Harminc évvel ezelőtt, először Magyarországon, az akkor 19 éves Patkó Dóra fejére került a Miss Universe Hungary-nek járó korona. Az egri születésű, akkor még tanítóképző főiskolás lány soha nem ábrándozott arról, hogy egyszer majd szépségkirálynő lesz. Egy óvatlan pillanatban, krumplihámozás közben született meg az ötlet, hogy jelentkezik az országos versenyre.
Dóra ma már jól eső nosztalgiával gondol vissza az 1992-ben, Békéscsabán megrendezett szépségversenyre, és arra az egri vasárnap délelőttre, amikor úgy döntött, megméretteti magát a legszebbek között.
– Édesanyámat baleset érte, és amíg lábadozott, én főztem a családnak.
Épp a vasárnapi ebédet készítettem elő, amikor a krumplihéjnak kiterített megyei napilapot olvasva rátaláltam a felhívásra, hogy jelentkezőket keresnek a Miss Universe Hungary szépségversenyre.
Mindez azután történt, hogy az Ország-Világ Magazin hátsó borítóján megláttam a gyönyörű Lupia Jonest, az 1991-es Miss Universe győztesét. Ahogy ez a kép bevillant, azonnal tudtam, hogy én is ott szeretnék lenni ezen a versenyen – meséli Dóra, aki gyorsan össze is gyűjtött néhány fotót magáról, és elküldte a jelentkezését. Senkinek nem szólt, és ő is elfeledkezett róla. Így nagy meglepetés volt, amikor felhívták, hogy bejutott az előválogatóra.
„Annyi esélyem van, mint nyerni a lottón”
– A telefont édesanyám vette fel, aki ekkor csak annyit mondott: „Apádnak ne szóljunk, mert ki fog akadni.” Ezért, amikor elutaztam Békéscsabára az előválogatóra, apukámnak azt mondtam, hogy meglátogatom az egyik barátnőmet. Az igazság azonban az volt, hogy azt sem tudtam, hová megyek, mert korábban még soha nem jártam Békéscsabán. Ráadásul nagyon vacak egészségi állapotban érkeztem meg a Fiume Hotelbe, ezért nem hittem, hogy lenne esélyem bekerülni a legjobbak közé. Jól látszott, hogy hozzám képest a többi lány nagyon sokat készült már az elődöntőre is. Mivel fizikailag nem éreztem jól magam, az eredményhirdetést sem vártam meg, gyorsan haza utaztam.
A sietségemnek az lett az eredménye, hogy a családom előbb tudta meg, mint én, hogy bejutottam a döntőbe. Miután nem voltam ott az eredményhirdetésen, a verseny szervezői hazatelefonáltak, hogy velem is közöljék a jó hírt. Innentől már senki előtt nem volt titok, hogy mire készülök.
A családi kupaktanács úgy döntött, hogy ha már továbbjutottam és folytatni szeretném, akkor támogatnak. Ezzel együtt figyelmeztettek, hogy milyen buktatói lehetnek a sikernek, illetve a kudarcnak. Majd hozzátették: igaz, én sem vagyok csúnya, de a szépség szubjektív, úgyhogy azt tanácsolta, hogy az esélytelenek nyugalmával vágjak bele a versenybe, mert körülbelül annyi esélyem van a győzelemre, mint nyerni a lottón. „De, ha megnyered, akkor se szállj el magadtól, mert a holnap is ugyanolyan lesz, mint a tegnap, csak épp tesznek majd egy koronát a fejedre.” – mondta bölcsen az én köztiszteletben álló, főorvos apukám.
Szépségkirálynő rövid hajjal
A felkészülés a döntőre eleinte nehezen indult, végül édesanyja felvetette, hogy keressenek ruhaszponzort. Akkoriban ez még nem volt divat, mégis sikerült találni egy egri butikot ahonnan a bemutatkozó kisfilmjéhez kapott egy ruhát.
Dóra nyúlánk termetét és csontozatát a genetikának köszönhette, amire csak rásegített, hogy több mint tíz évig ritmikus sportgimnasztikázott. Karcsú termete ellenére soha nem gondolta, hogy különösebben csinos lenne. Ráadásul a legtöbb korabeli lánnyal ellentétben szinte mindig rövid volt a haja.
