Barion Pixel Skip to content
Tatorján Ákos építkezés, lakásfelújítás mentoring

Az építkezés emberi ára – Tatorján Ákos az építtetői magányról és a tudatos felkészülésről

Miért omlik össze annyi ház-és lakásfelújítás a párkapcsolatokkal együtt? Ki mondja meg, hogy a burkoló jól dolgozott-e? És miért hiányzik az építőiparból az, ami a pszichológusnál alapvetés? Tatorján Ákos okleveles villamosmérnök, villamosbiztonsági felülvizsgáló és építtetői mentor ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, hogy nekünk könnyebb legyen a „házas”-ság.

Amikor a padló hullámos lesz – és a kapcsolat is

Az építkezés és a felújítás nemcsak fizikai terhelés, hanem párkapcsolati stressz-teszt is. Tatorján Ákos ezt nem elméletből tudja: éveket töltött az építőiparban menedzserként, ma pedig rendszeres helyszínlátogatásain tapasztalja, hogyan feszül egymásnak az épülő falak mögött a két ember.

– Feltűnt, hogy az esetek több mint 90%-ában mindig nő veszi fel a telefont, mindig nő hív. Elgondolkoztam ezen, hogy rájuk száll minden feladat. Többször hallom azt, hogy nagyon durván összevesztek a párjukkal olyan „apróságok” miatt, mint egy félmilliós kifizetés egy burkolásért és hogy ebbe majdnem beletört a kapcsolat.

Az egyik legtanulságosabb sztori, amit Tatorján Ákos emleget: egy feleség megkérte a férjét, hogy fizesse ki a burkolót, de csak akkor, ha a padló rendben van. A férj fizetett, másnap kiderült: a padlót vissza kell szedni.

Ami ezen a történeten túlmutat, az a minta maga, hogy az építkezés előhozza azokat a képességeket és hiányokat, amelyekről a párok korábban esetleg nem is tudtak. És miért is kellett volna tudni?

A szervezési feladatok jellemzően a nőknél landolnak, miközben a döntés felelőssége, a számonkérés képessége és a konfliktustűrés mind előkerülnek, méghozzá pont ott, ahol a legkevesebb tapasztalattal rendelkezünk.

Ákos szerint ez nem véletlen, és nem is megoldhatatlan. A probléma gyökere ennél mélyebben található. Abban a tévhitben, hogy elég megtalálni a jó szakembert, és minden magától megoldódik.

– Sokszor hallom: „felújítás előtt állunk, már csak egy jó szerelőt kell találnunk.” Ebből azt gondolnám, hogy mindenki úgy áll hozzá, hogy ha megvan a jó szerelő, ő majd mindent megold. De nem.

Aztán vannak, akik kényelmesebbek és azt mondják „azért fogadtam generált, mert nincs időm, nem is értek hozzá, ezért fizettem többet, és azt várnám, hogy levesz mindent a vállamról, és egyszer csak megkapom a kulcsot”. De a végeredmény ott sem teljesen jó.

A műszaki ellenőr, akit senki nem hív és a dokumentáció, amiről senki nem tud

Tatorján Ákos párhuzamot von a nagyberuházások és a családi felújítások világa között. Irodaházon, szállodán mindenki természetesnek veszi a műszaki ellenőr jelenlétét: ő az, aki büntetőjogi felelősséggel aláírja, hogy a munka megfelel-e. Magánépítkezésen ez szinte sosem fordul elő annak ellenére, hogy a törvény lehetőséget ad rá, sőt, sok esetben elő is írja.

– Hogyha nincs egy jogosult személy, aki megmondja, hogy jó vagy nem jó, akkor ki mondja meg? Te vagy én vagy a szerelők, miközben egyikünknek sincs jogosultsága. Ezért azt szoktam mondani: ne a jó szerelőt keressétek, hanem egy jó műszaki ellenőrt. Ő büntetőjogi felelősséggel tartozik a véleményéért, amit le is ír, a javíttatásoknál lehet mire hivatkozni, ez az ideális állapot.

A dokumentációhiány nemcsak a ellenőrzés elmaradásából fakad, hanem a szereplők hallgatólagos megegyezéséből is.

Az építtető sokszor lemond a papírokról, mert nem akar plusz kört fizetni; a kivitelező lemond róluk, mert „nincsen ideje pötyögni”. Amit pedig nem dokumentálnak, az előbb-utóbb hiányozni fog: bankhitel kérelemkor, pályázatkor, ingatlan eladáskor, vagy egyszerűen akkor, amikor valaki fúrni akar a falba és fogalma sincs, merre mennek a csövek.

– Az az első pillanat, amikor biztosan örülnél a dokumentációnak, amikor a lakást nem csak arra használod, hogy élj benne, hanem szóba kerül egy kis hitel, pályázás, eladás, bérbeadás.

Az ilyen esetekben sosem arról szólnak a dolgok, hogy fizikai beavatkozást végezzünk a házon, hanem a papírozásról. A másik oldalon lévő valaki – a bank, a tervező, a vevő – mindig ezeket fogja kérni: tervek, papírok, jegyzőkönyvek. És ott állsz, hogy neked ilyen nincs.

A párhuzam az autópiaccal kézenfekvő: egy 10-15 milliós használt autónál ma már természetes, hogy igazságügyi szakértőt hívnak, aki a festékréteg vastagságától a folyadékok állapotáig mindent megvizsgál, és írásban nyilatkozik az autó értékéről és vásárlásra való alkalmasságáról. De egy 30-50 milliós házfelújításnál ez a fajta szemlélet szinte teljesen ismeretlen.

