Ezer és egy cikket és posztot olvashatsz arról, mi történik, ha együtt élsz egy bántalmazóval. Hogyan ismerd fel, hogyan erősítsd magad, hogy ki tudj lépni és miként szabadulj a játszmákból. Azonban arról már kevesebben írnak, mi történik, ha elhagysz egy bántalmazót, főleg, ha közös gyerek is van. Mi történik egy lelki traumákat átélt áldozattal, akit továbbra is elnémít a félelem, amit az állandó manipuláció és a hatóságok részéről tanúsított cinkosság okoz – mert ahogy nagy költőnk, Babits mondotta volt, „vétkesek közt cinkos, aki néma”.

Hosszú időbe telik, mire eljut oda az ember, hogy kilépjen egy ilyen bántalmazó kapcsolatból. Nem azért, mert élvezi, ha lelkileg kínozzák, hanem mert nem is tudja, miben él. Akkor ő még nem áldozatként tekint magára, csak egy nőként, aki szeret egy nehéz sorsú férfit. Nőkről írok, mert nagyobb százalékban nők kerülnek ilyen helyzetbe, és talán már jobban fel is merik vállalni, mint a férfi sorstársak.

A bántalmazás természetrajza

De térjünk vissza a kapcsolathoz. A nehéz sorsú férfi rendszerint valamilyen erősen traumatizált gyerekkorban rekedt felnőtt.

Amikor elindul a kapcsolat a nő még nem áldozat, hanem szerető, megértő, elfogadó, együttérző társ – próbálna lenni. A végsőkig hiszi, hogy a szeretetlen másik fél egyszer majd befogadja azt a sok szeretetet, amivel a nő próbálja beburkolni és gyógyítani. De a szeretetnek mindig bántás a vége. A bántalmazó képtelen a szeretet befogadására.

Elhiteti ugyan, hisz a manipuláció nagymestere. Annak a manipulációnak, amivel vele is elhitették, hogy szerették gyerekként. Tehát a férfi szeretete csak illúzió, a manipulálás része, amin keresztül ő is „szeretve” volt. Minden ’szeretettel teli’ megnyilvánulása mögött, hátsó szándék húzódik: beetetési időszak az újabb érzelmi kivéreztetés után. A bántalmazó maga éri el, hogy a folyamatos lelki terror és érzelmi bántalmazás hatására az áldozat önismereti munkába fogjon: keresni kezdi ugyanis, hogyan válhatna jobb társsá, hogy végre szeresse őt az imádott férfi.

És ezzel elindul a lavina, hisz az önismereti munka egyszer csak célba ér és az áldozat eszmél: ez így nincs rendben. Az ébredés lassú és fájdalmas folyamat, hiszen az áldozatnak azzal is szembesülnie kell, őt mi juttatta ebbe a szerepkörbe. Majd amikor megszületik a döntés és sikerül is kilépni a kapcsolatból – amihez nagyon nagy erő és bátorság kell –  az azt követő időszakhoz elengedhetetlen a támogató és biztonságos közeg. A teljes leválás hosszú évek kitartó munkája és a közös gyereket nevelők számára rossz hír, hogy az egyetlen megoldása: a teljes, nyomtalan eltűnés a bántalmazó életéből. Ez azonban kis eséllyel lehetséges, ha közös gyerek van, főleg, ha nyoma sincs hivatalosan bántalmazásnak. Mert hát a lelki sebekkel hiába megy az ember orvoshoz, arról nem adnak látleletet.

Segítség nélkül nem megy!

Épp elég nehéz erőt gyűjteni és hátrahagyni egy egész életet. Bátor az a nő, akinek van mersze megtenni mindezt és kilépni egy olyan kapcsolatból, aminek a fő dinamikája az évekig tartó rombolás, pusztítás, manipuláció, a másik fél önbizalmának, önbecsülésének teljes eltiprása.

Bátor és igazi túlélő az a nő, aki ennek ellenére maradék kis erejét összeszedve lép. Az ilyen bátor nők és asszonyok mögé megtartó, támogató rendszer kellene beálljon. Mert a bátorság ekkor még törékeny, és amint megtörténik a nagy lépés, a félelem felerősödik, az erő alábbhagy. Egy elgyengült embert pedig csak egy erős rendszer tud megtartani. A rendszer azonban a legkevésbé sem erős, támogató és megtartó.

Ellenben cinikus, áldozathibáztató és embertelen. Véd. De nem azt, akit kéne. Nem az áldozatokat – nem a nőket és gyerekeket. A bántalmazót. Miért? Mert minden más felelősséggel jár. Döntésekkel, kiállással. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy a rendszerben felelősségteljes emberek üljenek, akikben van igény a dolgok mögé nézésre, arra, hogy megértsék, mit is jelent egy bántalmazó kapcsolat, mi a dinamika, ami irányítja, és hogyan manipulál egy manipulátor. Igény és felelősségvállalás azonban nincs. Sehol. Leszámítva néhány felelősséget és együttérzést tanúsító hivatali dolgozót, akiket aztán ugyanúgy elnyom és feladásra késztet a semmittevő rendszer.

A gyerek, mint eszköz

A bántalmazó pedig továbbra is bántalmaz. Az áldozat pedig hiába próbálja maga mögött hagyni a múltat, nem menekülhet. Mert egy bántalmazót nem lehet büntetlenül elhagyni. És ha már semmi sincs, amivel bánthatna, marad a saját gyereke, mint eszköz. A legnagyobb tőrdöfés az anyai szívbe.

Apa. Csodás értékek húzódnak e három betű mögött. Azonban nem akkor, ha bántalmazóról beszélünk. Nekik ez nem azt jelenti, amit az egészséges értékrendű embereknek.

Mi a bántalmazó legnagyobb ismérve? Hogy törvényen kívüli. Bármit megtehet büntetlenül. Miért? Mert elhiszi és mert a rendszer, amely (gyermek)védelemre hivatott, képtelen felelősséget vállalni a rábízott feladatért. Mert az emberek, a nők, a gyerekek csak akták, akiket jobbra-balra tologatnak érzéketlenül. Minél problémásabb, annál lejjebb kerül az aktakupacban.

A végeredmény pedig, hogy a legtöbb áldozat, a legtöbb anya, aki védelmezni próbálja gyermekét és önmagát, magára maradva beleragad az áldozat szerepébe. Félelemből. Mert hiába beszélnek, hiába mondják el a velük történteket, akiknek kellene, nem hisznek nekik és nem óvják meg őket. Mert olyan bántalmazás nyomait kell bizonyítani, aminek nincs látható bizonyítéka. A lelke lenyomatai, a traumái pedig leginkább senkit sem érdekelnek – azokat legalábbis nem, akik támogatása mellett nyugalomra lelhetne. A legnagyobb bűn az áldozatokkal szemben, az átélt traumák és lelki gyötrelmek megtagadása, a közöny által.
Nem elismerni a bántalmazást ugyanolyan bántalmazó magatartás, mint maga a bántalmazás elkövetése.

Fotók: Freepik

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.