Döntsön a gyerek? – Így toljuk le magunkról a felelősséget a COVID árnyékában (is)

Az elmúlt időszak mindenki életét fenekestől forgatta fel. Nem voltunk ezzel mi sem másképp. Egyedülálló szülőként, egészségügyi előzményekkel nemcsak a fizikai, de a mentális helytállás is nagyon-nagyon megviselt.

Elég sokat gondolkoztam azon, hogy a mostani gyerekek ezt az évet hogyan fogják elraktározni magukban? Mi marad meg 2020-ból? Az otthoni tanulás, ami sok esetben igazán kritikán aluli volt? Az, hogy a család végre sokat lehetett együtt? A maszkhordás? A félelem? Vagy a vírustagadók egyre vadabb ideái? A maszkot csak azért sem viselők egyre nagyobb nyilvánosságot kapó hírei?

Számomra a legnagyobb tanulsága ennek az időszaknak az egyéni felelősség jelenléte, illetve jelen nem léte a közösség felé.

Azt gondolom, hogy küldhetjük a gyerekeinket bárhány óra közösségi munkára, de ami most történik, a mindennapjainkban, ez a legnagyobb tanítás.

Nekünk kéne felelősségteljes viselkedéssel példát mutatni, de egyre többen vannak, akik nem értik, mi is a közösség iránti felelősség.

Mégis, hogy várhatjuk el, hogy a gyerek, akár 8 éves, akár 16, önzetlenül tegyen majd a közösségért, melyben él? Megfelelően elkötelezett legyen, vagy hogy a közösség érdekeit előbbre helyezze néha a saját érdekeinél is?

Hogy várhatunk el ilyen viselkedést a majdan felnövő, mostani gyerekektől, hogy ha most azt látják és hallják lépten-nyomon, hogy hazudunk és kétségbe vonunk mindent, de tényleg mindent.

Vegyél maszkot az iskolában! – mondod a gyerekednek, mire visszakérdez, ok, de te miért nem veszed fel az irodádban?

Ne ölelgess és pusziszkodj a többiekkel, főleg ne maszk nélkül! Ok, de anya, te miért kávézol a barátnőiddel ebédszünetben?

Ne menj tesiórára maszk nélkül, hát nem érted, milyen fontos ez? Ok, apa, de te miért jársz el a haverjaiddal focizni csütörtökönként?

A lányom osztálytársa COVID-os lett. Ezért mi úgy döntöttünk, hogy önkéntes karantént alkalmazunk magunkon. Nem, nekünk nincs tünetünk – reméljük nem is lesz. A hivatalos kontaktkutatás csak most kezdődik, így a karantént hivatalosan sem rendelte el senki. Ellenben a lehetőséget megadták, hogy a gyerekek mérjék fel a helyzetet, és döntsék el, mi legyen.

Szerintem nem rakhatjuk a gyerekek vállára annak a döntésnek a felelősségét, hogy menjenek-e suliba vagy sem. 16 évesen mérlegeljék, voltak-e másfél méternél közelebb, 15 percnél hosszabb ideig maszk nélkül az osztálytársuktól. Szerencsére a legtöbb fiatal tud ilyen döntést hozni, és az én lányom is itthon maradt.

Ettől függetlenül én azért nem várhatom ezt el tőle, mert még gyerek. Ha épp azt mondta volna, hogy ő márpedig bemegy a suliba, én nem engedtem volna a közösség miatti felelősségből.

Az ő döntéseiknek középpontjában életkori sajátosságból, teljesen normálisan a saját egójuk és a barátaik állnak.

Nem engedjük nekik, hogy igyanak, dohányozzanak 18 éves korukig, mert káros az egészségükre, ugyanakkor rájuk bízzuk azt döntést, hogy egy esetleges fertőzés láncot megszakítva otthon maradjanak-e vagy sem. Ez lenne a felnőtt társadalom felelősséghez való hozzáállása? A saját egészsége érdekében lekorlátozzuk, mert úgy gondoljuk, nem érettek még a dohányzás kérdéskörében, de egy pandémiás helyzetben simán, szemrebbenés nélkül toljuk rájuk a felelősséget.

Miért van az, hogy némelyek egészen úgy viselkednek, mint az óvódás nagycsoportosok? Mindenki tolja a felelősséget. Nem mondták, akkor nem csinálom, nincs leírva, nem kell betartani.

A gyerekorvos nevetve viccelődik azon, hogy nem érti, miért lett 10 nap a karantén, hisz 14 nap alatt még simán kijöhet tünet, de mindegy is, az én lányom nyugodtan menjen suliba 10 napos otthonlét után. Az iskola az előírásokra hivatkozik, arra, hogy ők nem kötelezhetnek senkit semmire. Meg arra, hogy mi van a rendeletben, mi a protokoll. Nyilván ez így vagy, de kérdem én, hol a józan paraszti ész, EMBEREK???? Gondolkozzunk már, kérem szépen!

Elvárjuk a gyerekeinktől, hogy felnőttként viselkedjenek, hordják a maszkot, de mi nem hordjuk, tartsák a távolságot, de mi sem tartjuk, higgyék el nekünk, jó ez így, de mi sem hisszük el, legyenek felelős szereplői a társadalomnak, de mi sem vagyunk azok.

Mert addig, míg azt tudjuk mondani, hogy nem láttam még COVID-ost, ezért nem hiszek a pandémiában, én csak azt tudom mondani: a Jóistent, Buddhát vagy Allahot sem láttuk, mégis milliárdok hisznek bennük.

Vélemény, hozzászólás?