Tökéletes karácsonyfák, műteremben gondosan beállított családi fotók, ahol mindenki boldogan mosolyog… Csak mi érezzük, hogy a valóság valahol máshol van? Íme, jöjjenek a mi elcseszett karácsonyaink, ahol a rosszul választott ajándék, a kettétört karácsonyfa éppúgy helyet kap, mint amit a kolléganőnk most frissen élt át: a panelben a falról csöndben ömlő szennyvíz meghitt csobogása. Karácsony, mi így is szeretünk!
Megtalálni a tökéletes ajándékot, nem is olyan könnyű. Főleg, ha a nagycsaládban kell eltalálni a nagynéni, nagybácsi ízlését, akivel körülbelül évente egyszer találkozunk. A járvány azonban most ezt a kérdést kipipálta. Cserébe lehet viszont szép nagy karácsonyfát állítani. Ha már ilyen szar ez az év, legalább a karifa legyen nagy. Kolléganőnknek, Dominikának a tökéletes fa állításáról jutott eszébe egy családi történet.
– Apuékkal együtt vettünk egy gyönyörű nordmann fenyőt, hatalmas és terebélyes volt, a törzse átmérője körülbelül mint két tégla. Szenteste reggelén kihozták nekünk a fát, már nagyon izgatottak voltunk. Biztosan emlékeztek a régi fajta talpakra, ami körülbelül olyan széles volt, mint egy hosszú 3 decis pohár átmérője. Édesapa ebbe a talpba szerette volna a monumentális fa alját belefaragni.
Nagyon kitartóan, nagyjából 2 órán keresztül faragta, fűrészelte, kalapácsolta addig-addig, míg konkrétan félbetört az egész fa!
Igazi, meghitt k*** anyázás közepette dobta le a fát, majd szépen elmentük egy másik talpért, amibe végre bele lehetett állítani a maradék fenyőt viszonylag egyszerűen. Azt díszítettük fel. Azóta a fa is kisebb és a talp is nagyobb, mint ebben az évben volt.
„Hát ezt meg ki a fene kérte?”
Oké, áll a fa. És mi van az ajándékokkal? Semmi más nem számít, csak a gyerekeknek legyen tökéletes az ajándék! Szerkesztőségi kollégánk, Fanni gyermekkorából hozott egy sztorit, amit azóta is emlegetnek.
A húgommal elég „fiús” lányok voltunk mindig, általában dinókkal, autókkal játszottunk, de még a Barbie babáink is autóversenyzők voltak. Egyik karácsonykor a szüleink talán jobban izgultak az ajándékok miatt, mint mi magunk. A húgom karácsony előtt hónapokkal elszólta magát, hogy nagyon szeretne egy távirányítós autót, ezt szépen le is rajzolta egy levélben a „Jézuskának”. Ez volt hát az első, amit a szüleim megvásároltak az ünnepek közeledtével. Emlékszem, anyukám minden vendégének nevetve mesélte a munkahelyén, hogy az ő kisebbik lánya milyen vagány ajándékot kért. Szenteste napján mindenki azon izgult, hogy a húgom vajon mit szól majd az ajándékhoz, ha meglátja.
Elérkezett a csomagbontás ideje, egyszer csak egy kiáltást hallottunk: „Hát ezt meg ki a fene kérte?” – kiáltott fel meglepve a tesóm, miközben az autóra mutatott. Óriásit nevettünk, ő pedig nem értett semmit.
Apával viszont talán soha olyan jót nem autóversenyeztünk a lakás keskeny folyosóján. Azóta is emlegetjük azt a karácsonyt.
Ajándék a gyerekeknek – pipa. De mi van akkor, ha szívszerelmünknek kell meglepetést választani, és soha sem volt erősségünk a kreativitás? Erről főszerkesztőnk hozott egy jó sztorit:
– A nagyobbik fiunk december elején született. Elhitetitek, milyen csodás volt az a karácsony! – kezdi a visszaemlékezést Olgi. A kicsi édesdeden aludt, a nagyszülők, nagynéni egész nap olvadozva nézték és ringatták, minden tökéletes volt. Eljött hát az ajándékozás pillanata!
