Akit autista gyerekkel ajándékozott meg az élet, ismeri azt a fogalmat, hogy túltelítődés. Amikor sok volt már mindenből. Amikor elég. Amikor felborul a vödör… Onnan tudod, hogy túltelítődött a gyereked, hogy kifordul magából. Üvölt, kiabál, hisztérikus állapotba kerül, valamilyen földöntúli – normál ember számára ijesztő állapotba.
A meltdown nem egy viselkedési forma, hanem egy reakció!
A gyerek tele van. Túltelítődött az idegrendszere. Nem tehet a rohamról, mert nem tudatosan csinálja. Ez jön, mint a hurrikán. Persze megelőzi egy folyamat: megfelelt, próbált megfelelni, alkalmazkodott, próbált alkalmazkodni, támogatták vagy nem támogatták és elég lett. Kétségbeesve kéri, hogy segíts neki.
Azért nehéz néha felismerni, mert:
- Óriási problémának tűnhet és elkezded őt hibáztatni.
- Óriási problémának tűnhet és elkezded magadat hibáztatni.
- Óriási problémának tűnhet és elkezded a környezetét hibáztatni.
Kérlek, ne hibáztass senkit!
A gyereked szünetért kiált. Elfáradt az idegrendszere.
Elég volt. Nem akar több terhet. Nem bír el több terhet.
Kicsekkolna ebből az egészből, csak mivel gyerek, nem tudja elmondani neked egzaktan. Nem vagyok gyógypedagógus (pedagógus igen), sem auti szakértő, “csak” egy szülő, aki tanulja ezt az egész agyi különbözőséget. És tudom, nyilvánvaló, egyértelmű, a napnál is világosabb, hogy öt hét iskola után a gyerekem túltelítődött. Amikor ma megérkeztem az iskolába érte (fél kettőkör), akkor egy őrjöngő jeti, egy Kingkong fogadott, aki székeket dobált és asztalokat borogatott. Senki nem volt mellette. Én ebbe a szituációba érkeztem. És földre rogyva öleltem… némán.
Néhány órával később, megnyugodva azt mondtam neki, hogy másnap nem kell iskolába mennie, kisimult és mindent kiadott magából… mindent, ami a frusztrációját okozza.
És végtelen hálával öleltem már otthon, a wc előtt a padlón és abban az ölelésben annyi minden volt, hogy ha próbálnám is neked átadni, nem biztos, hogy átéreznéd, de igyekszem.
Olyan volt, mint aki kapaszkodik a biztonságos fa pallóba az óceán közepén, hogy meg ne fulladjon… és reménysugarat kap, hogy életben marad…
Olvastam egy írást nemrég, én mindig a telefonom jegyzeteiben mentem el az értékes gondolatokat, hát ez is egy ilyen, elnézést, hogy nem tudom az íróját:
“Az autista gyermek tengerfenékre süllyedt kincs. Az idő színes korallokkal veszi körül és védi ezt a kincset. Ami a tenger üvegharangja alatt van. Nehéz megközelíteni. De nem lehetetlen. A szülőnek lemerülni hozzá kötelesség. És kegyelem.”
És mivel ez azért egy edukációs blognak is született, szeretném elétek tárni a meltdown állapotát. Rég járt már nálunk, ezért én is mindig felelevenítem, hogy tudatosítsam magamban.
Egy olyan állapot, amikor az adott egyén túltelítődik a saját, illetve a környezetből jövő ingerektől!
- Soha sem a figyelemfelhívásra irányul.
- Nem tudod belőle kizökkenteni.
- Magától múlik el.
DE! Egy felnőtt segítségére szüksége van ahhoz, hogy újra kontaktusba tudjon lépni a világgal.
Ami kiválthatja a meltdown-t:
- új ingerekkel, új helyzetekkel való megbirkózás
- nehézség annak elmondásában, hogy mire van, szüksége vagy mi okozza a problémát
- ismeretlen, váratlan szituáció
- kevés alvás vagy fáradtság
- a napi rutin változása
Fontos megtapasztalni, hogy mi az, ami kiváltja nálatok ezt a helyzetet, hogy legközelebb el tudjátok kerülni.
Fight! Freeze! Flight! vagyis Harcolj! Fagyj le! Menekülj!
