Nő vagyok. Anya. Diplomás. Beszélek nyelveket. Már gyerekként tudtam, mi leszek, ha nagy leszek. Egy erős, szabad gondolkodású, diplomás nő, vagyis az anyám segített elérni az álmaimat úgy, hogy ő sem adta fel magát. Nem állt be a tűzhely mögé, nem dobta el a karrierjét, hanem ösztönzött, tanított, néha alám nyúlt, felemelt és segített szárnyakat növeszteni. Hiszen a legbelső ösztöneink súgják ezt: engedd szárnyalni! Amiben biztos vagyok, hogy a mai iskolarendszerben nem tanultam volna meg repülni. Vélemény.
Szerencsém volt. Már általános- és középiskolában is szabad szellemű pedagógusok vettek körül. Felkaroltak, biztattak, dicsértek, ösztönző szavakkal bíráltak. Ezután az egyetem maga volt a kiteljesedés. Örültem, hogy olyan tanároktól tanulhattam, akik ezt a vonalat viszik tovább: gondolkodásra ösztönöztek és nem csak adatokkal, tárgyi tudással tömték a fejemet. Ők is kellettek ahhoz, hogy elérjem az álmaimat, lépésről lépésre tudjak haladni a céljaim felé.
Hogy van-e összefüggés aközött, hogy a szekrényben figyel egy-két diploma és aközött, hogy sosem akartam férjhez menni, nem tudom. Szerintem nincs. Úgy gondoltam, az a papír nem tenne hozzá semmit az életemhez.
Pedig háromszor kérték meg a kezemet és mind háromszor igent mondtam. Akkor még nem voltam elég bátor a „nem”-hez.
Hiszen nyomasztott a társadalmi elvárás, hogy ha együtt vagy a pároddal már jópár éve, akkor a rokonok, a barátok, a szomszédok, a kutyakozmetikus, a fodrász és a banki ügyintéző is felhatalmazva érzi magát, hogy megkérdezze: mikor tervezel házasságra lépni, no pláne gyereket vállalni.
„Azért már 30-33-35 (a tetszőleges kiválasztandó) elmúltál, ketyeg az óra. És itt ez a jó pasi, minden adott.” Hát, nem mondod! Magamtól sosem jöttem volna rá! Kösz, hogy figyelmeztetsz, de ez most nem az én időm – hangzott a válasz.
Ekkor jöttek a lesajnáló tekintetek, a kérdések, hogy akkor mégsem vagytok olyan jól, ez csak látszat, és a tanácsok, hogy cserélj partnert, akkor majd megjön a kedved a családalapításhoz.
Valahogy mindenki úgy érezte, beleszólhat az életembe. Akkor még nem volt családbarát Magyarország, úgyhogy a kormányzati nyomás a méhemen nem volt számottevő.
Hiszek az esélyegyenlőségben, elődeink évszázadokon át harcoltak azért, hogy legyen a nőknek választójoga, járhassanak iskolába, végezhessenek olyan munkát, amit szeretnek, dönthessenek a saját testük felett – ide értve azt is, hogy szülnek-e gyereket.
Mindezeket figyelmen kívül hagyva most már nemcsak az ismerősök, de a kormány is rendszeresen ki-be jár a méhünkből, beleszól az életünkbe, hátrányba taszít, ha nincs férjünk, nincs gyerekünk, a munkaadók pedig akkor, ha van.
https://noivalto.hu/ezvan/novak-katalin-gyermektelen-no-level/
Aki úgy dönt, hogy szabad szeretne lenni, hogy a karrierjének él, hogy beutazza a világot, vagy esetleg másoknak segít, de tudja, hogy ezen vágyai megvalósításában a gyerekvállalás hátráltatná vagy urambocsá’ nem akarja a gyerekét a gazdasági válság, a klímaváltozás, a világjárvány közepén megszülni, az sem bújhat el a propaganda elől. Figyelmen kívül hagyni nem tudja, hiszen
már az országhatárnál ott fogad a tábla, miszerint „Isten hozta a családbarát Magyarországon!”. Vagyis itt csak akkor vagy valaki, ha családos vagy.
Forrás: Eurostat/KSH
A nőknek a diploma a bérkiegyenlítés eszköze. A 21. században Magyarországon egy vezető beosztású férfi 17%-al több fizetést visz haza, mint egy ugyanolyan pozícióban dolgozó nő. A bérszakadék a képzettség csökkenésével sem egyenlítődik ki.
De ez Európa többi országára is igaz. A férfiak és a nők fizetése Luxemburgban van legközelebb egymáshoz, Lettországban pedig a legtávolabb.
A még tapasztalatlanok kedvéért álljon itt néhány sor arról, mi vár a nőre – legyen akárhány diplomája, nyelvvizsgája, férje, gyereke -, ha már van gyereke és munkát keres. A legtöbb munkaadó számára a gyerek egy horgony, amitől nem tud mozdulni a nő.
A férfi munkaadóim nem diplomás nőként, hanem háztartásbeliként és családanyaként tekintettek rám. Egy olyan nőt láttak bennem, aki éjjel hányást takarít, napközben pedig próbál helytállni a munkahelyén. Egy anyát, aki nem pihenésre, hanem inkább a gyerek különórájára költ. Egy munkavállalót, aki bármikor kieshet, ha lebetegszik a gyereke.