Bontom a férjemtől kapott ajándékot ebben az emelkedett hangulatban, és nem hittem a szememnek: mi áll a csomagban? Egy hajszárító! Mi vaaan? Egy hajszárító, most komolyan? – néztem a férjemre, de annyira röhögtem, hogy alig kaptam levegőt. Drágám, egy éve vagyunk házasok, és máris elértük a mélypontot ezzel a hajszárítóval – vinnyogtam a nevetéstől.
– Mi lehetett vajon az az emelkedett pillanat a vásárláskor, amikor azt gondoltad, hogy egy jó hajszárító, ez lesz az! – kérdeztem. Erre már a férjem is röhögött, és csak annyit tudott kipréselni magából: – Jól van, na! Tudod, milyen kreatív vagyok. Csak azt gondoltam, hogy EZZEL a hajszárítóval majd milyen szép hullámos fürtjeid lesznek – motyogta. Becsületére legyen mondva, a hajszárító azóta is üzemel.
Szentelt víz
És végül jöjjön a legfrissebb történet Kláritól, pontosabban az idei szentestéről. Klári egyedül neveli hároméves fiát, és mivel ez az év nekik sem volt túl fényes, azt gondolta, hogy megadják a módját az ünneplésnek kettesben.
– Valamilyen oknál fogva szenteste előtti napon azt mondtam magamban, mi lenne, ha a Jézus 24-én reggel jönne, nem pedig délután? Szépen a fa alá tettem a gyerek ajándékát. Reggel izgatottan kelt, bontott, örült, szárnyalt egész nap. Nagyokat játszottunk, nevetés, kacagás, ugra-bugra – ebből állt a nap. Egészen az esti fürdésig.
Amikor megyünk ki a fürdőbe, nézem, hogy valami furcsaság van a toalett és a fürdő közötti falon.
Csak nem a halotti lepel jelent meg szentestére a tapétán? Aztán amikor láttam, hogy valami bugyog ki a villanykapcsolón, egyértelművé vált: ázunk.
Benyitok a vécébe, csöpög a fejemre valami. Akkor még nem tudtam, hogy mi az. Eddig volt jó. A gyereket belenyomtam a pizsijébe fürdés nélkül, kiöntöttem fél flakon fertőtlenítőt a földre, és még feltörlés előtt felrohantunk a felettünk lakóhoz.
Olyan ideges voltam, hogy ajtónyitás után, köszönés nélkül trappoltam be a szomszéd vécéjébe, hogy megnézzem, mi történt. Senkinek sem kívánom a látványt! Az eldugult vécére – saját elmondása szerint – legalább ötször húzta rá a teljes tartály vizet, hátha lemegy a dugulás. Nem ment. Azt ugye tudjuk, hogy dugulásnál egy vécécsésze egy tartály vizet bír el. Az összes többi nálunk landolt…
Amikor visszajöttünk, a gyerek nyilván belerongyolt zoknival a fertőtlenítős szennyvízbe, majd végigvisította a sötétben fürdést. Addigra már mindenhonnan folyt a szennylé.
A gyerek végre elaludt. Én meg csak nézem a halotti leplet a tapétán, de még egy szekrényt sem tudok elé húzni, mert túl magasan van. Gyakorlatilag az egész előszobát újra kell tapétázni, vécét, fürdőszobát kell festeni 2021-ben, a biztosítást intézni, iratokat pakolgatni, számlát kérni a „számla nélkül okosban megoldjuk” szakiktól, és felforgatni az egész lakást. Még szerencse, hogy reggel jött a Jézuska, mert nagy szarban lettünk volna, ha este jön. Mondjuk így is abban voltunk, de legalább addigra kijátszottuk magunkat.
Így szép az élet, hogy zajlik, csapjuk fel ezennel a közhelyszótárt. 🙂 Pihenjetek, röhögjetek magatokon, ha nem sikerül minden úgy, ahogy szeretnétek. Különben miről mesélnétek évekkel később a barátaitoknak?
Kiemelt fotó: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
