Szinte egyik napról a másikra robbant be a kortárs művészvilágba. Első kiállításán eladta az összes képét, azóta pedig vannak napok amikor 16 órán keresztül van talpon, térden, vagy törökülésben és fest, miközben észre sem veszi az idő múlását. Vojnits Alíz tizenhárom éves, sikeres multis karriert hagyott a háta mögött egy hirtelen döntést követően, és festőnek állt.
Feltűnő jelenség vagy, ahogyan tetoválásokkal, miniszoknyában, hosszú hajjal a hatalmas vásznak előtt pózolsz. Összhangban vagy a képeiddel. A szeptemberben újranyitott Normafa Síház a te képeidnek is köszönhetően kapott egyedi enteriőrt, huszonhét, – többségében hegyi és erdei témájú – festményed lóg a Síház falain. Mennyi idő alatt festettél meg a ennyi képet, és mire szólt a megbízás?
Nem sok időt kaptam a munkára, de inkább el sem mondom, hogy mennyit. (nevet). Sok témát és ötletet kaptam, de minden képet “alízosra” festettem, így például a sífelvonó kábelje egy madzag lett.
Amikor beszélgetünk, a budapesti Art Marketen vagy éppen, ahol a legtöbb képnek már gazdája is van. Tavaly októberben ugyanezen a kiállításon járva – akkor még látogatóként –, eldöntötted, hogy jövőre saját képeiddel leszel jelen. És így lett. Szerinted minek köszönhető, hogy ennyire szeretik a képeidet az emberek?
Édesanyám és édesapám is festőművészek, így már gyerekkorom óta szívom magamba a festék, vászon illatát. (Édesanyja Perei Gabriella, édesapja pedig Vojnits Attila – a szerk.)
Megállás nélkül rajzoltam otthon, és a szüleim már gyerekkorom óta bíztattak, és támogattak ebben.
Jártam is a Kisképző felvételi előkészítőjére, de végül azt abbahagytam, mivel olyan rossz volt az átlagom, hogy már a felvételit sem írhattam meg. Egész életemben az alkotás éltetett, nem nagyon szerettem tanulni.
Anyukám a Macskafogó című rajzfilm fázisrajzolója volt, nálunk otthon szinte végtelenítve ment ez a rajzfilm. Nagyon büszke voltam, és vagyok is rá, az utcán egyszer egy kirakat előtt mentünk el és ment ott a Macskafogó, én pedig felkiáltottam, hogy anyu ezt te festetted!
Amúgy a fiam, a nyolc esztendős Leo ugyanezt csinálja, úgy kell csitítgatnom, hogy legalább ne hangosan mondja, ha olyan helyen járunk ahol a képeim kint vannak…
Most egy még nem publikus projektemben meg is fog jelenni a Macskafogó figurája.
A szüleim a nyolcvanas évektől próbáltak meg festőként megélni, de akkor nagyon nem volt könnyű.
Őket látva azt láttam, hogy nem olyan szintű a kereslet a művészetre, vagyis én más életet képzeltem el magamnak.
Ezért olyan munkát akartam inkább választani, amiből viszonylag jól meg lehet élni.
Így kerültem a Central Médiához sales munkakörbe, és azt gondolom, hogy az ott eltöltött 13 év alatt nagyon jó kapcsolatokra tettem szert, amelyekből festőként is profitálhatok.
Egyrészt a vevőim egy része is ebből a körből került ki, emellett pedig sok belsőépítésszel is kapcsolatba kerültem a baráti társaságomból az évek során, akiknek rengeteg megbízást is köszönhetek, különösen Mtenga Biancának és Hadnagy Tímeának.
Emellett pedig valószínűleg olyan stílusom van, amire fogékonyak ma az emberek.
Én szerencsés vagyok, mert ma azt látom, hogy a művészet egyre divatosabb, és ma már cool dolog egy festményt venni, és szerencsére egyre többen meg is teszik.
Nagyon sok olyan magyar művész lehet még körülöttünk, akik talán tehetségesebbek is nálam, de nincsenek kellőképpen elismerve, felfedezve.
Egyik első képedet az angol királynőről festetted – akinek halála után készítetted el a portréját egy pohár pezsgővel és corgis zsebfelvarróval –, szinte azonnal eladtad. Hogyan történt ez?
Egy vacsorán ültünk, és az egyik legkedvesebb enteriőr designer barátnőm, Mtenga Bianca ismerőse ült mellém, aki történetesen a házigazda is volt, s akinek elmeséltem, hogy festek.