Ma Magyarországon egy anya egy állásinterjún az elsők között kapja meg a kérdést: van kire bízni a gyereket, ha megbetegszik? Gyerekes anyaként már nem a diplomád, a szakmai tapasztalatod számít, hanem az, hogy te munkavállaló és anya is vagy.
Two in one. A munkaerőpiac erre ebben az országban nincs még felkészülve. Egy polccal és még egy fizetési kategóriával lejjebb kerülsz.
És akkor itt térjünk át az Állami Számvevőszék kutatására, amiben nem az a tény a felháborító, hogy tíz éve több nő tanul a felsőoktatásban, mint férfi. Így van ez a világ számos országában. Az is csak kevésbé dühít, hogy ezt összefüggésbe hozzák a párválasztással és a gyerekvállalással.
Ezáltal ők mondják ki: egy diplomás nőnek nem elég a szakmunkás végzettségű férfi. Holott az elmúlt évtizedben pont ők preferálták a szakmunkát: legyél kőműves, ács, burkoló, szobafestő, lakatos, gépész: töltsd be a hiányszakmákat.
És ezen a pontok érkezünk el a tanulmány hasbavágó részéhez: a 21. század első negyedénél még mindig ott tartunk, hogy vannak fiús tantárgyak és vannak lányos tantárgyak az iskolában. A nemi sztereotípiákat már rég magunk mögött kellett volna hagyni a rendszerváltáskor!
Miért ne lehetne egy lány mozdonyvezető, lakatos vagy szobafestő? És miért ne lehetne egy fiú óvóbácsi? Ez is olyan berögződés, mint az, hogy ha együtt vagy a pároddal 3 éve, akkor már illik összeházasodni. Röviden: hülyeség.
Az egyébként is gyomorforgató, hogy a kormány minden eszközzel küzd a szabad gondolkodás ellen, beleszól az élet legapróbb részleteibe, véleményt formál olyan dolgokról, ami nem rá tartozik, és akkor még egy állami szervezet – a nem a profiljába vágó – tanulmányában ennek alá is tesz. Azt már csak halkan merem megjegyezni, hogy az elemzés készítői nagyrészt nők. Vélhetően diplomások.
Ennek a tanulmánynak nem arra kellett volna kifutnia, hogy sok nő van az egyetemeken, ergó kevesebb gyerek fog születni. Hanem arra, hogy
az oktatási rendszer nem differenciál a különböző képességű diákok között, hogy ebben az országban a tehetséggondozás gyerekcipőben jár, nem képesség, hanem tanrend alapú az oktatás. A felzárkóztatásról és a tananyag feldolgozhatatlan mennyiségéről már ne is beszéljünk!
Nyilván lemorzsolódnak a mozgékonyabb, türelmetlenebb, éretlenebb idegrendszerű diákok, mert nem segítik őket, nincs tanár, nincs idő, nincs pénz.
Egy elnyomó iskolarendszer működik Magyarországon, amely a könnyebben alkalmazkodó és gyorsabban érő lányoknak kedvez.
Ha most a humán tantárgyak mellé még három reáltárgyra is fel kell majd készülni az érettségin, a gyerekek mentáisan fognak megtörni.
A száraz, tényalapú adathalmaz, amit tanítás címszóval a fejükbe öntenek, köszönő viszonyban sem áll az élettel.
Ezért érzi sok szülő azt, hogy ezer sebből vérzik az iskolarendszer és a nemzeti alaptanterv. Mit mondjak, igazuk van.
Egy „normális” oktatási rendszerben mindenki egyenlő esélyeket kap. Akinek kevesebb évszám fér a fejébe, azt abban erősítik és támogatják, amihez érzéke van, például a sportban.
Erre találták ki sok országban a sportösztöndíjat. A tehetségeket kiemelik, a többieknek pedig próbálnak irányt mutatni képességeiknek, elképzeléseiknek megfelelően. A lemorzsolódókat pedig felkarolják és elvezetik egy szakma irányába. Nincs frusztráltság, nincs rájuk nehezedő nyomás, a naplóban a jegy csak egy jelzés, nem pedig billog.
Addig amíg az alapoknál nem történik rendszerszintű változás, ez marad: több lány kap esélyt a felsőoktatásban. Ezen nincs mit szépíteni. De mi történik velük, ha bekerülnek az egyetemre?
Megmondom: ugyanaz, mint a fiúkkal. Elkezdenek kicsit máshogy gondolkodni, észrevesznek összefüggéseket, elmélyednek olyan témákban, amelyek érdeklik, közösségbe járnak, kapcsolatokat, életre szóló barátságokat alakítanak ki és elkezdenek élni.
Aztán eldöntik (!), hogy az életüket hogyan szeretnék folytatni. Lesznek nagyratörő álmaik, elképzeléseik a jövőről, beleértve azt is, hogy megházasodnak vagy sem, vállalnak-e gyereket vagy sem. Tömören: véleményt formálnak. Ez pedig veszélyes!
Kiemelt kép: AdobeStock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
