Anyának lenni Krakkóban

Krakkóban voltam tanulmányúton, ahol budapesti Anyahajó Egyesület küldöttjeként  három tagtársammal együtt utánajártam, hogyan működik a második legnépesebb lengyel városban az anyatámogatás. Minden szervezet, közösség, kezdeményezés érdekelt, ami valamilyen formában kapcsolódik az anyasághoz és egy kicsit könnyíteni igyekszik azt az időszakot, amikor egy nő egyedül találja magát otthon a gyermekével.

Héda Veronika írása.

Bár anyaközpontot, azaz olyan közösségi teret, ami kifejezetten az anyák fizikai és mentális jóllétét hivatott szolgálni, nem találtam, hamar kiderült, hogy nem kell félteni a krakkóiakat: 50 helyszínen működik „szülők klubja” a város által támogatott program keretében. A különféle, önkormányzattól függetlenül szerveződő csoportokról nem is beszélve… 

Magda, a szuperdúla

Magda már az üzenetváltásaink alapján is nagyon agilis nőnek tűnt, élőben pedig végképp levett a lábamról. Az ő nevével több lengyel weboldalon is találkoztam, ugyanis újságíróból lett független dúlaként több helyszínen tart szülésfelkészítőt, támogató csoportot várandósoknak és kisgyermekes anyáknak, az egyik kávézó-könyvesboltban pedig két könyvklubot vezet.

Az Osnowa nevű gyerekbarát közösségi irodában, ahol találkoztunk (és amiről mindjárt bővebben mesélek), vállalkozásindító kurzusra és mentorálásra jelentkezhetnek hozzá azok az anyák, akik a gyerekük mellett karrierváltáson gondolkodnak.

A fő megélhetését mégis az jelenti, hogy családokhoz jár segíteni – saját bevallása szerint jó pénzért.

Éjszakai dúlaként vállalja, hogy este 10 és reggel 7 között ő ringatja, altatja vissza a sűrűn felriadó kisbabákat, hogy az anyák egy kicsit többet pihenhessenek, sőt, akár nyaralásra is elutazik a családdal, ha a szállás és ellátás mellett a napi díját is megfizetik.

Mindezt saját maga és az ügyfél számára is felállított szigorú keretek között, hogy magára és a családjára is maradjon ideje. Merthogy Magdának öt gyereke van, és amikor rácsodálkoztam, hogy tud ennyi mindent és mindenkit összeegyeztetni, mosolyogva válaszolt: „Az ADHD-nak és a válásnak is megvannak a maga előnyei.”

Bár a legtöbb munkáját arra az idősávra szervezi, amikor a gyerekek az apukájuknál vannak, így is előfordul, hogy magával viszi  a kisebbeket egy-egy családhoz.

– Egy gyermekágyas nőnél voltam a lányommal és a fiammal együtt, és amíg az anya a babájával foglalkozott, én levest főztem, rendbe tettem a lakást. A lányom, aki akkor kilenc éves volt, megkérdezte, mennyi pénzt kapok ezért. Nagyon meglepődött, amikor elárultam neki az összeget.

„Anya, ez rengeteg pénz, pedig nem csinálsz semmi mást, csak amit otthon is szoktál!” Látod? Ennyire értékes az a munka, amit otthon végzek családért – mondtam neki.

– Azt gondolom, nagyon fontos, hogy egyrészt a gyerekeinknek megtanítsuk, hogy a házimunka is egy elismerésre méltó tevékenység, másrészt az ügyfeleimnek is azt kommunikálom ezzel, hogy az az idő és energia, amit rájuk fordítok, értékkel bír. Nekünk, nőknek sokszor nehéz fizetséget kérni és kapni azért a munkáért, amivel másokon segítünk – főleg ha az a segítség egy olyan mindennapi feladat, amit otthon is rendszeresen végzünk.

Pedig ha onnan nézem a dolgot, hogy másokra szánom azt az időt és figyelmet, amit akár a gyerekeimnek is adhatnék, mindjárt más színben tűnik fel ugyanaz a munka – és ha ezért még pénzt sem kapok, akkor az olyan, mintha megloptam volna a saját családomat.

Persze én is teszek időnként kivételt, például bántalmazott vagy nehéz anyagi helyzetben lévő nőktől nem fogadok el pénzt, ha segítséget kérnek tőlem – de akkor is megbeszélem velük nyíltan, hogy ezt most X alkalommal tudom vállalni anyagi viszonzás nélkül, utána már nem. És pont azért tudom vállalni, mert a többi családtól megkérem a munkám árát – mondta el Magda.

Iroda a játszószoba mellett

Magdaval az Osnowa tágas konyhájában beszélgettünk, és bár alig két órával a találkozó előtt érkeztem Krakkóba, mégis olyan érzésem volt, mintha régi ismerősök asztalánál üldögéltem volna. Ebben nagy szerepe volt Agnieszkának, az Osnowa vezetőjének – vagy inkább háziasszonyának is.

