Hatévesen már tudta, hogy tanítani szeretne. Meggyőződése, hogy erre született és az élet is igazolta. Egész egyszerűen hisz a gyerekekben, ettől ők bíznak magukban és ezáltal jobban teljesítenek. Pedig ezek a gyerekek különleges bánásmódot igényelnek, súlyos ADHD-sok, autisták, részképesség-zavaraik vannak… Sindulár Marianna, a Turbó Tanoda szakmai vezetője nem futamodik meg a problémák elől. Nem hitegeti a szülőket, hogy minden rendben lesz, de azt a problémát, hogy a szülő félti a gyerekét az oktatási rendszerben, megoldja.
Marianna szerint eleve elrendeltetett a sorsa azzal, hogy otthon jött világra, a győri szülői házban, ahol a nagymamája volt a bába és az apukája nővére segédkezett.
– Azok között születtem, akik vártak engem, szerettek volna engem és máig naponta biztosítanak arról, hogy mennyire szeretnek. Én hiszem és vallom azt, hogy azért tudok annyi szeretetet adni, mert ebben is születtem – mondja.
A Turbó Tanodába járó gyerekek többségét nem fogadja jól az oktatási rendszer. Sokféle ok miatt (ezt ebben a cikkben most nem részletezzük ) a közoktatásban nem tudnak velük jól bánni, sőt egyre többször, tanév közben mondanak le róluk.
– Először is el kell őket fogadni úgy ahogy vannak. Az elfogadás leginkább abból fakad, hogy én is anya vagyok és teljesen átérzem, amikor az anyukák – sokszor kétségbeesetten – hozzám hozzák a gyerekeiket. Másodsorban tudomásul kell venni, hogy mindenki egyedi, mindenkiből csak egy van. Nekem nem megjavítani kell őket, hanem élhető tanítási rendet biztosítani számukra.
Ehhez óriási szeretetre, elfogadásra és empátiára van szükség – meséli Marianna, aki a Turbó Tanodában pszichológusokkal, fejlesztő pedagógusokkal, gyógypedagógusokkal dolgozik együtt, kiscsoportban, individuumként kezelve a gyerekeket.
Persze itt is vannak keretek, de minden tanulót a saját helyén kezelik és oda juttatják el, amit ki lehet belőle hozni.
– Nem is napi sikerekben, hanem inkább óránkénti sikerekben mérjük itt a csodát. Apró lépéseket teszünk, amiből lesz 1000 lépés és aztán még több. Ahogy a fejlesztés is fokozatosan történik, a legnagyobb aprólékossággal. Itt mi minden apró sikert megbecsülünk.
|
Különleges bánásmódot igényel Magyarországon egy gyermek, ha:
Mivel a számuk évről évre egyre nő, ezért a megfelelő iskola megtalálása számukra kiemelten fontos. |
Marianna a közoktatásban is SNI-s gyerekekekkel foglalkozott. Már 2010-ben olyan logopédiai osztályban dolgozott, ahol elmélyülhetett az empatikus oktató-nevelő munkában, a gyerekekkel és szülőkkel való egyéni bánásmódban. Ebben az időben végezte el a gyógypedagógiai kart is. Aztán amikor az ELTE-én szakvizsgát szerzett pszichopedagógiából, akkor ott, a díszteremben megfogadta, hogy egyszer lesz egy saját iskolája, ahol úgy tanít, olyan módszerekkel, ahogy ő szeretne. A sors pedig kegyeibe fogadta.
– Ezek a gyerekek elképesztően kreatívak.
Megdöbbentően sokat tudnak az őket körülvevő világról, a művészetekhez brilliánsan állnak hozzá, sok esetben rendkívüli kézügyességgel. A szókincsük gazdag, érzékenyek és erősen kötődnek.
Nagyon lehet rájuk számítani és ha nincs ami elvonja a figyelmüket, akkor végtelenül kiszámíthatóak. No és persze többször igen magas IQ-val rendelkeznek – teszi hozzá.
Felmerülhet bennünk, ha ennyi pozitív dolgot sorol egy szakember ezekről a gyerekekről, akkor miért is nem működnek jól a közoktatásban?
– Azt szoktam mondani, hogy az én módszerem olyan, mint a Pygmalion-effektus, csak ez a neveléstudományban. Teljesen egyéni bánásmódot alkalmazva kihozzuk a tanulóból mindazt, amit meg tud csinálni.
Egész egyszerűen úgy, hogy azt mondjuk neki, meg tudja csinálni. Mi történik? Elkezd sikeres lenni és már nem lesz kérdés, hogy meg tudja csinálni. Olyan lendületet kap, amitől jól működik a kapcsolatunk is, meg az ő tudása is. Én elhitetem vele, hogy tudja. És ez nem ámítás, hiszen felmértem, tudom, hogy tudja. Csak neki kell elhinnie.
