Amikor édesanyává válunk, az idő, amit egykor saját magunkra fordítottunk, hirtelen eltűnik. A nap 24 órája innentől kezdve nem elég. Reggel felébredsz, elkészíted a reggelit, eszel és etetsz, játszol, elviszel, dolgozol (talán), vigasztalsz, tanítasz, takarítasz, főzöl, rendet raksz. Sokan jelzik nekem, hogy mióta anyává váltak, másodlagossá is váltak. Láthatatlannak érzik magukat. És itt teszem fel a kérdést: „Ki előtt érzed magad láthatatlannak?”
Werner-Tóth Zsuzsi, anyai kiégés és kiegyensúlyozott anyaság szakértő írása.
Az első válasz kivétel nélkül az édesanya külvilágából kerül ki: a párom előtt, a gyerek előtt, a világ előtt. Aztán megyünk tovább. „És még ki előtt?”
Mostanra arra jöttem rá, hogy akkor, amikor édesanyaként láthatatlannak érezzük magunkat, nem az a legfontosabb, hogy a külvilágunkban jelen lévők mit mondanak, jeleznek vissza, és vesznek észre belőlünk. A lényeg azon van, hogy mi ÖNMAGUNK számára váltunk láthatatlanná.
Az anyaság egyik legnagyobb kihívása az énidő hiánya. A folyamatos adásban és gondoskodásban valahol elfelejtjük, és így elveszítjük önmagunkat. Pedig, ha ez nincs meg, akkor a gyermekeinknek mutatott példa és minta is olyanná lesz, amit valójában nem szeretnénk megtanítani a gyermekeinknek. Nem jó egész nap people-pleaser üzemmódban pörögni. És nem kívánjuk ezt a gyermekeinknek sem.
Miért van szükséged az „énidőre”?
Az „énidő” hiánya komoly következményekkel járhat egy édesanya mentális és érzelmi jólétére. Ahogy a gyermekeink nőnek, úgy érzzük, hogy az életünk teljes mértékben a gyermekeink körül forog. Az önmagunkkal eltöltött idő hiánya és a folyamatos rendelkezésre állás kimerítő, akár depresszióhoz vagy szorongáshoz is vezethet.
Eva-Maria Zurhorst, párkapcsolati szakértő és író, aki a szülők közötti érzelmi kapcsolat fontosságát hangsúlyozza, rámutat:
„Az anyák gyakran azért érzik magukat kimerültnek, mert elvesztik a kapcsolatukat a saját szükségleteikkel.”
A fülemben hangosan visszhangzik a repülőgépen hallott biztonsági utasítás: először tegyük fel a saját oxigénmaszkunkat, és csak ezután segítsünk másoknak.
Az önmagunkra fordított idő nem önzés, hanem alapvető szükséglet a kiegyensúlyozottabb mindennapokhoz.
A legtöbben mégis azt hangoztatják, hogy nekik erre nincs idejük, és belekényszerítik magukat az önfeláldozás és a feszültségnövelés ördögi körébe. Állandó időszegénységben tartják magukat, helikopterkednek, túlkompenzálnak vagy épp halogatnak.
Az énidő és az agy regenerációja
A kutatások szerint az anyai fáradtság és kimerültség egyik fő tényezője az állandó multitasking. Az anyák napja tele van a különböző feladatok közötti éles és gyors váltásokkal, amelyek szinte folyamatosan égetik az energiát. Ez a megosztott figyelem és terhelés hosszú távon tartós kimerüléshez vezet, amit sokan anyai kiégésként vagy anyai túlterheltségként ismernek.
Az agyunk számára rendkívül fontos (lenne) a regenerálódás, amihez – akár tetszik, akár nem – szükség van időre és térre. A pihenés és a regenerálódás pedig nem kizárólag az alvást jelenti. Sőt, van olyan kimerültség, amin az alvás képtelen segíteni, és ezt korábban már a saját bőrömön is megtapasztaltam.
A Stanford Egyetem egyik kutatása kimutatta, hogy a pihenés és a relaxációs időszakok alatt az agy képes újraszervezni magát, és fokozni a kognitív funkciókat, ami növeli a kreativitást, a problémamegoldást és az érzelmi rugalmasságot is. Hát nem erre lenne szükségünk?!
Az anya-agy és a folyamatos készenlét
Az anyák agya strukturális változáson megy át az első várandósság, a szülés és a szülést követő időszakban. Úgy „huzalozódik át”, hogy folyamatosan monitorozza a gyerekek szükségleteit. Ez a „maternal brain” néven ismert jelenség része annak a biológiai folyamatnak, amely biztosítja, hogy a következő generáció tagjai biztonságban legyenek, túléljenek, és az emberi faj fennmaradjon.
