Szikossy Ildikó múmiakutató antropológus, biológus a múzeumi átszervezések miatt lett munkanélküli, de 50 pluszosan bátran váltott: szafarivezető lett Tanzániában. Bár soha nem gondolta volna, hogy képes lesz újra felépíteni önmagát, most úgy érzi, lehetőséget kapott két életet megélni egy emberöltő alatt.
Csaknem harminc évig vizsgálta a híres váci múmiákat a Magyar Természettudományi Múzeumban dr. Szikossy Ildikó múmiakutató antropológus, amikor a szakmailag sokat vitatott múzeumi átszervezések őt is utolérték, és számos kollégájával együtt elhagyni kényszerült a munkahelyét, s mivel múmiakutatóként viszonylag kevés a szabad pozíció – világszerte is vagy száz ilyen szakember van, munkahely annyi sem -, a szűken vett szakmáját is. Az átszervezés mindössze néhány hét alatt zajlott le, így Ildikónak esélye sem volt felkészülni, talán ezért is emlékszik vissza élete legszörnyűbb időszakaként azokra a hónapokra.
– Egyik napról a másikra teljes nihilbe kerültem. Volt ugyan egy „B” tervem, egy kiállításszervező cég, amelyhez átmenekülhettem – korábban is részt vettem például náluk egy múmiakiállítás szervezésében -, de alig két hónapot dolgozhattam ott, mert a COVID alatt a cég lehúzta a rolót… – meséli Ildikó.
„Mit kezdjek a nagyon is élő kamaszokkal?”
Csaknem három évtizednyi múzeumi munka után nem csoda, hogy Ildikónak tippje sem volt, mihez kezdjen. Ilyen speciális területről érkezve a biológia más területe sem volt opció, hiszen 53 évesen nem mehetett el gyakorlat nélkül mezőgazdasági vagy gyógyszeripari kutatásokat végezni…
„Borzasztó, gyilkos és kilátástalan”, jellemzi az akkori helyzetét, s bár tudta, hogy sajnos sokan átélnek hasonlót, letaglózta a tehetetlenség.
– Minden nap az álláshirdetéseket bújtam, és amelyikhez bármi közöm is volt, megpályáztam. Alakítgattam az önéletrajzomat, volt, hogy egész nap motivációs leveleket írtam, de válaszra sem méltattak. Gondolom, meglátták a koromat…
Jelentkeztem kisállatklinikára recepciósnak, cégekhez titkárnőnek, portásnak, de a korom miatt szerintem el sem olvasták a pályázatomat. Még szabadulószobába sem vettek fel, pedig az rám szabott állás volt, hiszen egy szuper szabadulószobát is készítettem és újat is terveztem! Nem lehet szavakba önteni, milyen érzés, amikor a telefon minden csipogására összerezzensz, hogy talán most válaszoltak… aztán rájössz, hogy nem – mosolyog szomorkásan.
Ildikónak a párja fizetése segített túlélni azt az időszakot – ráadásul még Fanni, a lánya is tanult -, hiszen múzeumi fizetésből, mondanunk sem kell, nem lehet tartalékot felhalmozni.
– A barátaim unszoltak, hogy menjek el tanítani, de úgy voltam vele, hogy miután 27 évig holtakkal foglalkoztam, mihez kezdjek egy osztálynyi nagyon is élő kamasszal??
Végül a sors összehozott egy business coach-csal, aki segített elkezdeni keresni a kiutat a mély, ragacsos gödörből. Rávezetett azokra az ötletekre, amikkel lépcsőket vájtam a gödör falába és el tudtam indulni felfelé – mesél az első pislákoló fényről az alagút végén Ildikó.
Csak mesél, mesél, és mesél…
A mentőötletet végül a tanzániai származású, de Magyarországon élő mérnök férje adta.
– Mindig szerettem az állatokat; éppen azért nem mentem zoológusnak, mert nem akartam állatokat kínozni, boncolni az egyetemen, de azért felvettem olyan tárgyakat, mint a trópusi ökológia vagy az állatföldrajz… Tanzánia tele van nemzeti parkokkal és természetvédelmi területekkel, hihetetlenül gazdag az élővilága. És mivel órákig tudok az állatokról mesélni, beugrott:
mi lenne, ha szafarikat vezetnék? A volt férjem családja utazásszervezéssel foglalkozik Tanzániában, ők adták a kinti alapot, a mai napig együtt dolgozunk.
Kalandjait, élményeit a „Szerelmem, Tanzánia” Facebook-oldalon osztja meg, nyaranta két, télen egy utat vezet a kelet-afrikai országba, s igény szerint privát utakat is kísér. Sőt, van, hogy egy hét tanzániai szafari után még átrepül az utasaival egy hétre Zanzibárra is. És közben mesél, mesél, mesél, a nyolcszemélyes dzsipekben és este a tábortűznél is, ahol azért rendre előkerülnek a múmiás történetek…
Pedig először egyedül elindulni Tanzániába, a bizonytalanságba nagy lépés volt, Ildikó több barátja megjegyezte, hogy biztosan nem merne egyedül ilyen messzire merészkedni. Szerencsére nagy előny volt, hogy külföldi konferenciákra korábban is sokszor utazott egymaga, sőt, egy utazó nemzetközi múmiakiállítást 13 éven át a kolléganőjével felváltva, de egyedül kísért egyik helyszínről a másikra az USÁ-n belül.
