Úgy választottunk települést, hogy volt néhány kritérium, aminek meg kellett felelnie. Legyen a közelben nagyváros, ahol akad munkalehetőség, legyen elérhető közelségben iskola, és megfelelő tömegközlekedés a városba – óránként egy járat szerintünk már élhető. Ez azért is fontos, hogy amikor a gyerekek már nagyobbak lesznek, tudjanak önállóan közlekedni akár edzésre, különórára vagy szórakozni. Ne legyenek hozzánk vagy autóhoz kötve, tehát ne érezzék magukat elvágva mindentől.
Emellett kereshetünk önszerveződő, egymást segítő, vidéki közösségeket is. Ennek érdekében sokáig jártuk az országot, hogy felfedezzünk és válasszunk. Ismerkedtünk a kisvárosokkal és azok környékével, azzal az izgalmas kíváncsisággal, hogy vajon hol milyen az élet. Nagyon sok szép hely van Magyarországon, nem is volt könnyű letenni a voksunkat. Amikor kezdett szűkülni a kör, többször is visszamentünk ugyanoda, akár több napra is.
Megnéztük az iskolát, az utcákat, az eladó házakat és minden mást, ami fontos lehet. A kirándulások kalandként és szép emlékként maradtak meg bennünk, a lehetőségek ígéretével és a szabadság érzésével.
Határozzuk meg a célt, és konkretizáljuk, hogy mit szeretnénk, és ahhoz mi szükséges, így könnyebb eltökélni magunkat! Mi a Balaton mellett döntöttünk.
A déli oldal nagyon vonzó a Somogy lankáival: csupa zöld minden, a Balatontól távolodva ritkásak a települések. Sőt, az sem elhanyagolható szempont, hogy jóval olcsóbb, mint a Balaton-felvidék. Főleg, ahogy távolodunk a parttól, 10 kilométerre már egészen jó árak vannak.
Járjunk nyitott szemmel, füllel, szívvel!
Amikor megérkezünk, fontos az is, hogy türelmesek legyünk önmagunkkal, hiszen elsőre ijesztő a sok újdonság. Ne akarjunk egyből mindent! Hagyjunk időt a megérkezésre, asszimilálódásra, ismerkedésre a hellyel, az emberekkel, szomszédokkal, a helyi sajátosságokkal! Fedezzük fel, mi hol található – boltok, hivatalos helyek, könyvtár, orvosi rendelő… Mi is így tettünk. Egyrészt iszonyúan elfáradtunk a felújításban és a költözésben, úgyhogy egy ideig csak pihegtünk. Közben beköszöntött az ősz, szóval a kerttel annyi mindent már nem tudtunk kezdeni. Télre állatot sem mertünk egyből magunkhoz venni, a kerítés sem volt még kész, mivel sok helyen nem szokás a teljes kertet elkeríteni, csak az udvart.
Így telt az első ősz. A munkahelyen, iskolában, itt-ott akaratlanul is, de inkább magától kialakulnak a kapcsolatok, összeköttetések. Mindenképpen jó nyitott szemmel, füllel, szívvel járni, hogy észrevegyük a hasonló beállítottságú embereket. Sok hasznos infót is begyűjthetünk, hogy adott esetben hol találunk bármilyen mesterembert, mikor jön a mozgó bolt, hol lehet karácsonyfát venni, milyen rendezvények vannak a művelődési házban. Ez egy más világ.
Zenélve érkezik falun a kenyeres kocsi
A faluban nincs éjjel-nappali minden sarkon, át kell gondolni, hogy mire van szükségünk, amikor vásárolunk, ne maradjon ki semmi, mert itt nem tudunk bármikor leugrani a boltba. Ez csak megszokás kérdése, ami nem is olyan nehéz, ugyanakkor tudatosabban is vásárolunk, így spórolni is könnyebb.
Heti háromszor zenélve jön a kenyeres autó, szombatonként pedig a tápos, aki az állateledelek mellett gázpalackot, sőt zsákos krumplit is árul.
Így nem kell cipelnünk az ilyesmit, ha nincs autónk. Az a szokás, hogy egy zsákot kell kitenni a kapura, abból tudja, melyik háznál kell megállni.
Sok eső volt az első ősszel, jól felázott a föld. Ezt és a lelkesedésemet kihasználva kézzel végeztem el a földmunkát a kert elején, és a bontásból maradt téglákat szegélynek felhasználva alakítottam ki a részeket, hogy tavasszal egyből elkezdhessük a füvesítést, ne sáros, kopár legyen a kert. Sőt, még lépcsőt is csináltam. Jobb is, ha nem sietünk a kialakítással, van idő átgondolni, belakni a kertet is.
Nyitókép: A szerző felvétele.
