A Márton-naphoz, a libaevésen és az újboron kívül, számos népszokás kapcsolódik. Többek között a mezőgazdasági munkák végét is jelentette, no meg annak lajstromozását, mit is adott a ház népének a föld egész évben. Valami hasonló összegzést kapunk most az őszt és a kertjét egyformán imádó Raffer Gabitól.
Órák óta hallgatom, hogy a mögöttünk lévő szántó gazdája nagy hajrában van. Sokadik körét rója, hogy mire a liba kisül, ő is az asztalhoz érjen, annak tudatában, hogy betakarította az összes kukoricát. Balgaság lenne azt gondolni, hogy ezzel végére is érnek a munkálatok, hiszen jut még éppen elég, hogy a jövő esztendőben bőséges termésre számíthasson.
Jómagam sem dőlhetek hátra dolgom végeztével, mert adnak még munkát a fákon lévő most még aranylóan sárga, másutt zöldes falevelek. Ugyan, a békén hagyott kert gondolata e tekintetben is szerepet játszik. Az elmúlt években is télvíz idejére otthagytam a lehulló leveleket a fák alatt nem csak a sünök végett, hanem azt is szerettem volna, ha lombtrágyaként hasznosulna alattuk.
Természetesen van a kertnek olyan területe, ahol összeszedtem a leveleket, azok idén, vagy a kialakulóban lévő mélymulcsos ágyásba kerültek, vagy az újonnan földbe kerülő tulipánhagymákat takartam be velük.
Mert az őszi munkákhoz, hozzátartozik a hagymás virágok földbe helyezése is. A tavasszal előbukkanó, véletlenszerűnek tűnő elrendezést ilyenkor tudatos tervezés előzi meg. Akár a tornasorban, úgy állítom növekvő sorrendbe a hagymákat és színük, formájuk szerint csoportosítom, ezután kerülnek a földbe, meghagyva a területnek a szabálytalan elrendezését.
A tulipánhagymák földbe kerülésén kívül az eddigi legjobb szüretünkön vagyunk túl. Roskadozott a pergola a hamvasan kék othelló szőlőtől, aminek mustjából mustméz készült, és pár literrel a fagyasztóba is rejtettem – gondolván, milyen fenséges italt szervírozhatok majd karácsonykor az asztalra. Pár hét van még az ünnepig és nem is siettetem.
Tavasszal születtem ugyan, de a kedvenc évszakom mégis az ősz. A színeivel, illatával és terméseivel. Imádom a házunkra felkapaszkodó rubinvörös vadszőlő leveleket bámulni. Végigsétálni a kerten és októberben virágzó paradicsomra bukkanni legalább olyan öröm, mint a borsónyi gyümölcs a folyton érő eper tövén. Olyan, amilyen, de a miénk – nevetünk rajta a lányommal.
A víztározó tavacskánk is megannyi örömet okozott tavasz óta. Megszámlálhatatlan alkalommal csobbantam bele és mostanra ugyan a lehulló falevelek szőnyegként terülnek el az aljában, de a vize olyan tiszta, hogy a hideg ellenére is nagy a kísértés, hogy belegázoljak. Hosszú perceket tudok elidőzni a partján és bámulni a benne tükröződő csupasz fa ágait vagy éjszaka a telihold tükörképét. Sosem gondoltam volna, hogy pár köbméter víz, ilyen formában, ekkora örömet fog jelenteni.
Amikor az ősz terméseire gondolok, mosolygással tölt el az ablakpárkányon elhelyezett Nagydombosi kék sütőtök. Nincs nap, hogy legalább kétszer ne ijedjek meg, hogy macska ül a párkányon, miközben én tettem oda a tököt. A birsalma illata is mosolyra húzza a szám, nem beszélve a birsalmasajtról, ami egy előző adag almából készült és két hete szárad a gardróbban.
Ha számadást kellene adnom a kertünk ez évi terméséből, volt benne sikeres és volt, amit kevesebb sikerrel zártunk. Borsóval és retekkel indítottuk az esztendőt. A sárgarépa és a gyökér még mindig nem találja a helyét nálunk, de a paradicsom hónapokon keresztül ontotta a gyümölcsét. A paprika nem sokat adott, de annál finomabb volt.
A fokhagyma megízesíti a hétvégi sülteket, de a kevés eső a vöröshagymáinkat nem növelte nagyra. Málnából is ehettünk pár marékkal és az új, ajándék tövek még többel kecsegtetnek jövő évben. A fekete berkenye begyökeresedett ugyan, de termést még nem hozott és az egres is csak megmutatta, mire számíthatunk a későbbiekben. A kobakosok inkább anyukám kertjében voltak sikeresek, de a burgonya számunkra is adott pár ebédnek alapot. A faeprünk pálinkáját a napokban helyes kis üvegekbe töltöm, hogy ajándékként szolgáljanak, vagy Isten hozott koccintással örülhessünk a viszontlátásnak.
Lassan kezd lemenni a nap és a kombájn a kertünk végében újabb fordulóhoz ért.
Ha kinézek az ajtón, tarka levélszőnyeg borítja az udvart. A terasz melletti magaságyásban a hajnali fagyoktól nyújtanak védelmet a fűszernövényeknek. Ami nyáron nekünk adott árnyékot a hőség elől, mára takaróként véd a hideg elől.
A kerti talicska fával megpakolva várakozik a terasz ajtajában, hogy a falevelek helyett az adjon először munkát, majd meleget miután behúzódunk a naplementével egy időben.
Legyen hát egészségünkre a Márton-napi libasült is, kerüljön mellé a birsalmából vagy éppen a párkányon pihenő tökből. A siker új sikerekért kiállt, a kudarcok pedig tanítanak és a jövő évi Márton-napi vacsoránál remélem, a siker oldalára sorakoznak.
Fotók: A szerző felvételei
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
