Gyakran olvasni rémtörténeteket a gyámhatóságról. A kiszolgáltatott szülők fenyegetésekről, embertelenségről, hozzánemértésről számolnak be. Vajon miért? Aki nem került testközelbe a hatósággal, talán el sem tudja képzelni, hogy mit élnek át a gyakran egyedülálló szülők. Tényfeltáró sorozatunkban ezúttal a kapcsolattartás fonákságjait mutatjuk be.
Nem csak a gyámhatósági eljárásokat érintő probléma, hogy a kormány számos törvényváltoztatást léptetett életbe, gyakran szakmai állásfoglalások figyelmen kívül hagyásával, mintha ez az állampolgárokra nem vonatkozna, vagy még véletlenül se tudjanak ellene bármit tenni.
A veszélyhelyzeti kormányzás bevezetésével ezt még könnyebben megteheti.
Némely törvény bújtatva jelenik meg, vagy olyan gumiszabályokkal, amelyek túl nagy mozgásteret adnak az eljáró hatóságoknak, s ezzel kiszolgáltatottá teszik az állampolgárokat. Tipikusan ilyenek a kapcsolattartásra vonatkozó szabályozások.
Kapcsolattartásra vonatkozó szabályozások
2021. január 1-én lépett életbe az a módosítás, hogy a kapcsolattartás változtatását csak a bíróságtól lehet kérni, ha azt előzőleg is a bíróság szabályozta. A korábbi jogszabály érelmében az ítélet után két évvel a gyámhatósághoz kellett fordulni.
Azonban mivel visszamenőlegesen nem alkalmazható a jogszabály, ezért a 2021. január 1-e előtti bírói ítéletekre nem vonatkozhat a jelenlegi szabályozás, és a korábbi törvény szerint kell eljárni.
Ez már önmagában teremt egy kaotikus helyzetet, amiben egy átlagember nem igazodik ki. Ugyanis ehhez már ismerni kell a jogrendszer működését.
A kapcsolattartás egy békés válás esetén nem jelent problémát, mert a felek egymással is meg tudják beszélni, hogyan működtetik, kinél, mikor, hogyan van(nak) a gyermek(ek), illetve rugalmasan tudják kezelni, ha valami miatt változtatni kell, s ezt probléma nélkül kommunikálják egymás felé. Ez lenne az ideális állapot, azonban csak az esetek kis részében valósul meg.
Ha a szülők között bármelyik fél nem együttműködő, akkor nagyon pontos és egyértelmű szabályozás szükséges.
Azonban sem a bírói gyakorlat, sem a gyámhatósági határozatok nem egységesek, sokszor nem körültekintőek, így kiszolgáltatottá teszik a gyereket és a vétlen szülőt a bántalmazó szülőnek.
Emellett ha a szülőnek nincs pénze ügyvédre, a gyámhatósághoz aligha fordulhat tanácsért, amikor probléma adódik.
Sorozatunk második részében volt szó arról, hogy a bántalmazó magatartást a gyámhatóság nem ismeri fel, s kezelni sem tudja. Meglepő naivitásról tesz tanúságot, amikor az az elvárása az ügyfelek felé ilyen esetekben is, hogy működjenek már együtt szépen, mintha egyenrangú kapcsolatból békésen váltak volna el, azonban ilyen kapcsolati dinamikában ez teljességgel lehetetlen. Ezért is lenne szükség ilyenkor a gyámhatóság megfelelő közbelépésére. Csak a közbelépés ritkán megfelelő.
Anonim történet:
– Kapcsolattartás megváltoztatását szerettem volna kérni, mert állandó problémák voltak, amit a végrehajtások nem oldottak meg.
– Úgy tudtam, hogy a gyámhatósághoz kell fordulni emiatt, el is mentem, elmondtam, hogy miért jöttem, és kérdeztem, hogy mi a teendő. Konkrétan elzavartak, hogy nem hozzájuk tartozik, semmilyen tanáccsal nem láttak el. Próbáltam kikeresni a törvényt, de csak egy olyat találtam, ami vagylagosan jelöli meg, hogy a bírósághoz vagy gyámhatósághoz tartozik, de nem részletezte, hogy mikor melyikhez.
