A Hoztam e világra YouTube-csatornájának alapjait már tíz éve, gyermekei születése előtt letette Papp Szilvia Vivi, de saját szülései győzték meg később arról, hogy van még dolga a témával. Már több mint 130 nő szüléseinek történetéből készített videót: szülészeti erőszak, trauma, gyógyító szülés, pozitív kórházi élmények, megerősítő otthonszülések történetei egyaránt kirajzolódnak a monológokból.
A Hoztam e világra mára szülés körüli segítők körében egyértelmű márkanévvé vált, sőt, egyben mozgalommá is, mely dokumentálja és bemutatja azt, amit egy anya szülés előtt és közben megél, nemcsak a magyar rendszer sajátosságait kidomborítva, de az anyává válás élményének sajátosságait is megmutatva. Pedig a témát Vivi félretette első szülése előtt.
– Amikor az első videókat készítettem, akkor volt az otthonszülés és Geréb Ágnes körül óriási hírverés. Videós újságíróként készítettem anyagokat a tüntetéseken, megdöbbenve láttam a síró családokat.
Meg akartam érteni, miért választja valaki az otthonszülést, miért olyan forró téma a mi társadalmunkban.
Eleinte kifejezetten olyan anyákkal beszélgettem, akiknek az egyik szülése kórházi, a másik otthonszülés volt. Aztán amikor állapotos lettem, abbahagytam, nem akartam mélyebben foglalkozni ezzel a témával – nem is gondoltam, hogy folytatni fogom – meséli.
Aztán jött két intézményen kívüli, pozitív, meghatározó és általa katartikusnak nevezett szülésélménye, amely mindet megváltoztatott.
– Az elsőben az volt a legfontosabb, hogy harcos amazonként jöttem ki belőle, úgy éreztem, bármire képes vagyok. A második szülésem a kislányommal nehezebb és hosszabb volt, viszont amikor végre elpattant a magzatburok,
és megkezdődött a kitolás, akkor elárasztott egy olyan erő, amihez foghatót előtte nem tapasztaltam, szinte sikoltva ugrottam a férjem nyakába.
Én racionális ember vagyok, letaglózott, hogy egy természeti erő csak így megérkezett és magával sodorta a babámat – emlékezik a szülésekre Vivi, melyek elindították azon az úton, hogy komolyabban foglalkozzon a szüléssel, a szülészeti rendszerrel, az otthonszülés minden részletével.
A szülés minden aspektusát meg akarja mutatni
Ekkor viszont már az otthonszülés mellett érdekelte mindenféle szülés. Perspektívája megváltozott, minél többféle történetet akart megmutatni.
– Tudatosabban igyekeztem megvizsgálni a szülészeti rendszerünket, valamint nagyon érdekelt a szülés identitásváltoztató hatása, amit én is megéltem. Kíváncsi voltam, ez meg tud-e teremtődni a szülészeti rendszerünkben. A harmadik aspektus a tabuké volt – a jó anya-rossz anya kérdésköre mindig felmerül, ezt szerettem volna lazítani a sztereotípiák eloszlatásával – meséli Vivi az újraindult Hoztam e világra célkitűzéseit.
Hús-vér nőkkel akarta megmutatni, milyen a szülés a valóságban – aztán tavaly felvételizett is a projekttel a Képzőművészeti Egyetem doktori iskolájába. Most négy évig kutatja a témát.
Vivi videóit ismerve, célkitűzéseit hallva eszünkbe juthat a Másállapotot a szülészetben mozgalom – nagyon hasonló célok mozgatják mindkét kezdeményezést, és a Hoztam e világra lendületéhez hozzá is adott a mozgalom.
– Abban, hogy én újrakezdjem, nagy szerepük volt. Amikor elkezdődött a mozgalom, láttam, hogy ezzel nem csak én foglalkozom. Szerettem volna hozzájuk csatlakozni, hisz más perspektívából foglalkozom ugyanazzal. Sikerült is kapcsolatrendszert kialakítanom általuk, a munkájuknak köszönhetően az ország bármelyik felébe tudok menni forgatni, az anyák szívesen mesélnek nekem – mondja.
Gondja soha nem volt azzal, hogy interjúalanyt találjon: kezdetben ha meghirdette a lehetőséget, mindig akadtak jelentkezők, mostanra pedig már hirdetnie sem szükséges – az anyák keresik őt folyamatosan, így heti rendszerességgel, szerdán tud friss videót feltölteni csatornájára.
A trauma közös motívum
Interjúnk megjelenésekor már a 137. videó is éles a Hoztam e világra YouTube-oldalán: amikor arról kérdezem Vivit, milyen visszatérő motívumokat lát alkotóként felbukkanni a szüléstörténetekben, a traumát emeli ki elsőként.
– Sok a trauma, sok probléma van, azt hiszem a szülészeti rendszerünkben. Nem egységes az ellátás, a protokoll, minden kórház más, kiskirálysága van az adott főorvosnak.
Ez már önmagában nagyon érdekes: ha elmegyek Kecskemétre szülni, nem ugyanazt az ellátást kapom, mint Sopronban. De miért nem? Nagyon sok helyen elavult protokollt alkalmaznak, nem a bizonyítékokon alapuló orvoslásra támaszkodva.
Vivi tisztában van ugyanakkor a változásokkal is, melyeknek csak egy részét indukálta a Covid. A hálapénz kivezetése a rendszerből kettősségre hívja fel a figyelmet véleménye szerint: korábban a hálapénzzel volt a gond, most viszont annak hiány okoz bizonytalanságot.
– A hálapénzt úgy vezették ki a rendszerből, hogy nem figyeltek az anyákra. Egyik napról a másikra megszüntették, az anyákat teljesen bizonytalan helyzetben hagyva.
