Kónya Beát a hazai Instagram-guruként ismeri az ország, de ha leteszi a munkát, távcsövet ragad és „spirituális madarászás” keretében nyakába veszi az erdőt-mezőt. Tudatosan alakította úgy sikeres vállalkozását, hogy ne csússzon bele a mókuskerékbe, és ha úgy adódik, egy átlagos kedd reggelen is egy sátorban ébredhessen a hajnali madarak hangjára.
Mindent tud az Instagramról, multiknak és kisvállalkozóknak tart kommunikációs tanácsadást Kónya Bea, a Pikrea márka alapítója, akit online képzéseiről is sokan ismernek, azt azonban kevesebben tudják róla, hogy nemcsak a virtuális térben, hanem a pusztában vagy a mezőn is megtalálja a boldogságot, szeretett madarai között.
Három éve hozta meg a döntést, hogy visszaköltözik szülővárosába, a Békés megyei Dévaványára, miután észrevette, hogy egyre kevésbé van lehetősége kapcsolódni a valódi, értékes élethez.
Sokak által irigyelt életet hagyott hátra.
– Tizennégy éves koromban kerültem el itthonról, és az angol-kommunikáció szak után belevetettem magam a munkába.
Ügynökségeknél, majd multinál dolgoztam, a regionális vezető pozícióig vittem.
Nagyon erős volt bennem a vágy, hogy kipróbáljam magam, karriert építsek, kihozzam magamból a legtöbbet. Biztos, hogy lett volna bennem még több is, jöttek volna újabb kihívások, de már nem motivált az az élet – kezdi Bea.
Majd mesél az embert próbáló, kemény munkáról, a szigorú tervszámokról és elvárásokról, a mókuskerékről, amelyben kezdetben kifejezetten szórakoztató volt a pörgés.
– Igaz, rengeteget dolgoztam, de a munkám nagyon „fancy” életmóddal járt.
Jó érzés volt, hogy befolyásos a munkám, hogy nevem van a szakmában, exkluzív sajtóutakra, fontos nemzetközi konferenciákra utaztam, gyönyörű helyeken jártam, akár Michelin-csillagos éttermekben ettem, luxusszállodákban aludtam. Jó volt akkor ebben pörögni, de elég volt.
Bea ugyanis végig megmaradt annak a vidéki lánynak, aki Dévaványáról elindult meghódítani a fővárost, s bár még javában élvezte a pörgést, elkezdett benne motoszkálni az érzés, hogy véglegesen nem Budapesten fog letelepedni.
– Rádöbbentem, hogy túl sok időmet veszi el a nagyváros: a napi két óra ingázás, a túlórák, és egy csomó olyan dolog tölti ki a napjaimat, ami számomra nem érdemi kapcsolódás az élethez. Egyszer csak elkezdtem azt érezni, hogy véges az életem és nem mindegy, hogyan gazdálkodom vele, mert az eltelt időt nem kapom vissza… – mondja a nagy ráébredésről.
És arról, hogy mint mindig, ezúttal is hallgatott a megérzéseire, meghallotta „a hívást”, ami a hazatéréshez vezetett.
Ez az igazi kapcsolódás az élethez
Nagy az ellentét az akkori és a mostani élete között; most éppen egy szabadban töltött éjszaka után ül le velem beszélgetni, még mindig feldobódva a pusztában szerzett élményektől.
– Most megtehetem, hogy egy átlagos keddi napon kint sátorozzak a mezőn. Hajnali 5.39-kor arra ébredtem, hogy megszólalt az első fácán, aztán egy vörösvércse, majd sorban a vetési varjú, a csóka…
Megfigyeltem őket, aztán felkeltem, hazajöttem, és nekiálltam dolgozni. Most sokkal jobban átélem, megélem az életet. Újrakapcsolódtam a természethez, tudom, mikor van napnyugta, megnézem este a naplementét. Tudom, hogy ezek a legtöbb embernek egyáltalán nem lényeges dolgok,
de számomra ez az igazi élethez való kapcsolódás, nem pedig az, hogy az egyes villamoson nyomkodom a telefonomat.
Bea személyes Instagram-profilján Magyarország ismeretlenül is ismerős madarai köszönnek rám. Gyurgyalag, szalakóta, bíbic, fecske – madarak, amelyek mindig ott voltak Bea életében, még ha egy időre messze is sodródott tőlük.