– Egy ügyvéd ismerőst is megkérdeztem, ő is azt mondta, hogy a gyámhatósági eljárást kell indítani. Akkor visszamentem újra, akkor már vittem egy beadványt is, és határozottabban próbáltam személyesen benyújtani, hivatkoztam a törvényre, indítsák el az eljárást. A papírt el sem vették, ismét elzavartak.
– Végül benyújtottam a bíróságra az ügyemet nem látva más megoldást, de a bíróság is elutasította, s törvényekre hivatkozva kifejtette, hogy a gyámhatósághoz tartozik. Nagyon mérges voltam, hogy ide-oda küldözgetnek egymás között, és senki nem hajlandó az ügyemmel foglalkozni. Közben telt az idő, és egyre tarthatatlanabb volt már az életünk a problémák miatt.
– Szabadidőmben a törvényeket bújtam, hogy megtaláljam a megoldást, holott a gyámhatóságon adhattak volna normális felvilágosítást.
– Ráadásul sokba került a nyomtatás és a postaköltség, mert a bíróságra 3 példányban kellett beadni a tetemes mennyiségű anyagot. Akkor újra beadtam a gyámhatóságra, most már meg se próbáltam személyesen, nehogy át se vegyék,
postán küldtem meg, és végül így indult meg az eljárás, mert a bíróság egyértelműen leírta, hogy hozzájuk tartozik, és így már nem tudták elutasítani.
A történet egyáltalán nem egyedi.
Az ügyfelek gyakran számolnak be arról, hogy a hatóságok ide-oda küldözgetik őket, ők pedig nem igazodnak ki a bonyolult rendszerben, nem kapnak egyértelmű felvilágosítást, s a teljes kétségbeesésbe kergetik őket.
A gyámhatóság mintha szándékosan kerülné a munkát, nem akarnak velük foglalkozni, konkrétan ilyen kapcsolattartási ügyekben is kihasználják ezt a joghézagot, hogy pontosan kell tudni értelmezni a törvényt, és letagadják, hogy ők az illetékes szerv.
A fenti történetben már önmagában az jogszerűtlen, hogy a gyámhatóság nem hajlandó átvenni a benyújtott beadványt, hiszen azt neki kötelessége elbírálni, és amennyiben arra jut, hogy valóban nem hozzá tartozik, akkor azt törvényekkel megindokolva határozatban kell visszautasítania (ahogy a bíróság tette).
Ezek után várhatjuk, hogy ugyanez a hatóság, aki eleve el akart zavarni, mennyiben fogja komolyan venni az ügyünket, és érdemben eljárni. A harmadik részben olvashattak erre vonatkozó történeteket.
A helyzetet tovább súlyosbítja az a tény, hogy fellebbezni sem lehet az ilyen módon meghozott döntés ellen.
A másik állandó probléma az a szabályozás, ami egyrészről megengedi a 14 évet betöltött gyermek saját akaratából dönthet úgy, hogy nem megy kapcsolattartásra, és azt a gyámhatóságnak súlyozottan figyelembe kellene vennie, ugyanakkor van egy kitétel, amivel a döntés mégis a gyámhatóság kezében marad.
2017.évi CXVIII. törvény
22/E. § * (1) * Ha a kapcsolattartás a 14. életévét betöltött gyermek akaratnyilvánítása miatt hiúsul meg, a bíróság a kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti eljárást felfüggeszti, feltéve, ha
a) a kapcsolattartásra jogosult és kötelezett – kérelemre vagy a bíróság elrendelése alapján – közvetítői eljárást vesz igénybe vagy
b) a kapcsolattartásra jogosult vagy kötelezett a kapcsolattartás megváltoztatását, korlátozását vagy megvonását kéri a bíróságtól vagy a gyámhatóságtól.
