Már az idejét sem tudom, mikor gondoltam először arra, hogy karácsonykor önkéntesnek állok ételosztáshoz, a terv azonban családi szokásaink miatt sosem valósult meg. Éhező emberek azonban sajnos egész évben vannak, a segítségnyújtás pedig időszaktól, évszaktól és világjárványtól független. A korlátozások bevezetése előtt néhány órára a Heti betevő civil szervezet csapatához szegődtem.
Barátságtalan, ködös, nyálkás, szürke vasárnap reggel. Olyan nap, amikor maximum a fürdőszoba-konyha-ágy szentháromság között vagy hajlandó mozogni, és az a legfőbb kérdés a napodban, hogy melyik sorozatot kezdd el nézni, vagy olvass, esetleg ezt így váltogasd a nap folyamán, olykor evéssel megszakítva. Mindig is a vasárnap reggel, délelőtt volt a kedvenc napszakom, ilyenkor megengedem magamnak a lustálkodás luxusát, ma reggel azonban szinte kivet az ágy.
Néhány hete édesanyám egy Facebook-bejegyzést továbbított nekem, amelyben önkénteseket kerestek ételosztásra. Évek óta minden évben elmondtam, mennyire szeretnék karácsonykor ilyen kezdeményezésben részt venni, a családi szokásaink azonban minden évben felülírták ezeket a terveket. A jelentkezésem elfogadják, mint később kiderül, egyre többen gondolják úgy, hogy a világban nagy szükség van bármilyen jellegű segítségre, amely könnyebbé teszi a rászorulók életét.
Perselyből induló civil szervezkedés
A Heti betevő története éppen hét éve, karácsony táján kezdődött egy 7. kerületi étteremben, a Kisüzemben. Az itt dolgozó szakácsok ugyanis megdöbbenve tapasztalták, a vendégek mennyi pénzt tudnak elkölteni egyetlen vacsorára, miközben sokaknak a rendszeres napi betevő előteremtése is problémát okoz. A bulinegyed több helyére perselyt helyeztek ki, az ide bedobott aprópénzekből bőven kijött egy nagy fazék meleg étel ára, amelyet a következő vasárnap a szomszédos Klauzál téren néhány barát közösen osztott ki ötven rászorulónak.
Ez a szerelem hét év alatt nemhogy halványult volna, hanem egyre erőteljesebb: a világjárvány kitörése előtt már 330 adag ételt osztottak a 7. kerületben, de rendszeresen gondoskodnak a 8. kerületben nagycsaládosokról, vidéken pedig Pécsett, Székesfehérváron és Makón tartanak hasonló aktivitást minden vasárnap. Hóban, szélben, fagyban, mínuszokban, hőségriadó idején, világjárvány közepén. Olyan zsigeri jóság van ezekben a kezdeményezésekben, amely sokakat ösztönöz arra, hogy valamilyen módon ők is segítsenek. Ma már nemcsak perselyekből finanszírozzák az ételosztásokat, hanem számos önzetlen pékség, zöldséges, étterem adja össze a meleg ételt, gyümölcsöt, süteményt, kenyeret és innivalót, nem kis háttérmunkát igényelve.
A világjárvány átírja a szokásokat
Miután lerakom az autóm a Blaha Lujza téren, egy esernyő védelmében sétálok a Kisüzem felé. Szakad az eső, az ősz nem éppen a legszebb arcát mutatja ma reggel. A Klauzál téren nagyjából ötven ember ácsorog ernyővel, esőkabátban, vagy csak egy szövetkabátban. Bár még nincs tíz óra, majdnem három órával az ételosztás előtt már sorban állnak, hogy biztosan jusson számukra a meleg ételből.
Ez az első alkalom, amikor átfut a fejemen, vajon érzékeny lelkem felkészült-e arra, ami néhány óra múlva rá vár. Sosem tudtam elviselni szenvedő, éhező, fájdalomtól meggyötört emberek látványát, de korábban inkább elkerültem az ilyen helyezeteket, vagy valamilyen adomány útján távolról segítettem őket. Segíteni ugyanis – nem pátoszos közhely ez – nagyon jó és szükséges. A szegénységgel kapcsolatban legtöbbünknek megvannak a szorongásai, az a kérdés, ki mit kezd ezekkel.