–Az első siker az, amikor én szakemberként látom, hogy haladunk, értünk el eredményt, megoldódni látszik a probléma. Aztán jön a következő lépés, hogy eközben a gyerek is jól érzi magát. És a szülő is jelzi, vagy csak egyszerűen megköszöni a változást, elismeri, hogy jó döntés volt idehoznia. Nyilván a végső, legnagyobb siker az, ha az iskolába vissza lehet integrálni a gyereket.
|
A Pygmalion hatás az önmagát beteljesítő jóslat egyik típusa, amely szerint a környezetünkben élő embereket úgy kezeljük, amilyen a véleményünk róluk, amilyenek az elvárásaink velük szemben. Ők erre reagálva olyanná válnak, amilyennek mi hisszük őket. A pedagógiában és a gyermeknevelésben fontos szerepet kapott ez az elv és egyre több irányzat épül az elvárások alapelvére. |
Marianna egészen 45 éves koráig tanult és azon túl, hogy egyre komplexebb ismeretekre tett szert, kialakult benne ez az egyedi szemlélet is. Először iskola előkészítő foglalkozásokat hirdetett, majd 2015-re már nyolc olyan tanítványa is volt, akik valamilyen fejlesztésre jártak hozzá.
Valójában szülői kezdeményezésre alakította először ezekkel az egyéni munkarendben tanuló gyerekekkel a tanodát.
Akkor döbbent rá, hogy valójában nem azon múlik, hogy az ő fejében mennyi tudás van, hanem sokkal többről van szó. Hogy ő egy igazi gyereksuttogó. És amin áldás van, arról tudjuk, hogy álomszerűen fejlődik.
Így hát ma már több tucatnyi tanulóval egy olyan mesebeli, szinte erdei környezetbe költözött a Turbó Tanoda, ahol mókusokat is lehet az üveg pagodából figyelni.
– Ez az új helyünk adta meg az igazi szárnyakat, egy óriási lökéshullámot.
gyrészt pazar és gyönyörű hely, ha jól belegondolunk van egy erdő és benne egy iskola, mindeközben itt vagyunk Buda szívében.
Aki ezt meglátja, az mindent megért. Európai színvonalú tárgyi eszközök vannak, hangszeres zenetermek, saját színpad, tornaterem…
De hát a gyerekeknek csináljuk ezt! És nekik létfontosságú, hogy szaladgáljanak, kiabálhassanak a parkban, zenélhessenek… és itt ezt mind megtehetik.
A Turbó Tanoda egyik tartópillére, hogy heti három nap is zenét oktatnak. De nem akármilyet, hanem hangszereset.
Bármilyen (tényleg) hangszeren tanulhatnak a gyerekek – köszönhetően Urbán Marcellnek, a Budai Magánzeneiskola alapító-igazgatójának akit még hat évvel ezelőtt kért fel Marianna, hogy dolgozzanak együtt.
– Néha bemegyek, megnézek egy órát. Egyszerűen szavakkal leírhatatlan, ami ott zajlik. Súlyos ADHD-s gyerekek zenélnek együtt úgy, hogy figyelnek egymásra. A könnyeim is potyognak.
A Tanoda hete pénteken mindig drámafoglalkozással zárul, amelyet színészek tartanak a gyerekeknek. De az élet a Kiscelli Oktatási és Kulturális Központban hétvégén sem áll meg, hiszen Marianna szombaton fejlesztéseket, előkészítéseket tart, talán egyedül a vasárnap az, ami az övé.
– Ez jelenti nekem az életet a két fiam után. A gyerekeknek élek, nekik szentelem a mindennapjaimat, teljes odaadással, jókedvvel, humorral és valódi boldogsággal teszem, mert lehet, hogy közhely, de nekem a hobbim tényleg a munkám. Óriási boldogság és örömforrás számomra – meséli.
– Elképesztő energiákat mozgatok meg magamból és vissza is kapom tőlük. Minden a szeretetről szól az én életemben és szerencsére olyan szülőket is vonzok be, akik ezt elfogadják. Ha már együttműködőek velem, mert a gyerekükkel foglalkozom és ezt tisztelik, az fantasztikus.
Valójában minden vágyam teljesült, talán még kettőt szeretnék: lehessünk végre valódi iskola és átadni ezt a tudást az utánam következőknek. Mert az együttlét a tét. Hogy ezeknek a gyerekeknek az útja ne a semmibe vezessen, hanem vissza a normális életbe.
A Turbó Tanodáról ITT találsz minden információt!
Fotó: Sindulár Marianna
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