Gyer 149/1997 A kapcsolattartási jog korlátozása, szüneteltetése és megvonása
31. §
(2) * A gyámhivatal a már megállapított kapcsolattartási jogot a gyermek érdekében – kérelemre vagy hivatalból – korlátozza, ha a jogosított a jogával a gyermek vagy a gyermeket nevelő személy sérelmére visszaél. Visszaélésnek, felróható magatartásnak minősül az is, ha a jogosult nem a bíróság vagy a gyámhivatal döntésének megfelelően él kapcsolattartási jogával, vagy ha ezen kötelezettségének önhibájából hat hónapig nem tesz eleget.
(5) * A gyámhivatal a határozatában megállapított kapcsolattartási jogot – kérelemre vagy hivatalból – megvonja, ha a jogosított a jogával a gyermek vagy a gyermeket nevelő személy sérelmére súlyosan visszaél, és e felróható magatartásával a gyermek nevelését és fejlődését súlyosan veszélyezteti.
Önmagában tehát nem elég, hogy egy önálló akarattal rendelkező kamasz kinyilvánítsa, hogy ő nem kíván kapcsolatot tartani, ami egyébként neki nem is kötelessége a törvény szerint, ettől függetlenül a gyámhatóság csak akkor vonja meg a különélő szülő kapcsolattartási jogát, ha súlyos veszélyeztetés történt.
És itt belép az ügyintéző szubjektív ítélete, hogy mit fog súlyosnak ítélni.
A tapasztalatok alapján nem létezik a gyermekvédelmi rendszer fogalomtárában olyan súlyos veszélyeztetés, amit egy gyerek ne bírna ki, így csak kivételesen ritka esetekben vonják meg ténylegesen a kapcsolattartást.
Ugyanitt azt a jogszabályt viszont előszeretettel figyelmen kívül hagyják, hogy a 14. évét betöltött gyermek akaratával ellentétes határozat rá vonatkozó kérdésben nem hozható (Ptk. 4:171.§ (4)).
Ezzel eljutunk a következő problémához:
mivel a gyereknek nem kötelessége a kapcsolattartás, így őt nem is kötelezik, hanem a gondozó szülőt kényszerítik, hogy oldja meg az ellenkező fiatalkorúnál, hogy akarjon menni, s ha nem sikerül, majd a gondozó szülőt jól megbüntetik egyre nagyobb pénzbüntetésekkel, és fenyegetik, hogy végső esetben kiemelik a családból a gyereket.
Hátha ez majd kellő motiváció lesz számára a kamasz zsarolásához és kényszerítéséhez. Erről szól a következő anonim történet.
– Az apa rendszertelenül tartotta a gyermekkel a kapcsolatot, de nagyjából meg tudtuk beszélni az ezzel kapcsolatos dolgokat. Ő nem akart olyan sokszor jönni, és én se erőltettem.
– Később az apai nagyszülők nyomására a kapcsolattartás pontosítva lett, de ahogy elkezdődött, a gyerek rendszeresen kiborulva jött haza, és két hétig vigasztaltam, nem akart menni.
– Mint kiderült, az apa az alkoholista nagyszülőkhöz vitte a hétvégére és otthagyta. Folyamatos probléma volt a kapcsolattartással, azt se tudtam, hova viszi a gyereket. Ekkor elmentem a gyámhivatalba, hogy ez így nem lesz jó, hogy nem tudhatom, hol a gyerek hétvégén, a címet se mondta meg. De a gyámhivatal szerint neki semmit nem kellett megmondani.
– Ha nem hozta vissza, nem tudtam hol keressem, nem szólt, ha késik, neki semmiről sem kellett beszámolnia, nekem meg mindenről.