– Nem tudom, hogy anyukám miért ragaszkodott hozzá, hogy rövid legyen a hajam. A gimnáziumi tablóképem azonban nagyon jól sikerült, ezért az osztályból többen is azt kérték, hogy az ő fotójuk is olyan legyen, mint az enyém. Ők is úgy akartak mosolyogni, ahogyan én.
Önmagában a szépség, a külsőség a szépségverseny előtt soha nem érdekelt. Míg az elődöntőn és a döntőn a többi lány leginkább saját magával volt elfoglalva, engem sokkal jobban érdekelt, hogyan dolgoznak a versenyt megörökítő filmesek és fotósok.
Velük mindig jókat beszélgettem, mert már akkor is nagyon szerettem fotózni, ezért mindig ott mozogtam a kamerások mellett, és az ő szemükkel figyeltem az eseményeket. Visszagondolva, talán fel sem fogtam igazán, hogy én ott versenyző vagyok. Leginkább csak jó szórakozásnak tűnt az egész szépségverseny.
Amikor Kállai Ferenc, a zsűri elnöke megkérdezte tőlem: „Kedvesem, árulja el nekünk, hogy miért jött ide?” Én azt válaszoltam: „Itt az idő, most vagy soha és … világot szeretnék látni.” Majd Kállai hozzátette: „Mint a mesében.” Mire azt feleltem: „Ha már öreg leszek, akkor már nem mehetek szépségversenyre.”
Természetesen mindenki dőlt a nevetéstől, pedig én komolyan gondoltam, amit mondtam.
Dórának felejthetetlen pillanat volt az eredményhirdetés előtti néhány perc is. –Már szólt a zene, mindenki verte a lábával a tamtamot, mi, versenyzők pedig már mentünk volna fel a színpadra, hogy végre megtudjuk, kinek a fejére kerül a korona, amikor odalépett mellém az egyik biztonsági őr, és csak annyit szólt: „Én drukkoltam, és gratulálok!” El sem tudtam képzelni, vajon hogyan értette ezt. Majd, amikor az eredményhirdetésnél kimondták a nevemet, el sem akartam hinni, hogy engem szólítanak, mert előtte a közönségdíjat már megkaptam. Így el sem akartam hinni, hogy újra engem szólítanak. Hirtelen nem volt ismerős a saját nevem…
Soul sisters – a határtalan jóindulat
Dórának a békéscsabai döntő után egy életre szóló élményt jelentett a Thaiföldön megrendezett Miss Universe szépségverseny. Nem csak azért, mert a hazai győzelem után Bankokban ő képviselhette Magyarországot, hanem azért is, mert az a 78 hölgy, akit 1992-ben a világ különböző részein a legszebbnek választottak, ma is barátnőként tartja a kapcsolatot egymással. A soul sisters – ahogy a szépségkirálynők saját magukat nevezik – szinte most is mindent tudnak egymásról. És annak ellenére, hogy országok és kontinensek választják el őket, valódi lelki társak, erősítve egymásban a nőiességet és az anyaságot.
Dóra azt mondja, ebből a közösségből teljes mértékben hiányzik az irigység, sokkal inkább elismerik és értékelik egymás életét, teljesítményét. Sokan közülük büszkék Dórára azért, mert pedagógus lett, tanítja és neveli a jövő nemzedékét.
Annak idején szüksége is volt erre a támogató közegre, hiszen első magyarként mindenféle tapasztalat nélkül kellett helytállnia a legnagyobb nemzetközi szépségversenyen.
– Valójában azt sem tudtam, hová megyek, amikor életemben először 19 évesen felültem a Lauda Air hatalmas gépére, hogy nekivágjak egy 12 órás repülőútnak. Akkoriban még nem volt mobiltelefon és internet. Az sem tudatosult bennem, hogy milyen hatalmas és világraszóló verseny a Miss Universe.
A helyzetemet, és egyben a felkészülésemet is nehezítette, hogy itthon épp rendszerváltás után voltunk. Ez egy igen szerencsétlen időszak volt a divat- és a szépségiparban is, mert a régi már nem volt, az újak, a hazai és külföldi márkák, butikok pedig még nem voltak elérhetők. Néhány szegedi varrónő segített nekem, akik gyorsan és szépen dolgoztak, de még így is, összehasonlítva a többiekével, elég szerény volt az állomány a bőröndömben. Nem beszélve arról, hogy a kilencvenes évek elejére Latin-Amerikában már egy egész iparág épült a szépségversenyekre.