Ma már ő jelenti a biztos pontot a magyar utazóknak ebben az egzotikus országban, azzal, hogy ismeri a helyet, a szokásokat, sőt, egyre jobban beszéli a szuahélit is.
– Hihetetlen élmény, amikor a Serengeti Nemzeti Parkban a sátrunktól néhány méterre reggelizik egy elefántcsalád, vagy mikor vadlesre megyünk, és oroszlán családot látunk heverni egy hatalmas sziklán! Zanzibáron meglátogatjuk az éjszakai piacot, Freddie Mercury szülőházát, delfinekkel úszunk, én pedig imádom megosztani ezeket az élményeket másokkal – meséli csillogó szemmel.
Az első, 13 fős csoportjával könnyes szemmel váltak el egymástól – de nem örökre.
– Hihetetlen, de a csapatok annyira összekovácsolódnak egy-egy út során, hogy sokszor hazatérve is tartják a kapcsolatot. Közös programokat szerveznek – engem is hívtak már vitorlázni, kerti partira, disznóölésre -, sőt, néha együtt utaznak más tájakra is – meséli.
Megmagyarázni nem tudja, de átadni igen
S hogy milyen Tanzánia, Ildikó szíve csücske? A béke és a nyugalom szigete, ahol soha nem volt háború, a helyiek kedvesek és közvetlenek, ahol nincsenek vallási viszályok és a muszlim és keresztény rokonok együtt ünneplik a ramadánt és a karácsonyt. Ahol nyugodt az élet és szinte leolvad az emberről a stressz, és annyira másként telik az idő, hogy ha az európai ember el tudja engedni az elvárásait – például a pontossággal kapcsolatban –, nehéz visszatérni…
– Olyan szinten kötődöm az országhoz, amit nem tudok megmagyarázni, de úgy tűnik, hogy az érzést át tudom adni az utasaimnak. Nagy vágyam, hogy egyszer ott éljek, de egyelőre nem szeretném itt hagyni a tanítást, a gyerekeket. Azt az érzést, amikor odaszaladnak hozzám, elmesélik, mi történt velük, leülnek mellém az ebédlőben, kérik, hogy meséljek még. A gyerekek szeretete éltető!
Ha ugyanis a tanzán csoda nem lenne elég, Ildikó néhány éve vett egy nagy levegőt és megpróbálta a tanítást is… és imádja.
– Igaz, az első napon úgy kellett rábeszélnem magam, hogy be merjek lépni a terembe… Egy második kerületi iskolában tanítok felsősöket természettudományra és biológiára, szerencsére ők is szeretik, ahogy mesélek! Boldoggá tesz, hogy megszerettethetem a gyerekekkel a természettudományokat, élvezem, hogy minden nap kapok pozitív visszacsatolást, s bár a különböző temperamentumú gyerekek lekötése nem könnyű, és a pedagógusok túlterheltsége engem is érint, ez nagyon addiktív.
Ötven felett is van kiút a gödörből
Ildikó egy évig volt állástalan, és vallja, soha nem fogja teljesen kiheverni azt az időszakot.
– Én tényleg azt gondoltam, hogy a múzeumból megyek nyugdíjba, vagy ami még jobb, halálomig múmiázni fogok. Azért mesélem el a történetemet, hogy erőt adjak másoknak és lássák, a legmélyebb gödörből is van kiút, és ötven felett is lehet újrakezdeni!
Csak abba kell hagyni az önsajnálatot és nekiindulni, kilépni a komfortzónából. Nekivágni az ismeretlennek, mert visszafelé nincs út, és nem szabad beleragadni a szerencsétlen helyzetbe. Keresni kell az utakat és merni lépni, kipróbálni, ami adódik – tanácsolja.
Ildikónak az segített, hogy megvan benne a gyermeki kíváncsiság. A felfedezés öröme vitte előre a múmiakutatásban, és ez hajtja tanárként és túravezetőként is.
– Olyan erőforrásokat mozgósítottam magamban, amelyekről nem is tudtam, és ha a múzeumban maradok, nem is derült volna rájuk fény. Például arra, hogy érdekesen, ízesen tudok mesélni, és az emberek csillogó szemmel hallgatják. Soha nem gondoltam volna, hogy fel tudok építeni egy ilyen életet. Sőt, úgy érzem, ez az új annyira más, hogy lehetőséget kaptam két életet megélni egy emberöltő alatt!
fotók: Szikossy Ildikó
Már az adód 1%-ával is támogathatsz bennünket, hogy továbbra is írhassunk neked! Itt tudod megtenni a felajánlásod!
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
