Sokan ismerik és osztják a közösségi médiában írásait, mert azonosulni tudnak gondolataival, megosztott véleményével, érzéseivel. Követőinek száma ma már közel 130 ezer. Mégis igyekszik árnyékban maradni. Todorovits Rea, a Csakazértis mozgalom alapítója ritkán beszél magáról, pedig egyedül neveli két autista gyermekét, véd- és dacszövetséget alkotva. Kun Orsolya interjúja.
Az optimizmus, ami az írásaidból kicseng sokak számára ismerős, magukénak érzik, magukra húzzák, mint egy meleg kabátot, sokak számára azonban idegen. Hiszen, ahogy egyik írásodban te is megemlíted, „jól mindig nem járhatunk”.
És ez pontosan így van. A legnagyobb ostobaság azt gondolnunk, hogy velünk van a baj, ha nem látjuk mindig rózsaszínnek a világot. Azért, mert nem lehet. Megannyi élethelyzet van a világon, ami megállít, ami esetleg kétségbeejtő, amiről úgy gondoljuk, „ezt a büdös életben nem tudjuk megoldani”. Ilyenkor aztán bárki mondhatná nekem is, hogy légy optimista.
Egyszerűen abban a pillanatban, ahogy érkezik egy stresszhelyzet, a tudat képes fókuszt veszteni és csak arra figyelni, ami éppen fáj, félelmet okoz vagy megoldást kíván.
Hogyan lehet, hogy ennek ellenére az írásaid mégis mindig pozitív véget vesznek?
Mindig csak arról írok, ami velem megtörtént, amit én átéltem. Rövid és hosszabb távon is azt kell látnom, hogy minden számomra negatív eset az életemben nem volt más, mint a helyes irányba való terelés. Ezeket persze, hogy nem tudjuk azonnal a „bevételi oldalra” írni, de idővel megértjük, hogy meg kellett történnie a negatív eseménynek, hogy irányt váltsunk és jobb, teljesebb életet élhessünk.
Ez egy kicsit spirituálisan hangzik. Te mennyire hiszel a spiritualitásban?
Vagy nagyon, vagy egyáltalán nem.
Ma már olyannyira elcsépelték ezt a szót, hogy sokkal inkább érzem hitelesnek, ha azt mondom, hogy az életben hiszek és a tapasztalataimban, ami tele van vegytiszta bizonyítékokkal arra nézve, hogy az élet jót akar.
A követőid száma közel 130 ezer. Mit érzel ilyenkor?
Boldogságot, természetesen. Nem a hatalmas számok miatt, hanem azért, mert békesség uralkodik az oldalon. Ebben a széthúzott, megosztott világban itt van közel 130 ezer ember, és még mindig a nyugalmat, az akaratot és az erőt szimbolizálják. Azt hiszem, ha valaminek értéke van, akkor ez az. Itt nincs szükség a kommentek törlésére, meg sem tenném, mert különösen fontosnak érzem, hogy mindenki elmondhassa a véleményét.
Minden vélemény azt tükrözi, hol tart most maga az ember.
Egyszer egy rólad szóló interjúban az olvastam, hogy egy ország idéz téged. Láttam már Berki Mazsinál, Epres Panninál egy-egy gondolatod, de ugyanúgy egyházi oldalak is szívesen idéznek, azt kell mondjam, tele van veled az internet. Egyfajta márka lett a nevedből. Hogyan éled ezt meg?
Remélem a kellő alázattal. Azt hiszem mindenkinek megvan a maga életfeladata. Nekem talán ez. Írok, bátorítok, erőt adok azon keresztül, hogy leírom a velem már megtörtént eseményeken át azt, amiben mindennél jobban hiszek: hogy
mindig van tovább.
Megtisztelő természetesen látni vagy visszahallani, hogy épp egy rangos esemény megnyitóján idézték az egyik gondolatom vagy éppen egy hazai ismert személyiség azonosul azzal, amit írok, de számomra ugyanilyen fontos mindenki, mert ember és ember között, ha jó, nincs különbség.
A Látom az Életed oldal mellett viszel egy webáruházat is. De ezen kívül is ezerrel pörög az életed. Mit csinálsz, amikor nem írsz?
Írok. Szinte mindig. A Mirage magazinnak női témákról és pár hónapja a frisshireknek is, ahol olyan közéleti, szociológiai, környezetvédelmi témáknak járhatok utána és mutathatom be őket az olvasóknak, melyek talán szintén elgondolkodtatják őket.
A webáruházam egy hosszú fejlődés és változás után teljes egészében megváltozik. Igyekszem még karácsony előtt megjelenni egy önismereti tréninggel, ami azt gondolom sokak számára segítséget nyújthat majd. És persze kikerülhetetlenül igyekszem majd több nyilvános szereplést is belesűríteni az életembe, hiszen tudom, hogy erre is nagy igény van.
Mennyit dolgozol egy nap?
