Az, hogy valaki úgy dönt, elhagyja Magyarországot, és egy másik országban próbál boldogulni, nem újdonság. Sokan döntenek így, ám a legtöbben Európában maradnak. Petrovits Olga grafikus és családja azonban merészet gondoltak, és ha már költöztek, messzire mentek – a Föld túlfele, a varázslatos Új-Zéland lett az új otthonuk. Interjú.
Azt kérdezed, miért költöztünk el? Egészen prózai oka van.
Mondjuk úgy, hogy egy ideje már nem igazán felelt meg az életünk a normális életvitelről alkotott elképzeléseinknek, vagyis úgy éreztük, ahhoz, hogy bármilyen formában rendeződjünk, mindent egy lapra kell feltennünk és neki kell indulnunk az ismeretlennek. Úgy éreztük, otthon már mindent megpróbáltunk, mégsem sikerült előbbre jutnunk semmilyen formán.
Persze az évek során néhányszor már megfordult az országváltás lehetősége a fejünkben, de a végső elhatározásig és lépésig sosem jutottunk el. Két kisgyerekkel nekivágni az ismeretlennek – a lehetőség túl félelmetes volt, – és nem felelős szülői döntésként éltük meg. De történtek olyan események körülöttünk, amik mégis lépésre kényszerítettek bennünket: úgy döntöttünk, az állandó tervezgetést befejezzük és mégiscsak elindulunk.
El innen, de hova?
Kezdetben több ország is eszünkbe jutott, zömmel angol nyelvterületben gondolkodtunk, bár nem kizárólag. Aztán felmerült Új-Zéland, és úgy döntöttünk, megpróbáljuk. Ekkor már a felelős szülői érveink sem tudtak saját magunk ellen fordítani minket, elkezdtük a szervezést.
Azt már az elején tudtuk, hogy egyedül hiába fognánk bele, szinte biztosan nem járnánk sikerrel, mert Új-Zélandon szinte lehetetlen letelepedni, ezért felvettük a kapcsolatot egy bevándorlási ügynökkel, ami tökéletes döntésnek bizonyult. Biztos vagyok benne, hogy csakis miatta sikerült kijutnunk.
Valójában jólesően meglepődtünk, és nagyon boldogok voltunk, hogy a vízum elbírálásakor sikerrel jártunk, hiszen a vulkánokat és földrengéseket leszámítva a világ egyik legnyugodtabb és legbiztonságosabb országában élünk, ahol a gyermekeink boldogan nőhetnek fel.
Új-Zéland mellett szólt, hogy angol az anyanyelv, nincsenek gyilkos állatok, kellemesebb a tél, nincsenek a közelben harcoló országok, békés nemzet, jóléti társadalom van, és ami a legfontosabb, a gyermekek köznevelése fantasztikus (legalábbis egyelőre így látom.) De azért itt sincs kolbászból a kerítés, itt is vannak problémák, mégis ez a hely sokkal élhetőbb jelenleg, mint sok más hely a világban.
Mennyire volt körülményes a szervezés?
Idegen országba költözni sosem könnyű. Már csak a rengeteg érzelmi szál elvágása miatt sem. Izgalomba vegyített fájdalmas elválás volt az egész folyamat.
2022 szeptember elején még azt sem tudtuk, hogy költözünk, aztán jött egy számunkra rossz hír, ami olyan volt, mintha gyomorszájon vágtak volna. Határoztunk, és elkezdtem különböző facebook csoportokban érdeklődni, hová tudnánk négyen kiköltözni végleg.
Az egyik csoportban valaki ajánlotta a Harmony Immigrationt, én pedig még aznap felvettem a kapcsolatot Edittel, a cég alapítójával. Ő elmondta a lehetőségeinket, és azt, hogy milyen papírokra lesz szükségünk. Miután a papírokat beadtuk, türelmetlen, hosszúnak tűnő várakozás következett, de amikor a párom megkapta a papírjait (rajta múlott a kijövetelünk), akkor azért már sejtettük, hogy itt bizony tényleg komoly változások jönnek. Edit minden segítséget megadott, hihetetlensebességgel szervezte az ügyünket.
Itthon minden szálat elvarrtunk – iskolák, mesterképzés, cég eladása, az egészségünk ellenőrzése és rendberakása – az egész folyamat nehezebb volt, mint gondoltuk. Ám március 12-re le volt foglalva a repülőjegy, így nem volt idő lassú tempóra.
Hogy hogyan érintett minket a váltás?
Azt gondolom, hogy ideális esetben is nagyon sok olyan szituációval kell szembenéznie egy átlagembernek, amire egyáltalán nincs felkészülve, és ezt az élet minden területére értem. Az, hogy mi minden itteni rokoni, baráti, ismerősi védőháló vagy kapcsolat nélkül kijöttünk, szerintem nagyon bátor (vagyis inkább túl bátor) tett volt. Két ADHD-s gyermekkel a mindennapok is hoznak kihívást, hát még egy ekkora lépés.