– Kiskoromban iskola után felültem a biciklimre és jártam a határt; emlékszem, milyen büszke voltam rá, hogy Dévaványán él a fokozottan védett túzokok legsűrűbb populációja. A hobbiból madarászkodó bátyámról is sok ragadt rám, érdekes módon kettőnk közül mégis nálam maradt meg jobban ez a hobbi.
Nemrég megtaláltam a tízéves kori naplómat, tele jegyzetekkel és gondosan beragasztgatott madártollakkal.
Rájöttem, hogy ma is ugyanezt csinálom, csak már nem magamnak írogatok, hanem az internetnek köszönhetően sokakhoz eljut a hangom – meséli.
Úgy tűnik tehát, igaz a mondás: ha igazán boldog szeretnél lenni, nézd meg, gyerekkorodban mi volt a szenvedélyed és vágj bele!
Bea megtette, nemcsak megfigyeli, de istápolja is a madarakat; idén járt a kezei között mentett gólyatöcs, vörös vércse, nevelt fel vetési varjat és mezei verebet, végigkövette a nyáron egy féllábú szalakóta felcseperedését, tavaly pedig valóra vált az egyik bakancslistás álma is, amikor a túzokmentési program keretében részt vehetett a kikelt túzokfiókák visszavadításában.
Már a természettel összhangban dolgozik
Hajnalban túra az erdőben, napközben „szerelemmunka” otthon, mindkettő szenvedéllyel és elismeréssel övezve – igazi áloméletnek hangzik. Ebben azonban Bea szerint sok munka van. Nem elég ugyanis vidékre költözni, ha az ember szeretne a vállalkozásában is sikeres maradni.
– Amikor hazaköltöztem, tudatosan figyeltem arra, hogy a saját vállalkozásomban ne kerüljek mókuskerékbe, mert nagyon könnyű belecsúszni és látok is erre rossz példákat. Tudatosan építettem egy olyan passzív jövedelmi lábat, ami lehetőséget ad arra, hogy megtaláljam az egyensúlyt munka és magánélet között.
Ezért is dolgoztam ki az online képzéseimet, ezek akkor is biztosítanak egy hátteret, ha éppen nem vagyok személyesen jelen. A felszabadult időben pedig azt csinálom, amit a szívem-lelkem kíván! – adja meg a siker receptjét Bea, útmutatóul fáradt vállalkozóknak és tartalmasabb életre vágyóknak.
Az a bizonyos passzív láb, azaz az online képzések 2020. március 16-án startoltak el a Pikrea oldalán – éppen azon a nevezetes napon, amikor a koronavírus-járvány miatt lezárt az ország. Bea nem tagadja, az új szolgáltatását „belökte” a pandémia, az emberek nagyon hamar rákaptak az online tanulásra, amitől addig idegenkedtek. A kijárási tilalom pedig a lelkének tett jót.
– Amikor szinte sehova nem lehetett menni, a puszta, az erdő, a mező tárt karokkal várt. Azt hiszem, a járvány nélkül sokkal lassabban találtam volna meg az egyensúlyt.
Mára megszoktam, hogy kisebb-nagyobb szüneteket tartok a vállalkozásomban, ráéreztem, hogy ha több lábon álló, erős énmárkát és online jelenlétet építek, akkor nem kell kompromisszumot kötnöm. Idén már a természet körforgásával összhangban alakítottam az életemet: a téli-kora tavaszi időszakban rengeteget dolgozom, amikor pedig beindul a természet, azt élem meg teljes erőbedobással – mondja Bea.
– Amikor egyedül vagyok kint, leülepednek bennem a dolgok, megfogalmazódnak gondolatok. Olyankor nagyon fókuszáltan vagyok a jelenben, ilyen szinten ezt még sehol nem tapasztaltam meg. Na, ezért hívom ezt „spirituális madarászásnak”! – nevet, s csak azt sajnálja, hogy az emberek nem ismerik ezt a különleges világot.
„Volt bűntudatom, hogy csak úgy biciklizgetek”
Nem véletlen, hogy Bea gyakran idézi a „Nézz több naplementét és kevesebb Netflixet!” mondást, s képeivel, bejegyzéseivel is azt szeretné elérni, hogy minél többen megtapasztalják azt a semmihez sem fogható érzést, amikor az ember a részévé válik a természetnek, s ahogy lelassul, még az állatok is közelebb engedik magukhoz…
Vallja, nincs jobb érzés, mint kisimítani a természetben az információkkal teletöltött elméjét, igaz, tudja, hogy sokaknak ez furcsa. Ő, akit bevallása szerint csak idén májusban több élmény ért a természetben, mint sokakat egész életükben, nem érti, hogy embereknek eltelik így az élete és igényük sincs a hasonló élményekre.