Az onnan érkező versenyzőt egy teljes stáb kísérte, és kielemezve a legnagyobb konkurenciát, folyamatosan változtatták az elképzeléseiket, hogy milyen legyen a versenyzőjük sminkje, frizurája. De a venezuelai versenyző is örök emlék marad számomra, aki a 21 órás út után úgy szállt ki a repülőgépből, mintha egy divatbemutatóról érkezett volna.
Ez a 185 centis gyönyörű nő a hotelbe menet, a kisbuszban úgy tündökölt, mint egy istennő, és egyszer csak hirtelen oda fordul hozzám és magyarul megszólalt. Még a szavam is elállt. Carolina Izsáktól – akinek a szülei magyarok voltak – megtanultam, hogyan legyek még egy hosszú út után is olyan, mintha skatulyából húztak volna ki.
Bankokba a lányok olyan méretű bőröndökkel érkeztek, amekkorákat addig nem is láttam még. Volt, akinek ládákban, dobozokban érkezett a nemzeti viselete, míg mások kész ruhakoreográfiával érkeztek a versenyre, vagyis azt is előre megkoreografálták, milyen eseményen milyen ruhában jelennek majd meg. Én pedig csak néztem, mert egészen addig, amíg a verseny el nem kezdődött, nem értettem, miért van minderre szükség.
Miután engem nem kísért stáb és nem volt segítségem, magamnak kellett kitalálnom azt is, hogy a színpadon mikor milyen ruhát viseljek. Habár a többi szépségkirálynő sokat segített, a sok kedvesség ellenére mégis úgy éreztem, de jó lenne, ha legalább egy saját gardedámom lenne, hogy ellásson tanácsokkal, akkor talán nem éreztem volna magam olyan zöldfülűnek.
Nincs lehetetlen – Patkó Dóra számára ez a legnagyobb tanulsága a hazai és a nemzetközi Miss Universe-nek. Vallja, nincs különösebb titka a sikernek, mindössze el kell képzelni, és tiszta szívből kell kívánni, azt az életet, amire vágyunk.
– Minden fiatalnak azt tanítom, ha valamit nagyon szeretnének elérni, megszerezni, akkor a kívánság megfogalmazásakor felejtsék el a nem vagy a nehogy szócskát. Ha nem így tesznek, épp az ellentétét kívánják maguknak. Ezt a saját érettségimnél tanultam meg, mert nagy bátran, azt kívántam, hogy „jaj, csak nehogy a második világháborút húzzam”, és mit húztam, a második világháborút.
A „vonzás törvényét” a szépségversenyen tapasztaltam meg először, és ez az élmény a későbbi életemet is befolyásolta. Ez a pozitív hozzáállás sokszor segített már.
Például az esküvői ruhám kiválasztásakor is, amit egy fotó alapján szúrtam ki a villamosról. A ruhaszalonba zárás előtt öt perccel értem be, és egyenesen az előre kiszemelt ruhához mentem, mire az eladó kioktatott, hogy egy menyasszonyi ruhát nem így szoktak kiválasztani. De én ezzel nem törődtem.
Én már a várandóságom idején elképzeltem, hogy milyenek lesznek a gyerekeim, és érdekes módon ebben sem tévedtem. Húsz évesen úgy képzeltem, hogy 2000-ben fogok szülni, és így is lett. Gyerekként arról álmodoztam, hogy az Operánál fogok majd lakni, és ez is összejött. És még sorolhatnám tovább. A szépségkirálynőségről soha nem ábrándoztam, csak azt szerettem volna, hogy a nevemre emlékezzenek. Úgy tűnik, ez is sikerült.
Mindig sokkal fontosabb volt, hogy mi van a fejemben, mint az, hogy mi van a fejemen
Dóra különös szépségére azonnal felfigyelt a nemzetközi szakma is, így akár úgy is dönthetett volna, hogy a szépségiparban találja meg a jövőjét. Kiváló angoltudásának köszönhetően Bangkokban szóba elegyedett olyanokkal, akik nagyon jól ismerték a számára még idegennek tűnő szépségipart. Ennek köszönhetően meghívták Isztambulba, a Best Model of The World elnevezésű versenyre, ahol addig magyar résztvevő még nem fordult meg, Dóra pedig elhozta a legsármosabb modellnek járó díjat. Itt azonnal alá is akartak íratni vele egy szerződést, ám bizonytalannak érezte, hogy jövőjét csupán a külső adottságaira alapozza.
