Tizenhét éve él Magyarországon Oláh Veramilia, akit a szíve vezetett ilyen távolra első otthonától, Indonéziától. „Úgy érzem, az én életemben egyszer történik meg a szerelem” – mondja a Balin megismert, magyar férjéről, akitől később egy daganatos megbetegedés miatt kellett örök búcsút vennie. Veramilia a tengernyi kihívás ellenére Magyarországon maradt. Története egyszerre szól kitartásról, a női közösségek erejéről és arról a varázslatról, amire főztjével – az ízekbe zárt Indonéziával – képes.
Oláh Veramilia nem akármilyen csavart visz a klasszikus halászléreceptbe: citrom, lime és gyömbér hangolja indonéz irányba a magyaros fogást. Az ő konyhájában a marhapörkölt is máshogy készül: ázsiai chilivel, korianderrel, kókusztejjel és citromfűvel elegyíti a tradicionális alapokat.
A magyar és indonéz konyhaművészet keresztezése természetesen oda-vissza történik: a rendang (gazdag húsétel) főzése közben például gyakran nyúl édes őrölt paprikához, hiszen „gyönyörű színt ad a kókusztejnek”.
Vajon honnan indult Veramilia főzés iránti szenvedélye? Milyen emlékeket őriz a konyháról, gyermekkorából? – ahhoz, hogy a tavaly decemberi étteremnyitásáról és az azt megelőző számos megpróbáltatásról kérdezzem, először is nosztalgiázni invitáltam.
„Édesanyám tanított meg főzni”
– Éppen csak 10 éves voltam, amikor már segítettem reggelit, ebédet, vacsorát készíteni. Az indonéz kultúrában minden lányt bevonnak a háztartásba, ez nálunk sem volt másképp, bevásároltam, takarítottam, mostam, és persze rengeteget főztem.
– Mindig láttam, hogy mit készít édesanyám, a rendang például nálunk is népszerű fogás volt – idézi fel Veramilia, aki később szakács végzettséget szerzett.
– A férjemmel Balin ismerkedtünk össze, akkoriban ott dolgoztam (a családom szumátrai származású). Később, amikor megkérte a kezemet, mondtam, hogy először el kell jönnie és találkoznia kell édesanyámmal – indonéz szokásokhoz hűen.
– Édesapám 7 éves koromban elhunyt – osztja meg velünk érzelemdús hangon a szakács, aki Balin kötött házasságot szerelmével. Két hónapot töltöttek Indonéziában, majd a férje elhívta, térjen vissza vele Magyarországra.
Újrakezdés a fővárosban
– Berekfürdőn éltünk, a férjemnek is imádtam főzni… Sokat gondoskodtam róla, miután daganatos megbetegedéssel diagnosztizálták. A halála utáni időszakot nem csak a fájdalmas gyászfolyamat, hanem az is nehézzé tette, hogy nem beszélek jól magyarul, és rengeteget stresszeltem Berekfürdőn – emlékezik vissza Veramilia,
aki aztán Budapesten talált állást, ott bérelt egy kisebb albérletet, és munka mellett önkéntes alapon kezdett főzni. Mint mondja, gyakorolni akarta édesanyja receptjeit.
Csupaszív főzés – ötcsillagos szállodákban és faluról falura
– Először hollandoknak főztem, a Holland-Magyar Kereskedelmi Kamara megbízásából, hiszen Katinka Zinnemers kamaraelnökkel jó kapcsolatot ápoltam, ápolok a mai napig. Hálás vagyok, amiért beajánlott különböző rendezvényekre, gálavacsorákra.
– Hatalmas élmény volt például a Marriott Hotelben 250 főre főzni. A holland közösséggel azóta is tartom a kapcsolatot, nagyon nyitottak az indonéz kultúrára, ételekre, az étterembe is nagy szívvel szoktak jönni – fogalmaz a szakács, akihez egyre több felkérés érkezett, aztán 2023 decemberében, a Ráday utcában szélesre tárta indonéz éttermének kapuit.
– A nyitás előtt lehetőségem nyílt több helyre elutazni, és megismertetni az emberekkel az indonéz ízvilágot. Ilyen volt például a Székesfehérvári Királyi Napok. Ám a kisebb-nagyobb magyar településeken túl (ahol az ételek mellett az indonéz táncművészetet is be szoktuk mutatni) jártam Franciaországban, Svájcban, Máltán… Magyarországon pedig sokszor faluról falura mentem, hogy bemutassam, mennyire színesek az indonéz ételek.
Egy nagy csipet közösségépítés
– Az elmúlt 15 évben azt tapasztaltam, hogy sok helyen újdonságnak számított, ahogy a koriandert, hagymát, fokhagymát, kurkumát és gyömbért belecsempésztem a receptekbe.
– Örömmel láttam, hogy tetszett az embereknek, és ők maguk is szeretnék kipróbálni, hazavinni egy darabot ebből az élményből… Én mindenkinek szívesen főzök! – számol be lelkesen Veramilia, aki a közösségépítéshez is minimum annyira ért, mint a konyhai bravúrokhoz.
Csatlakozott többek között a budapesti International Women’s Club közösségéhez, de Erasmus-projekteket is gyakran támogat részvételével, ételkölteményeivel. Sőt, amikor megpendítettem előtte az egyik közeli barátnőm rendezvényötletét, azonnal felajánlotta, hogy eljön és főz a vendégeknek.
„Mindent megteszek az álmomért”
– A Ráday utcai étterem a jakartai barátom támogatásával és az ő bátorításának köszönhetően jöhetett létre – a vendéglátóhely az ő tulajdona, de megkért, hogy mindent én rendezzek. Az egyik legnehezebb kihívás a papírmunka volt, hiszen minden magyarul szerepelt.
– A nyelvi akadályok mellett önmagában a bürokrácia sem könnyítette meg a dolgomat – emeli ki az étteremvezető, aki a kihívások közepette azt az álmát sem engedte el, hogy egyszer saját tulajdonú éttermet nyisson.
– Minden összeállt már a fejemben, szeretnék egy gyönyörű, ötcsillagos, mindenben kitűnő éttermet, és mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy ez sikerüljön. A célom, hogy 8 év múlva, amikor 60 éves leszek, ez megvalósuljon.
– A barátaim azt szokták javasolni, hogy Németországban vagy Belgiumban vágjak bele ebbe a tervbe. Bár nem könnyű Magyarországon – és közben több bécsi, dublini, luxembourgi és brüsszeli hotelbe hívtak dolgozni –, valamiért mégis itt vagyok, az otthonomnak érzem, kötődöm az itteni barátaimhoz…
– A nyelvi akadályok és a lehetőségek miatt viszont tényleg fontolóra veszem, hogy érdemes lenne-e máshol újrakezdeni – mondja végül az indonéz ízek lélekkel teli nagykövete.
Fotók: Oláh Veramilia képei
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
