Zugivó nagyik, itallal lazító kisgyerekes anyukák – ha körbenézünk, három percen belül találunk valakit a környezetünkben, aki iszik. De egyáltalán honnan számít valaki függőnek? Marjai Kamilla, addiktológiai konzultáns, a decemberi TEDxLibertyBridgeWomen egyik előadója figyelmeztet a gyanús jelekre.
A férfiak isznak, a nők nyugtatót szednek – ez a sztereotípia. Mi a valóság? Vannak jellegzetesen női függőségek?
Nem lehet egyértelműen kategorizálni, inkább a szerhasználat körülményei, vagy az különbözik, hogyan ítéli meg a társadalom a férfi és a női függőket. Az tény, hogy a nők inkább otthon, a négy fal között, nagy titokban hódolnak a szenvedélyüknek, aminek elsősorban az erős szégyenérzet az oka. Ez ugyanis nehezen egyeztethető össze a női szerepekkel, például az anyasággal.
A gyógyszerfüggőség jóval nagyobb arányban fordul elő a nőknél.
Ez igaz, és a gyógyszerhasználat végtelenül alattomos dolog, hiszen a gyógyszert alapvetően azért szedjük, mert vakon hisszük, hogy segít. Ezért könnyebb felmentést is találni, és bizonyos tekintetben könnyebb belecsúszni a függőségbe.
A buszmegállóban is bármikor belefuthatunk egy olyan beszélgetésbe, amikor azt halljuk, hogy „tegnap megint be kellett vennem két nyugtatót, annyira gáz a helyzet otthon”. Lehet, hogy fel sem kapjuk a fejünket rá, pedig mennyivel más lenne a helyzet, ha azt hallanánk, hogy „fel kellett szívnom egy csíkot…”
Ezért is könnyű elbagatellizálni a dolgot, pedig ezek a szerek – elsősorban a benzodiazepin hatóanyagú gyógyszerek – képesek komoly fizikai függőséget kialakítani, akár a drogok.
A társadalomban mintha kettős mérce működne: ha egy férfi iszik, az sok helyen hallgatólagosan elfogadott dolog, de ha egy nő teszi ugyanezt, megbélyegzik…
A szerhasználatot nem lehet a társadalmi kontextus nélkül értelmezni. Budapesten például nem kevés fiatal nőt látunk az éjszakában, akik esetenként simán az asztal alá isszák a férfiakat, és ez még elismerést is kivált, míg nem sokkal arrébb, egy vidéki kisvárosban megszólnák ezért. Ott mondjuk a nagymama titokban konyakozik esténként…
Ez egy fiktív felvetés, egy kiragadott példa?
Létező jelenség. El nem hinnéd, hány nagymama korú nő iszik otthon titokban…! Ez sok esetben a nyugdíjaskor hozta krízis, sőt, gyakran a krízisek halmozódásának hozadéka. De nemcsak az időseket érinti, minden úgynevezett normatív krízis – azaz az életciklus-váltásokkor megjelenő krízisek -, például az első vagy többedik gyermek születése is kritikus helyzetet jelent, amire nem feltétlenül vagyunk felkészülve.
Azaz teljesen hétköznapi, megszokott élethelyzetek jelenthetnek csapdát?
A függés, mint probléma, sosem magában áll. Ha elkezdünk azokról a jellemző élethelyzetekről, az azokból adódó problémákról beszélgetni, amelyek ott vannak a levegőben – például a szülés utáni depresszió -, az maga a prevenció. Rég rossz, ha akkor merül fel a téma, amikor már a konkrét szerhasználatról kell beszélnünk.
Ha például a gyerekszületés előtt álló párok lehetőséget kapnának arra, hogy felkészüljenek a szülővé válásra, az életükben bekövetkező hatalmas – nemcsak pozitív – változásokra, az komoly védőhálót jelentene. De ‘Margit néni’ kríziseivel senki nem foglalkozik. Nincs csípőből adható válasz arra, mi lesz az emberrel, ha kirepülnek a gyerekek, és hirtelen légüres térbe kerül, ha hirtelen nem találja a helyét, céltalannak érzi az életét.