Anikó, a mai csapatvezető és két másik alapember fogad a Kisüzemben, de a hivatalos találkozó idejére befut Andrea is, az önkéntesek koordinátora. Bár autoimmun betegségben szenved, amely miatt fokozottan veszélyeztetett napjainkban, mégis rövid időre befut üdvözölni a régi és az új társakat. Anikó jól kiosztja a feladatokat, a csapat egy része átmegy a közeli Kőlevesbe, ott porciózzák ki a hentestokányt tésztával, ami ezúttal a Padthaiban készült.
Az étel a Heti betevősök – Emese és a párja – jóvoltából jut el egyik helyről a másikra. Igazi csapatmunka. A járvány miatt előre kell dobozolni az ebédet – a higiéniai előírásoknak megfelelően –, és csökkenteni kellett a mennyiséget 200 adagra.
Ebből a téren 150-et osztunk ki, 50-et pedig a Menhely Alapítvány juttat el a megfelelő helyekre. Van velünk egy biztonsági őr is: ő is évek óta a csapat tagja, még akkor is így volt, amikor hajnalban végzett a munkahelyén. Sajnos volt már rá példa, hogy jól jött ellentmondást nem tűrő fellépése, és sajnos most is ki kell kísérni két férfit, akik szeretnének némi előnyhöz jutni. Senki nem haragszik rájuk, az éhség és a kétségbeesés nagy úr: szerencsére mindkettejüknek jut ebéd. (A korlátozások bevezetése óta a Heti betevő stábja sem tart ételosztást, helyette helybe viszik az ételt a rászorulóknak – A szerk.)
Perselyek, 1%, művészi aukció
Míg a Kisüzemben a többiek süteményt és kanalat csomagolnak, banánt szortíroznak, András és Gábor kiosztja a téren a sorszámokat, hogy az eső elől mindenki fedezékbe húzódhasson, illetve aki igényli, annak adnak műanyag ponchot is, ezzel is megkönnyítve ezt a nehéz helyzetet. Andrea korábban elmondja, a finom illatok gyakran a stábtagok körében is hamar korgó gyomrot eredményeznek, mégis alapszabály, hogy a vendégeknek érkezett ételekhez egyikőnk sem nyúlhat.
|
Hogyan lesz egy képből ebéd? Licitálj és vásárolj kortárs művészetet! Ötödik alkalommal rendezik meg művészeti aukciót, köszönhetően annak a széleskörű összefogásnak, ami kortárs művészek – festők, grafikusok, fotográfusok – közreműködésével valósul meg. Idén 76 alkotó ajánlotta fel munkáit, köztük több Barcsay-, Munkácsy- és Kossuth-díjas művész. A kiállítást a járványhelyzet miatt online formában nyitja meg Karafiáth Orsolya költő, író, publicista november 20-án, 18 órakor. Az alkotások a Godot Kortárs Művészeti Intézetben tekinthetők meg, korlátozásokkal. “Nem álltunk le a járványhelyzet miatt sem, ahogy a tavaszi időszakban, úgy jelenleg is hajléktalanokat ellátó intézményeknek juttatjuk el az ebédet. Nagy szükség van a támogatásra: tavaly az Aukció bevételeink több mint harmadát biztosította. Adománygyűjtő lehetőségeink, rendezvényeink az idei évben elmaradtak, de költségeink jelentős mértékben növekedtek. Így a Művészek a Heti Betevőért Aukció jelenti számunkra a középtávú fennmaradást.” A kiállítást november 21-27. között lehet megtekinteni 14.00 – 18.00 óra között, előre egyeztetett időpontban. (Cím: 1036 Budapest, Fényes Adolf u. 21.) A licit a kiállítás megnyitójának másnapján, 21-én indul és 27-én este 8-kor zárul. Idén új formában lehet ajánlatokat tenni, a jobb követhetőség és az anonim licitek könnyebb kezelése érdekében külön aukciós oldalt hoztak létre, mely 21-én válik aktívvá. A művészek bemutatása november 3-án kezdődött. A Heti Betevő csapata az online licitből származó bevétel összegét ezúttal is teljes egészében rászoruló emberek támogatására fordítja. |
A csapat számára ez olyan evidens, hogy amikor úgy tűnik, nincs elég sütemény, a stáb részére készített édességet kezdik el a többiek csomagolni: nem a mi kényeztetésünk a lényeg, és ez mindenkit örömmel tölt el. Én a kenyér becsomagolását vállalom. Ezúttal kivételesen a szervezőknek kell megvenni a pékárut, máskor ezt is kapják egy pékségtől. Valaki mindig befut, idősebb pár, majd fiatal nő érkezik éppen csak járó kisgyerekkel. Leteszik a házi süteményt, majd mennek is tovább a vasárnapi dolgukra.
