Barion Pixel Skip to content
Business Fest

Business Fest: Ahol a fehérgallérosok nyakkendő nélkül tervezik a jövőt

Egy valódi úttörő eseménnyel indul a nyár, hiszen a Millenáris Park teljes területén rendezik meg június 9-én a Business Festet, ahová az üzleti élet döntéshozóit várják. Igazi unikális esemény a rendezvénypiac palettáján, hiszen a kötetlen formában megvalósuló Business Fest valódi párbeszédre törekszik, ahol jövőbe mutató innovatív megoldásokat kínálnak az üzleti világ számára.

Az év legnagyobb és legjelentősebb üzleti eseménye négy piacvezető rendezvény összefogásával jön létre, hiszen a Business Fest a HR-konferenciákat fesztiválosító nagymenő, a HR Fest, az IT szerepét újrapozícionáló IT Fest, a legnagyobb hazai e-kereskedelmi eseményt szervező Ecommerce Expo és hazánk legjelentősebb ingatlanpiaci versenyének házigazdája, Az Év Irodája összefogásával jön létre.

 

“Az üzleti vezetőkkel beszélgetve egyre fontosabb témaként merül fel, hogy ebben a folyamatosan változó – kihívásokkal teli – időszakban

mennyire lényeges a nyílt párbeszéd, ahol értelmezhetjük a jelen kor kihívásait. Mindannyian szívesen osztjuk meg a kétségeinket, gondjainkat, hogy közösen kereshessük meg azokat a megoldásokat, amelyek előre visznek.

A Business Fest olyan úttörő platformot kínál az üzleti világ szereplőinek, ahol kötetlen formában a különböző szakterületek új együttműködési stratégiákat indíthatnak el” – hangsúlyozta Tóth Gergely, a Business Fest alapítója és ötletgazdája.

A WHC és a HR Fest virágzó kapcsolata hosszú évekre nyúlik vissza. A rendezvényen való megjelenésünk immár hagyománnyá vált. Évről évre véssük be az időpontokat a naptárunkba lelkes szponzorként, vagy kiállítóként.

A HR Fest rendezvénysorozat olyan platformot biztosít a szakma legjavának, ahol folyton megújuló témákkal, izgalmas programokkal és innovatív gondolatokkal várjuk a résztvevőket szakértő közösségünkben.

Ez az az esemény, ahol egyszerűen jelen kell lenni. – tette hozzá Göltl Viktor, WHC ügyvezető.

Business Fest

Az egész napos program részeként több mint tíz színpadon folynak a beszélgetések a Millenáris Park teljes területén. A HR, az IT, az e-kereskedelem és irodai témák mellett megjelennek a marketing, sales, pénzügy és további kapcsolódó szakterületek aktuális trendjei is. 

A rendezvény főszereplői a legnagyobb hazai cégek felsővezetői, a szakterületek kiemelkedő szakértői lesznek. De az előadók között biztosan találkozhatunk még Paul Rulkens TedX előadóval, Ráskó Eszter humoristáva, Rákóczi Ferenc médiaszemélyiséggel, Pokorny Lia színművésszel, dr. Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázóval, akik a szakmai közösség programjait színesítik.

Business Fest

A fesztivál hangulatát a WAMP kihelyezett dizájn vására, a YoungArt egyedi kiállítása, chill és piknik zónák, valamint számos izgalmas közösségi program és interaktív játék színesítik.

Az esemény látogatói elsők között tekinthetik majd meg a Millenáris frissen elkészült “G” épületét, valamint az Álmok Álmodói 20 kiállítás is zavartalanul üzemel majd egész nap, ráadásul a még élő álmodók közül is többen megjelennek a fesztivál programjában.

Részletes információk és jegyvásárlás itt lehetséges.

Támogatott tartalom

Fotók: HR Fest

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is. 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely