2019-ben, teljes munkaidős, ipari felsővezetői állás mellé váltottam ki a vállalkozásomat. Gőzöm sem volt mikor, hogyan, de azt tudtam, hogy egyszer biztosan váltanom kell és mindent amit tudok, valahogyan elérhetővé, közérthetővé és eladhatóvá kell tennem.
Körmendi Anita írása
Végül 2020-ban elégelte meg a munkaadói szféra azt ami én vagyok és lettem teljes munkaidőben vállalkozó. Hatalmas szakmai múlttal, végtelen gyakorlati tapasztalattal kerültem egy teljesen szűz terepre, ahol számomra minden ismeretlen volt és kimondottan félelmetes.
Úgy képzeld el az érzést, mintha neked holnaptól a NASA űrsiklóinak a karbantartásáért kellene felelned!
Addig, akárhol megfordultam mint munkavállaló – lehetett az magyar tulajdonú gyártó cég, vagy multi – mindenhol azonnal kivakartam a kupiból az adott területet műszakilag, emberileg és gazdaságilag is, majd pillanatok alatt földkörüli pályára állítottam.
De arra, hogy mekkora királynő voltam, sosem akkor, és sosem ott jöttem rá, hanem mindig jóval később! Akkor, amikor már nem tartoztam többé az adott vállalathoz.
Így, az ötvenhez közeledve már annyi a példa az életemben, hogy fel tudom rajzolni a saját sémámat, ahogyan én működtem akkor, amikor alkalmazottként dolgoztam. Ennek a lényege, hogy rendszerben gondolkodva sosem elégedtem meg azzal, hogy csak a saját házam előtt seperjek.
Ha azt láttam, hogy lehetnének bizonyos folyamatok, visszacsatolások, munkakörök a cégen belül kis energiával sokkal hatékonyabban működőek és működtethetőek, akkor ennek hangot is adtam.
Mindig a teljes egészet vizsgáltam és onnan vonatkoztattam a saját feladataimra. Így aztán elképesztően sokat kérdeztem, sok kollégámmal működtem együtt és rövid idő kellett csak, hogy az egész céget átlássam nagy vonalakban az összes jó és rossz működéssel együtt.
Aztán az észrevételeimet mindig precízen összegyűjtve, projektszerűen kidolgozva, kész megoldási lehetőségekkel álltam aktuális felettesem elé. Mindezek mellett természetesen a saját területemet is újraszerveztem és a munkám mindig pozitívan látható volt a havi-, éves jelentések diagramjaiban egyaránt. Utólag bevallom, bitang idegesítő lehettem.
Szegény főnökeim! Sosem tudták eldönteni, hogy azonnal kirúgjanak, vagy inkább előbb elvégeztessék velem a „piszkos” munkát és majd csak utána!
Általában volt annyi eszük, hogy az utóbbit választották és mire elkényelmesedhettem volna a kigyomlált, már jól működő rendszerekben, vagy útilaput kötöttek a talpamra és kilöktek a nagykapun, vagy ellehetetlenítettek és nekem kellett lépni.
Utólag nagyokat nevetek, amikor a kínlódó arcukat felidézem: Mi a frászt kezdjek ezzel a nővel?
Most már abban is biztos vagyok, hogy sosem tudtam volna sokáig egy statikus, készre kidolgozott, nyugis rendszerben dolgozni, azt évekig üzemeltetni, mert nekem az unalmas lett volna. Mondjuk ezt nem tudom megerősíteni, mert sosem volt lehetőségem idáig eljutni, mindig mennem kellett mire megpihenhettem volna.
Egyébként nagyon naiv voltam! Sosem gondoltam volna, hogy minden munkahelyemen én leszek az egyedüli vezető, aki nagyobb arányban nézi a cég érdekeit, mint a sajátját! (Nem kirívó eset az enyém, szeretném megjegyezni! Az ipari termeléssel, gyártással, autóipari beszállítással foglalkozó cégek esetében a felső- és középvezetői réteg így működik! Tisztelet a kivételnek!)
