Hamarosan ismét kezdődik a tanév. Mióta a pályán vagyok, minden augusztus ugyanarról szól. Végiggondolni a tanmeneteket, megtervezni a szakköröket, felkészíteni az esetleges javítóvizsgázókat. A gyerekek még nyaralnak, a medencékben hűsölnek, a játszótéren kergetik egymást, de a pedagógus számára az augusztus már az új tanév kezdete.
Igaz, nekünk az utolsó kicsengetés, az évzárón felhangzó Szózat sem jelentette a tanév végét. Táborokat terveztünk, pályázatokat írtunk, aztán táboroztattunk a tervek és a pályázati lehetőségek szerint. Alig egy hete még a Tisza-tavon hajóztunk a gyerekekkel.
Most hátradőlök egy kicsit, és arra gondolok, hogy itt az idő pihenni, feltöltődni, mert mindjárt itt az új tanév, és még időm sem volt felkészülni. Aztán rájövök, hogy voltaképpen pihentnek érzem magam, és kellemes izgalommal várom az új kezdetet. Nagyszerű. Akkor még nem ért el a kiégés szele.
Most, hogy egy pár napig semmi dolgom sincs, tűnődöm rajta, miért jó pedagógusnak lenni.
A pedagógus egy napja
Akik nem ismernek, azt gondolják, hogy naponta háromszor-négyszer bemegyek egy tanterembe, felolvastatom a gyerekkel a soros tananyagot, felírom a táblára a vázlatot, és ha valamelyik gyerek belebeszél az órába, szenvedek egy sort, hogy milyen sanyarú is a pedagógus sorsa. Aztán hazamegyek, élem világomat, év közben három-négy órát tanítok, nyaranta három hónapot nyaralok, és duzzogok, hogy kevés a fizetésem.
Nem, én nem duzzogok. Nincs rá időm. Elmondom, miért.
Egyrészt év közben a munkát általában reggel 7 órakor kezdem, ha éppen nem kell ügyelnem, fél 8-kor. 8-14 óra között valóban megtartom az óráimat. No egy kicsit másképp, mint ahogy azt a kívülálló elképzeli, mert:
1. Nem elég felolvastatni az anyagot, el kell érnem, hogy a gyerek értse is.
2. El kell mondanom, mert mostanában annyian kérdezik. Nem, a tananyagnak nem része a homoszexualitás, mert sem János vitéz sem Nemecsek Ernő nem volt érintett. A pályám alatt még egy tanítványom se volt, akinél felmerült volna a kérdés. Ha mégis így történne, nyilván meghívom a szüleit egy beszélgetésre. Mert, jah, ez a szülő dolga. De az ég szerelmére! Honnan veszi bárki, hogy ez eddig nem így volt?
Ezt csak úgy zárójelben. Szóval folytatom. Mondom, megtartom az óráimat. Vannak, közte szünetek is. Ha ügyeletes vagyok, a gyerekek között töltöm, ha nem, akkor fénymásolok, átgondolom a következő óra anyagát. És igen, kifújom magam.
Heti egyszer délután szakkört tartok. Az én témám a színjátszás. De szoktunk énekelni, táncolni, vagy egyszerűen hallott verset, mesét, dalt közösen, nagy csomagolópapírra megfesteni. És persze itt szoktunk nemzeti ünnepeinkre, adventre, farsangra felkészülni, aztán előadást tartani a falunak. Idén nem volt rá lehetőség, hogy előadjuk, ezért videót vágtunk. Új terep volt, megdolgoztunk a sikerért. Mert minden lájk a videókon siker. Elismerés a gyerekek számára, hogy van miért dolgozniuk.
A többi napon délutánjaimat eloszthatom a korrepetálandók, tehetségesek és érdeklődők között.
Délután 15 óra körül, máskor 16 óra körül már hazamegyek. Tudom, ez felháborítóan hangzik. De számoljunk! 7-fél 8 felé kezdem, 15-16 óra körül végzem a munka látványos részét. Te hány órát dolgozol? Viszont ezzel nekem még nincs vége. Ez csak az az idő, mikor a gyerekek, felnőttek dolgozni látnak. Na és persze a szülői értekezletek, fogadóórák, értekezletek késő délután vagy esténként.
A tanár is ember
Odahaza van magánéletem. A pedagógusnak is van családja, gyermeke, háztartása. El kell látni. Be kell vásárolni, főzni kell, takarítani kell, a gyerekkel kell tanulni másnapra, és nem árt vele beszélgetni, játszani is egy kicsit.
