Barion Pixel Skip to content

„Minél koszosabb egy lakás, annál jobban lázba hoz” – Fodor Barbara ingyen takarít a rászorulóknál

Különleges módon, ingyen takarítással segít az Egyesült Államokban élő Fodor Barbara a mentális problémákkal küzdő embereknek. Megérti a helyzetüket, hiszen egykor ő is depresszióval küzdött, a takarítás pedig számára inkább kihívás, mint munka.

Tíz éve, az akkori szerelmével próbált szerencsét az Egyesült Államokban Barbi, aki Magyarországról vágott neki a nagyvilágnak. Dolgozott kávézóban, árult óriáspalacsintát, vállalt kutyasétáltatást és gyerekfelügyeletet, s hamar megtapasztalta, hogy Amerika kicsiben is a lehetőségek országa.

– Ha egy kicsit is akarsz, itt nem halsz éhen. Mindig van mit dolgozni, akár tapasztalat nélkül is, csak tudni kell kihasználni a lehetőségeket – mondja.

A munka frontján mindig feltalálta magát, a kapcsolata azonban rossz irányt vett: barátja alkoholista, ő pedig mellette depressziós lett. – Gyógyszereket – antidepresszánsokat, nyugtatókat – szedtem, az önbecsülésem a padlón volt.

Egyszer beszedtem egy csomó gyógyszert, de szerencsére megúsztam egy négynapos emlékezetkieséssel. Akkor rádöbbentem, hogy ki kell lépnem ebből a toxikus kapcsolatból – meséli. Ez sikerült is neki, s ma már nyolc éve él új párjával, akivel két kisfiuk született.

Barbi ma már boldog, de élete sötét időszaka adott neki erőt ahhoz a csodálatos küldetéshez, amellyel mentális problémákkal küzdő embereknek segít – ingyen takarítással.

Nem ő találta ki a „műfajt”, árulja el; az interneten, miközben takarítós videókat nézett, bukkant rá egy lányra, aki hasonló jótékonysági munkát végez. Igen, ilyen is van: valóban sokakat érdekel, hogyan lesz egy riasztóan elhanyagolt lakásból tiszta és rendezett otthon, Barbi pedig kifejezetten szereti nézni – felgyorsítva persze -, ahogy eltűnik a kosz, az „ilyen volt-ilyen lett” videókat. Jótékony szolgáltatását az interneten, egy helyi csoportban hirdette meg, s ma már hetente jár a rászorulókhoz, depressziósokhoz, kényszerbetegekhez, függőségből gyógyulókhoz.  

– Mindig szerettem volna jót tenni az emberekkel. Sok minden rossz történt velem az életben, de nem hagytam el magam.

Az évek mennek, és már nincs időm arra, hogy tétlenül üljek. Szeretném megtörni a közösségi média toxikus hatását, ahol minden a tökéletességről, a pénzről, az autókról, a vakító fogakról szól…

Azt szerettem volna, hogy ha már valamit mutatok a világnak, az legyen valami pozitív, ami erőt ad és segít másoknak, nem pedig még tovább betegít.

„Látom, hogy ebből csoda lesz”

– Sokan gyógyulnának ugyan, de évek óta benne élnek egy olyan környezetben, ami visszahúzza őket. A legtöbben azt sem tudják, hogyan kellene nekiállni rendbe tenni az otthonukat. Én belépek az ajtón és rögtön látom.

Ezek az emberek járnak terápiára, de a szakember nem kíséri el őket az otthonukba, pedig a környezetük fontos része lehet a gyógyulásnak.

Egy olyan otthonra van szükségük, ahol letehetik és kipihenhetik a mindennapi fájdalmaikat, feszültségeiket.

Nekem az a fontos, hogy a távozásom után az illető jobban érezze magát – mondja Barbi, aki borzasztó állapotban lévő lakásokkal találkozik. És nem bánja.

