Barion Pixel Skip to content

Fa Kinga két gyerek mellett lett online vállalkozó

Fa Kinga világ életében vállalkozói szemlélettel rendelkezett, de egy tragédia is közrejátszott abban, hogy két gyerekkel a háta mögött, online területre helyezte át a munkahelyét. A Bravúros beosztók Facebook-csoport és a Konyhapénzből nyaralás weboldal alapítója őszintén vallott arról, hogyan építette fel lépéséről lépésre a vállalkozását, min ment keresztül, amikor egyedüli családfenntartó lett.

Fa Kinga nem tervezte tudatosan a vállalkozóvá válást, ám az élet mást tartogatott számára. Amikor földrajz-testnevelés szakon végzett a tanárképző főiskolán, még nem sejtette, hogy egy napon majd ezrek hagyatkoznak pénzügyi tanácsaira napi szinten.

– Elmondhatom, hogy egy rövid időszak kivételével szinte folyamatosan vállalkozóként kerestem a kenyeremet. Több diplomát is szereztem a sport vonalon, majd a főiskola végén egy évig Ausztriában próbáltam ki magam bébiszitterként. Azért döntöttem így, mert abban az életszakaszomban nem találtam olyan munkahelyet, amihez igazán kötődni tudtam volna, így szükségem volt egy kis időre. A hazatérésem után egy uszodában kezdtem dolgozni, de mellette már pluszban foglalkoztam úszásoktatással és saját csoportjaim is voltak. Aztán felkerültem Budapestre, ahol alkalmazottként tevékenykedtem egy sportszervező cégnél, de már akkor éreztem magamban, hogy rendelkezem azzal a szemlélettel, ami a vállalkozók sajátja, és hosszú távon is ebben tudtam magam elképzelni igazán – fogott bele Kinga a mesélésbe.

Egyszemélyes családfenntartó lett

Jól meghatározott séma vagy nyomvonal azonban nem volt előtte. Mégis úgy döntött, hogy biztos, jól fizető állását vállalkozói státuszra cseréli.

– Egy belső sugallatot követve elkezdtem magam beleásni a pénzügyi megoldások világába, ami – mint utólag kiderült – a legjobb döntés volt. Ekkor találkoztam a tudatos pénzügyi tervezéssel. Elvégeztem több OKJ-s tanfolyamot, és regisztrált pénzügyi tervezői végzettséget is szereztem. Majd – már teljes mértékben vállalkozóként – belevágtam az offline, hagyományos pénzügyi értékesítésbe.

A sikereket azonban szomorú tragédia árnyékolta be. Kinga ugyanis elveszítette párját, így két gyermekét egyedül nevelő családfenntartó lett, akinek egyszerre kellett megteremtenie az anyagi biztonságot és közben édesanyaként is helyt kellett állnia.

– Amikor a párom meghalt, úgy éreztem, hogy nem mehetek el esténként tárgyalni a két gyerek mellől, így kellett egy másik megoldás. Ebben az időben főként vállalatokkal foglalkoztam és párhuzamosan elkezdtem online lábat növeszteni, a vállalkozásomat pedig átvittem erre a platformra. Aztán amikor mindkettő felpörgött, döntéshelyzetbe kerültem, mert éreztem, hogy nem bírok két lovat megülni egyszerre, miközben a gyermekeimről is gondoskodnom kell. Így az online terület mellett tettem le a voksomat, ahol a korábbi tapasztalataimra építve olyan családi pénzügyi tanfolyamokat indítottam és olyan anyagokat készítettem, amelyekkel segíthettem az ügyfeleim megtakarítási szokásainak kialakítását, hogy a hosszú távú tervek biztosan megvalósulhassanak.

Kinga őszintén beszélt életük legnehezebb időszakáról is.

– Miután magunkra maradtunk, nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy depressziós legyek vagy elhagyjam magam, mert azt a gyerekek sínylették volna meg. A takarékosság szerepe még inkább felértékelődött.

Innentől én álltam be a konyhába a tűzhely mellé a férjem helyett, és gondosan megterveztem a menüket, a kiadásokat. Mindent magamon próbáltam ki először, és valóban működött. Ekkor írtam az első konyhapénzes anyagomat. Ebből született meg aztán a Konyhapénzből nyaralás weboldal, ami pénzügyi térképet ad a mindennapokra, és hasznos spórolási tippeket fogalmaz meg.

Tűzoltás helyett tudatosság

A Pénzügyi térkép weboldalon Kinga a legfontosabb, 0. lépést mutatja be, ami a pénzügyi tervezésnél a leglényegesebb elem. Elvégre a fő kérdés mindig az: „Hogyan legyen megtakarított pénzünk?”.

– Sajnos az iskolában nem tanítják meg, hogyan takarékoskodjunk. Azt tapasztaltam, hogy sokan nagyon idegenkednek vagy félnek a pénzügyi kérdésektől. Nekik szerettem volna kapaszkodót nyújtani: így jött a konyhapénzes anyagok ötlete. Az itt alkalmazott szabályoknak gyorsan van kézzel fogható eredménye, amit később a teljes családi kasszára lehet alkalmazni ­– mondja, és kiderül, itt nem állt meg: Facebook-csoportot alapított Bravúros Beosztók vásárlások, akciók, kedvezmények… néven, melynek több mint 87 ezer tagja van. Ez is jól példázza, hogy van igény a tudatos pénzügyi tervezésre. Ma már 3 csoportot is üzemeltet, melyek összesen 100 ezer főnek segítenek jobban átlátni az anyagiakat.

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely