Adj esélyt az önálló életre! Enyhén értelmi fogyatékos fiataloknak gyűjtenek

Segítsünk abban, hogy autista, enyhén fogyatékos fiatalok  elkezdhessenek felkészülni az önálló életre! Ezt kérik a szülők és a pártfogók, akik most gyűjtést indítottak a Salva Vita Alapítvány segítségével. A sokszor idős szülőknek az a céljuk, hogy megnyugodhassanak: ha velük bármi történne, a gyermekük egyedül (támogatással) is boldogulna. Egyénre szabott tanácsadásra, felkészülésüket segítő tréningre, támogatott lakhatásra fordítják az összegyűlt pénzt. Vendégszerzőnk, Kiss Bea írása.

A lányom a fedett medencében van, edzésen. Én kint, az 50 méteresben. Úszunk. Külön-külön, mégis valahogy közösen. Próbálgatom a hátúszást, különböző ritmusban mozgatva a kezem és a lábam. Szörnyen nehéz. Úszás közben tudok legjobban gondolkodni, terveket szőni, de nagy részükből aztán a „szárazon” nem lesz semmi. Ezt most nem engedhetem!

Nagy szó, de életfeladatom, hogy a 25 éves lányom felnőtté váljon, időben önálló legyen. Gyűlöli, ha meg kell neveznem valahogy a másságát, de néha elkerülhetetlen. Enyhe fokban értelmi sérült. Évek óta küzdök azért, hogy a bennünket nem ismerőknek el tudjam magyarázni, ez valójában mit jelent. Röviden nem tudom, történeteim vannak.

Simán elmegy a boltba 500 forinttal a pénztárcájában megvenni egy 5000 forintos cipőt. A számok semmit nem jelentenek számára. Viszont mikor pár napja nem jutott eszünkbe a költő neve, aki Dantét a Pokolban kíséri, a szobából kiabálta, hogy Vergilius. Ő az egyetlen a családból, aki rendszeresen otthon felejti a bérletét és még soha nem büntette meg, nem szállította le az ellenőr. Fogalmam sincs, hogy csinálja, de az biztos, hogy nincs benne használható logika, amiből következtetéseket lehetne levonni. Nehéz rajta eligazodni és nehéz neki eligazodnia a mindennapi életben.

Meg szeretném élni, saját szememmel látni akarom, hogy megáll a lábán. Rá kellett jöjjek, hogy én vagyok az egyik akadály. Amennyire ragaszkodik hozzám, épp annyira idegesítem azzal, hogy támogatom.

Nemrégiben Hanna Albertirsán képviselte a MáSzínházat (ahol foglalkozásokra jár és inkluzív színházi előadásokat készítenek sérültek és nem sérültek, közösen) egy közönségtalálkozón. Felkészültünk (együtt). Elmondta amit akart, amikor lankadt a figyelem, rövidebbre fogta, majd válaszolt a kérdésekre (egyedül!). Úsztam a boldogságban!

Nyilván egy test maradunk mindig, de meg kell tanuljunk külön „mozdulni”. Ezt magunk biztos, hogy nem tudjuk megoldani. Talán külön-külön, közösen sikerülhet. Ezért fogtam össze (más szülőkkel) a Salva Vita Alapítvánnyal, hogy a támogatott lakhatás előkészítéseképpen Hanna és társai szakemberektől tanulják az önálló életet.
Kampánycsapatunk majdnem annyira sokszínű, mint támogatóink. Ugyebár én vagyok benne az „érintett szülő”.

Mindenki egyenlő!

A tőlem – ebből a szempontból – legtávolabbi póluson Knezevics Viktor áll, akit személyesen nem is ismerek. Idővel mindannyian (érintett szülők) megtanuljuk, hogy segítséget, megértést, empátiát legbiztosabban egy másik, valamilyen szempontból érintett embertől várhatunk. Viktor a kivétel. Sikeres üzletember és mégis mellénk állt. Teljesen érthetetlen. De nagyon megható.

– Fontosnak tartom – mondja Viktor – , hogy mindenkit egyenlőnek tekintsünk az életben és a munkában is, és ne az átlagtól eltérő megjelenés, gondolkodása vagy tulajdonsága(i) alapján kerüljön megítélésre, hanem aszerint milyen ember is ő.

Arra törekszem, hogy ez a befogadó hozzáállás, minél több embernél legyen tetten érhető a mindennapokban is – egy vállalat vagy egy közösség bármilyen ügyet támogathat, de az egyén az akinek változnia kell, akinek a változása hozza majd magával a közösség megváltozását is”- írja bemutatkozásában.

Égető kérdések

A másik „kakukktojás” Vég Kata, a Salva Vita vezetője. Az égvilágon semmilyen személyes érintettsége sem volt, amikor 17 éve csatlakozott az alapítványhoz. Valószínűleg az átlagos sokszorosa a beleérző képessége. Jelenleg, a szervezet irányítása mellett, egy fiatal értelmi sérült lány segítője, aki elvesztette a szüleit és önállóan, Kata támogatásával él. Ő az egyik, akinek életbevágó, hogy támogatott lakhatásban élhessen.

