Hurrá! Kezdődik az iskola! – Egy munka nélkül maradt anya gondolatai

Végre itt a szeptember! Kezdődik az iskola és a tavasszal munka nélkül maradt szülők is belevethetik magukat az álláskeresés vagy épp a karrierváltás sűrűjébe. Vagy mégsem? A gyerekekért percre pontosan kell érkezni az iskolába, és a félelmen kívül egyvalami állandó még mindig: a bizonytalanság. Kaskötő Csilla mondja el, mit érez. 

Mindent megvettünk, füzetek bekötve, minden a helyén, azaz… a gyerekek az összes cipőt kinőtték. Ez az egy feladat maradt. Megoldjuk.

Aztán sorra pörögnek az e-mailek az iskolából. Rendelkezések halmaza. Maszk, másfél méter, nincs ebéd, vigyem haza, ha lehet, ne legyen napközis, írjam meg, mikorra megyek a kicsiért, a pontos időpontot.

Tehát. A gyerek mehet iskolába, sőt mennie kell mindkettőnek. 30 gyerek egy osztályban. Olvasom a rendelkezést. Központilag biztosítanak kézfertőtlenítőt. Ollálá. Már egy lépéssel előrébb vagyunk, mint bármelyik kórház. Olvasom tovább és hüledezek.

Kaskötő Csilla maszkban.

Betarthatatlan rendelkezések tömkelege. Nem kell sem tanárnak, sem logisztikusnak lenni ahhoz, hogy tudd, a gyerekeket nem lehet másfél méterre elszeparálni egymástól. És ahhoz sem kell, hogy kiszámold, ha egy osztály mehet egyszerre ebédelni, ami mondjuk 20 perc, és közte 10 percig fertőtlenítenek, akkor 16 osztály 480 perc alatt ebédel meg. Röpke 8 óra. Ha 10 perc alatt mindenki megtömi magát, már csak 5…. A felsősnek itthon kell enni, itthon kell tanulni. 10 éves… Nekem meg főzni, rendelni, megoldani.

Az összes felelősséget letolták az iskolavezetésre. Oldd meg. Milyen ismerős, már a digitális oktatásnál is így volt. Digitális oktatás? Igazi szegregáció. Volt egy nyár. Vajon minden iskolában biztosították az eszközöket? Költői kérdés volt.

Mi meg tudtuk oldani. Élveztük is az együttlétet. Fizetett távolléten voltam, és álmodoztam egy szép új vállalkozásról. Az első két hónap boldog békeidő volt. Akkor karanténban. Ugyanilyen fertőzöttszámok mellett. Most iskola.

Kásler legújabb nyilatkozata döngeti az elmém. Az osztályokban és az iskolákban megbetegedés alapján fogják meghozni a karanténrendelkezéseket. Ki fogja tesztelni a gyereket és mikor?! Mi alapján?! A tanár fogja eldönteni, ki gyanús?! Mit rakjunk még rájuk?! A média azt harsogja, ők elsősorban tünetmentes vírushordozók.

Míg az egyszerű nátha járhat lázzal, köhögéssel, a Covid megbújhat egyszerű tüsszentés mögött is. A náthás gyerek otthon marad, a covidos jön-megy. Kit fogunk kiemelni és megbélyegezni?! Ki visz haza és mit?! Gyerekeket eddig nem is teszteltek. Teljes elmezavar.

Egy átlagos gyerek októbertől márciusig náthás. Ha nem vihetem, kapok betegállományt? Mennyit? Hogy fogja ezt egy munkaadó tolerálni? Betegállomány alatt van digitális oktatás? A legtöbb dolgozó nem tud otthonról dolgozni. Ők mit fognak tenni? Millió egy kérdésem van. Lenne…

De kanyarodjunk vissza a saját családomhoz. 10 éves gyerekem hazajön az iskolából éhesen, a kicsiért 4-re kell mennem. Vagy 4.15-re. Vagy 4.30-ra… 45-re, 5-re, de ezt előre meg kell mondanom.

Itt állok friss munkanélküliként. A központ egy hónapos csúszásban van. Még a hitelbiztosításom sem tudom elintézni, amíg nincs határozatom. De hogyan álljak munkába? Ki megy a gyerekért tűpontosan? Ha elkések, álljak 15 percet az esőben, a kicsi pedig higgye azt, anya nem jött érte?! Telefonáljak a tanárnak? Mind a 30 szülő telefonáljon a tanárnak? Ki lesz itthon a “NAGY” 10 évessel? Ki ad neki enni? Persze, megmelegítheti az este előkészített ételt. Minden megoldható, de nyugodt nem vagyok.

Hogyan kezdjek karrierváltásba? Volt egy álmom. A Covid atomokra szedte, de egy álmot csak úgy nem adok fel. Nem olyan fából faragtak.

A párom azt mondja, nyugodjak meg. Kell egy anya, egy logisztikus, kell mellé egy társ, hogy tudjon éjjel-nappal dolgozni. Pénzt keresni is kell valakinek.

Ő azt mondja, álljunk át egy élhető menetrendre. Anyagilag megleszünk. Az álmainkat toljuk. Békés-boldog szerető családban, minden menni fog. Nyugodjak meg. Megpróbálok. Nagyon kell hozzá próbálkoznom.

De az egyedülálló anyukákkal, a nehéz sorsúakkal mi lesz? Krónikus beteg szülőkkel, mint én, mi lesz? Bevallom, félek. Nagyszülők nélkül kell megoldani mindent, hisz ők veszélyeztetettek, csak nem fogjuk őket odalökni az iskola elé. Hogyan fogunk ezekben az újabb, dilettánsan elintézett rendelkezések között hajózni?

Nyitókép: Freepik.

Vélemény, hozzászólás?