December van, advent időszaka. A fény születése, december 21-e idén éppen a negyedik adventi vasárnapra esik. De mit is jelent valójában a fény megszületése a mi életünkben? Mit jelent a negyedik vasárnapot megelőző időszak számunkra?
Patakfalvi Réka írása.
Az adventi hetek a várakozásról, a készülődésről, az ünnepre hangolódásról szólnak. A hagyomány szerint régen az emberek ilyenkor számot vetettek, értékelték az évet és az életüket, tudatosan is lassabb tempóra váltottak, és – ráhangolódva a téli időszámításra – korábban tértek nyugovóra.
Ilyenkor ugyanis a nappalok rövidebbek, az éjszakák pedig hosszabbak, egészen a téli napfordulóig, azaz december 21-ig, amikor is a legrövidebb a nappal, és a leghosszabb az éjszaka. Innentől számítjuk a „fordulót”, ahol a nappalok hossza újra növekedni kezd, a fény pedig megérkezik.
Ezzel szemben a mai életritmusunk egyre kevésbé teszi lehetővé a valódi lelassulást, hiszen az év végével tornyosuló elintézendők sokasága, a társadalmunkra jellemző teljesítménykényszer és a tökéletességre törekvés nem kis terhet rónak ránk.
A social media felületekről ránk zúduló információmennyiség, a külvilág zaja, és a saját működésünk önmagában is komoly terhelés az idegrendszerünknek és a testünknek. Nőként egyszerre zsonglőrködünk a különböző szerepek között, mindegyikben a maximumot nyújtva.
Mindenhonnan ömlik ránk az információ, a külső inger, a „hogyan kell jól csinálni az életedet”, miközben elfelejtjük, hogy senki nem tud jobban meghallani bennünket, senki nem tudja jobban értelmezni a testünk jelzéseit, mint saját magunk, és nem utolsó sorban senki nem képes meglelni a belső békét helyettünk.
Minél inkább kívül keressük, annál világosabbá válik, hogy ez lehetetlen vállalkozás, hiszen olyan helyen van, ahová mi férünk csak hozzá. Legbelső mélyünkben, ahová néha alá kell merülni, hogy végre elérhessük. De ekkora zajban hogyan hallható meg a belső hangunk?
Egyidejűleg ezek minden külső nehezítés nélkül is mély érzelmekkel terhelt napok, amelyben sokszor elveszítjük az egyensúlyunkat. Ez az év vége különösen nehéz, hisz a nagy lezárások, számvetések, és szembenézések időszaka. Itt nagyon kell az a bizonyos belső erő.
Azt mondják, minden adventi vasárnap egy-egy angyal érkezik hozzánk, hogy hitet, erőt, békét, szeretet hozzanak a szívünkbe. De vajon képesek vagyunk-e kinyitni a szívünket, és befogadni ezeket az érzéseket a nagy rohanás közepette?
Észrevesszük-e az apró örömöket, vagy hajlamosak vagyunk inkább a nehézségekre fókuszálni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések azok, amelyeket feltehetünk magunknak ezekben a napokban. Apró rituálékkal, tudatos öngondoskodással, a napi rutinok megtartásával, a testünkkel való tudatos kapcsolódással támogathatjuk magunkat, és lehetünk önmagunk számára igazi támaszték.
És persze meg is fogalmazhatjuk, mi az, ami már hátráltat bennünket abban, hogy örömteli, felszabadult életet élhessünk.
Az ősi kultúrák december 21-én a fény születését nagy ritusokkal, tüzekkel ünnepelték, hangsúlyozva a tudatosságot és a belső fény növekedését, amihez több hagyomány is kapcsolódik. Egyik ilyen például a tudatos elengedés, azaz annak az elbúcsúztatása, ami már nem szolgál bennünket. Ezt mi is megtehetjük hittől, meggyőződéstől függetlenül egyszerűen a tiszta szándékunkkal, hogy valamitől elköszönünk, mert felismertük, hogy már nincs helye az életünkben.
Engedjük, hogy a fény átvegye a helyét, és ragyogással töltse fel a szívünket! Csodás fény-várást, és kellemes, meghitt ünnepet kívánok!
nyitókép: freepik
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