Amikor rákérdeztem, sajátja-e a lakás, elmesélte, hogy csak bérli a helyiséget, de mindenki, aki életében először lép be, megkérdezi tőle, itt lakik-e. Valóban olyan otthonos a hely, hogy az embernek kedve támadna beköltözni családostul.

Pedig egy piaci alapon működő közösségi térről van szó, ami hiánypótló szolgáltatást nyújt: ötvözi a coworking irodát a játszóházzal.

Pontosabban inkább játszószobának lehet nevezni azt a termet, ahol van mászóka, mászófal, hinta, olvasósarok, játékok a gyerekeknek, és amit egy tolóajtó választ el a szomszédos irdoahelyiségtől, ahova  a szülők egy laptoppal beülhetnek dolgozni, illetve Magda itt tartja a vállalkozói mentorálást is.

A játszószobában mindig van egy gyerekfelügyelő (általában egy tanítónak vagy óvodapedagógusnak készülő egyetemista), aki lefoglalja a kicsiket és odafigyel a biztonságukra, amíg a szülő megírja azt az emailt, elintézi azt a telefont, vagy összerakja azt a pénzügyi tervet a vállalkozásához, amit már régóta halogatott.

Ez a hely ideális azoknak, akik nem szeretnék bölcsibe vagy akár óvodába vinni a gyereküket (Lengyelországban csak hatéves kortól intézménykötelesek a gyerekek), de kacsingatnak a munka felé.

– Úgy látom, hogy azok az anyák, akik az első gyermekükkel vannak otthon, nem szívesen bízzák másra a picit, ami teljesen érthető, ugyanakkor magányosabbak és tanácstalanabbak is, mint azok, akik már többedik gyereküket nevelik. Nekik nagyon megnyugtató, hogy itt más szülőkkel együtt lehetnek, akár egy felnőtteknek szóló programon is részt vehetnek, miközben elérhetőek maradnak a gyermekük számára – mondja Agnieszka.

A közösségi együttlét az, amitől több ez a hely, mint egy játszóház: gyerekeknek, szülőknek egyaránt tartanak rendszeres csoportfoglalkozásokat, amiből akár barátságok, együttműködések is születhetnek. A legkisebb helyiség a szabad alkotás tere, ami a falon is látszik: Agnieszka hangsúlyozza, hogy itt a gyerekek nem (csak) asztaloknál ülve, ecsettel a kézben festenek, hanem az egész testükkel, aktuális érzelmi állapotuk szerint.

– Megvan a tere és ideje annak, hogy vad dolgokat csinálhassanak, amit máshol és máskor nem lenne szabad. Pont azért van egy tágas fürdőszobánk nagy káddal, hogy utána kényelmesen mindenki megmosakodhasson.

Hétvégente pedig az egész hely kibérlehető szülinapi zsúrokra, aminek a bevétele a fenntartási költségekhez nagyban hozzájárul.

Szülők klubja városszerte

A családok összekapcsolása és tehermentesítése áll a „szülők klubjainak” középpontjában is, amivel elsősorban a három év alatti gyermeket nevelő szülőket célozza a városvezetés és a megvalósító szervezetek. Kell hozzá egy gyerekbarát helyiség, ami minden hétköznap öt órán át tart nyitva, és amit a szülők a gyermekükkel együtt ingyenesen használhatnak.

Itt az anyák, apák, vagy akár az unokákkal érkező nagyszülők ihatnak egy kávét, szóba elegyedhetnek egymással, vagy egyszerűen csak kilépve a háztartás mókuskerekéből ülhetnek egy kicsit nyugalomban, amíg a gyerekek  elvannak egymással és a játékok felfedezésével.

A nyitvatartási idő alatt egy animátor felel a helyiség rendeltetésszerű használatáért és ha úgy adódik, a gyerekekkel is játszik; ez azonban nem azt jelenti, hogy a hely gyerekmegőrzőként funkcionál: a kicsik mindig a szüleikkel együtt tartózkodnak ott. A  klubok a várostól kapott támogatás feltételei szerint minden napra szerveznek egy foglalkozást, amiből heti egy alkalom egy szülőknek szóló, informatív program egy szakember részvételével.

Adott tehát a város által meghatározott keretrendszer, amelyen belül minden szervezet saját maga találja ki, hogyan alakítja ki a saját klubját: milyen eszközökkel, játékokkal rendezi be a helyiséget, kiket hív meg vendégelőadónak vagy épp foglalkozásvezetőnek.

Kisebb szervezeteknél a szerepkörök összemosódhatnak, például az egyik, általam meglátogatott alapítványnál a klub koordinátora heti két nap a játszószobában animátorkodik, így közvetlen visszajelzést kaphat a szülőktől és az igényeikre szabva szervezheti a további programokat. A foglalkozások egészen sokfélék lehetnek: a kézműveskedéstől kezdve a zenés-éneklős körjátékokon át a tornázásig.

