A vállamon ül a magány. Szürke, nehéz, mint egy ólomdunyha. Teljesen beborít, annyira, hogy mozdulni sem tudok alatta. Sírnék, de a sírás sem megy. Csak szorító ürességet érzek.
Hogy vagy? Milyen volt a napod? – kérdezném, de senki nem felel. Egyedül vagyok a lakásban. Egyedül a kongó, üres falak között. Szállingózok ide-oda. Sehol nem találom a helyem. El kellene mosogatnom, a szennyes is tele van, de semmihez nincs erőm.
Mindenhez olyan fáradt vagyok.
A munkámat is épp csak megcsináltam, de közben nem beszélgettem senkivel. A beszélgetés is fáraszt. A munkában sem találok már régóta örömet. Monoton, egyhangú. Régen érdekelt, voltak kihívások. Ma épp csak a minimumot végzem el.
A legkönnyebb a sötét szobában üldögélni és legjobb barátommal egy üveg borral bambulni valamilyen sorozatot a Netflixen. Isten áldja a Netflixet. Vele reklámok nélkül tudok belesüppedni a monoton létezésnélküliségbe.
Élem valaki más életét, és közben nem kell a magaméra gondolnom.
Áldott, gondolatok nélküli világ. Nekik vidám, vicces az életük, ez néha engem is nevetésre késztet.
Mostanában kicsit több fogy a borból. Talán oda kéne erre figyelnem, de olyan jól eltompít. Kevésbé megterhelő vele az életem.
Gyakran tűnődöm azon, számítok-e valakinek.
Régen akadt egy-két barátom, és ott a család is. Mégis alig keresem őket. Nem tudom, mit mondjak nekik. Utálok semmiről fecsegni. Mondjam, hogy szép időnk van? Vagy azt, hogy ma megint esni fog? Nem történik velem semmi, az életem egy állandó, egyhangú körforgás. Nyavajogni pedig minek… senki nem szereti hallgatni más panaszait.
Felhívhatnám anyámat. Tudom meghallgatna, jót akar. De csak jönne a lamentáció.
Lányom, mozdulj ki… járj el tornázni, fuss, járj el workshopokra. Ismerkedj a neten… Elegem van a szokásos tanácsokból, ezek nem segítenek.
Hát senki nem látja, hogy a magány maga a pokol? Hogy az egyedüllét riasztó, súlyos, gyötrelmes? Vastag a takaró, ami nem ereszt.
Nem tudom csak úgy lelökni magamról. Túl fáradt vagyok hozzá.
Görgetem a közösségi médiát. Beszélgethetnék itt is. Manapság olyan könnyű arctalanul kommunikálni. Azt mondják, itt minden lehetséges, a világhálón nincsenek távolságok. Valahogy mégsem sikerül ez sem. Nem vidám a közösségi lét, sok a bántás, negatív kritika, ami csak még mélyebbre húz.
Olvashatok tanácsadó cikkeket… Így kerüld el, hogy a magány végleg maga alá gyűrjön…
Tudják is ők. Sok okoskodó bullshit iromány. Menjek természetbe, szívjam magamba a friss energiákat. Sétáljak. Menjek, segítsek menhelyeken, másoknak. Mondják, hogy a magány népbetegség. Mondják, sokakat érint, de lehet tenni ellene. Önszeretettel, azzal, ha önmagunkkal foglalkozunk.
Ugyan, mit tudnak? Ostoba beszéd.
Nem, nincs nekem erre szükségem. Itt van ez a jó kis sorozat, a kék fény és egy pohár ital segít majd túlélni ezt a napot is.
A holnap pedig ugyanilyen lesz.
Kiemelt kép: freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
