Jelentem, ismét belecsaptam a jóba! A következő jófejségem a környezetvédelemről szólt. Mivel az utóbbi időben rengeteget voltam itthon, mostanra eljutottam odáig, hogy a fél karom odaadnám egy jó erdei sétáért, úgyhogy egybekötöttem a kellemeset a hasznossal, és erdei szemétszedésre indultam, fejest ugorva a szottyos, hideg, téli dzsuvába. #jótett2 #jótettindul
Úgy gondoltam, a korábbi boltos kalandom után inkább biztosra megyek, és a kisebb ellenállás felé mozdulok. A szemét nem fog rám morogni, nem akar majd veszekedni velem, és engedi, hogy fölszedjem.
Több zacskóval és kesztyűvel fölszerelkezve indultam tehát neki, bízva embertársaim „áldásos” tevékenységében, és megfogadtam, hogy bármit is találok, ami kiveri a biztosítékot, nem futok el, nem nézek el másfelé fütyörészve, és akkor is hozzányúlok, ha a legundorítóbb dolog, amivel valaha találkoztam.
Az erdő ilyenkor is gyönyörű, és bár a megszokott zöld bujaságot most nem tudom megcsodálni, azért van más látnivaló, még ha olyan kopár és színtelen is minden. Amíg tavasszal a burjánzó zöld vidék, a virágok, madarak, hangok és illatok kötnek le, ilyenkor leginkább a hideg fények, göcsörtös, pucér fák formája és a teljes csönd az, amiben teljesen el tudok veszni. Aki épp home office-ban próbál elmélyülten dolgozni – család, gyerekek, kutya, macska, papagáj mellett -, az pontosan tudja, milyen kiszabadulni és örömmel belesüketülni a masszív csöndbe.
Nagyjából tíz lépést kellett csak tennem, és máris hajlonghattam a szemétért, és meg kell állapítanom, hogy egy szemernyi fantázia nincs a szemetelőkben. Mindig ugyanaz. Üdítős palack, sörös doboz, chipses zacskó, csikk, cigis doboz, zsebkendő, csokipapír. Nagyjából erre a pár dologra korlátozódik az erdei szemetelők repertoárja, semmi izgalmasat nem hagytak ott nekem, se egy kósza hulla, se elásott kincs.
Öt perc séta után viszont már egy zacskó szinte meg is telt, és ez csak egy erdei út volt, nem is a töltés vagy a vonatsínek. A patakparton kicsit lassítottam, mert a másik oldalon lakik egy idős néni egy kis fakunyhóban, akivel nyáron többször is találkoztam, és minden alkalommal rácsodálkoztam, hogy idős és egészen apró asszony létére milyen dolgos. Egyedül műveli a földjét, zöldségeket termel, kapál, felássa az egész kertet, küzd a kukoricaszárral, azaz kemény fizikai munkát végez egész nap. Kicsit szégyellem magam, ha arra gondolok, mennyire puhány vagyok a nénihez képest. Egyébként rengeteg izgalmas praktikát ismer a virágokkal, gyógynövényekkel kapcsolatban, ami igazi kincs az én generációm számára. Sajnos azonban most nem láttam őt, hiába bámészkodtam felé.
Visszafelé viszont szembejött velem egy hölgy, akivel már odafelé is biccentettünk egymásnak – a kutyáját sétáltatta.
Megkérdezte, mit csinálok itt ezzel a kupac szeméttel. Mondtam neki, hogy épp összeszedem, mire meglepetten mondta, hogy ő azt hitte, most akarom eldobni, de igazán örül, hogy inkább összeszedem.
Ezt egészen fura hangon mondta, szigorúan és komolyan, mintha én lennék a szemetelő és a szemét összeszedő is egyben. Néha hajlamos vagyok átmenni mulyába, így most is csak beleegyezőn bólintottam, ahelyett, hogy kedvesen meginvitáltam volna egy közös szemétszedésre, ha már… A szenvedélyes környezetvédő szerepet úgy tűnik, még tanulnom kell.
Na de egy óra múlva tisztességesen levadásztam minden utamba akadó szemetet, az erdő pedig halkan elsusogott nekem egy köszönömöt.
Viszont ennek kapcsán a következő tanulságokra jutottam:
– Iszonyú kevés a szemetes. Még a belvárosban is hosszú perceket kell keresgélnem, mire találok egy szemetest, nemhogy a természet lágy ölén. Több kukát kérünk, és akkor remélhetőleg kevesebb lesz az eldobált szemét.
– A Szemetelő egy olyan valaki, aki szörnyen egészségtelen dolgokat fogyaszt. Úgy tűnik, kizárólag chipsen, energiaitalon és sörön él. Mondhatjuk, hogy igazi hedonista, sőt, még szimpatizálnék is vele, ha nem utálnám annyira a szemetelést.
– Érthetetlen, de a Szemetelőnek folyton ott ürül ki a cigis doboza, ahol nincs szemetes, és az e fölött érzett düh és csalódás eredményezheti, hogy valahogy kicsúszik a kezéből, elejti, és ő nem veszi észre…
– A Szemetelőnek rengeteg folyadékra van szüksége. Mivel folyton az erdőben fogy el a PET-palack tartalma, csak arra tudok következtetni, hogy az erdőben folyton innia kell. Valami furcsa és száraz levegő lehet ott.
– A Szemetelő táskája folyton lyukas. Csak ez lehet az oka annak, hogy amikor kitermelte a szemetét, és visszatenné a táskájába kuka hiányában, valahogy mindig kihullik. Manapság szörnyen rossz a táskák minősége.
– A sör, az erdő és a Szemetelő kapcsolatára még nem jöttem rá, de meglepően sok sörös dobozt találtam. Aki tudja, miért fogy az erdőben több sör, mint máshol, ne tartsa magában.
Mindent összevetve, ha személyleírást akarnánk adni a Szemetelőről, egy sörtől és chipstől megpocakosodott, dühös, lyukas táskájú (és kezű) ember lehet. Keressük őt. Ha esetleg találkoztok vele bárhol, kérlek szóljatok rá, hogy valamit elhagyott.
Készül a következő #jótett, hamarosan folyt. köv.,…. ágyő!
Nyitókép: Bulla Bea
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
