A börtön élményét jól ismerjük filmekből, könyvekből. Arról azonban kevés szó esik, hogy a fogvatartott hozzátartozójaként milyen kihívások között telik az idő. Hogy bizonyos értelemben ők is (be)zárva töltik napjaikat. Ma Magyarországon közel húszezren töltik büntetésüket büntetés-végrehajtási intézetben. Hozzájuk több tízezer hozzátartozó kapcsolódik. Írásunk azokról a nőkről és gyerekekről szól, akik férjüket, élettársukat, barátjukat várják haza. A mindennapjaik küzdelmei és a nehézségeik beszédesek.
Gasteiger Nóra és Szegő Dóra írása
A magány árnyalatai
Párkapcsolatban lenni azt is jelentheti, hogy megosztjuk egymással gondolatainkat, élményeinket, örömeinket és nehéz érzéseinket. A kölcsönösség, az önkifejezés, az intimitás (az apró érintésektől a szexualitásig) alapvető feltételei egy harmonikus párkapcsolatnak. Ha ezekben hosszútávon hiányt szenvedünk, azt nehezen éli túl egy kapcsolat.
A börtönlét azonban egy távkapcsolatnál jóval összetettebb és nehezebb helyzet, különösen ma Magyarországon, ahol a börtönök zártak a külvilág számára.
Hosszú éveken keresztül csak plexifalakon át találkozhattak a gyerekek és én is a férjemmel, nagyon szűk időkeretben. A fizikai érintkezésre csak kivételes esetekben van lehetőség, így egymáshoz közel, mégis valahol nagyon messze ültünk egy rideg, zsúfolt helyen.
A hozzátartozók gyakran fogalmazzák meg, hogy nem is annyira a fizikai, mint az érzelmi vagy kapcsolati távolság az, amitől szenvednek.
– Ha eszembe jut valami, amit szeretnék elmondani neki, felírom egy cetlire, hogy ne felejtsem el. De mire odaérünk, hogy beszéljünk telefonon, sokszor már nem aktuális, amit mondanék, vagy nem akarom húzni az időnk. Esetleg olyan a téma, amit azért nem mesélek el, mert tudom, hogy fájna neki azt hallani. Később van olyan, hogy megbánom ezt, mert így a férjem egyre inkább kimarad az életünkből, a kis dolgokat, a pillanatokat nem lehet visszaadni, és a távolság csak nő – fogalmazza meg egy érintett.
A hiány és a szégyenérzet
Örülj neki, hogy nincs itthon, legalább nem szól bele mindenbe – szól rokonok vagy barátok részéről a vigasztalásnak szánt mondat, amely az érintettnek inkább keserű pirulaként hat.
Arról árulkodik, hogy a “támogató közeg” milyen messze áll attól, hogy megértse a hozzátartozó problémáit. Emellett éppen azt a témát érinti, amelytől a legtöbb egyedül maradt nő szenved: azt, hogy a férfi nincs otthon, ritkán élik meg vágyott szabadságként.
Problémáik messze túlmutatnak a polcok felfúrásán vagy a bevásárlás egyedül cipelésén.
Az érintettek párkapcsolati keretbe öntött egyedülálló életformát élnek, ahol mind az anyagi terheket, mind a mindennapi teendőket és felelősségeket egyedül viselik, ahol a közös dolgokat nem lehet mélységeiben megvitatni. Ezek a nők különféle élethelyzetekben vannak, azonban különösen nehéz a fent említett kihívásokkal megküzdeni, ha gyerekkel maradnak egyedül.
Nem csupán azért, mert szülőtárs jelenléte nélkül, kvázi egyedülálló szülőként kell helytállniuk a mindennapokban, hanem azért is, mert a gyerekeken keresztül több olyan (pl. oktatási, egészségügyi) helyzet nyílik meg, amelyekben a tágabb környezet előtt kell vagy kellene felvállalniuk a körülményeiket.
Ezt azonban gyakran nehezíti a szégyen és a negatív megítéléstől való félelem. Ezek az érzések olyannyira szorongatóak, hogy
vannak, akik legközelebbi hozzátartozóik előtt is titkolják, hogy párjuk börtönben van.
Így hosszú távon ferdítések, hazugságok hálójába is keveredhetnek, amiben végül teljesen elszigetelődnek – ez pedig még tovább nehezíti a család életét.
A gyász öt szakasza krízisben
Helyzetük nyílt vállalásán túl intenzív, változékony érzéseiket, a helyzethez kapcsolódó zavartságukat, sérülékenységüket is nehéz megosztani a hozzájuk közel álló emberekkel. Sokan úgy érzik, szeretteik, barátaik nem értik meg őket, és ezáltal szigetelődnek el. A krízis és az izoláció elvezethet a kilátástalanság és a reményvesztettség érzelmi állapotához.
Ebben a kiszolgáltatott időszakban kell egyik napról a másikra új családi szerepeket felvenniük, és sokszor egyedüli keresővé válniuk.