Amikor aztán a ház elcsendesedett, jön az éjszakai műszak. Óratervek, feladatok, tanórán használandó szemléltetőeszközök gyártása, adminisztráció, a lemaradók, a tehetségesek számára külön feladatok készítése, elmélkedés arról, hogyan segíthető a továbbhaladásuk. Tervek a szakkörre, mesék dramatizálása, tánclépések gyakorlása (Na, ilyenkor szokta egy szem lányom nevettében a hasát fogni.).
A szülőknek általában ilyenkor jó, gondolom náluk is csend lett. Online oldalakon, telefonon aktívvá válnak, érdeklődnek, zsörtölődnek, mert Pistike azt mondta, nem is ő húzta meg Katika copfját, akkor miért ő kapott feketepontot, különben is, Katika megérdemelte. Zolika azt mondta, csak azért kapott egyest, mert elfelejtett egy szót a versből. Hogy az egészet nem tudta? Érthetetlen, itthon felmondta. Különben is Zolika nem szokott hazudni, nem nekem fog hinni. Mancika holnap nem jön iskolába, mert vásárolni mennek. Igen, lehetne délután, de ugye nem leszek kegyetlen, egyszer engedjem már meg!
Néha eltűnődöm, hogy titkosítom a számomat, törlöm magam az online oldalakról, de aztán legyintek, mert mi van, ha fontos, és nem érnek el? Marad a 24 órás műszak. Komolyan beszélek, volt már, hogy éjjel háromkor megérdeklődtem a kedves szülőtől, hogy két utcával odébb tán 12 órával eltolódott az időszámítás, hogy ezen időpontot alkalmasnak vélte az eszmecserére. Nem értette. Eszmét cseréltünk.
Két éve, mióta a Covid felütötte a fejét, és többször kényszerültünk online oktatásba, a szülők és gyermekek úgy érezték, az ott természetessé vált 24 órás pedagógusi ügyelet az iskola falai közé visszatérve is igénybe vehető, sőt igénybe veendő.
Még mindig nem mondtam el, hogy ez miért jó. Mert jó, ha még mindig tudom izgalommal várni az új tanévet. Jó, ha nem álltam fel, nem csuktam be magam után végleg az osztályterem ajtaját. Jó, ha a kevés fizetés ellenére sem tudok megválni a napi rutintól, ha egy dolgos nyár után minden szeptemberben nekifutok újra, és csinálom.
Megmondom, mitől. Fogalmam sincs. Amikor ezt a cikket elkezdtem írni, gondoltam elmélkedés közben a végére meglelem a választ, és megmondom. De nem leltem.
Pedagógushiány? Az mi?
Aki nem élvezte, már elment. Egyre kevesebben vagyunk, és tudom-tudom, az országban nincs pedagógushiány (Nincs hát, minden órára megy be pedagógus, csak az egyre több órán ugyanaz.). De én még mindig itt vagyok, holott 50 éves vagyok, a diákhitelemet nem tudtam kifizetni a második egyetemi diploma megszerzése óta, és nem is látom a végét, idén sem jutottam el nyaralni, mert nem tellett rá a gyerek középiskolai beiskolázása, gólyatábora és az én luxus kínai nyelvtanulásom mellett. Na tessék! Van luxus is az életemben. Mit csináljak, ha ezt szeretem?
Hasonló tartalmat itt olvashatsz:
Csinálhatnék mást. Valamit, amitől eljutok a tengerpartra nyaranta, amitől a szabadidőm az enyém marad, amitől az éjszakát alvással töltöm, ami mellett nem szorul görcsbe a gyomrom a kifizetendő számlák láttán.
Csinálhatok valami mást, feladhatom. Most úgy érzem, nem szeretném. De már sok pedagógus életében eljött a pont, amikor elengedte, amiért tanult, amit szeretett, és azóta mást csinál. Sokan máshol, idegenben.
Igen, be kell vallanom, félek tőle, hogy egyszer az én életemben is eljön az a pont. Idén ismét nekiindulok egy új tanévnek. Az osztályom most lesz nyolcadikos, készülünk velük a felvételire, aztán a ballagásra. Hogy jövőre mi lesz? Talán egy másik osztály. Vagy valami egészen más. Nem tudhatom.
Fotók: Freepik.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
