jöttek ár- és kamatemelkedések, rezsiszámlák, apró kis változások. Kis dolgok, ami miatt mindig csak egy kicsit dolgoztunk többet, csak egy kicsit maradt kevesebb hó végén.
Nekem volt egy különösen fájó pont. Mai napig úgy gondolom, hogy az volt az utolsó csepp, abban a bizonyos pohárban: Egy nyári napon egy szép, szivárványszínű kendőt akartam felvenni, amikor belém hasított a kérdés, hogy nem fog-e valamilyen atrocitás érni a tömegközlekedésen emiatt.
Egyszerűen nem akartam olyan helyen lenni, ahol ez a gondolat egyáltalán felmerülhet. Eldöntöttük: költözünk.
Andalúziára esett választás: jó az idő, tetszik a nyelv, stabil(abb) a gazdaság, be- és elfogadóbbak a körülmények. Igen, a „multikulti”-ra szavaztunk, hisz mi magunk is egy idegen kultúrát képviselünk, egyáltalán nem mindegy hogyan állnak hozzánk.
Hogyanok….
Megteremteni a szükséges tőkét nem volt se egyszerű, se rövid feladat.
Az első másfél évben éjt nappallá téve dolgoztunk mindketten, hogy először az oktatások árát előteremtsük: én olyan szakmát választottam, amivel a világon bárhonnan dolgozni tudok, a férjem C+E kategóriás jogosítványt plusz targoncás vizsgát tett.
A következő évben gyűjtögettünk és neki láttunk a kivitelezésnek, ez többszöri kiutazást, papírmunkát jelentett. Fel kellett számolni az otthoni életet is: mi lesz a házzal, a hitellel, az összes ingóságunkkal.
A házat egy barátunkra tudtuk bízni, a hitelt fizetjük a mai napig. Az ingóságaink négy kategóriába kerültek: visszük, elpasszoljuk, házban marad, szülőkhöz kerül.
Ez a része érzelmileg az egyik legmegterhelőbb. Amikor ott ülsz a nagyitól örökölt, a gyerekkorodból őrizgetett, vagy más okból kedvenc dolgaid felett, és azt mérlegeled, hogy mi fér be a rendelkezésre álló 24 banános dobozba, mert csak ennyi fér a frissen vásárolt furgonba, a három cica nagyméretű állatszállító ketrece, és a német dog fekhelye mellé. Igen, minden nehezítő körülmény ellenére sem voltunk hajlandóak megválni a házikedvencektől.
Ami valóban szerencse volt
Derült égből a villámként történt, hogy a férjem talált egy állást: kamionsofőrt keresett egy spanyol cég. De… a cég közel 1000 km-re Katalóniában volt, a várostól, ahová költözni akartunk, és leghamarabb két hónap után kap először szabadságot. Elvállalta. Kettő hónapom volt nekem, egyedül befejezni mindent, ami még Magyarországon elintézendő és találni valami lakhatást.
Mindent egyszerre csináltam: dolgoztam, lakást festettem, csomagoltam, eladtam az autóm, megtanultam furgont vezetni, mert nem volt más és közben sikerült találnom egy lakást félúton: Valencia tartományban.
Eközben szívelégtelenség miatt elveszítettem a kutyát és még néhány hetet, amire szinte egyáltalán nem emlékszem a stressztől, és a kimerültségtől.
Majdnem 3 évvel ez első gondolat után, 2022 novemberében elindultunk, két nappal később érkeztünk meg az országba, amit új otthonunknak választottunk.
Fél évet töltöttünk egy finoman szólva se ideális állapotú lakásban, a főbérlővel folyamatosan sokasodó konfliktussal, egyre komolyabb problémákkal. Majd a férjem céget váltott: át tudunk költözni Murcia tartományba, egy jelentően kellemesebb környezetbe.
Mindeközben….
Az elmúlt egy évben rengeteg új, furcsa, jó és bosszantó dolgot is megtapasztaltunk. Ahhoz, hogy mindezt kezelni tudjam, illetve hogy segítsem kicsit azokat, akik hasonló cipőben járnak, elindítottam a „Mañana magyar módra” blog oldalamat.
A kultursokk fogalma létező, még Európán belül is. Alkalmazkodni kell. Például az eltérő időbeosztáshoz, hogy akkor van zárva minden, amikor végzel a munkával.
A nyelvi akadályokhoz, ami miatt könnyebb repülőre ülni, és Magyarországon orvoshoz menni, mert biztosítástól függetlenül egyszerűen ad egy biztonságérzetet az anyanyelved használata.
Hogy nincs túrórudi, párizsi, fehérkenyér, de van helyette ezer más finomság.
Megtapasztalod, hogy a kifizetett szolgáltatást több hét alatt végzik el, viszont előre engednek a kasszánál, ha csak egy-két apróság van a kezedben. Hogy senkit nem zavar, ha a mellette piknikező, strandoló család nőtagjai hijabot vagy burkinit viselnek, hogy azonos neműek sétálnak kézen fogva.
Hogy a választások másnapján minden politika eltűnik a közterületekről.
Hogy lakást találni rémálom, de fél év alatt félre tudtuk tenni a szükséges 6 havi bérleti díjat.
Hogy a család és a barátok közel 3000 km-re vannak, de akár társasjátékozni is tudtok videóhívásban. Hogy az „itthon” és az „otthon” fogalmak teljesen jól megférnek egymás mellett, egy mondaton belül is.
Könnyű? Egyáltalán nem. Megéri?
Ha nem akarod, nem tudod beletenni azt az energiát, és munkát, ha pontosan ugyanolyat, vagy csak a jobbat akarod, mint amilyen otthon van, akkor nagyon nem. Ha tudsz érte keményen dolgozni, és el tudod fogadni a jó mellett a kevésbé jót, vagy csak egyszerűen a „másmilyen”-t is, akkor nagyon.
Fotók: Lehóczky Edit
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
