25 éves korom óta egyre gyarapodnak az ősz hajszálaim. Apukám haja volt ilyen, és talán kimondhatom, hogy az ő halála volt az, ami elindította korai őszülésemet. Nem volt könnyű út, de most már jó barátok lettünk, a hajam, meg én.
Először megpróbáltam a “természetesebb” útvonalat, legyen melír. Az alaphajszínem azonban sötétbarna, és a meleg színek kifejezetten rosszul állnak nekem (tél típus vagyok). Aki valaha is melíroztatott már, az pontosan tudja, hogy nem lehet kétszer ugyanoda húzni a csíkokat, így a sötétbarna hajamból lassan mindenhol sárgás hol sötétebb, hol világosabb színű hajkorona lett. Nem szerettem, nem én voltam benne.
Jött az elhatározás, lesz, ami lesz, visszafestem sötétbarnára. Sokak szerint fekete volt a hajam, de nem – az korábban volt, még 22 éves egyetemistaként.
Imádtam. Egészen a festést követő harmadik napig, amikor elég jól elkezdtek “világítani” az ősz tincseim a választéknál. Én pedig nem vagyok az a pepecselős típus, nem fújtam színezősprét a hajamra, nem kenegettem hajtőszínező izével, csak elégedetlenkedtem.
Na jó, dünnyögtem, hogy ez mennyire nem fair már. Hozzátenném, hogy a nálam 19 hónappal fiatalabb öcsém hajában nincs egy ősz hajszál sem. Ennyit a világ igazságosságáról.
Mégis kitartottam évekig, hogy aztán jöhessen a következő nagy váltás, levágattam a hajam rövidre és kiszőkíttettem.
Kerestem azt a majdnem fehér szőkét, ami nem sárga, hogy megmaradjanak a színeim. Ekkor találtam meg a világ legjobb fodrászát (innen is üzenem, hogy hiányzol, Viki!) aki éppen olyan hideg „fehérszőke” hajat varázsolt nekem, amilyet elképzeltem.
És a fazonja is mindig olyan volt. Hol rövidebben, hol hosszabban, de mindig olyan frizurát alkotott nekem, hogy ne legyen vele gondom, ne kelljen beszárítgatni, mert az nálam nem játszik.
Viccelődtünk is vele, hogy nekem olyan frizura kell, amit csak megdörgölök hajmosás után és magától beáll, ahogy kell.
Akár lehetne itt is a happy end, mert nagyon szerettem ezt a nagyon szőke hajamat, de az egyetlen megmaradt sötétbarna tincsem – nyilván elöl, a homlokom felett – azért feladta a leckét.
És Viki is mondta, egy-egy festés alkalmával, hogy olyan szép színű a hajad, hagyjuk meg az eredeti színét.
Én először azonnal azt mondtam, hogy ki van zárva. Nem vagyok még olyan öreg, hogy ősz hajjal mászkáljak.
Aztán elkezdtem gondolkodni rajta, keresgéltem a neten olyan képeket, videókat, történeteket, amelyekben azt mesélik el, hogyan döntöttek amellett, hogy visszatérnek a természetes hajszínükhöz, ami történetesen ősz.
Ha azt mondanám, hogy az első néhány videó meggyőzött, hazudnék. A videókban, történetekben szereplők többsége ráadásul idősebb volt nálam.
És nem is csak az ősz hajszín miatt problémáztam, de azon is, hogy oké, akkor most 42 évesen úgy döntök, hogy az életem következő 50+ évére már ugyanolyan színű lesz a hajam?
Mert viccesen mindig azt mondtam, hogy volt már az én hajam majd’ minden színű. És szerettem ezt a változatosságot, és magát a lehetőséget, hogy megtehetem. Hiszen ez csak haj, lenő, levágjuk, változik. És most mondjak le erről, legyen mindig ugyanolyan színű? Legyek egyszer csak öreg?
Ma visszagondolva ezek az elmélkedések nagyon viccesek, sőt, innen nézve értelmetlenek, de akkor tényleg felmerültek bennem ezek a kérdések.
Aztán jött a covid, és Viki nem volt elérhető. Telt az idő, és meg kellett állapítanom, hogy a jobb oldalon annyira fehér a hajam, hogy hiába volt már 4-5 cm-es a lenövésem, amikor felvettük a videókat a tanfolyamokhoz vagy a heti EQ beszélgetésekhez, egész egyszerűen nem látszott, hogy ott már nincs festve a hajam.
Egyre inkább foglalkoztatott a gondolat, hogy talán mégis ki kellene próbálni. Azzal nyugtathattam magam, hogy nem lesz ez olyan végleges, hiszen, ha nem jön be, Viki visszavarázsol “atomszőkére”.
Néztem a videókat megint, hogy mások hogyan csinálták. Sokat segített, hogy voltak már példák.
Egy dologban azonban biztos voltam, én képtelen vagyok megvárni, hogy majd szép lassan lenő a hajam és alul szőke lesz, felül meg ősz. Nekem jobban megy a valódi váltás – ez gyerekkorom óta így van, szeretem egyértelműen csinálni a dolgokat.
Már a vállamig ért a hajam, mikor eljött a pillanat, hogy teszteljük az “új” hajszínem élőben is. Megint rövid lett oldalt és hátul, de megmaradt baloldalt egy kicsit hosszabban., így ott még szőke voltam azon a nyáron. A nyár végén jött a teljes váltás, és olyan nagyon rövid lett, hogy felzseléztük.
Mondhatnám, hogy teljes sikertörténet, és innen már életem végéig boldog leszek a szürke hajammal, de azért nem volt ez ilyen zökkenőmentes.
Szerettem a színét, de a felzselézés nem az én világom volt. Viszont egyszer ki kellett próbálni, így most már ez is pipa. Ám a kezdeti szimpátia azért megmaradt, és szépen lassan megszoktuk egymást, én és az „új” tükörképem.
Azóta volt már kék és lila csíkos hajam is. Most tervezem, hogy újra kéket, és egy kis pinket is teszünk bele, a barátnőm lelkesen készül a feladatra.
Így most megszületett a win-win, a természetes hajszínem maradt, és már nem is tudom elképzelni, hogy visszafessem akár szőkére, akár barnára vagy vörösre. De jól jönnek ezek a tartós színezők, amikkel mégis “meg tudom bolondítani” egy kicsit, ahogy Anyukám mondaná.
És azt is hozzá kell tennem, hogy az ősz hajszínem sokkal kevésbé unalmas, mint azt hittem. Mert folyamatosan változik a színe. Most a vállamig ér. A főiskolán én voltam a legvilágosabb hajú és szemű tanuló. Engem könnyű volt megjegyezni. 😉
Nem akarok bölcselkedni, hogy milyen nagyszerű vagy bátor döntés volt ez és hogy mindenkinek ki kellene próbálnia, mert tudom, hogy mindenkinek más az útja. De ha gondolkodsz rajta, itt az én példám, hogy lehet jó ez a megoldás is.
Én már nem cserélném el, egészen jó barátok lettünk sok-sok év után újra, a hajam meg én.
Fotók: szerző saját képei
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