Nem merem kiszámolni. Nagy átlagban azt mondom, olyan 10 – 12 órát biztosan. Ezt persze megosztva, hogy maradjon idő a szeretteimre. De azt hiszem teljesen lényegtelen az órákat számolni, hiszen az eredmények ennél sokkal fontosabbak. Most az újabb projektek miatt kicsit sűrűbb az életem, de utána tudom, hogy lesznek olyan napok ismét, amikor ennek a töredékét dolgozom majd és több idő jut pihenésre.
És mindezt két különleges gyermekkel, teljesen egyedül viszed…
Ez így van. Azt kell mondjam a segítség nagyon tág fogalom. Ha az ember belehelyezkedik egy élethelyzetbe, ahol egyedül kell megoldanod mindent, akkor fel sem merül benned egy idő után az egyedüllét kérdése.
Csak mész és teszed, amiről úgy gondolod, hogy az jó. Ebben tökéletes társaim a gyermekeim, akik mindentől függetlenül tudnak alkalmazkodni az anyjuk tempójához úgy, hogy én tiszteletben tartom az ő sajátosságukat.
Ritkán vagy egyáltalán nem beszélsz az autizmusukról. Ez gondolom szándékos.
Valóban, ez egy tudatos döntés eredménye. Ezt én a mi ajándékunknak és egyben feladatunknak tekintem, ami a miénk, a mi zárt ajtók mögötti különleges világunk. Nem akarok azzal haknizni, hogy miket élünk át nap mint nap, nem akarok katasztrófa turistákat gyűjteni magunk köré. Egyrészt mert szó sincs katasztrófáról, másrészt pedig azt hiszem, ez méltatlan is lenne.
Hitem szerint minden gyermek, minden ember különleges, csak van, akinek papírja is van róla.
Mi egy különleges egységet képviselünk, amolyan véd és dac szövetséget, rések nélkül, amit sokkal inkább igyekszünk úgy megélni, hogy a fejlődésünket szolgálja, sem úgy, hogy vége a világnak.
Egyébként is meglehetősen zárkózott vagy. Ez is tudatos?
Igen, egyértelműen. Nem vagyok hajlandó beállni egy olyan sorba, amivel nem tudok azonosulni.
Hangos a világ a csillogó, felszínes életektől, a szerelmi drámáktól, a politikai megosztottságtól, az influenszerek gyönyörűnek vélt életétől. A valóság azonban ennél sokkal fontosabb.
Nem akarok mindenáron jelen lenni. Ha kérdeznek válaszolok, ha különösen fontos ügy mellett kell kiállnom, kérdés nélkül megteszem, mint ahogyan a Thábita gyermekhospice ügye mellé minden évben, de nem én leszek, aki éjjel-nappal posztol a magánéletéről csak azért, mert az követőket hoz.
Ne azért szeressenek az emberek, mert jó a hajfestékem vagy mert meg tudtam venni a farmert, esetleg sikeresen le tudtam fotózni az olíva bogyót a tányéromon, mert ezt a szintet nem akarom megugrani.
Tehát a magánélet tabu?
Pontosan. A magánélet, ahogyan a nevében is benne van, az enyém és azoké, akikkel megélem azt. A gyermek, a párkapcsolat, család vagy barátság kérdésköre az, amit úgy érzem, védenem kell.
A mai nők egyik legnagyobb ellensége az idő. Te hogyan építed fel a mindennapjaid, hogy abba minden beleférjen?
Egyrészt nem ringatom magam abban, hogy minden bele fog férni. Átlagosan öt és fél hat között ébredek. Ilyenkor van időm magamra, akár az edzésre, akár olvasására, vagy csak felkészülni a napra. Reggel hétkor suliba viszem a srácaimat, ez átlagosan egy picivel több, mint másfél óra autóutat jelent. Ilyenkor számtalan dolgot meg tudunk beszélni, egyeztetünk, vagy csak hagyom őket még pihenni. Utána pedig én következem.
8.20-tól jönnek az én álmaim, a munka, a szervezések és egyeztetések, az írás és a végtelen pörgés. Mindig tudatában vagyok annak, hogy nem kell mindent egyszerre megoldanom és az sem baj, ha a nap végére azt érzem, semmit nem oldottam meg. Sokszor, ha elindítottunk egy-egy folyamatot már bőven elegendő.
Anyaként, nőként hogyan látod, miben kellene fejlődnöd?
Ha azt mondom mindenben, elhiszed? – neveti el magát Rea. Ha valaki azt állítja saját magáról, hogy mindent megtesz, akkor valószínű, hogy semmit nem tesz.
Fejlődni, akarni, hogy minden a tőlünk telhető legjobb legyen, azt gondolom ez a fejlődésünk záloga. Akár a gyermeknevelésben, akár a szerelemben.
Ez persze nem görcsös akarást jelent, hanem szenvedélyt, örömöt, lelkesedést és kíváncsiságot. Azt hiszem ezek azok, amik nélkül sivár lenne az életem.
Fotók: Todorovits Rea képei
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