Az időskor szépségeit nem nagyon láttatja senki, és valljuk be, a legtöbb érintett számára nem is elérhetőek… Hallunk valahol arról, mi történik, amikor egy idős ember szembesül a saját kiszolgáltatottságával, súlyosbítva esetleg valamilyen krónikus betegséggel? Hallunk arról, hogy mibe kapaszkodhat meg egy ilyen élethelyzetben? Sehol.
Zugivó kisnyugdíjasok, itallal lazító kismamák – ezeknek az embereknek a függősége mintha láthatatlan lenne…
Pedig Magyarországon a becslések szerint 6-800 ezer alkoholista van. Ez azt jelenti, hogy ha körbenézünk, három percen belül találunk valakit a környezetünkben, aki iszik.
Egyáltalán: hol kezdődik függőség, honnantól számít alkoholistának valaki? Mi számít: a mennyiség? A gyakoriság?
A legrövidebb válasz erre, hogy akkor beszélünk függőségről, ha az ivás az életünk egy vagy több területén minőségromlást okoz. Ez lehet a munka, a családi élet, a párkapcsolat. Ha ezek bármelyikére befolyással van, hogy iszunk, akkor ingoványos terepre értünk.
Sokan kérdezik tőlem, mi az a mennyiség, amelyen felül alkoholizmusról beszélünk, de ilyen határérték nem létezik. Vannak az elfogyasztott mennyiségben mérföldkövek, melyek jelölik az alkoholfogyasztás súlyosbodását, de nem a mennyiség az egyedüli szempont, amit érdemes szem előtt tartani.
Van, aki kéthetente iszik csak, de akkor vállalhatatlan mennyiséget, más kevesebbet, de naponta, mert nem bír meglenni nélküle. Azt is tudatosítani kell, van-e funkciója az ivásnak. Azért iszom, hogy megnyugodjak, hogy kieresszem a fáradt gőzt? Vagy mert csak így jutok önbizalomhoz, csak így tudok ismerkedni? Mert ha igen, akkor oda én teszek egy felkiáltójelet: nem biztos, hogy ez már függőség, de mindenképpen veszélyes terep.
Én tehát a függőséget nem határozottan kijelölhető mértékegységekhez, hanem ilyen felkiáltójelekhez kötöm. Ezek jelzik, hogy valami elcsúszott, ami beránthat egy lefelé tartó spirálba.
Azért ahhoz komoly önreflexiós képesség kell, hogy valaki, aki érintett, reálisan lássa a helyzetét, nem?
Ezért vagyok nagy híve a „száraz november” kezdeményezésnek, ami jó alkalom arra, hogy mindenki letesztelje magát, milyen szerepe van az alkoholnak az életében, milyen érzéseket hív elő benne, ha nemet mond rá. Például milyen egy péntek este a barátokkal, ha kivonja a képletből az alkoholt. Ez izgalmas önismereti utazás lehet!
Jó, hogy ilyenkor lehet beszélni a témáról, és nem ciki, ha valaki beleáll ebbe a kihívásba. Fontos, hogy ez a kezdményezés azokat célozza meg, akik önmagukat szociális fogyasztóként, alkalmi ivóként határozzák meg.
Tudod, mit várok nagyon? Hogy ebben a nagy influenszer-hullámban, amiben benne vagyunk, akadjon valaki, aki el tudja adni a szermentességet, a józanságot! Ugyanúgy, ahogy a fenntartható háztartásnak vagy a vegán étkezésnek megvannak a népszerű influenszer arcai, akik trendivé teszik, hogy zabtejet isznak és heti háromszor edzenek, valaki tegye a trendivé a mértékletességet, ami valahogy nem tudott ilyen pozitív kicsengéssel becsordogálni a köztudatba. Ezért is vagyok nagy rajongója a száraz novembernek, mert egy pozitív vállalássá tudott válni. Mint egy személyes, mini El Camino!
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.Kiemelt fotó: Marjai Kamilla
Kiemelt fotó: Freepik