– A gyámhivatal közölte, hogy az az apa ideje, azt csinál, amit akar. Később az apa és a szülei beadtak egy kérelmet a gyámhivatalba, hogy minden hétvégét ők akarnak (a másikat nagyszülői kapcsolattartás címen), és azt állították, hogy nem engedem a nagyszülőkkel találkozni. Ez teljesen nonszensz, hiszen akkor nekem nem is lett volna szabadnapom a gyerekkel.
– Persze ebben nem adtak nekik igazat, de innentől kezdve köteleztek arra, hogy a kéthetente hétvégét tartsuk be pontosan, és az apai láthatás terhére állapították meg a nagyszülői kapcsolattartást.
– A tárgyalásokon szembesültem vele, hogy az exem tegeződik a gyámhivatal vezetőjével, és valamilyen haveri viszonyban vannak. A tárgyaláson kérdőre vontak, hogy miért nem viheti el a gyereket a nagyszülő. Elmondtam, hogy azért mert isznak, és így ültetik be a kocsiba a gyereket.
– Erre az volt a válasza a gyámhivatalnak, akinek a gyereket kellene védenie: onnantól nem az anya felelőssége. Hát köszönöm, engem nem az érdekel, hogy kinek a felelőssége, hanem, hogy ne legyen baja a gyereknek, de ezt is elintézték azzal, hogy nincs bizonyítva, akkor nincs.
– Nem adtak semmilyen segítséget, annál inkább adták a lovat az apa és a nagyszülők alá. Az ügynek az volt az előzménye, hogy a kapcsolattartásokkor az apa egyre többször küldte a nagyszülőket, és a gyerek nem akart velük elmenni. Akkor már nagyobb volt a fiam, közölte a nagyapával, hogy az apja jöjjön, ha látni akarja. Erre a nagypapa fellökött engem az ajtóban, megsérült a térdem, a gyerek elbújt. Ezt szintén jeleztem a gyámhivatalnak. Ezzel kapcsolatban született két mappa levelezés, előrébb nem jutottunk.
– A nagyszülők ráadásul semennyire sem voltak rugalmasak, ha a gyereknek saját programja volt. Verték az asztalt, hogy nekik jár a láthatás. Vagy megígérték, hogy majd ők elviszik a gyereket a programjára, de átverték, nem csoda hogy ezek után még kevésbé akart menni.
– Ugyanakkor amikor elvitték hétvégére, körbehordozták a faluban, majd após otthagyta a kocsmában. Aztán történt komoly baleset is, mert volt apósom ismét részegen vezetett, szabálytalankodott, a gyerek előre esett az autóban egy karambolnál és megsérült. Utána még a gyereket okolták, hogy őmiatta nem tudott figyelni a nagypapa. Ez annyira megviselte a fiam, hogy pszichológushoz vittem. Apósnak komoly kapcsolatai voltak a rendőrséggel, így az ügyet eltussolták.
– Amikor a fiam 14 éves lett, jeleztem a gyámhatóságnak, hogy nem akar menni, kikerestem a törvényt, amiben az áll, hogy ha 14 éves gyermek saját akaratnyilvánításából nem megy, azt a hatóságnak figyelembe kell vennie, mert neki joga, de nem kötelessége a kapcsolattartás. Erre a gyámhivatal válasza az volt, hogy de a szülőnek jár, és nem voltak hajlandóak megvonni a kapcsolattartást a sok probléma és a gyerek nyilatkozata ellenére sem.
– Aztán egy alkalommal a fiam korábban akart hazajönni a kapcsolattartásról egyedül, busszal. Amikor elindult, az após fellökte, kirántotta a lábát, elesett, utána a gyermek alig bírt menni. Olyan súlyos porckorongsérülése keletkezett ettől, hogy 7,5 óráig műtötték, titánt kellett beültetni a tönkrement porckorong helyett, és 6 csavar van a hátában élete végéig. Akkor még növésben volt, de ez a rész már nem nőtt tovább, attól féltünk, hogy járni se tud majd rendesen.
– Azonnal jeleztem a gyámhivatalnak, akik kijelentették, hogy az nem attól volt. Ezt mégis miből állapították meg? A kórházi jelentésben is le volt írva.
