Nagyon aktuális dolgokról tanulhattam az elmúlt három hétben az Edisonplatform jóvoltából a gyermeknevelés terén. A 21 lecke 21. századi szülőknek szóló hírlevélsorozat végéhez közeledve egyre súlyosabb és talán egyre nehezebben megfogható témákat „kellett” feldolgoznom. Kell is, mert azt szeretném, ha a gyermekeim élete könnyebb lenne, és ha nélkülem is meg tudnának állni ebben az eszeveszett, forrongó, folyamatosan változó világban. Bevallom, nagyon szorongok amiatt, hogy sikerül-e nekik, és sikerül-e nekem átadni a legfontosabb, ugyanakkor hasznos értékeket.
Ilyen fontos kompetencia a művészet, amelyet első ránézésre sokan felesleges úri hóbortnak, vagy egyenesen sznobságnak gondolnak. Pedig — idézem — „közel negyven éve tudjuk, hogy az intelligencia nem valamiféle egysíkú tudáson, értelmi képességen alapszik. A jól ismert logikai (matematikai) intelligencián kívül Howard Gardner amerikai pszichológus további hét területet is meghatároz, ezek: a nyelvi (verbális), a képi-térbeli (vizuális), a mozgásos (testi), a zenei, a természeti (a természet iránt való érdeklődés), és az érzelmi intelligencia összetevőiként a társas (szociális) és személyes (önismereti) intelligencia. Szülőként fontos azt a szemléletet megalapoznunk, hogy az értelmi képesség nem minden, ennél sokrétűbbek, színesebbek vagyunk.”
Művészet a gyermeknevelésben
Nálunk a családban minden (is) van. Jómagam zenéltem, diákszínjátszó voltam, rajzoltam, sportoltam, felnőttként pedig járom a természetet, fotózok, írok, és idegen nyelven is beszélek. A gyermekeimtől nem azt várom el, hogy mindent egyszerre csináljanak, mint soha nem nyugvó anyjuk, pusztán azt szeretném, ha érdeklődéssel fordulnának minden felé, ami egy kicsit is kiszakíthatja őket a kockaságból és színesítheti a lelküket, értelmüket.
Ezért örültem, hogy a lányom grafikusképzőbe jár, hogy szereti az angolt, hogy a fiamat érdekli a természet és a sport, a kicsi pedig korából adódóan mindenevő. Jó lenne, ha az is maradna. Féltem ugyanis az iskolától, amely — akár akarom, akarom nem — jövőre neki is az élete része lesz. Hadd ne fejtsem ki, mit gondolok a jelenlegi oktatási rendszerről, azt megtettem nem is olyan régen a pedagógussztrájk kapcsán.
Az iskolában azonban a sok rossz mellett most is van jó néhány klassz lehetőség, amelyet bevethetünk az otthoni gyermeknevelésben is. Ilyen a mindenki által utált tudományos írás. Biztosan te is frászt kaptál, amikor fogalmazást, később pedig esszét kellett írnod. Gyakran én is így voltam vele, de csak azért, mert a témák nem feküdtek nekem. (Szabad akarat, szabad választás hol volt még a mi korunkban? És hol van most is?) A tudományos írás elsajátításának, begyakorlásának viszont olyan látens haszna van, mint a strukturált gondolkodás, az ismeretek világos, precíz és tömör közlésének megtanulása, ami nekem is vesszőparipám a privát életemben (is).
A tudományos írás „megmutatja, hogy milyen minőségben és mélységben tudjuk feldolgozni a meglévő, elérhető tudást és hogyan tudjuk a különböző részeket egymással kontextusba hozni. (…) hozzásegít, hogy a különböző nézőpontokat, érveket, tudományos eredményeket idővel majd fejben is tudjuk futtatni, ez pedig a kritikus értelmiség fontos ismérve.” Nem kell magyaráznom, hogy ez miért is olyan fontos, igaz? Főleg most nem, a jelenlegi hazai és világpolitikai helyzetet elnézve.