A hangulat remek, eltűnnek a különbségek, hogy ki van itt először, ki sokadjára. Anikó pedig mesél. Lelkesen, büszkén. Azt mondja, a hét év alatt egyszer sem maradt el ételosztás. Akkor sem, amikor az éttermeknek is azon kellett gondolkodniuk, mi lesz az ország lezárása miatti kétségbeejtő helyzetben. Mesél arról, hogyan ajánlják fel egyre többen az egy százalékukat, de büszke arra a kezdeményezésre is, amely során három éve 40 művész 56 művére lehetett licitálni, és összesen majdnem 3 millió forint jött össze a művészi aukcióból. Tavaly már 80 művész felajánlásából több mint 6 millió forint gyűlt össze. Idén novemberben tartják a Művészek a Heti Betevőért kortárs művészeti kiállítást és online aukciót, amely a legnagyobb pénzgyűjtési lehetőség számukra, nagyon készülnek rá.
A szemek többet árulnak el ezer szónál
Még alig múlik negyed egy, de mindkét csapat végez, megérkezik a palackozott ásványvíz is. Lassan rendet teszünk, hiszen a Kisüzem közben kinyitott a fizető vendégek előtt. Mi is gyorsan iszunk egy kávét, bekapunk néhány falatot, és szinte percenként nézzük az órát, mikor mehetünk már azokhoz, akik kora reggel óta várnak minket. Esőisten megkönyörül mindenkin. Eláll az eső. Háromnegyed egykor nekiindulunk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy amikor belépek a Klauzál térre és meglátom azt a sok várakozó embert, nem facsarodik össze a szívem. A vasárnapi ebéd sok helyen a legszentebb dolog, néhány évvel ezelőttig még én is családi körben élhettem meg ezt a szokást. Nem hagyom azonban, hogy az érzelmek magukkal ragadjanak, ezeknek az embereknek meleg ételre, néhány jó szóra van szükségük.
Mindenkinek megvan a felelőse: a biztonsági őrünk jól terelgeti a várakozókat, gondoskodik arról a plusz négy csomagról is, ami azokhoz kerül, akiknek már nem jutott karszalag. Van, aki mindenki kezét fertőtleníti (rajtunk reggel óta kesztyű és maszk), majd a nagyon elhasználódott maszkokat elkérik a kollégák és lecserélik egy teljesen újra. Van, akinek még azt is meg kell mutatni, hogyan kell helyesen viselni. Utána kapják meg a zacskót, amiben a kenyérszeletek, a becsomagolt kanál, a sütemény és egy banán van. Utána jönnek önkéntestársamhoz és hozzám, mi adjuk a főételt, majd mennek tovább, ahol választhatnak szénsavas és szénsavmentes vízből. A repeta kérése visszatérő fordulat, és először meglepődünk, miért akar mindenki szögletes dobozos ételt, szemben a kerekkel. Végül rájövünk: az nagyobb mennyiségnek tűnik…
A maszkok minden arcot eltakarnak. Elfedik a szégyenérzetet, a reménytelenséget, a kétségbeesést, a bűntudatot. A szemek azonban sokszor többet árulnak el, mint ezer szó.