Tatorján Ákos
Tatorján Ákos okleveles villamosmérnök MSc, villamosbiztonsági felülvizsgáló és építtetői mentor. Korábban éveket töltött az építőiparban menedzserként, ma az építkezés emberi oldalával – a folyamatok megismertetésével és az építtetői magány feloldásával – foglalkozik.

Konfrontáció vagy kapitulálás – a konfliktus, amit senki nem tanított meg kezelni

Tatorján Ákos saját tapasztalatból tudja, hogy egy hibás munka reklamálása milyen képességeket igényel. Ahogy fogalmaz: ha valaki nem tud nemet mondani, az lehet, hogy mély vízben találja magát úszótudás nélkül. Az építkezés éppen ezt hozza felszínre. Volt, ahol a villanyszerelő azzal válaszolt egy jogos számonkérésre, hogy „ha nagyon ugrál, kiveszi a vezetékeket a falból és elviszi”. 2025-ben.

– Én azt gondolom, hogy az agresszív kivitelezőket emberi módon az elején meg lehet szűrni.

Ha valaki már az első találkozáskor olyan hangot üt meg, amire egy korábbi főnököm azt szokta mondani: „ha már az elején ez van, mi lesz később” – erre a belső hangra érdemes hallgatni. Aki partnerként kezel minket, valóban a mi problémánkat akarja megoldani, azzal majd azt is meg lehet beszélni, hogy figyu, ez nem úgy sikerült, javítsd már ki kérlek.

A konfrontáció kérdése nemcsak személyiségtípus függvénye, hanem szereposztásé is. Tatorján szerint a párokban sokszor természetesen alakul ki, hogy ki az, akit „beküldenek” a nehéz beszélgetésbe és a legjobb stratégia nem az, hogy valaki minden szituációban ugyanazt a szerepet játssza.

Lehet, hogy a feleség fegyelmezetten vezeti az egész építési naplót, számon tartja a határidőket, de face-to-face konfrontációban rosszul érzi magát, míg a másik pont ebben erős. Ezek nem hibák, ezek erőforrások, ha tudatosan osztják el őket.

A folyamat fordított irányban sem egyszerű: az ideális forgatókönyv szerint az építkezés a tervezéssel kezdődik, nem a szerelő felhívásával. Először terv, majd költségvetés, aztán az egész feladat áttekintése és csak a legvégén jön a kivitelező, aki akkor már pontos képet kap arról, hogy mit, mennyiért, milyen elvárásokkal kell elvégeznie. A valóságban ez pont fordítva történik.

építtetői mentor, házfelújítás

Az építtetői mentor, ami eddig nem létezett

Tatorján Ákos pontosan abban a résben találta meg a maga helyét, amelyet maga is hiányolt: az építtetői magányban. Az a pillanat, amikor az ember nem tudja, kihez forduljon, mert az ügyvéd, a tervező, a műszaki ellenőr mind más-más szeletet lát az egészből, de senki nem áll mellé emberként: ez az, amire az építtetői mentoring próbál válaszolni.

– Nem létező dolog, amivel foglalkozom és foglalkozni szeretnék. Építtetői mentoringnak neveztük el, mert az építtetővel foglalkozom, és nem megmondani akarom műszakilag, hogy mit hogyan csináljon, hanem megismertetni azzal a folyamattal, amibe belelép.

Ha valaki ebben az építtetői magányban nem tudja megbeszélni a problémáit se a családdal, se senkivel, mert úgy érzi, nem értik meg, akkor keressen meg, elmondhatja, és esetleg még megoldásokról is tudunk beszélgetni.

Ez nem tanácsadás a szó klasszikus értelmében, és nem is műszaki felülvizsgálat. Inkább egyfajta tájékozódási pont. Annak az embernek, aki 12 milliót bukott egy felújításon, nem tudja, kihez forduljon, és a barátnői sem tudnak mást mondani, mint hogy hát igen, ez ilyen, azoknak szól ez a program. Ha Ákos akkor lép be, mielőtt a horror sztori elkezdődik, akkor kapaszkodót tud adni a nagy viharban.

építtetői mentoring Tatorján Ákos, házépítés

– Azt látom, hogy az emberek belerokkannak ebbe az egészbe, pont azért, mert óriási nyomás nehezedik rájuk úgy, hogy nem ismerősek az eljárásban. A horror sztorikat már 20 éve ismerjük. Hogy mit lehet elrontani, azt már nagyon régóta hallgatjuk.

Azt viszont kevésbé, hogy mi lenne a megoldás. Az emberek nagy többsége nem tudja, hogyan kellene kinéznie egy építkezésnek. A feszültség kihat a párokra, egymást hibáztatják olyan dolgokért, amikért valójában egyikük sem felelős. Hiszem, hogy a megfelelő segítséggel sikerül javítanunk ezen az évtizedes problémakörön.

Tatorján Ákos építettői mentoring oldalát itt találod.


8 éve mutatjuk meg független magazinként a hétköznapi hősöket: benneteket. 🩷 Most mi kérjük a Te segítségedet. Add a Női Váltó Alapítványnak az adód 1%-át! Hogy cikket írhassunk, eseményt szervezhessünk és tovább segíthessünk, amikor szükséged van rá!

Női Váltó Alapítvány adószám: 19345811-1-41

adó 1!% Női Váltó Alapítvány banner

Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

[adinserter block="3"]

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ajánlott cikkek:

2026 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Tudatosweb