Mondta, hogy mutassak valamit, és megmutattam a telefonomon a királynős képet, amin éppen dolgoztam. Szeretek reagálni az eseményekre, amelyek körülöttünk zajlanak. Amikor meghalt az angol királynő, szinte egyértelmű volt, hogy megfessem. Rövid beszélgetés után megkérdezte, hogy mennyibe kerül a kép.
Annyira meglepődtem a kérdésen, hogy nem tudtam mit mondani, ezért kértem, hogy várjon, felhívom a “menedzserem”, vagyis a barátomat. (Nevet.) Aztán megmondtam az árat, és megkötöttük az üzletet.
A párod támogatott a váltásban, hogy felmondj a munkahelyeden és festő legyél?
Ültünk egyik nap az autóban, és felhívott egy ügyfél. Akkor még sales területen dolgoztam. Valami problémája volt, le akarta mondani a hirdetést, mire én azt válaszoltam neki, hogy rendben.
Erre a párom rám nézett, és azt mondta, hogy mondj fel, mert más esetben minden alkalommal meggyőztem volna ezt az ügyfelet is, hogy maradjon, vagy adtam volna neki más felületet.
De észrevette rajtam, hogy teljesen kiégtem, és nagyon hálás vagyok azért, hogy biztatott ekkor.
Felmondtam, és teljes gőzzel ráálltam a festésre. Szó szerint éjjel-nappal festettem, úgy másfél hetente egy képet festettem, ami irtózatos tempó. Az első kiállításomon hét képem volt a Zsiráf Buda nevű helyen, Boros-Potoczky Dani az egyik tulajdonos segítségével.
A királynős képem ekkor már el volt adva, az Elvis képem is itt kelt el, és elindult a lavina. Hetek alatt a képeim több mint a fele gazdára is talált, a második kiállításon, ami 2023 márciusában volt, a hat kiállított kép mindegyike elkelt.
Hogyan dolgozol? Honnan jönnek ezek az ötletek?
Nagyon változó, hogy hogyan jönnek az ötletek, van, hogy fekszem az ágyban és egyszerűen beugrik, de volt olyan is, amikor az Edisson & Jupiter tulaja, Matusek Nóra megkért, hogy készítsek neki egy képet egy autóval, egy női lábbal és egy Jeff Koons kutyával.
Ezen aztán egy hónapig agyaltam, mire a mindketten elégedettek voltunk. Egyszer pedig egy képen – amit szintén Nóra kért–, azokat az ételeket festettem meg, amelyek az étlapon szerepelnek náluk a kávézóban. Az ételek fotóiból indultam ki , így egy óriási élő étlapként is szolgál.
Hogyan definiálod a stílusod? Sok képed háromdimenziós például. A Pamela képeden például egy képkeret is van. De sok, látszólag oda nem illő elem is van a képeken, érződik, hogy jó a humorod.
Nagyon sok anyagot használok, és nagyon sokféle módon, folyton kísérletezgetek. Festettem már olyan képet is, amin egy lány van úszógumival, de a lány feje egy gipszből öntött szoborfej. A Michael Jordan képen például a fotón szereplő közönséget a háttérben nem pöttyökből festettem meg, hanem kavicsokból.
Szeretem meglepni az embereket, olyan anyagokat, látszólag oda nem illő motívumokat használok, amin elgondolkodnak.
Min múlik manapság az, hogy valaki befut-e, mint művész?
Sok múlik a tehetségen kívül a kapcsolatokon, azon, hogyan tudunk döntéseket hozni és milyeneket, illetve az időzítésen. Nekem szerencsém van, azt hiszem. Én nagyon szeretek festeni, ha elkezdem a munkát, van, hogy hajnalig meg sem állok, szinte az összeesésig festek és nem érzem magam fáradtnak.
Kik inspirálnak? Mely művészeket szeretsz?
A magyarok közül Soós Nóra az egyik kedvencem, a másik Orr Máté, a külföldiek közül sok van, Alessandro Florio, Ramona Nordal, Vinny Bonger, Golsa Golchini, Bradley Hart, Markus Friedrich Staab, akiket kiemelnék.
Hol látod magad tíz év múlva? Mi az álomprojekted?
Szeretnék egy olyan galériát, ahol teret és lehetőséget kapnak fiatal, tehetséges művészek, akiknek nem kell éveket, évtizedeket várniuk a csodára, hogy befussanak és felfedezzék őket, mert szerintem nagyon sok tehetség teng-leng mindenhol.
Személy szerint pedig szeretnék külföldre is kijutni, megmutatni azt, amit képviselek és minél több embernek örömet okozni a világ minél több pontján a művészetemmel.
Fotó: Vojnits Alíz
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
