Hat évvel ezelőtt – akkor 41 évesen – kezdődött az én új életem. Húsz évet töltöttem el a gazdasági szektorban egy munkahelyen, amikor azt éreztem, hogy ennyi. Elég volt. Másra van szükségem. Somosi Melinda, szelektív mutizmus szakértő története. Mert gyakran a országos ismertséghez, az elismertséghez nem elég az, ha jó szakember vagy. Ha CSAK jó szakember vagy. Melinda megírta történetét őszintén. Kendőzetlenül.
Nagyon elhivatott és kitartó embernek tartom magam. Számomra mindig fontos volt az, hogy a lehető legtöbbet adjam, és elérjem a kitűzött célokat. Ezek mind remekül működtek a munkahelyemen is és a magánéletben is, de egy idő után a munkahelyem üressé vált a lelkemnek.
Azt vettem észre, hogy robot üzemmódban működöm, hiába voltam emberekkel körülvéve, nem találom magam sehol. Azon kaptam magam, hogy már a kollégáimnak is arról beszélek, hogy én egy „senki” vagyok, nem is értem, hogy mit akarok, miért vagyok még ott. Valahogy már nem éreztem magam odavalónak.
Miért?
Mert megváltoztam. Mert átalakultam. Mert teljesen új nézőpontokkal rendelkeztem.
Már nem az okozott örömöt, ami korábban.
Ráadásul végig nézve az addigi életemet, azzal szembesültem (persze mások már korábban is mondták, de nem akartam elhinni), hogy mindig másoknak akarok megfelelni, mindig magamban keresem a hibát, hogy soha nem tudok megállni, és magamért tenni bármit is. És akkor leesett. Igen! Ez már túl sok! Ez volt a vészkiáltás.
Vettem egy mély levegőt, és meghoztam a döntést. Eljöttem.
Nem tudtam, hogyan tovább. Nem tudtam, hogy mit akarok, mit fogok csinálni. Csak voltam. Mint egy lebegő valami, ami bolyong az űrben, és majd csak kiköt valahol. Közben apukám meghalt. Kikészültem. Kúsztam a padlón.
Egész fiatal korom óta foglalkoztatott, hogy miért vagyunk itt a Földön, mi a dolgunk, amivel igazán hasznosnak tudjuk érezni magunkat. Én mit „kaptam” a sorstól, mivel kell gazdálkodnom, milyen nehézségeket kell megugranom, és hogyan teljesíthetem be a sorsomat?
Azt a mondást már akkor ismertem, hogy: „Minden ott van benned, amire szükséged van.” Vagy: „A válaszok benned vannak.” De fogalmam sem volt arról, hogy mi van bennem, és mik a válaszaim. Ezért sokszor feltettem magamban ezeket a kérdéseket, hogy rátaláljak a megoldásra. Megvizsgáltam az életemet, a kapcsolataimat, a családomat, a gyerekeimet, a barátaimat, az addigi munkahelyeimet.
Aztán egyszer csak a fejemben elkezdett motoszkálni egy gondolat.
A lányom akkor már évek óta szelektív mutista volt (közösségben, óvodában, idegenekkel nem beszélt egyáltalán). Óriási teher és kihívás volt számomra ennek az állapotnak a kezelése.
Alig találtam szelektív mutizmusról információkat a neten, illetve egyéb közösségekben. És akkor bekattant! Ez az! Ezt a témát kell felkarolni, és a hasonló cipőben járó szülőket, családokat kell segíteni! És ekkor úgy éreztem, hogy elrepülök. Megkönnyebbültem. Fellélegeztem. Elindultam.
Miután ekkor már 4-5 éve benne voltunk a folyamatban, pszichológushoz jártunk, rengeteg dolgot átéltem, megtapasztaltam és megtanultam. Belém csapott a villám: írjak egy segítő könyvet a témában, és hozzak létre egy weboldalt.
Ezzel nemcsak nekem, de minden családnak teljes lesz a kép a szelektív mutizmusról, illetve annak kezeléséről.
2019-ben megírtam a könyvet – A Beszédmumus címmel -, és kialakítottam a beszedmumus.hu oldalt.
Óriási lendülettel és odaadással indultam. Rengeteget dolgoztam. Mindig az járt a fejemben, hogy nem baj, megéri, mert másoknak óriási hozzájárulás lesz ez az életük pozitív teremtéséhez. Fél év alatt minden összeállt, elkészült a könyv, a weboldal. De a durranás elmaradt.