Eddig sem volt rózsás a helyzet, az sem volt jó, hogy egy kis borítékban, feketén megvettem a biztonságomat, de most semmilyen eszközük nem maradt a nőknek arra, hogy a rossz rendszert kijátsszák – vélekedik Vivi, aki szerint ezek a változások azért pozitív folyamatokat is elindítottak.
A választott orvos, úgy gondolja, sokszor azért volt problémás, mert úgy érezte, hogy a pénzéért kell valamilyen szolgáltatást is nyújtania – ezt pedig beavatkozások képében tudta megtenni, holott rá akkor lenne csak szükség, ha valami baj van, egyébként nem kellene ezeket a módszereket alkalmaznia.
Jószándékból is lehet túl sok beavatkozás
– Talán nem rossz szándékból kezdtek el olyan sok beavatkozást végrehajtani az anyákon, hanem meg akartak dolgozni a pénzükért.
De túl sok lett a császármetszés, az oxitocin adása, a szülésindítás. E téren biztos jelent pozitív változást az, hogy a nők innentől kezdve a szülésznők kezében vannak elsősorban, ami jobb állapot.
Összességében szükséges volt a hálapénz kivezetése: én csak a módját kritizálom – vélekedik Vivi, aki úgy veszi észre, ez a túlmedikalizált szemlélet a magánkórházakban ugyanúgy megvan, mint az állami rendszerben – ott a szülészeti erőszakra kevesebb a példa, de így sem feltétlenül azt kapják a nők, amiért odamennek, kivéve, ha programozott császármetszésről van szó.
– Azoknak az anyáknak, akik ezt választják, ebben érzik magukat biztonságban, egyéni szinten ez jó is.
Evolúciós szinten ez nyilván problematikus, mert ha ilyen tempóban növekszik a császármetszések aránya, eljöhet az idő, amikor a nők már majd nem tudnak természetes úton gyermeket világra hozni. Ez globális probléma, de az esőerdőket sem kéne irtani, tudjuk, mégis megvesszük a mogyorókrémet, mert finom.
Nehéz társadalmilag tudatosnak lenni: az edukáció, az információátadás hiányos. Megértem, hogy az anyák megpróbálják megvásárolni azt a biztonságérzetet, amit a rendszer nem ad meg – mondja. A rendszerben dolgozókról úgy véli, sokakat szomorúsággal tölt el, hogy a dolgok úgy működnek, ahogy.
– Aki egy hierarchikus rendszerben van, az tudta nélkül is részese lehet a szülészeti erőszaknak. Ez köti meg legjobban sokak kezét: nem akarják elveszteni az állásukat, az egyetlen megoldás tehát az, hogy betagozódnak a rendszerbe – mondja.
Nem minden beszélgetésből lesz videó
Egy nővel átlagosan másfél-két órát tölt el a videók rögzítésekor, ebből a forgatás nagyságrendileg egy óra, a többi időben beszélgetnek.
– Közös művészeti projektnek gondolom ezt mindenkivel, aki résztvevőként bekapcsolódik, ezért meg szoktuk beszélni, hogy hozunk létre egy videót, egy közös alkotást az együttlétből.
Van, akin látszik, hogy még nem tart ott a traumafeldolgozásban, hogy kész legyen erre a beszélgetésre, ha fel is vesszük, végül nem készül el a videó. Neki ez előrelépés, mert megpróbálta.
Érdekes, mert ahogy valaki bejön, lehet látni rajta, milyen történetet fog hozni – meséli a videók készítésének körülményeiről, hozzátéve: épp ezért jó., hogy kutathat, és pszichológiai ismeretekkel is támogathatja tudását, hogy segítőként is működhessen, ne csak rögzítse a nők által megélteket.
Aki az internet nyilvánossága előtt vállalja a videókban saját történetét, traumáit és harcát, az Vivi tapasztalta szerint azért is teszi ezt, mert maga is a rendszer megváltoztatásáért szeretne tenni.
Felülről is várhatjuk a rendszer változását, de amíg napi szinten éri szülészeti erőszak az anyákat, fontos egy sisterhood, egy női összekapaszkodás, hogy jobban megértsük és segítsük egymást.
A nők, akik hozzám eljönnek, képesek kapcsolódni ehhez, tudják és vállalják utána közösségi média – felületeiken is azt, hogy tabukkal számolnak le. Olyan dolgokat vállalnak fel, és tesznek publikussá, amire azt mondom: ez egy igazi tett.
Az anyák alkotása minden videó, a tartalmat őt teszik hozzá: én csak megnyomom a gombot és megvágom – fogalmaz.
A falvak történetei jöhetnek
A Hoztam e világra videóiban Vivi igyekszik marginalizált történeteket is találni, az átlagostól eltérő aspektusokat megmutatni, – de most szeretne kicsit kimozdulni saját társadalmi rétegéből is.
– Főleg fővárosi, budai történeteket hoznak nekem az anyák – szerencsére vidékre már többet tudtam utazni mostanában, köszönhető a kutatásnak is, de még mindig csak nagyvárosokban voltam. Jó lenne falvakba is elmenni – ez megint változtathat a projekten. Most az anyák jelentkeznek, de ha én hirdetem meg egy művelődési házban, hogy el lehet jönni hozzám és elmesélni a szülésed történetét, az másféle bekapcsolódás lesz – vélekedik.
Szeretné ugyanakkor elérni azt is, hogy roma anyák történeteit is felvehesse, megtudhassa, velük hogyan bánik a rendszer. Mindezen túl a doktori iskolában terve egy anyaközpont létrehozása is, egy olyan téré, amelyben csakis és kizárólag anyatémákkal foglalkozik majd.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