Biztatás, hála, köszönet, remény egyszerre keveredik mindkét oldalról ebbe az alig fél órába, és még egy-két kedves viccelődés, amolyan flört is belefér egy ilyen rohadt helyzetbe. Ha van, amit soha nem fogok tudni elfogadni, hogy emberek milliói most is úgy élnek, hogy nem tudják, mit fognak enni a következő órákban. Lehet bárkit hibáztatni azért, hogy ilyen helyzetbe került, lehet őket perifériára szorítani, undort érezni. És lehet mindent elkövetni, hogy a jelen helyzetben se érezze magát senki kirekesztett, megtűrt embernek. Senki háttértörténetét nem ismerjük, a „mi” sorunkban sem csak hajléktalanok állnak. Nincs szükségük sajnálatra vagy megvetésre. Egy tál meleg étel, egy gyümölcs, egy házi sütemény – ami másnak természetes, az van, akinek kivételes adomány.
„Isten áldja magukat”
A járvány előtt volt arra lehetőség – mesélik a „régiek” –, hogy kicsit beszélgessenek a vendégekkel. Most, éppen azért, hogy minimálisan legyen tömörülés, ettől a szervezők eltekintenek. Összepakoljuk a rekeszeket és búcsút intünk mindenkinek. „Isten áldja magukat!” – hallom sokadjára több helyről is. Két „új barátom”, akik nem sokkal korábban még csapták a szelet, a többiekhez hasonlóan jóízűen majszolják a brownie-t.
Megdicsérem a süteményt, milyen jól néz ki, persze lecsapja egyikőjük, azt hitte, a barátját dicsérem. Együtt nevetünk, miközben elköszönök tőlük. Bár a Heti betevősök maradásra biztatnak minket, akár egy közös ebédre, iszogatásra, ezt most a koronavírus miatt inkább kihagyom. De biztos vagyok benne, nem utoljára találkoztunk, lesz még alkalom velük beszélgetni. Fantasztikus csapat, akik évek óta minden vasárnapot ugyanúgy kezdenek. Ahogy egyik önkéntestársam mondta, mennyivel több értelme van így eltölteni ezt a pár órát, mint azon gondolkodni, a semmittevés melyik formáját válasszuk.
Amire rájöttem
Gondolataimba mélyülve tartok az autóm felé. Hányszor éreztem azt, hogy nem ott tartok az életemben, ahol akkor szerettem volna. Magam is hajszoltam kapcsolatokat, társadalmi elvárásokat, tárgyakat, utazásokat. Kompenzáltam, megfeleltem, elfedtem, szőnyeg alá söpörtem. Amikor „találkozol” egy félelmeddel, lehetőséget kapsz arra, hogy szembenézz önmagaddal, a korábbi célokat pedig kicsit átgondold, átértékeld, vagy teljesen feladd.
Nem szeretnék patetikus lenni, de más emberként sétáltam a Blaha Lujza tér felé. Többet adott ez az önkéntes munka, mint gondoltam. Ismét bebizonyosodott, milyen hálás vagyok az életemért. Mert amikor beültem álmaim kisautójába, vagy beléptem a meleg otthonomba, megmelegítettem az ebédem, majd estig azt és úgy tehettem, amit csak szerettem volna a kényelemben, minden más, korábban óriási küzdelemnek tekintett harcom apróságnak tűnt.
Ráadásul az egyik legnagyobb félelmem is semmivé vált. Egy dolgot ugyanis ennek a lehetőségnek köszönhetően bevallottam magamnak: bárki kerülhet egyik napról a másikba reménytelen helyzetbe. Válhat a körülmények áldozatává. Hozhat rossz döntéseket. Elveszítheti mindenét. Keveredhet rossz társaságba. Sok múlik azonban a környezetén. Én rádöbbentem, milyen erős a szociális hálóm. Nincs mitől félnem, mindig meg fog tartani. Mindig lesz mit ennem és hol aludnom.
A félelmet lecserélve viszont azokkal az energiákkal sokat tehetek olyan perifériára szorult emberekért, akik nem ilyen szerencsések akár saját akaratuk, akár a környezetük jóvoltából. Csatlakozni pedig, bárkinek, bármikor, bármelyik civil szervezethez lehet, ráadásul soha, senkitől nem kérdezik meg, mi a személyes indíttatása, hogy segítséget nyújtson.
Fotók: Heti Betevő Facebook oldala.