De alapvetően a kezdeti nehézségek után ma már kiváló döntésnek tartom, hogy belevágtunk, hogy el mertünk indulni. A körülöttünk adódó helyzetek folyamatosan formálnak minket is, a gyerekeket is, de jól éljük meg a változásokat és azt, hogy itt vagyunk.
Sokan vannak, akik szerencsét próbálnak itt, de aztán nem azt kapják, amire számítottak. Nekünk megfelel az az élet, amit itt kialakítottunk Örülnék, ha ezt az ország a későbbiekben egy residency státusszal meg is hálálná.
Már vannak tapasztalataitok, milyen az élet kint?
Unalmasnak semmiképpen sem mondható, bár az itt élő fiatalok elmennek, pont erre hivatkozva, nekik unalmas Új-Zéland. Én nem értem, miért. Tény, hogy azok, akik szerencsét próbálni jönnek ki, akár tartós vízummal, akár más lehetőséggel, azoknak egy része hazamegy (legalábbis akiket én eddig megismertem), mert más itt élni, mint kijönni utazgatni, élményeket gyűjteni.
Tény, hogy nehéz szakmának és tudásszintnek megfelelő állást találni. Nekem azt gondolom, nem kis szerencsém volt, mert az ismert adatokhoz képest viszonylag hamar találtam a szakmámban munkát (Olga grafikus – a szerk.), és szerencsére szuper közösségbe kerültem, de azért ez a helyzet nem állandó, úgyhogy még keresem az utamat.
Az emberek az utcán kedvesek, segítőkészek, de távolságtartóak, nem barátkoznak könnyen és gyorsan.
Átéltük a kultursokkot is, ami főleg abból adódhat, hogy nagyon új nép az összes többihez képest. Nincsenek valódi hagyományaik, mert 4-500 év azok kialakulására igen kevés. Ez ugyanúgy igaz az ételekre is, inkább a bevándorlók hozzák magukkal a szokásaikat, nincs kimondottan új-zélandi étel, amit hoztak a bevándorlók, azok vannak – ha tetszik, ha nem.
A közlekedés itt nagyon nehézkes, ha nincs saját vagy bérelt autó, akkor nem nagyon lehet városok között közlekedni. Aucklandban még csak-csak, de a távolabbi városok alig elérhetőek autó nélkül.
Az állami iskola színvonala sokkal jobb, mint nálunk, bár nincs annyi sport, mint otthon, ez nekem fura, nem ehhez szoktunk. A rendszer gyerekbarátabb, az egyéni fejlődésre fókuszálnak, de mindezt csapatban dolgozva, bátorító, kellemes, biztonságos légkörben.
Az ország alapvetően kapitalista, ennek pozitív és negatív oldalával egyaránt – mindkettőt megtapasztaltuk, mióta itt vagyunk.
A bürokrácia alapvetően jól működik, de ugyanolyan lassú, mint otthon, és ez az orvosi rendszerre is igaz. A fogorvosi problémák például iszonyatos teherként ülnek az emberek vállán, nagyon drága minden kezelés, érdemesebb hazautazni egy komolyabb dologgal, és ott megoldani magánban, mert semmilyen ingyenes megoldás nincs felnőttek számára.
Számtalan dologról mesélhetnék még, egy azonban biztos: itt az élet, ha bekerültél a körforgásba – értem ezalatt a resydency vagy az állampolgárság megszerzését -, nyugodt, kellemes, biztonságos és stresszmentes.
Elindulnál-e újra a mostani tudásoddal?
Mindenképpen nekivágnék. Pont egy nappal ezelőtt beszéltük a párommal, hogy akkor most képzeljük el, hol tartanánk, ha már 10 éve kint lennénk. Igazából kicsit bánjuk, hogy nem hamarabb döntöttünk a kiköltözés mellett, akkor a fiúk is könnyebben tudtak volna kicsit alkalmazkodni, de a csillagok most álltak össze ahhoz, hogy minden tökéletes legyen az új kezdéshez.
Persze így fél év után már nem olyan szemmel látjuk a világot, mint akik csak otthon ülve álmodoznak róla.
Számtalan kihíváson küzdöttük át magunk, rengeteg váratlan élethelyzettel kellett megküzdenünk, és a honvágy, az otthon hagyott életünk emlékei is eszik kicsit a szívünket, de fél év alatt itt többet értünk el, az eszünkkel, tudásunkkal, tenni akarásunkkal, mint otthon. És még biztosan állítom vannak kihívások előttünk is, nem csak mögöttünk.
De minden szempontból megérte a váltás, pláne ha a világban most zajló helyzetet vesszük alapul.
fotók: Petrovits Olga
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