– Tudom, furcsán hangzik, de minél elhanyagoltabb egy lakás, annál jobban lázba hoz,

mert látom benne a lehetőséget, hogy mit lehet kihozni belőle.

Van, hogy kaparópengével kell nekiesnem a megkövült, centis zsírrétegnek, vagy egy kosztól fekete mosdókagylót kell ragyogóvá varázsolnom, de nem bánom, mert látom, hogy ebből csoda lesz! – mondja.

Ilyen lelkesedéssel nem csoda, hogy az egyszerű takarítás egyáltalán nem dobja fel; „a sima portörlés nekem nem ad sikerélményt”, nevet. Egyedül a kóros gyűjtögetőkhöz nem megy szívesen, a padlótól plafonig felhalmozott holmik között ugyanis még ő sem tud látványos eredményt elérni…  

Ők is szégyellik, ahogy élnek

A szaknyelven „deep clean” elnevezésű takarítás azonban – amihez hasonlót az emberek többsége még családon belül sem vállalna – csak egy része Barbi szolgáltatásának.

Talán a tiszta otthonnál is fontosabb, hogy meg is hallgatja a betegeket.

Úgy, ahogy talán más senki.

– Én nem ítélkezem felettük és az életmódjuk felett, ami egyébként számukra is szégyenteljes. Nekem annak idején sikerült talpra állnom, de tudom, hogy sokan nehezített körülmények között küzdenek hasonló problémákkal.

Látom, hogy az emberek beszélni akarnak, sokan úgy érzik, velem szemben mindent kiadhatnak magukból, s úgy látom, ez legalább akkora segítség, mint az, hogy kitakarítom a lakásukat – véli.    

Barbi szolgáltatása egyszeri segítség, az „ügyfeleinek” utána meg kell tanulniuk, hogyan tudják fenntartani azt az állapotot, amelybe a lakásukat hozta. Vagy akár azt, hogy megfizessenek egy takarítónőt, aki hetente egyszer elvégzi helyettük a munkát, ehhez azonban Barbinak meg kell adnia a kezdő lökést.

– Igaz, van egy visszatérő ügyfelem, akihez rendszeresen megyek, neki nagy szüksége van a társaságomra, a pszichés támogatásra, amit nyújtok neki. Ő már öleléssel fogad, ami nagyon jól esik”, meséli.

Megtalálták a trollok is

Barbi küldetése annál is inkább elismerésre méltó, hogy két kisgyerek mellől indul el hétvégénként tisztítószerekkel felszerelkezve. Vallja, ez nem menne a párja nélkül, aki nemcsak az anyagi, hanem a lelki hátteret is biztosítja az önként vállalt jószolgálati munkához.

– Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen fantasztikus embert találtam magam mellé, aki ugyanúgy látja a dolgokat, mint én.

Hihetetlen, hogy a kocsiban ülve arról beszélgetünk, hogyan tudnánk segíteni másoknak, és tényleg mindenben támogat!”, mondja a „Clean with Barbie” néven dolgozó édesanya.

Barbie gyakran megosztja munkáját saját Youtube csatornáján, mutatunk is egy videót, de tisztaságmániások csak óvatosan nézzék!!

Bármennyire is hihetetlen, önzetlen missziója ellenére a magyar mentalitás és rosszindulat Barbit is utolérte. Erről árulkodnak azok a gonosz kommentek, amelyeket egy korábban róla megjelent cikke után kapott.

– Pusztán azért, mert magam is készítek takarítós videókat, voltak, akik azt mondták, kihasználom a beteg embereket.

Megkaptam, hogy miért idegenektől várom a hálát, miért nem a saját családomban tevékenykedem.

Úgy látszik, nem értik, hogy ez az egész miről szól – mondja szomorúan. Szerencsére a hálás tekintetek kárpótolják – azoktól, akik igazán számítanak -, s kapott köszönőlevelet olyan követőjétől is, aki az ő hatására kezdett el úrrá lenni az otthonában kezdődő káoszon. 

Fotók: Fodor Barbara

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is. 

 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely