Sokaknak vannak rémtörténetei a gyámhatóságról. Fenyegetésekről, embertelenségről, hozzánemértésről. Vajon miért? Aki nem került testközelbe a hatósággal, talán el sem tudja képzelni. Muszáj beszélnünk arról, hogyan működik a krízishelyzetben lévő családoknál fellépő gyámhatóság, amelynek természetesen van (lenne) létjogosultsága.
A sajtó hosszú hónapok óta hangos a gyermekvédelmi rendszer elégtelensége és a súlyos visszaélések miatt. A probléma azonban nem újkeletű, és nem csak a gyermekotthonokban élő gyerekek vannak kitéve abúzusnak és veszélynek.
Aki bármilyen módon a gyámhatóság látókörébe kerül, hamar szembesül a méltánytalan eljárásmóddal.
A rendszer lassan csak nyomokban tartalmaz gyermekek érdekeit szem előtt tartó intézkedést. Emellett jelen lévő probléma az eljáró hatósági személyek szakmai és emberi hiányosságaiból fakadó visszaélések. A szakmai hiányosságok okairól volt már szó a sorozat 3. részében, de sokszor még a minimális empátia, az emberi méltóság tiszteletben tartása is hiánycikk.
A következő történetekben olyan nők számolnak be a gyámhatóságnál tapasztalt durva visszaélésekről, akik bántalmazó kapcsolatból menekültek, és vagy ők maguk fordultak a gyámhatósághoz segítségért, vagy a bántalmazó tipikus módon eszközként használta a hatóságot, és mindenféle koholt vádakkal az anyára uszította. A végeredmény azonban mindkét esetben sokszor ugyanaz: a bántalmazott nők hivatali visszaélés, szakszerűtlen eljárás, törvényszegések további áldozatai lettek ott, ahol segítséget és támogatást kellett volna kapniuk.
– Amikor visszaköltöztünk a városunkba, felhívott a gyámhatóságtól valaki, azonnal megfélemlítő, támadó hangnemben beszélt velem, és el akart jönni hozzánk. Ezt elhárítottam. Utána felhívott valaki más, aki már a szememre hányta, hogy miért nem engedtem be a kollégáját – meséli egy érintett.
Mondtam neki, hogy nem akarok olyan embert beengedni, aki így beszél velem. Aztán el is jött, mindenbe belekötött, pedig örültünk, hogy egyáltalán volt hol laknunk ebből a kevés pénzből. Minden ok nélkül járkáltak rendszeresen a nyakunkra, nem is indult ellenünk eljárás, nem tudom, hogy ez így jogszerű volt-e egyáltalán.
Mint kiderült, az exem folyton a gyámhatósághoz és a családsegítőhöz járt panaszkodni, és azt állította nekik, hogy elmebeteg vagyok.
A gyámhatóság engem zaklatott, és az volt a cél, hogy rendszeres felügyeletet kapjunk. A családsegítő fenyegető és támadó leveleket írt, kioktatott, hogy mi a kötelességem, azzal vádolt, hogy nem vagyok együttműködő, pedig fogadtam őket, annak ellenére, hogy már az első alkalommal minden ok nélkül így beszéltek velem.
Azt írta le, hogy rosszul élünk, pedig mindent igyekeztem megteremteni a gyerekeimnek, az persze nem zavarta őket, hogy az apának köszönhető a nehéz anyagi helyzetünk, mivel elüldözött a közös házból, és gyerektartást sem fizetett.
A családsegítővel ezek után nem akartam találkozni, hogy ennyire rosszindulatú volt. Később behívott a családsegítő vezetője, el is mentem, hogy megbeszéljük ezt az egészet, de valami egészen más történt, mint amire számítottam. Meglepetésemre ott volt a családsegítő is, akivel nem akartam találkozni, el akartam menni, de erővel belöktek egy szobába, és elém tettek egy papírt, hogy írjam alá.
A papíron az volt, hogy elismerem, hogy nem vagyok beszámítható. Természetesen nem írtam alá, mondtam nekik, hogy nem vagyok erre hajlandó, és engedjenek ki. A családsegítő nagydarab nő volt, mindketten az ajtó elé álltak, hogy ne tudjak elmenni, és nyomást gyakoroltak rám, hogy addig nem mehetek ki, amíg alá nem írom.
De látták, hogy hajthatatlan vagyok, így egy idő után elengedtek. Később felhívtak, hogy írtak egy enyhébb változatot, legalább azt írjam alá. Erre is nemet mondtam. Később kerestem ezt a papírt az iratok között iratbetekintéskor, hogy le tudjam másolni, de megsemmisítették.
Segítséget remélve
– Amikor végre összeszedtem minden erőmet, és eldöntöttem, hogy elhagyom a bántalmazó férjemet, először a gyámhatósághoz fordultam segítséget remélve. Nagyon hamar kiderült, hogy naiv elképzelés volt. Elmentem az illetékes hivatalba, elmondtam, mi a helyzet, hogy a férjem egyre agresszívabb, veszélyben vagyunk, nagyon félek tőle, nem tudok hova menni a gyerekekkel – mondja egy másik hölgy.
Az ügyintéző végighallgatott, nem írt le semmit, majd annyit mondott: én választottam, oldjam is meg, ha most meg probléma van. És visszaküldött oda, ahol közvetlen veszély fenyegetett.
Később tudtam meg, hogy létezik anyaotthon, családok átmeneti otthona, alapítványoknál is lehetnek szállások, de még ennyit se tett meg, hogy erről felvilágosítson. És akkor arról már ne is beszéljünk, hogy senkit nem zavart, hogy minek vannak kitéve a gyerekek. Meg én, de az meg már tényleg nem számít sehol.
Fenyegetés, megfélemlítés
– Egy napon váratlanul megjelent a lakásajtóban 4 ember – a gyámhatóság részéről ketten, a családsegítő és az esetmenedzser, akit addig nem ismertem. Be is engedtem őket, az egyik gyermek annyira megijedt tőlük, hogy elrohant.
Elővettek egy 20 oldalas paksamétát, és kijelentették, hogy ha nem írom alá, akkor megvádolnak, hogy nem vagyok együttműködő.
Ilyenek voltak benne, mint elmarasztalás, hogy nem tartom a kapcsolatot az esetmenedzserrel, holott ő sosem hívott, nem is tudtam, hogy létezik. Azzal fenyegettek, hogy a gyerekeket védelembe veszik, mert gondatlan vagyok, és nem vagyok együttműködő, de ezekre az állításaikra semmilyen tényt nem tudtak felmutatni. Mondtam nekik, hogy nem írok ilyesmit alá, és meg akarom mutatni az ügyvédemnek. Teljesen úgy éreztem magam, hogy meg vagyok támadva a saját otthonomban.
Megfélemlítettek és erőszakoskodtak, hogy legalább valamit írjak alá, addig nem mennek el.
Továbbra is azt tudtam csak hajtogatni, hogy ügyvéd nélkül nem csinálok semmit. A papíron még a dátum sem stimmelt, mert egy héttel későbbre volt dátumozva. Végül feladták, és elmentek, ez az egész ügy meg is szűnt, a papírokat eltüntették, mert valószínűleg csalás volt az egész.
Viszont egyből ezután megindították a védelembevételi eljárást. Behívtak egy tárgyalásra, ahol 2 órán keresztül faggattak, és rá akartak venni, hogy mondjunk ki valamit, ami miatt rám erőltethetnék a rendszeres felügyeletet. Utána tartottak egy esetkonferenciát, ahova meghívták a tanárokat, a gyerekorvost, de én nem kaptam idézést, nem is tudtam róla.
Itt megállapították, hogy nem vagyok együttműködő, ezért megérdemlem a védelembevételt, holott az iskola és az orvos elmondták, hogy a gyerekek rendben vannak, jól tanulnak, rendesen nevelem őket. A polgármesternél is panaszt tettem a gyámhatóság viselt dolgai miatt, de nem csinált semmit.
Akkor kiemeljük a gyereket…
– Jeleztem a gyámhivatal felé egy hivatalos levélben, hogy problémák vannak a láthatások során. A bántalmazáson kívül az is rendszeres, hogy azt sem tudom, hol tartózkodnak a gyerekek, mert nem a bejelentett lakcímén lakik az apa, és erről a jogszabály szerint is tájékoztatnia kellene. De ennek a jogszabálynak sincs gyakorlata, hogy hogyan tartatják be a valóságban – szól a következő történet.
Konkrét probléma is volt ebből a Covid idején, mert a gyerekek karanténba kerültek, és a rendőrség kereste nálam őket, hogy ellenőrizzék, valóban otthon vannak-e. Én viszont nem tudtam, hol vannak, mivel az apa semmilyen megkeresésemre (SMS, e-mail, telefon) nem válaszolt. A rendőr nem akarta elhinni, hogy nem tudom, hol vannak a gyerekeim.
A gyámhatóságtól később azt a választ kaptam, hogy akkor kiemelik a gyerekeket a családból, ha ilyen problémák vannak. Nagyon megdöbbentem, hogy amikor segítséget kértem tőlük, egy ilyen válasz érkezett. Fel is hívtam az ügyintézőt, hogy miért is emelnék ki a gyerekeket, amikor nálam jó helyen vannak, és más jellegű probléma van. Erre csak annyit mondott, hogy „akkor döntse el, anyuka”.
nyitókép: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