Ami a szakemberrel való találkozást illeti, szintén széles a skála: érkezhet szoptatási tanácsadó, logopédus, gyógytornász, gyerekpszichológus. Fontos, hogy ezek nem terápiás alkalmak, hanem az alapvető tájékoztatást szolgálják, ami után a szülő eldöntheti, hogy akár a klubon kívül segítséget kér. Az egyik egyesületnél a klub koordinátora elmesélte, hogy náluk havi egy alkalommal a szakemberrel való találkozás egyéni konzultáció formájában valósul meg, amire a szülők regisztrálhatnak.

– Igaz, hogy ilyenkor nem 15, hanem csak 2-3 szülő tud profitálni ezekből az alkalmakból, viszont nagyon fontosnak tartom, hogy azoknak a családoknak is meglegyen a lehetőségük a konzultációra, akik maguktól talán nem mennének el külön szakemberhez, mert idegenkednek tőle vagy nem ismerik fel, hogy segítségre lenne szükségük. De ha járnak a klubba és felhívjuk a  figyelmüket erre a lehetőségre, jó eséllyel élnek vele. Volt már olyan kisfiú, akinek azért sikerült időben elkezdeni a fejlesztését, mert a klubban részt vett az édesanyjával egy személyes konzultáción.

A szülőklubok rendszerének kialakítása és támogatása nyolc éve indult Krakkóban. A programhoz pályázati úton csatlakozhatnak a civil és közhasznú szervezetek, illetve önkormányzati fenntartású kulturális központokban, művelődési házakban is megszervezik a klubokat. A kezdetekre a KDM Alapítvány (Fundacja Kościół dla Miasta) vezetője így emlékezett vissza a beszélgetésünk során:

– Bementünk a Polgármesteri Hivatal Családtámogatási Osztályához egy beszélgetésre, hogy kitaláljuk, hogyan tudnánk együttműködni. Már akkor megfogalmazódott a gondolat, hogy jó lenne, ha nem csak egy-egy program erejéig, hanem fix nyitvatartási idővel működő, szabadon használható közösségi terekben tudnának egymáshoz kapcsolódni a családok.

Mi voltunk az egyik első szervezet, ahol létrejött a szülők klubja.

Azóta persze formálódtak a feltételek, sőt lecserélődött a polgármester is, de a támogatási rendszer megmaradt. Nyilván vannak bürokratikus nehézségek, időnként újra kell tárgyalni a kereteket, de összességében elmondható, hogy a város vezetése nyitott a civilekkel való együttműködésre, mert felismerte, hogy olyan munkát végzünk, amire szükség van és amit nélkülünk nem tudnának ellátni.

Egyre többen csatlakoznak mind szervezőként, mind résztvevő szülőként a klubokhoz. Az előirányzott látogatói számot eddig minden hónapban megdupláztuk, látogatóink pedig a legkülönfélébb társadalmi rétegekből kerülnek ki: vannak egészen jómódúak és olyanok is, akik egy fizetős gyerekfoglalkozást nem engedhetnének meg magunknak. Szívesen látjuk az ukrán menekülteket is.

És ha ilyen fontosak a családok, miért nincsenek anyaközpontok? Erre a kérdésemre Magda felelt azzal, hogy Lengyelországban egyre nagyobb a tendencia az apák tudatos bevonására a kisgyerekek körüli teendőkbe – ennek pedig az egyik módja az, hogy nem anyatámogatásról és baba-mama foglalkozásokról beszélnek, hanem univerzálisabb szóhasználattal szülők klubjáról.

Amikor egy-egy klub szervezőjénél rákérdeztem a látogatók nemi eloszlására, megtudtam, hogy leginkább anyák járnak hozzájuk a gyerekeikkel, de a lehetőség természetesen adott az apák számára is. Az egyik klub augusztusi programjai között például találtam kifejezetten férfiakat érintő témát: „Ő is fél – az apák érzékenységéről és erejéről” címmel tart előadást egy pszichológus.

Ez a fajta családtámogatási forma egyedülálló Lengyelországban is: csak Krakkó büszkélkedhet  a szülőklubok ennyire kiterjedt hálózatával. Vajon egy magyar városban megvalósulhatna valami hasonló az önkormányzatok támogatásával és a civilek bevonásával?…

A tanulmányút az Anyahajó Egyesület „Felnevelni egy jobb világot – Anyaközpontok a fenntarthatóságért” című projektjén belül valósult meg az Európai Unió támogatásával. A projekt tartalma az Anyahajó Egyesület kizárólagos felelősségét képezi és nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.

Fotók: Héda Veronika
Kiemelt képen a KDM Alapítvány munkatársai