Nagy volt a lelkesedés, gyűltek az emberek, de valahogy az a fajta haladás, fejlődés nem jött, amire számítottam, anyagilag pedig pláne nem.
Pár hónap múlva jött a covid. Elkezdtem videokat készíteni, kidolgoztam kezdő és haladó online tudástárt a szülőknek, hogy a külső nehézségek ne szegjék kedvüket, kitartásukat, higgyenek magukban és gyermekükben. Csináltam online kampányokat, de ekkor sem jött a kiugró siker.
Milyen sikerre számítottam?
Hogy a szülők lerohannak, jönnek konzultációra, mindent is tudni akarnak, hogy minél előbb ők is célba érjenek, hiszen a gyermekükről van szó. De nem így történt.
Tovább gondolkodtam. Megvizsgáltam, mi lenne nekik még nagyobb segítség, mi lenne számukra kézzel fogható eszköz a mindennapokban.
Aztán jött az ötlet, hogy legyen egy szuper kis figura, akivel a gyerekek is tudnak azonosulni, és könnyebb általuk a kommunikáció. Megalkottam Pannit és Boldit, elkészíttettem őket kis horgolt figurákban, és elkezdtem velük rövid, párbeszédes, mesés videókat csinálni. Megint azt hittem, hogy ez majd meghozza a nagy változást. De nem így lett. Megint semmi nem változott.
Ott volt a könyv, tele információkkal, eszközökkel. Ott volt a két figura, akik a gyermekkel való kapcsolat elmélyítését, és probléma kezelését még közelebb hozva segítik a cél elérését. És semmi.
Ekkor azt éreztem, hogy feladom, nem csinálom tovább. Aztán megint csak belülről jött egy ihlet.
Írjam meg a meséket mesekönyvben, de úgy, hogy ne klasszikus mesekönyv legyen, hanem olyan, ami segíti a gyerekeket a nehéz helyzetek feloldásában, a szülőket a kommunikációban, a gyerekkel való kapcsolódásban, a kapcsolatuk elmélyítésében, a belső biztonság megteremtésében.
És ehhez kapcsolódóan már egy ideje kommunikáltam pozitív üzeneteket a Facebookon, amelyekből megalkottam a Bátorító Kártyákat, amelyek a Panni és Boldi történetei mesekönyvhöz is szervesen hozzákapcsolhatók, de önmagukban is több, mint 10 féle játékra használhatók.
S hogy szélesebbé tegyem azoknak a körét, akiknek ez segítség lehet, létrehoztam egy új weboldalt félénk gyermekeknek. Hiszen a nehéz helyzetek nem kizárólag szelektív mutista családoknál fordulnak elő, hanem minden családban. Sőt, ahol félénk, visszahúzódó, szorongó a gyermek, ott különösen.
Szóval megírtam a mesekönyvet, és kialakítottam a bátorító kártyákat, és azóta még több online terméket. Egy teljes programot (Lépésről-lépésre) alkottam meg, hogy a szülők Tudatosan és Megvalósításra készen tudják végezni a dolgukat. Ezek 2021 év végére datálhatók.
Ekkor megint azt gondoltam, hogy ez lesz az a bizonyos wow hatás. De megint nem!
Megint ott tartottam, hogy abbahagyom, és megint történt valami ekkor.
Amikor mélyen vagyok, akkor kapok szuper véleményeket a könyvről, ilyenkor jön be több könyvmegrendelés, ilyenkor keresnek online konzultációval, vagy kapok olyan külső megerősítést, hogy nem tudom abbahagyni. És ekkor jönnek az újabb ötletek is. 🙂
Közben tanultam, szakemberekkel konzultáltam, terápiában vettem részt, marketing kampány felépítést tanultam, social média hirdetéskezelést tanultam, kapcsolatokat próbáltam kiépíteni, ovikkal, pedagógusokkal tárgyaltam.
Igyekeztem minden oldalt fejleszteni ahhoz, hogy végre megtörténjen az áttörés.
Úgy éreztem, készen állok arra, hogy megint lépjek egyet. Úgy döntöttem 2023. év elején, hogy a személyes megjelenésre, előadásokra, személyes csoportokra fogok koncentrálni.