Ahhoz azonban, hogy sikerrel járjunk a strukturált, kritikai gondolkozás fejlesztésében, időnként el kell játszanunk az ördög ügyvédjét. Így tudjuk csak szemléltetni gyermekeinknek, hogy minden dolognak több oldala is van. De nem én akarom megmondani a tutit, az idevágó hasznos tanácsokat te is megtalálod a hírlevélben. Ahogyan egy nagyon fontos idézetet mások elfogadásával kapcsolatban.
„Csak amikor a miénktől eltérő kultúrájú emberekkel találkozunk, akkor ébredünk rá, hogy milyenek is tulajdon szokásaink, vélekedésünk.”
Ezt mondta George Orwell, angol író, kritikus, újságíró, és őt hozza fel példaként az Edisonplatform 19. hírlevele is, amelynek címe „Hogyan vezesd be a gyermeket egy multikulturális világba?”
Lehet itt migránsozni, idegengyűlölettől vezérelve fröcsögni, de a tény, tény. A világunk színes, változatos, tele szebbnél szebb és érdekesebbnél érdekesebb kultúrákkal, amelyekkel imádunk dicsekedni a tengerparton nyaralva az Instán, de nem vállaljuk fel itthon, ha az utcán járva lépten-nyomon külföldiekbe, „uram bocsá’” menekültekbe botlunk. Pedig az elfogadás, a másság minden értelemben vett elfogadása, a békés élet alapfeltétele, a gyermeknevelésnek pedig elengedhetetlen része.
„Globalizálódó, egyre inkább multikulturális világunkban az alkalmazkodás a kulcsa a békés egymás mellett élésnek és a sikeres együttműködésnek is. A tolerancia manapság gyakran félreértett fogalom, nem azt jelenti ugyanis, hogy azonosulnunk kell a számunkra idegen értékekkel, nézetekkel, hanem azt, hogy egy fontos cél érdekében félretesszük ellenérzéseinket, nyitottsággal és elfogadással fordulunk mások felé. Toleráljuk a különbözőségeinket és meglátjuk a közös szempontokat. Gyermekeink lépten-nyomon találkoznak ezekkel a kulturális, etnikai, vallási, életmódbeli, értékrendbeli különbségekkel és mire munkába állnak majd – például egy multinacionális vállalatnál – , a sikerességük múlhat azon, hogyan kezelik mindezt. Vagy éppen az, hogy milyen szabadon közlekednek országhatárokon át, milyen könnyen találják meg a helyüket más kultúrákban.”
A szociális és kulturális nyitottság a gyermeknevelés egyik alapja
Mi szerencsések vagyunk. Minden gyermekem olyan közösségbe jár, amely toleráns, befogadó, így már a Kicsi is tudja, hogy létezik olyan név, mint a Husszein, a középsőm egyik barátja autista, a legnagyobbam cimborái között pedig más nemi identitású gyermekek is vannak. Én ezt csodálatosnak tartom, és fantasztikus lehetőségnek a fentiekre nézve.
Ahogy a hírlevélben olvastam, a „szociális és kulturális nyitottság átadása szülői feladat, ebben (is) a mi példánkat követi majd a gyerek. Tőlünk kapja a gyermeknevelés során azt a rugalmas szemléletet, ami alapján a különböző kultúrák, nyelvek, szokások, tradíciók, vallások és életformák nem elválasztanak, sokkal inkább gazdagítanak minket.” Tőlem pedig meg is kapják, hiszen mindig is arra törekedtem, hogy ne a bőrszín, a vallás, a szexuális irányultság alapján döntsék el, hogy egy ember nekik kedves-e vagy sem.
Szülőként kutya kötelességünk, hogy a gyermekeinknek elegendő és valós információt és lehetőséget biztosítunk annak érdekében, hogy előítéletektől mentesen ismerkedhessenek különböző szociális helyzetű és kulturális hátterű emberekkel, idegen szokásokkal, jelenségekkel. Mindezzel arra tanítjuk őket, hogy a saját biztonságérzetük és a béke érdekében érdemes törekedniük a másság befogadására, a mindenki számára előnyös, közös jó kialakítására.
Vitának helye nincs, „lebolul és lajong” — csak hogy egy nagybecsűt idézzek a végére. Hiszen tényleg ez a békénk alapja, a tolerancia.
Fotók: Pexels
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
