Hogyan kell alapos, erős tengerészcsomót kötni? Miért jó már alsó tagozatban kis cápát boncolni környezetismeret szakkörön? És vajon ki szeretné önszántából kipróbálni Mrs. Waters messze földön híres szombati büntetését? Az említett példák három földrész három különböző iskolájához – egy ausztrál, egy amerikai és egy brit tanintézményhez – kötődnek.
Ausztráliát az Indiai- és a Csendes óceán öleli körül, így nem csoda, hogy míg a magyar gyerekek csak sima biológiát tanulnak, addig az ausztrál diákok órarendjében ott lapul a tengeri biológia is, méghozzá alap- és emelt szinten is. Az ott megszerzett tudás fontos, mert napi szinten vannak kapcsolatban az óceánnal, rákra horgásznak, hajókáznak, kirándulnak, búvárkodnak, nem is beszélve a szörfözésről, aminek magam is tanúja voltam nap mint nap, amint az iskolából bandukoltam hazafelé, és ámulattal néztem, hogy milyen bravúrokat mutatnak be az izmos, napbarnított, hirtelenszőke tinédzser szörfösfiúk a vízben.
Szerencsém volt, amikor első nap az iskolában az újonnan beszerzett piros-fehér egyenruhámban feszítve, valaki az órarend összeállítása előtt gyorsan megsúgta, hogy a „marine studies”-t mindenképpen válasszam, ugyanis akkor eljuthatok táborozni a Nagy-Korallzátonyhoz, mert az órán tanultakat a diákok ott ültetik gyakorlatba. Több sem kellett nekem, bár úgy általában a gyakorlatba ültetéssel szokott némi gondom akadni, de mégis úgy gondoltam, ha valahol, akkor a Nagy-Korallzátonynál fogok kísérletezni a többi között azzal, hogy tudok-e megfelelő tengerészcsomót kötni, felismerem-e a rákokat, halakat, tudok-e spórolni az ivóvízzel és megsütni a kifogott halat?
Az utolsó pár évben a tanulók – szigorú keretek között – maguk állíthatták össze az órarendjüket. A főtantárgyakból muszáj volt teljesíteni az alapóraszámot, viszont a többiből azt válogattak, amit csak akartak.
Én egy augusztusi, verőfényes napon érkeztem Ausztráliába, egy Coolangatta nevű kisvárosban landoltunk. A név furcsán hangzott, de hamar hozzászoktam az aboriginal, őslakos nevekhez, laktam például egy Mudgerebaa nevű városrészben is. Ha ránéztek a térképre rengeteg különleges településnevet láthattok, főleg a kontinens belseje felé haladva.
Ösztöndíjjal érkeztem egy ausztrál iskolába
Ez az augusztusi érkezés az ausztrál iskolarendszerben értelmezhetetlen volt, ott ugyanis másképp alakul a tanév. Február környékén kezdődik és október-november környékén ér véget (a végzősöknek hamarabb, az alsóbb évfolyamokba járóknak később), hiszen a nyári szünet a déli féltekén bizony decemberben van, és tényleg nem tudsz mást tenni karácsony napján, mint a 45 fokban kifeküdni a Csendes Óceán partjára és egy jó kis barbecue-val ünnepelni, hogy kenguruszánján megérkezett a Mikulás az ajándékokkal.
Akkoriban a Yothu Yindi volt a kedvenc aboriginal együttesem:
Érdekes, hogy legalább is amíg ott voltam, nem tanultunk külön az őslakosokról, pedig nagyon izgalmas a nyelvük, kultúrájuk, nem is beszélve a képzőművészetükről. Ausztrália közepén fekszik az Ayers Rock (Ayers Szikla), aboriginal nevén Uluru. 1994-ben még fel lehetett rá mászni, ma már nem, mert ez az őslakosok (a pitjantjatjara és yankunytjatjara törzsek) szent helye, ezért lezárták a turisták elől. Nézni lehet, mászni nem. A hegy alja tele van barlangokkal, és a falakon látni lehetett a jellegzetes ponttechnikával készített ősi rajzokat.
Feltehetitek a kérdést, hogy kerülhet valaki a 90-es évek elején a világ másik végére, hogy egy egész tanévet Ausztráliában töltsön, amikor a szüleit nem veti fel a pénz?
Ösztöndíjjal, ugyanis a rendszerváltoztatás után, amikor kinyílt a világ, megjelentek a különböző pályázati lehetőségek is. Ilyen volt az akkoriban újraindult Rotary Klub egyéves cserediák-ösztöndíj programja is. Kint egyébként pont abba a gimnáziumba kerültem, ahová kicsit korábban Peter Andre énekes is járt.
Emlékszem, hogy az igazgató példaként állította elénk egyik gyújtóhangú beszédében, mondván, hogy Peter nagyon határozottan tudta, hogy mit akar, és addig dolgozott, amíg el nem érte. Vegyünk róla példát! Talán a legnagyobb slágere ez volt:
A lányom New Yorkban kezdte az iskolát
Most ugrok egy kicsit, vagy inkább úgy 20 évet! Úgy alakult, hogy a férjem munkája miatt külföldre költöztünk és a lányunk New Yorkban kezdte el az általános iskolát. Tudom, hogy létezik az a sztereotípia az amerikai iskolákkal kapcsolatban, hogy kevesebbet és alacsonyabb szinten tanítanak, mint az itthoni iskolákban, de én nem ezt tapasztaltam. Amit tanultak azt nagyon alaposan tanulták. A nem anyanyelvű gyerekek az első pillanattól kezdve kaptak egy külön nyelvtanárt is, aki olyan kedves, népszerű és nem utolsó sorban kiváló szakember volt, hogy a gyerekek tényleg hamar és szinte játszva megtanultak olyan szinten, hogy követni tudták a tanórákat.