Gondoltam ennyi idő után már tudok a szelektív mutista családoknak csinálni egy egész napos fizikai rendezvényt, mert letettem már annyit az asztalra, hogy bízzanak bennem, a tudásomban, abban, amit át tudok adni. Megterveztem egy egész napra szóló edukációs tréninget. Összesen 4 ember jött volna el! Így anyagilag nem volt vállalható a dolog, a terembérlés, és az ahhoz kapcsolódó költségek miatt. Megint nem jött össze.
Közben írtam rengeteg e-mailt olyan szervezeteknek, akikkel próbáltam együttműködést generálni, de semmi. Olyan helyeket keresni, ahol megjelenhetek, de semmi. Pszichológusokkal együttműködni, de semmi.
Sokan írtak nekem is, akikél kb. ugyanaz volt a helyzet, mint nálam.
Elismertük egymás munkáját és szinte mindenki elmondta, hogy nagyon nehezen boldogul.
Arra jutottunk, hogy a segítő szakma nagyon nehéz, nem merik a szülők ezeket annyira felvállalni, nemhogy cselekedni, úgyhogy valószínű, nem most van itt a mi időnk, mert hiába folyik az a csapból is, hogy itt az ideje cselekedni, még nem indultak be a rakéták.
Nyár elején úgy döntöttem, hogy vége. Befejeztem. Lehúzom a rolót. Újabb mélyrepülés. Igaz már nem magamat hibáztattam, sőt nem is haragudtam magamra.
Az önszeretet megtanulása elkezdett ténylegesen is megjelenni az életemben, ezért már nem éreztem magam áldozatnak. De ettől függetlenül szenvedtem. Háttérbe vonultam. Adtam időt magamnak arra, hogy kiderüljön, mi van most bennem.
Mivel van most dolgom? Mi az én utam? Mit tanított meg az elmúlt időszak? Milyen megéléseim, tapasztalataim vannak általa?
Rengeteg kérdés, és hagytam, hogy történjenek a dolgok. Nem tudtam elengedni az irányt.
Tudom, hogy az én tapasztalásaim, megéléseim, önmagam folyamatos megismerése mennyi gyümölcsöt hozott, és ezt szeretném átadni az anyukáknak az apukáknak, a családoknak. A hitet, a kitartást, azt, hogy muszáj cselekedni. Nekik. Ott. A családban.
A külső segítség kevés. A szülő van a legnagyobb hatással a gyermekére.
A visszavonulás alatt sokat dolgoztam magamon. Nagyon mély napokat éltem meg. Figyeltem, kutattam odabent, a lelkemben. Egyszer csak a belsőmből az érkezett, hogy meg kell írjam a Panni és Boldi bátorító mesekönyv 2. kötetét, mert még rengeteg olyan téma van, amit fel kell ölelni, és megoldásokat kell adni a szülők, gyerekek kezébe.
Ezen kívül pedig ennyi tapasztalattal és megéléssel a hátam mögött egy másik, sőt egy harmadik könyv is megfogalmazódott bennem. Aztán elkezdtem jegyzetelni. Záporoztak az ötletek, a gondolatok, és csak írtam és írtam. Összefüggéstelenül, de mindig leírtam azt, ami jött.
Most 2023. év vége felé közeledünk. Nagy álmok, nagy célok.
Újra indítottam a napi munkát új lehetőségekkel, új iránnyal. Visszaköltöztem a kis közösségembe, és szeretnék egy nagy közösséget létrehozni.
Igyekszem még több és mélyebb kapcsolatot kialakítani, a kapcsolódások minőségét javítani, és elérni, hogy a szülők higgyenek magukban, a gyermeküken, és képessé váljanak 100 %-os felelősséget vállalni saját magukért és gyermekükért. Napi szinten Megvalósító Szülővé válni.
Azt gondolom, hogy tere és helye van mindannak, amit szeretnék megvalósítani. És ha a sors, a jó Isten azt mutatja nekem, hogy írjak, akkor írni fogok, hogy tovább vigyem ezeket a kapcsolódásokat.
Annyit tudok, hogy NEM akarok mindent félretolva törtetni előre.
Alap értékem a család, a gyerekeim. Ők az elsők. És utána, mellette a munka. Hitelesen szeretném képviselni magamat, családomat és a gyerekeim nevelését. Éjszaka nem dolgozom. Pihenek. Figyelek magamra.
Szeretem magam. Bízom magamban. A nézőpontjaim teremtik a valóságomat.
Te, hogy vagy ezzel?
Hálás vagyok, hogy elolvastad. Bízom benne, hogy értéket is tudtam neked adni az írással.
Fotók:
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