– Kacérkodtam a gondolattal, hogy a szépségversenyeken elért sikereket modellként kamatoztatom, de ellentétben számos külföldi példával, nálunk abban az időben nem volt lehetőség az átjárhatóságra a szépségverseny, a modellkedés és a filmezés között. Nekem egyébként is mindig sokkal fontosabb volt, hogy mi van a fejemben, mint az, hogy mi van a fejemen.
Ennek ellenére egy lehetőséget nem biztos, hogy visszautasítottam volna. Még a Miss Universe versenyt követően munkát ajánlott a versenyt szponzoráló Catalina Swimwear amerikai fürdőruhagyártó cég.
Az együttműködés azonban meghiúsult, mert nemhogy szépségkirálynői fotóval ellátott A5-ös méretű „névjegykártyám”, de semmilyen névjegykártyám nem volt. Ez megakadályozta a különböző fogadásokon az információcserét.
A verseny akkori osztrák nemzeti igazgatója vélhetően nem tartotta fontosnak ezt a lehetőséget, amikor az amerikai cég megkereste az ajánlattal, mivel a következő évben már magyar kézbe került a verseny megrendezési joga. Ha ezt a felkérést elfogadom, lehet, hogy másképp alakul az életem.
Miután az egri főiskolán Dóra diplomát szerzett, angol nyelvtudásának köszönhetően nemzetközi cégeknél kezdett el dolgozni. Első munkahelyén nagyon szerencsés munkamorálba csöppent. Egy nemzetközi cég akkori osztrák és amerikai vezetősége igen fontosnak tartotta, hogy munka mellett tanuljon és fejlődjön az a munkavállaló, aki erre alkalmas.
Így megszerezte az Open University MBA diplomáját, ami akkoriban még nagyon újnak számított. Az első gyermeke megszületése után azonban úgy döntött, hogy mégis inkább a tanári pályát választja. Fontosnak tartotta, hogy angolból egyetemi diplomát is szerezzen, ezért a második gyermeke megszületése után a Károlin elvégezte az angol nyelvtanári szakot.
– Van, akinek fontos, hogy folyamatosan bizonyosságot szerezzen arról, hogy ő szép. Bennem nincs meg ez az igény, én soha nem akartam a szépségemmel sáfárkodni. Én mindig is más életutat képzeltem el magamnak, mert nem gondoltam, hogy a szépségem a legértékesebb, leghasznosabb kincsem. Amikor szépségkirálynő lettem, a nagymamám azt mondta: „Na, Drágám, most már erről is van papírod, remélem, megnyugodtál.” Most, ha visszagondolok, úgy érzem, nekem ez a szépségverseny leginkább abban segített, hogy helyére tegyem az önértékelésemet.
Dóra szerencsésnek érzi magát, mert ha most, majd’ ötven évesen tükörbe néz, azt a nőt látja, akit évekkel ezelőtt látni szeretett volna. Úgy érzi, kívül-belül a helyén van és igen büszke a családjára.
– Jól érzem magam a bőrömben annak ellenére, hogy mindig vannak nehézségek. Ha a régebbi fotóimat nézem, gyakran felmerül bennem a gondolat, hogy bárcsak úgy néznék ki, mint amikor azt hittem, hogy de rosszul nézek ki.
Lehetnék soványabb, de nem akarok eszméletlen fogyókúrákban vergődni, mert ha éheztetném magamat, akkor elveszteném a humorérzékemet, azt a diákjaim és a családom is megsínylené.
A Covid miatt sajnos abbahagytam a rendszeres edzést, de ha ismét szeretem majd magam annyira, hogy újra elkezdek rendszeresen sportolni, akkor valószínűleg sokkal jobb formába fogok kerülni. Addig, amíg megnéznek a férfiak az utcán, azt gondolom, nincs a külsőmmel semmi gond. Jövőre leszek fél évszázados, lassan nemes leszek, mint a bor.
Fotók: Patkó Dóra
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
