Sokkol. Letaglóz. Megvált. Magasba ránt, majd a mélységbe taszít. Mind igaz A szolgálólány meséjének 4. évadára, amely az összes eddigi epizódját erre a fináléra készítette fel. Egy részre, ami épp csak az arcunkba nem ordítja az égető kérdéseit. Többek között azt, hogy létezik-e jogszerű bosszú? Kaphatunk-e felmentést azért, ha megtoroljuk a minket ért sérelmeket? És úgy egyáltalán: megéri-e bosszút állni… ha pedig igen, mennyit vagyunk hajlandóak fizetni érte? Vigyázat! Spoileres kritika következik!
Gileád emléke kitörölhetetlen
Egy disztópikus, patriarchális társadalomban – ahol a nők szinte semmilyen joggal nem rendelkeznek – a túlélés záloga kizárólag az alkalmazkodóképességtől, a türelemtől, a józan ész megőrzéséről és egy jó adag szerencséről függhet. June Osborne-nak, mint a történet főszereplőjének minden összetevő a rendelkezésére állt. De addig, míg végül kiszabadul, leírhatatlan szenvedéseken kellett keresztülmennie. Az egész évad legfontosabb kérdései pedig mind erre a traumára épülnek. Azok is, amelyeket legszívesebben sosem válaszolnánk meg. Mégis meg kell.
Bevallom, ha June nem szállt volna fel a szabadságát jelentő hajóra ebben az évadban, nem biztos, hogy tovább nézem a sorozatot. Ugyanis azt éreztem, egyre fárad a történet. Már kifújt a mondanivaló, csak nyújtják, mint a rétestésztát. Lydia néni erőszakos fellépéseit pedig egyre nehezebben tolerálta az idegrendszerem. Moira azonban szerencsére rábeszélte June-t a szökésre, azzal viszont nem számolt, hogy – sok traumán átesett emberhez hasonlóan – barátnője Kanadába is magával viszi majd Gileádot…
A szörnyű emlékeket ugyanis nem egyik napról a másikra hagyja maga mögött az ember. Rengeteg idővel és szenvedéssel jár együtt a gyógyulás. Ahhoz azonban, hogy erre az útra lépjen valaki, akarnia is kell.
Düh, ami felemészti a lelket
June ugyanis mindent megkap, amiről hosszú évekig nem is álmodhatott: régi otthonát és vele együtt szerető családját. Végre magához ölelheti legalább az egyik kislányát, és férjét, Luke-ot is. Kanadában hősként ünneplik. Barátai pedig megbecsülik és segítenek neki a továbblépésben.
June a teljes boldogság helyett azonban újra kilátástalan harcot kezd, ám ezúttal önmagával. Fájdalommal, váratlanul felvillanó múltdarabokkal próbál megküzdeni. Saját magát erőszakolja meg, hogy visszailleszkedjen a normalitásba, ami – mint kiderül – már soha többé nem opció számára. Keresi a megoldást, de hiába beszélnek neki a megbocsátásról és az elengedésről, ha a düh szépen lassan felemészti a lelkét.
Amikor épp megnyugodna, megérkezik a hír, hogy a Parancsnokot és terhes feleségét, Serenát felmentenék értékes gileádi információk fejében. June pedig ekkor ráébred, hogy mindaddig, amíg nem kapja meg a régen áhított jóvátételt, képtelen lesz továbblépni. Kell a revans, ami égbe emeli a győztest. A pillanat, amikor a jó, annyi szenvedés után, végül győzedelmeskedik a gonosz felett.
A szolgálólány meséje el mert rugaszkodni a sablonoktól
Nem vártam nagy befejezést az évadhoz. Azt gondoltam, hogy – jó hollywoodi sorozathoz híven – majd June Frednél tett látogatása során „véletlenül” belehullik egy fiolányi méreg a Parancsnok italába és vége. Féltem, hogy a sorozat egyik szörnyetege ennyivel megússza majd. Nekem is, ahogy June-nak is, több kellett… aztán amikor megkaptam a többet, akkor pár pillanat után igen furcsán éreztem magam. A mámorító diadal utáni sokkot követően egyből éreztem: belesétáltam a csapdába, mert pontosan azokat a kérdéseket kellett feltennem magamnak, amit olyan gondosan odakészítettek számomra a forgatókönyvírók.
Mióta létezik igazságszolgáltatás a világon, azóta vonjuk kétségbe annak eredményességét. A törvény ugyanis a nagyobb jóért sokszor hajlékonnyá válik. Figyelmen kívül hagyva emberséget, jó érzést és áldozatokat. A bírák pedig beburkolóznak a számukra megnyugtató tudatba, azzal a gondolattal, hogy az ember helyett megmenthetik a tömeget. Talán éppen ezért is szimpatizálunk olyan lelkesen az önjelölt igazságosztókkal.
De vajon June az átélt borzalmak miatt mentességet élvez a tetteiért, amikor ő ugyanolyan szörnyeteggé válik, mint akiket korábban megvetett? Létezik-e jogos bosszúvágy és amennyiben igen, mit ér mindez, ha cserébe a bennünk élő emberség lángja is hamuvá válik? Végül pedig megéri-e revansot venni, ha ezért minden, amit szerettünk egykor, amiért harcoltunk azt örökre elveszítjük? Hol leszünk holnap, és mik leszünk akkor? Fontos kérdések, amikre nem is olyan egyszerű a válasz, mint elsőre tűnik… ti mit felelnétek?
Fotók: HBO (sajtószoba)
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