Leszögezhető ezek után, hogy
az én működésem provokatív és veszélyes volt azokra a vezetőkre, kollégákra nézve, akik a székeikbe kapaszkodtak, és akik inkább nem használták briliáns elméjüket, csak hogy 2 évente suhanhassanak a legújabb céges autóval, kaphassák a legkevésbé sem megérdemelt bónuszokat, utazhassanak teljesen feleslegesen baromi jó helyekre konferenciázni és várják veszettül a nyugdíjas éveket.
Ezek a kollégák 100%-ban férfiak voltak! Ez nem reprezentatív minta, és nem lebecsmérlő kijelentésnek szánom, ez csak az én tapasztalatom. És az is az, hogy egyetlen nővel sem találkoztam magam körül aki hasonló szintre küzdötte volna fel magát, mint én abban az ipari szegmensben, ahol dolgoztam és persze muszáj ideírnom, hogy: Magyarországon…
Mondjuk nagy árat fizettem érte: egy petefészkem bánta, amivel a lelkem és a nőiességem sérült. A klimax is előbb ért el.
Több, mint 25 év alatt rengeteget szenvedtem a női mivoltomból fakadó negatív diszkrimináció miatt.
Tudjátok hogyan éreztem magam mindig? Mint egy kiváló Michelin-csillagos séf, akit csak a konyhában viselnek el, de ahogy kilép onnan, és próbál az étterem tulajával a menü és a kiszolgálás kérdésben egyeztetni, azonnal tudtára adják hol a helye, mars vissza a konyhába! Mindezt úgy, hogy még a mosogató fiú is a döntéshozó holdudvarába tartozik.
3 éve vállalkozó vagyok. Kezdetben azoknak dolgoztam szabadúszóként, akik korábban az ügyfeleim voltak, tehát utánam nyúlt néhány élelmes cég és elvégezhettem néhány nagy, értékes műszaki projekt menedzselését. (Annyira tudják néhányan, hogy hogyan lehet a szolga lelkű, bizonyítás kényszeres, megerősítésre vágyó munkavállalókat fellelkesíteni egy-egy feladatra! Majdnem megint csapdába kerültem!)
Tavaly nyáron aztán már fizikálisan is éreztem, hogy gyakorlatilag csöbörből-vödörbe helyzetbe jutottam. Végleg el kell vágjam a köldökzsinórt és újra kell gondoljam magam, különben elpusztulok. Decemberben zártam le az utolsó nagy műszaki projektemet mint szabadúszó. Megbeszéltem a férjemmel, hogy most következik néhány deficites hónap. Elég volt, tényleg befejeztem!
2023 az én évem! Az igazi vállalkozó Anita most lép színre. Már nem érzek félelmet! Inkább csak izgalmat és hálát. Minden veszteségem és kínom most úgy keretezem át, hogy szerencsére élek és ha már úgy történt minden ahogy, legalább jó sok tapasztalattal lettem gazdagabb, amit most ideje megmutassak és eladjak!
A félelem az elmúlt években a hALadjunk vállalkozásfejlesztés nőknek zárt facebook csoport elindításával és egy női vállalkozói közösség építésével illant el. Fischer Mónika társammal a csoportba érkező vállalkozónőket együttműködésre, és tudásmegosztásra bíztatjuk. Vállalkozói mindset és vállalkozásfejlesztés témakörökben tartunk nekik workshop-okat és sajátos módszerű csoportos coachingokat.
A covid után elindítottuk hétvégi elvonulós alkalmainkat is, ahol hihetetlen női energiákat mozgatunk meg és kis wellness-szel megtámogatva lökünk a jelenlévő vállalkozónőkön hatalmasat.
Ebben az évben a személyes találkozásokat keresem, mert gondolatokra, inspirációra, sorstársakra van szükségem, hogy a helyemre kerüljek. Ezért örülök annak, hogy a Női Váltó Vállalkozói Klub beindult, igyekszem mindig jelen lenni és hallgatni a csodásabbnál, csodásabb történeteket.
Keresem a csatlakozási pontokat, ahol win-win helyzetet teremtve végre kimondhatom majd: VÁLLALKOZÓ LETTEM!
Kiemelt kép,fotók: Körmendi Anita
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