– Azoknak szeretnék segíteni, akik idős szüleikkel élnek. Az ő családjaikban már égető kérdés, hogy mi lesz velük, ha a szülők megbetegszenek. Ők nem egy nagy intézményben képzelik el a jövőjüket. Szeretnének minél önállóbban, csak a szükséges mennyiségű támogatással élni. Olyan, huszonéves fogyatékkal élő fiatalok szülei is segítséget kértek tőlünk, akik már most elkezdhetnének felkészülni az önálló életre, így szüleik megnyugodhatnának, hogy ha velük bármi történne, a gyermekük egyedül (támogatással) is boldogulna- fogalmaz Kata.

Az önálló élet a cél

Kis Adri, a Keretketoldok podcast alapítója írja magáról: 
„Azt hiszem nem meglepő, hogy kerekesszékesként mindenre felkapom a fejem, ami valamilyen módon sérült emberekről szól – miközben rendkívül kritikus is vagyok ezzel az üggyel kapcsolatban. 
Néhány éve interjút készítettem Szilvásy Zsuzsannával, aki egészen más megvilágításba helyezte számomra az autizmust, ő ugyanis egy autista fiú édesanyja, ez a tapasztalat pedig odavezette, hogy mára nemzetközi szinten képviseli az ügyet, és tesz azért, hogy ez a diagnózis ne egy rémálmot jelentsen a szülőknek.

Idővel azt vettem észre, hogy mindenhol belefutok ebbe a témába. Aztán megtörtént, amibe bele sem mertem sose gondolni: a családomban és a baráti körömben is kiderült gyerekekről, hogy érintettek valamilyen mértékben autizmussal. Az első ijedség után az ember keresi a lehetőségeket, majd idővel eljut odáig: jó, gyerekként még valahogy elfejlesztgetjük, de vajon felnőttként mennyire nehezíti majd meg ezeknek a kicsiknek az életét, hogy pindurit mások, mint a többiek.

Így amikor a Salva Vita Alapítvány arra kért fel, hogy legyek a követük, és velük együtt gyűjtsek arra pénzt, hogy egy olyan szolgáltatást indíthassanak, amely autista és értelmi sérült ügyfeleik önálló életvitelét támogatná, egy percig sem haboztam.

Meggyőződésem, hogy szükség van ilyen megoldásokra, mert mindenkinek – a társadalomnak éppúgy, mint az érintetteknek és családjaiknak – az a legjobb, ha a nehézségekkel küzdő társaink a lehető legönállóbban tudják élni az életüket, pont annyi segítséggel, amennyire szükségük van – zárja gondolatait Adri.

Mentorálásra van szükség

Bovier Gyuri az egyik leglazább, önironikus, társaság középpontja ember, akivel valaha találkoztam. Az első 10 perc után azt éreztem, évtizedek óta ismerjük egymást.  Gyuri 2002 óta, egy autóbaleset miatt, kerekesszékben él, éppen ezért tisztában van azzal, hogy rengeteg olyan ember van – a különböző sérüléssel élők között is – akinek bár igénye és akarata lenne egy önálló életre, a lehetősége viszont különböző okok miatt rendkívül korlátozott. Ráadásul ez sokszor rajtuk kívül álló okok miatt nem tud megvalósulni. Motivációja teljesen világos:

„Az alapítvány kuratóriumi tagjaként látom, és rendkívül fontosnak tartom azt a missziót, amiért a szervezet már több, mint 25 éve dolgozik. Ez pedig a különböző sérüléssel élő emberek, főként autista és értelmi sérült felnőttek elhelyezése a munkaerőpiacon, valamint egy önálló élet megteremtése számukra.

Amikor egy kisgyermek felnőtté válik és kirepül a családi fészekből, legtöbbször már részben felkészült a világra. A szüleitől, a tanáraitól megkapta azt a segítséget, amellyel – és némi önálló tapasztalatszerzéssel – boldogulni tud az életben. Nekik sem könnyű. Képzeljétek el ezt egy „nehezített pályán!

A fogyatékkal élő fiataloknak egy része – függően az állapotuktól – a”kirepülésük” után is némi segítségre, támogatásra, egyfajta biztonsági hálóra van szükségük. Olyan mentorálásra, ami segít megteremteni a lehető legönállóbb életet. Ezt azonban legtöbbször a szüleik már – idős koruk, vagy anyagi lehetőségeik miatt – nehezen tudják megteremteni számukra. A Salva programjai, munkatársai ebben segítenek a szülőknek és az önálló életet kezdő sérült felnőtt gyermekeiknek. Ehhez azonban anyagi forrásokra van szükség.”

Így alkotunk külön-külön, mégis együtt, elszánt kis csapatot, melynek tagjaként október másodikáig gyűjtünk az Új nap-Új remények kampány keretében.  Ha utalnál, azt a cikkben szereplő nevekre kattintra tudsz. Az enyém az egyik.

Fotók: Bulla Bea

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.