Anya, Zsuzsi olyan szerencsés, hogy náluk a Jézuska hozza a karácsonyfát! – meséli kisebbik fiam a téli szünet előtti tanítási nap délutánján. Az lehet kisfiam, de Zsuzsi anyukája biztosan nem vágyik olyan erősen egy kis szépre, melegségre, mint én – mormolom magamban, mert életemben először idén szenteste előtt egy héttel már állt nálunk a fa a maga pompájában, szolid esti fényeivel. Szeretem beszívni a fenyő illatát, nézni az egyszerű színes gömböket, feltenni a régi, anyáéktól kapott díszeket, amelyekkel gyermekkorom meghitt karácsonyainak érzése jön vissza. Bevallom, elfáradtam. Sohasem éreztem ilyen elemi erővel, hogy az év hátralévő napjaiban csak a családom felé szeretnék fordulni és magamba. Erőt kell gyűjteni az új évhez.
– Ne haragudjatok, anya, apa, nem tudok hazajönni mégsem karácsonyra – mondja nővérem a családi chatben. Nézem a képernyőt, összeszorul a gyomrom, apukám nem tudja leplezni szomorúságát. Februárban ölelték magukhoz a lányukat utoljára. Nővérem évek óta külföldön él, nyár eleje óta Londonban. Először a munkája miatt volt bizonytalan a hazaút, végül London lezárása után végleg eldőlt: marad és nem tudhatjuk, hogy mikor látjuk újra. Nincs egyedül.
Családok ezreinek kellett a vírus miatt újratervezniük az ünnepeket. De min is csodálkozunk? Március óta mást se csinálunk, csak újratervezünk.
Az első karácsony külön a szüleimtől. Se ők, se anyósomék nem merték bevállalni, hogy hazamenjünk. Félnek. Hiába a felajánlott családi PCR-teszt, nem mernek kockáztatni, és megértem őket. Hónapok óta élünk ebben a furcsa, elszeparált valóságban: képernyőn látjuk ugyan egymást, de nem ölelhetem meg őket, nem foghatom meg a kezüket, nem simogathatom meg a hátukat, nem látom, ahogy anyukám fésülködik, vagy ahogy apa komótosan belebújik a cipőjébe, mielőtt elindul az ebédért. Hiányzik minden, amit csak akkor látsz, ha ott vagy. De elfogadom.
Minden nap hálát adok azért, hogy a szüleink nem kapták el a vírust, ahogy mi sem. Bezárkóztunk. Amíg kicsöng a telefon ott a feszültség a gyomromban, hogy vajon jól vannak-e. Aztán amint meghallom a hangjukat, kiengedek. Hogyan ünneplünk ma este? Laptopon keresztül érkezik a nagycsalád a nappalinkba. Tudom, sokan tervezitek ugyanezt.
Terítünk: egy tányér, egy laptop, jöhet az újabb tányér. Új világ jött, alkalmazkodunk.
Itt van 2020 szentestéje. Eszembe jutnak a barátaim, akik a kórházban fekvő, fertőzött szüleikért reménykednek. Olvasom a közösségi oldalon a gyászhíreket, apákról, anyákról, férjekről, nagymamákról. Aggódom azokért a családokért, akik fiatal, daganatos betegséggel küzdő párjukat támogatják a gyógyulásban, és ahol a terápia közepén súlyt le ez a rohadt vírus az egész családra. Puff. A család kettétörik, a terápia abbamarad.
Itt vannak a gondolataimban a karantén alatt szétment párok, családanyák, akik egyedül készülnek a karácsonyra, sütnek-főznek, szórakoztatják a gyerekeket, és számolják, hogy mennyi ajándékra telik. És persze itt vannak velünk az egészségügyben dolgozó barátok és az ismeretlen ápolók, orvosok is, akik emberfeletti teljesítményt nyújtanak minden nap. Igen, karácsonykor is.
Muszáj előre tekintenünk. Támogatni egymást, tervezni, megerősödni, hinni a jövőben. Védeni a gyermekeink lelkét, segíteni, megértetni azt, hogy még mindig nem lehet találkozni mamával, papával. Ölelni őket, amennyit csak lehet, játszani, beszélgetni, sétálni nagyokat, ha már utazni sem tudunk.
Ez a karácsony más. Sokaknak szomorúsággal teli, tudom. Figyeljünk egymásra, a szomszédra, az egyedül élő barátra! Ha van egy kis időtök, nézzétek meg karácsonyi beszélgetésünket a Tudatos Öregedés Alapítvány alapítóival.
Ez a karácsony lehetőséget is ad arra, hogy elengedjük azokat a rossz, bennünket szorító kötelezettségeket, amelyek eddig feszítettek az ünnepben. Nem szeretted a végeláthatatlan rokonlátogatást? Lemondhatod! Utáltad, hogy olyanokkal kell együtt karácsonyoznod, akiket nem is kedvelsz? Nem kell megtenned! Beszélgetőtársaimmal felidézzük a legviccesebb karácsonyi pillanatokat, és arról is szót ejtünk, hogy hogyan ünnepelnek az emberek Máltán és Hollandiában.
Olvassatok sokat, és kívánom, hogy mindennap csináljatok valamit, ami feltölt benneteket, amitől jobban érzitek magatokat. Mi itt leszünk nektek az ünnepek alatt és jövőre is. Köszönjük, hogy velünk tartotok. Boldog karácsonyt!
Kiemelt fotó: Bulla Bea
