Jó fotósnak születni kell. A szemük, az érzékelésük teljesen másképpen működik, mint az átlagembernek. Ezt Szalay Mona nap mint nap be is bizonyítja. Új sorozatát, amely szinkronszínészeket mutat be, hamarosan megnézhetitek Veszprémben, ahol kiállítása nyílik. Interjú.
– A portfóliódban emberábrázolás a központi téma: portré, család, boudoir. Miért ezt a témát választottad?
– Kezdetben volt bennem egy jó nagy adag bizonyítási vágy. Magam és mások felé. Régebben elég szűkszavú és introvertált típus voltam, de az érzés mindig is ott volt valahol mélyen, legbelül, hogy én nem ez vagyok valójában.
A fotózás segítségével megtanultam az asszertív kommunikációt: látszólagos ok nélkül mosolyogni az emberekre.
Amikor mindennek megéreztem a pozitív hatását, egyszerűen imádtam az embereknek bebizonyítani a lehetetlent. Azt, hogy
mindenkiről lehet jó képet készíteni úgy, hogy az a lehető legtermészetesebben ábrázoljon.
Ez főleg a portré és a boudoir műfajon belül csúcsosodott ki. Ezzel párhuzamban felfedeztem magamban azt a képességemet (készségemet?), hogy nagyon hamar rá tudok hangolódni másokra. Ez a fotózásnál áldás, a magánéletben van, hogy időnként megnehezíti az életemet. – sorolja Mona nevetve.
– A családi fotózások a kedvenceim: egyszerűen imádom a gyerekeket és ezt ők is érzik, ezért velük is nagyon könnyen megtalálom a közös hangot.
Mindemellett meggyőződésem, hogy az időtálló fényképek titka a művészi, esztétikai és szakmai értékek együttes jelenléte.
– Hangsúlyos a nőiség megjelenítése a képeiden. Miért fontos neked ez a téma? Te milyennek látod a nőket a 21. században?
– A hagyományos női szerepek híve vagyok.
Értem ezalatt a viselkedésformákat, a nőies megjelenést. A 21. században a divatnak, a közösségi médiának “köszönhetően” egyre ritkábban látom NŐ-nek a NŐ-ket. A túlzott társadalmi, vagy az önmagukkal szemben támasztott elvárások, egy rossz párkapcsolat, a külvilág felé mutatott hamis képek háttérbe szorítják a nőiességünket. Igaz ez a fiatalabb és az idősebb generációkra, a családban vagy a szingliként élő hölgyekre egyaránt. Mindez jelen volt már az internet előtti világunkban is, csak akkoriban a hírek lassabban és szűkebb körben terjedtek.
Gyakran szembesülök a hétköznapi életben azzal, hogy a nők önbizalma és önértékelése nincs a megfelelő szinten.
A fotózásaimon pedig pont a nőiességüket szeretném kihangsúlyozni, mindemellett feltölteni a lelküket önbizalommal, magabiztossággal, lelkesedéssel és egy másik látásmóddal, hogy ha nem is tökéletesnek, de mindenképpen önmaguk elfogadásával szépnek láthassák és főleg annak érezhessék magukat.
Mert a kisugárzás felülírja a kilókat.
Sokszor találkozom olyan modellel, akikben ott van a női kecsesség, báj és szépség, de nem tudják a felszínre hozni, nem tudják megmutatni magukat. Ebben segítettem már nagyon sokaknak.
Férfi és női portrézás (arckép készítés) esetén pedig igyekszem megmutatni a külső szemlélőnek azt, ami legbelül van, de nem látható.
Minél egyszerűbb a környezet, és a megvilágítás, annál hangsúlyosabbá tehető az illető egyénisége, vagy jelleme. Illetve egy-egy szerepjátékba behelyezve az adott személyt, különleges portrékat készíthetünk.
– Hogyan indult a szinkronszínész fotósorozat?
A kíváncsiságom vezetett idáig. Gyerekkoromban mindig nagy érdeklődéssel hallgattam a szinkronizált filmek végén a stáblistát. Különösen a színészekre koncentrálva.
Felnőttként inkább az ismeretterjesztő filmek érdekeltek, ám napjainkban már nem divatos stáblistát olvasni, így nem mindig tudtam megállapítani, hogy ki narrálta az adott filmet. Ezért nyomozni kezdtem a hangok után.
Maga a fotózás ötlete egy beszélgetés során pattant ki a fejemből, hogy megmutathassam a népszerű hangok mögött a színészt, akinek az arcát kevesebben ismerik.
Kaptam is segítséget a kiválasztott művészek elérhetőségét illetően. Mondhatom, hogy mindenki örömmel mondott igent a felkérésemre. Elindult egy cunami. Csak az anyagi lehetőségeim szabtak határt a végtelennek. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy azt hallottam vissza, hogy futótűzként terjedt a nevem színészi körökben. Voltak ismert színészek, akik a közösségi médiában keresték a kapcsolatot velem.
Az alkalmazott fotográfiában szerzett sok évnyi tapasztalat a fotózás pszichológiai alapjait erősítette meg. Egy-egy sikeres portré titka legalább ötven százalékban a pszichológián múlik.
Egyébként szerintem szinkronszínész nincs. Szinkronhang létezik, vagy szinkronizáló színész. Ezt a megállapítást a színészportrék készítésekor is sűrűn hallottam.
– Mi ezzel a sorozattal célod?
– A szinkronizálás egyfajta művészet, hiszen a magyar szinkron méltán világhírű.
A külföldi filmeket a magyar közönség tehetséges színészeink nélkül kevésbé élvezhetné. Persze napjaink rohanó világa a szinkronizálást is utolérte, amely sajnos a minőség és színvonal csökkenéséhez vezetett. Akárcsak a fotográfiában.
Szintén a magam szerény eszközeivel szeretnék harcolni a mesterséges intelligencia káros és károsító hatása ellen. Sajnos mindkét szakmában tapasztalható, érezhető már a negatív hatás. Szívügyemnek tekintem mindkét hivatás megőrzését, megmentését.
Ez az emberi agy számára nehezen feldolgozható tempó az informatikában és a technika világában rideggé teszi az embereket.
Eltávolít egymástól bennünket. Nyilván vannak akik ezzel nem feltétlenül értenek egyet, de ez az én meglátásom.
– A szinkronizáló színészekről készült sorozatod kiállítása Veszprémben, a Katedra Coworkingben július 5-én 17:30 órától lesz látható. Mik a következő terveid?
– Szeretnék további kiállításokat is szervezni, a fotóimat minél szélesebb körben bemutatni. Közelebbi terv, hogy támogató(k) segítségével további színművészeket fotózhassak.
Távolabbi tervek között szerepel egy könyv kiadása, amelyhez szintén támogatókat keresek. Felmerült ötletként az is, hogy a képek értékesítésre kerülhessenek és a befolyt összeget jótékony, nemes célra fordítanám.
Július 5-én az alkotóval, Szalay Monával és Dolmány Attila színésszel lesz beszélgetés a veszprémi Katedra Coworkingben, ezután levetítik Csapó András Magyar hangja című filmjét. A kiállításon 18 fotó tekinthető meg olyan színészekről, mint például Tallós Rita, Kerekes József, Spilák Klára, Dolmány Attila, Szabó-Sipos Barnabás és Kálid Artúr.
Fotók: Szalay Mona
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