Az oxitocin nevű hormon, amit „szeretethormonként” is ismerünk, kulcsfontosságú ebben a folyamatban. Amikor gondoskodunk a gyermekünkről, az oxitocin szintünk megemelkedik, ami elősegíti a kötődést és a gondoskodást.
Boldogsággal áraszt el, ami motivál minket, hogy akkor is a gondoskodást válasszuk, amikor rendkívül nehéz helyzetben vagyunk. Ez azonban azt is eredményezi, hogy sokszor nehezen tudunk kikapcsolni, hiszen az agyunk folyamatosan készenléti állapotban van.
A folyamatos készenlét és a felelősség érzése azonban hosszú távon lemerít, kimerít, kiéget, különösen akkor, ha úgy érzzük, hogy nincs időnk saját magunkra. A folyamatos gondoskodás-készenlét kettőssége vezethet el minket a kimerültséghez, az érzelmi instabilitáshoz és a stresszhez, amit aztán rosszul kezelünk.
Hogyan találhatjuk meg az egyensúlyt az anyai feladatok és az énidő között?
Szögezzük le, hogy az a típusú egyensúly, amit vágyott célként a társadalom különböző szegmensei (és mi magunk is) elénk állít, nem létezik.
Van egyensúly, de az nem egy állandó. Nem az van, hogy belőttük, megalkottuk, készen vagyunk, és innentől kezdve csak üzemeltetnünk kell. Ez egy folyamatos munka. Ezen állandóan dolgozni szükséges. És van, hogy változtatnunk kell a súlyozáson, mert változunk mi, a gyermekünk, a környezetünk és az életünk.
Az anyai és egyéb feladatok, illetve az énidő közötti egyensúly nem egy állapot, hanem folyamatos csinálás, tesztelés, lavírozás eredménye.
Az első lépés, hogy ezt tudatosítjuk magunkban, és elfogadjuk, hogy ezen egyszerűen nem tudunk változtatni. A második lépés, hogy belátjuk, az önmagukra fordított idő nem luxus vagy jutalom, hanem alapvető szükséglet. Ahogy mondani szoktam: a minimum standard, hogy képesek legyünk minőségi működést biztosítani.
Ahhoz, hogy jó anyák lehessünk, először saját magunkkal kell törődniük.
Miért az öngondoskodásunk az első?
Mert a mi mentális-érzelmi jólétünk közvetlen hatással van a gyermekeink mentális és érzelmi fejlődésére. Ha anyaként nem figyelünk önmagunkra, könnyen kimerülhetünk, stresszessé és frusztrálttá válhatunk, ami negatívan hat a gyermekeinkkel való kapcsolatunkra. Nem leszünk képesek stabil, támogató, tanító és szeretetteljes légkört teremteni, amely a gyermek egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen. Helyette kiabálunk, fenyegetünk, fenyítünk, büntetünk, lekicsinylünk.
A gyerekünk azt tanulja meg, hogy az önfeláldozás, a megfelelési kényszer (a külvilág felé) és a folyamatos túlterheltség a normális, így felnőve ő is nehezebben ismeri fel saját szükségleteit, és könnyen szorongóvá, érzelmileg instabillá, önbizalomhiányossá válhat.
A mentális problémák, mint a depresszió, a viselkedési- és stresszkezelési nehézségek, könnyen kialakulhatnak a gyerkőcökben egy ilyen közegben. Ennek oka, hogy a gyerekek agya még fejlődésben van, rengeteg dolgot máshogy értelmez, mint a kifejlett, felnőtt agy. Viszont úgy huzalozódik be, ahogy a felnőttek csinálják. (Erre rakódik rá a felgyorsult világ, amit az emberi agy egyszerűen nem tud lekövetni, illetve a technológia, ami az agy természetes fejlődésében sok kárt képes tenni. Főleg, ha nem használják tudatosan és jól.)
Az önmagáról mentálisan és érzelmileg gondoskodó édesanya ezzel szemben példát mutat arra a gyermekeinek, hogy fontos törődni a saját mentális-érzelmi és fizikai szükségleteikkel.
Gondoskodj önmagadról, hogy a láthatatlanság érzése szépen lassan eltűnjön az életedből. Mert alapvetően nem mások számára lettél láthatatlan az anyává válással, hanem önmagad számára. Változtass ezen tudatosan, mert csak te alakíthatod a saját egyensúlyodat!
Ha szeretnél ebben hatékony lenni, és éveket spórolnál meg magadnak valamint a gyermekeidnek, akkor írj Zsuzsinak a mombalance@mombalance.hu e-mail címre, vagy látogass el a www.mombalance.hu-ra.
Kiemelt kép: freepik
Hasonló íásokat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