Találkozott olyan emberrel is, aki – egyébként szintén vidéken élő, alkotó nő -, azt mondta, képtelen lenne elviselni, hogy nem produktív, hogy nincs kézzelfogható eredménye annak, amivel ennyi időt tölt.
– Sokak szerint egy túrázással és madármegfigyeléssel töltött napom értelmetlen, de én több vagyok általa.
Bevallom, kezdetben volt bűntudatom amiatt, hogy „csak úgy” biciklizgetek meg sétálok, miközben annyi hasznos dolgot csinálhatnék, de ma már nem hagyom, hogy bárki megmondja nekem, hogy kellene érezni magam. Sajnos a társadalmi berendezkedés is afelé lök minket, hogy csak akkor vagyunk értékes tagjai a társadalomnak, ha szorgalmasan termeljük a GDP-t, de én nem ezt gondolom.
Mára eljutottam oda, hogy attól, hogy óradíjas szolgáltatást nyújtok, még nem kell betábláznom az egész napomat, csak azért, hogy még több pénzt keressek.
Nekem nem ez az elsődleges érték. Szerencsére nagyon jó ügyfeleim és nagyon jó munkáim vannak, és sikerült kialakítanom egy jó arányt, egy működő rendszert.
Ennek érdekében pedig tudok nemet mondani, akár egy jó munkára is, mert tudom, hogy csak így maradhatok kiegyensúlyozott – mondja Bea.
A természetből csak a bosszúságot látjuk
Mert az kétségtelen, hogy Bea másik szenvedélye a munkája, elsősorban az Instagram a szíve csücske, amivel még a platform hőskorában kezdett foglalkozni.
Rögtön meg is cáfol egy általános tévhitet: nemcsak a munkában megcsömörlött, kiégett ember vágyik arra, hogy több időt töltsön azzal, amit szeret, hanem mindenkinek szüksége lenne rá.
– Sokan legyintenek, és egy ’ilyen az élet’ sóhajtással belenyugszanak abba, hogy egy mókuskerék az életük, pedig többnyire rajtunk múlik, hogyan alakítjuk a napjainkat. Érdemes ilyenkor megvizsgálni, hogy miért csak akkor érzem magam értékesnek, ha erőn felül teljesítek.
Kell az önismeret, hogy figyeljünk néha befelé, mert csak így derül ki, hogy mitől leszünk boldogok – tanácsolja.
„Újrakapcsolódás” – de jó kifejezés, örül meg Bea, amikor felvetem a természethez fűződő viszonya kapcsán. Mindenkinek fontos lenne ez, mondja, mert teljesen eltávolodtunk a természettől.
Egy konferencián nemrég öt képet mutatott a hallgatóságnak öt városi madárról, amelyek itt élnek körülöttünk. Senki sem ismerte fel őket.
– Az esőből is csak annyit érzékelünk, hogy elrontja a programunkat, és szinte fel sem tűnik, amikor eltelik egy évszak. Már csak a nyűgjeit látjuk a természetnek, mindent leburkolunk, kiirtunk, elűzünk, lepermetezünk, megölünk…
Pedig szerinte mindenkinek látnia kellene, mi történik a természetben, hogyan szűkül be az állatok élettere, milyen rendszerszintű problémákat okoz a mérhetetlen szintű iparosodás és azoknak mi a következménye, hogy hogyan zsigereljük ki a világunkat.
Akkor talán többekben tudatosulna, hogy mi, emberek is az ökoszisztéma részei vagyunk, és ha kihal egy faj, akkor az nemcsak arról szól, hogy eltűnik egy állat a földről…
Bea „két világát” nézve nagy a kontraszt. A természetjárás, a madarászás lassú, csendre, türelemre és alázatra tanító közeg – a közösségi média pörgős, gyorsan változó és vibráló.
Talán éppen ezért egészítik ki olyan jól egymást az életében.
Saját bevallása szerint szerencsés alkat, könnyen vált és pillanatok alatt átállítja magát munka üzemmódra, ráhangolódva az ügyfeleire.
– Aztán kisüttetem az agyam a pusztában. Szinte le tud földelni a hihetetlen nyugalom, a végtelen látómező.
Szerencsére jó energiákat kap munka közben is, többek között attól a sok kisvállalkozótól, akik egy-egy szívügybe beleállva építettek üzletet.
Fotó: Kónya Bea
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