Azok a nők, akik rövidebb-hosszabb időre elvesztik börtönbe vonult társukat, egyfajta gyászfolyamaton is keresztülmennek. A bevonulás a család minden tagja számára krízis-időszaknak tekinthető, melyben meghatározó érzés lehet a tehetetlenség és az ehhez kapcsolódó harag. Ez irányulhat kifelé – a börtönben lévő családtag és a környezet irányába – és/vagy megjelenhet önhibáztatás formájában:
– Többet kellene írnom, mondani, hogy hívjon fel, amikor csak tud, hogy minél inkább az életünk része maradjon, de vannak olyan napok, amikor a műszak végén már csak arra van erőm, hogy rendezzem a gyerekeket és bedőljek az ágyba – mondja egy érintett.
Visszatalálunk-e egymáshoz?
A fent említett nehézségek nem szűnnek meg a szabadulással: a párkapcsolat visszavonhatatlanul megváltozik.
A börtönben töltött évek mindkét félen nyomot hagynak, melyeket megélni és megosztani is nehéz, másrészt az „egyedülálló” üzemmódból, amit a fogvatartás ideje alatt mindkét oldalon kialakítottak, kell visszatalálniuk egymáshoz és egy új közös élethez.
Mivel a börtönön belül a kapcsolattartás ideje és formája is korlátozott, a hozzátartozók gyakran számolnak be arról, hogy csak felszínes témákról tudnak beszélgetni a fogvatartottal. Mélyebb érzelmek megosztására szinte egyáltalán nincs tér és idő. A nehézségek megosztása különösen nem jellemző.
Ezért gyakori, hogy hallgatnak saját szenvedésükről, és akár az azzal kapcsolatos indulataikat is elfojtják, hogy keresztül kellett menniük azon a tortúrán, amit egy börtönbüntetés jelent.
A mélyben dolgozó, ki nem mondott gondolatok és érzések azonban utat törnek magunknak, s később gyakran nem szükségletekként fogalmazódnak meg, hanem indulatok formájában kerülnek felszínre.
Új alapokra helyezni egy – akár több 10 éve – tartó párkapcsolatot nem kis feladat, szabadulást követően pedig gyakran nem ez kerül a lista elejére, bármennyire szorongató is megélni ezt a feszültséget, a visszatérő konfliktusokat és a meg nem értettséget. Mire a szabaduló ismét munkát szerez és újra megtanulja használni – akár élvezni is – a szabadságát, a párkapcsolatot már nem mindig lehet megmenteni.
Mi lehet a megoldás?
A fentiekben összefoglalt nehézségek olvasása során joggal merülhet fel a kérdés: mit lehet tenni azért, hogy a párkapcsolat mindezek ellenére kitartson?
Először is kiemelten fontos, hogy a hozzátartozók hozzájussanak hasznos tudnivalókhoz, ismerjék a hivatalos ügyintézés formáit, lássák a lehetőségeket, milyen módon tudják (akár anyagilag, akár lelkileg) támogatni párjukat.
Az edukáció azonban gyakran túlmutat a praktikus információkat tartalmazó füzeteken és hivatalos iratokon. Például a börtönön belüli kapcsolattartáshoz szükséges hasznos tudnivalók jóval többet jelentenek annál, hogy milyen tárgyakat nem vihet magával a hozzátartozó egy “beszélőre” (azaz látogató fogadásra a börtönben). A börtönben látogatáson eltöltött idő, az ottani interakciók és a hely maga minden érzékszervre hatással van, erre – amennyire lehet – érdemes előzetesen ráhangolódni, minden alkalommal.
Gyakran fogalmazzák meg a hozzátartozók, hogy felkészületlenül, akár sokként érte őket, amit a büntető igazságszolgáltatás rendszerében tapasztaltak (látogatáson, tárgyaláson vagy más szituációban), és rengeteg kérdés van bennük.
Fontos, hogy lássák, ezekkel az élményekkel, kérdésekkel nincsenek egyedül. Jó hallaniuk, mások hogyan küzdenek meg egy-egy kihívással, hogy értő fülek között, ítéletmentes közegben megoszthassák érzéseiket, miközben válaszokat, megoldásokat keresnek.
Hogy ne legyen sokk a börtönlátogatás, és kevésbé sérüljenek a kapcsolatok
A fenti igények felismerése hívta életre a Fogvatartottakért és Családjaikért Támogató Csoportokat, melyek jelenleg a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány támogatásával zajlanak. A FECSKE által szervezett hozzátartozói csoportok díjmentes mentálhigiénés támogatást, sorstárs segítő közösséget, pszichológiai és a börtön világához kapcsolódó ismereteket, pszichoedukációt kínálnak fogvatartottak szeretteinek.
Van szabad interakciós csoport, melybe folyamatosan be lehet kapcsolódni és kifejezetten kisgyerekeket nevelő anyáknak szóló csoport is. Folyamatban lévő és induló csoportokról bővebb tájékoztatás itt olvasható. A Csoport a Facebookon is elérhető.
A hozzátartozók felkészítése mellett lényeges, hogy a börtönben tartózkodó is foglalkozzon szabadulása érzelmi / kapcsolati aspektusaival. Ha tisztában van fogva tartása családjára gyakorolt hatásaival, az segítheti abban, hogy jobban kezelje a korábbiakban említett konfliktushelyzeteket, ne távolodjon el végletesen és visszataláljon szeretteihez a szabadulása után.
A fogvatartás okozta nehézségek megdolgozása mindkét fél részéről komoly feladat, és gyakran hosszú időt vesz igénybe. Az így megmunkált párkapcsolat azonban erős támogató közeggé alakul át.
Fotók: AdobeStock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