Ezek az ember természetes reakciói a veszélyekre. Egyfajta stresszreakció.
Írok néhány példát, azt szeretném kérni, hogy most mindegyikbe éld bele magad:
- belelépsz a fékbe, mert az előtted haladó autó hirtelen megáll
- egy hatalmas vicsorgó kutya a kerítésnek veti magát ugatva, amikor elmész mellette
- kiszalad az autód elé a gyerek
- megijeszt valaki a sötétben
- egyedül sétálsz a kivilágítatlan utcán és hangokat hallasz
Érzékeled a zsigereidben most már, hogy min megy át egy autista? Minden gyermek másként mutatja a meltdown megjelenését, de a következők segíthetnek neked, hogy azonosítsd! Szakirodalmat fogok idézni:
- “Kiabálás, rugdosás, harapás, esetleg köpködés, mások fellökése (pl. sorban állás közben vagy túlterhelő szituációkban).
- Elfutnak, kiszaladnak az adott helyről, elbújnak az asztal/szék, vagy bármi alá, ami biztonságot jelent.
- Számukra biztonságot adó személyhez bújnak, kerülik a szemkontaktust, összegömbölyödnek a földön, széken.
- Befogják a fülüket vagy szemüket.
- Sírnak, sikítanak, kiabálnak.
- Elbújnak a szekrénybe, a paplan alá, stb.
- Lekapcsolnak a világról, nem kommunikálnak.
- Hirtelen elalszanak.”
És hogy mit lehet tenni?
Az első és legfontosabb, hogy sosem hagyjuk egyedül! Fontos, hogy érezze, nincs egyedül és senki nem haragszik rá. De maradjunk csendben (minden további inger fokozza a túltelítődést).
Én a mai nap szembesültem azzal, hogy a felnőtteknek általában fogalmuk sincs arról, hogy mi történik ilyenkor a gyerekkel. “Anyuka, vigye már ki, mert zavarja a többieket”! Valójában köszönöm ezt a mondatot, mert tudatosította bennem, hogy az a személy, akire a gyerek bízva volt, köszönő viszonyban sincs az ilyen helyzetek szakszerű megoldásával.
Nem szabad rákiabálni!
Nem szabad büntetni!
Nem szabad szidalmazni!
Nem szabad megalázni!
Mert az szorongást vált ki. Tehát ez egy elég bonyolult szituáció és nyilván senkinek sem jó, de a gyerek lelke akkor sem sérülhet! A meltdown után fontos, hogy átbeszéljük, mi is történt. Fel kell oldanunk a gyermekünk szorongását, lelkiismeret furdalását.
„Minden rendben lesz!”
“Ezek az érzések elmúlnak!”
„Nem vagy egyedül!”
„Nem vagy hibás semmiért!”
A gyerekek egyébként tudják, hogy mi történt velük, pl. felborították a székeket vagy éppen megütöttek valakit – csak nem tudják kontrollálni. Nagyon fontos, hogy elmondjuk neki, nem haragszunk rá, megértjük, hogy nem tudta kontrollálni a szituációt.
Három dolgot szoktam alkalmazni:
- A SZERETETT SZEMÉLY MEGNYUGTATJA
Már a jelenléted is enyhíteni fogja az állapotát, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy nem szeretné, hogy ott legyél. Ne vedd be! A magány tovább fokozhatja a félelmet.
- LÉGY GYENGÉD VELE
A túlizgatott idegrendszer miatt a gyerek törékeny és sebezhető. Próbálj halkan és szeretetteljesen beszélni.
- SEGÍTS NEKI, HOGY KIFEJEZZE AZ ÉRZÉSEIT
Mondj neki példát a saját életedből! Hogy amikor nagyon megijedtél gyerekkorodban valamitől, akkor azt érezted, hogy… és nehezen nyugodtál meg, de sikerült, mert Anyukád átölelt… Szeretni fogja ezeket a személyes vallomásokat és könnyebben beszél a saját érzéseiről.
A meltdown nagyon intenzív, érzelemmel telített, sőt traumatikus is tud lenni mindenki számára, aki ezt átéli. Támogatással és hozzáértéssel segíthetünk.
Fotó: Adobe Stock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