– A rendőrség lebeszélt a feljelentésről, mert szerintük egy gyerek szava nem ér semmit a két nagyszülővel szemben. Amikor a fiam hazajött a kórházból, szóltam a gyámhivatalnak, hogy jöjjenek ki hozzánk, mert a fiam nem tud bemenni, nem utazhat egy ideig, viszont nyilatkozni akar, hogy nem megy többet kapcsolattartásra.
– A vezető ezt sem akarta engedni, merthogy nem szokás, és fogadjam el, hogy kötelező a kapcsolattartás, a gyereknek is jobb, ha találkozik a családdal. Nagyon lekezelők voltak végig.
– Mindennel fenyegettek: megbírságolnak, elveszik a gyereket, védelembevétel lesz, le kell mondjak a szülői jogaimról, ha nem megy el a kapcsolattartásra, vagy ha késve. Volt is sok bírság, mert több kapcsolattartásra nem ment már, és a nagyszülők eljárást indítottak emiatt.
– A jegyzőt is felkerestem a gyámhivatal elfogultsága miatt, de visszadobta az egészet. Olyan volt, mint egy parancsuralmi rendszer. Fenyegették a gyereket, engem, még anyámat is, hogy nem láthatja majd többet az unokáját, mert elviszik intézetbe, vagy nevelőszülőkhöz. Azért mert nem akar az alkoholista nagyszülőkkel találkozni…
– Végül közlönnyel a kezemben mentem be hozzájuk, hogy tartsák be a törvényeket, és ebből kellene dolgozni, mutassák meg, hol van leírva, hogy kötelező mennie.
– Azt mondták nincs leírva, de így szokták csinálni, és az apának joga van. Akkor azt mondtam, hogy meg sem állok Strasbourgig, ha szerintük egy komoly gerincsérülés sem ok a láthatás megvonására. Vagy megvárják, míg megölik?
– Sokan beletörődnek ebbe, de én nem hagytam, és csak ezután voltak hajlandóak megvonni a kapcsolattartást. Érdekes módon, pár év múlva, amikor a kisebb gyereknél ugyanígy 14 éves korában kértem ugyanezt, már nem játszottak velem, emlékeztek rám, és nem erőltették a kapcsolattartást.
– Örülök, hogy felnőttek a gyerekeim, és már nincs közöm hozzájuk. Sokáig sírtam még, amikor csak el kellett mennem az épület mellett, annyira borzasztó volt ez az egész. Hivatalosan nem lehet megszabadulni bántalmazó szülőtől Magyarországon.
A történet egyértelműen rámutat arra, hogy a hatóság hihetetlenül kreatív, amikor az anya jogos félelmeit, aggodalmait hitelteleníteni kell. (Az külön téma, de fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy ebben az esetben a rendőrség miért nem indított eljárást, és hogy a gyámhivatal ügyintézője miért haverkodik az egyik ügyféllel. Ezek szintén rámutatnak arra, mennyi probléma van ezen a területen.)
Mindig van mire hivatkozni, hogy figyelmen kívül hagyják a súlyos veszélyeztetést, mivel sehol nincs előírva részletesen, hogy mit tekintenek annak, az az ügyintézőn áll vagy bukik. Vagy egész egyszerűen lesöprik azzal, hogy a tény nem bizonyított, így nem is kell figyelembe venni.
A bizonyíthatóság családjogi ügyekben gyakori probléma. Az anya aggodalmait, elbeszélését hisztinek titulálják, nem is mérlegelik, hogy mi van egyik oldalon, és mekkora veszélynek tehetik ki a gyereket a kapcsolattartás kényszerítésével, a lelki sérülésekről nem is beszélve.
A kényszerláthatás pedig súlyos problémákhoz, sokszor tragédiákhoz vezet.
A következő részben a kényszerláthatás problémáját járjuk körül.
nyitókép: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
