Barion Pixel Skip to content
plazmapont, kisgyerek

A plazmakészítmények megmentik a gyerekek életét

Dr. Lódi Csaba gyermekgyógyász, egyetemi adjunktus 2014 óta vezeti a budapesti Gyermekgyógyászati Klinika Bókay utcai részlegén az Intenzív Terápiás Osztályt. Emellett 2022-től a Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság elnöke.

Lódi doktor elmondta, a Bókay utcai Intenzív Terápiás Osztályon évente mintegy kétszázötven–háromszáz gyermeket látnak el születésüktől tizennyolc éves korukig.

Betegeik fele többnyire egy éven aluli. Hozzájuk viszik be egész Közép-Magyarország területéről például a súlyos anyagcserezavarral küzdő, illetve vesebeteg gyerekeket is, ha romló állapotuk miatt intenzív kezelésre szorulnak. A Bókay Gyermekklinika és az intenzív osztály egyben országos májközpont is, azaz ott fogadják azokat a krónikus májbeteg gyerekeket, akiknél valamiért felborult az egyensúly vagy akut májelégtelenség lépett fel.

– Osztályunkon – kórképektől függően – gyakran használunk különböző  plazmakészítményeket – folytatja dr. Lódi Csaba.

– A gyermekellátásban három típusú plazmakészítményt alkalmazunk. Az albuminkészítményeket például vesebetegeknél vagy súlyos fertőzéseknél. Mivel az albumint a máj szintetizálja, súlyos fertőzéseknél vagy a májat érintő folyamatoknál jelentősen csökken a vér albuminszintje, ennek következtében károsodhat a vizeletürítés, a beteg elkezd ödémásodni, vizesedik a teste. Ha nem avatkozunk be albumint pótló plazmakészítménnyel, a szervezet működésképtelenné válhat.

A plazmakészítmények másik fajtáját, az alvadási faktorokat véralvadási zavarok esetén adjuk. Súlyos bakteriális fertőzéseknél pedig immunglobulin készítmények beadására lehet szükség – magyarázza az osztályvezető orvos.

Hozzáteszi, a plazmakészítményeket többnyire a kritikus állapotban, lélegeztetőgépen lévő gyermekek kapják infúzióban, szükség esetén többször is.

– Ezek nagyon jó minőségű készítmények, biztonsággal alkalmazhatók, nem tudok arról, hogy az elmúlt tíz évben bárkinél is mellékhatások vagy szövődmények jelentek volna meg.

Ugyanakkor a plazmakészítményeknek nagyon nagy szerepük van az életmentésben:

– Vannak olyan betegek, akik ezek nélkül nem gyógyíthatók – erősíti meg a szakember. – Például a májban termelődnek az alvadási faktorok is. Akut májelégtelenségnél megszűnik a termelődésük, a pótlásukhoz szintén plazmakészítményeket kell adni. Ha azonban a máj nem kezd el magától javulni, akkor májtranszplantáció szükséges. Ám addig is, hogy a transzplantációig eljussanak a betegek, folyamatosan kapniuk kell a plazmakészítményeket.

plazmakészítmények

Lódi doktor példát is említ: pár hónapos csecsemőt is vittek már be az intenzív osztályra akut májelégtelenséggel, és a többhetes kezelések ellenére az ő mája sem regenerálódott. Nem volt más megoldás, transzplantálni kellett a kisbabát, s egészen a műtétig folyamatosan kapta a plazmakészítményeket is. Ennek két éve már.

A gyermek szervezete befogadta az új szervet, jól van, és plazmakészítményre azóta nem volt szüksége.

Egy másik eset a: nyolcéves kisfiút szállított be a mentő az Intenzív Terápiás Osztályra tüdőgyulladással, súlyos, életveszélyes állapotban. Mivel korábban a gyerek vesetranszplantáción esett át, a fertőzés miatt legyengült az immunrendszere, és annyira elégtelenné vált a keringése, hogy lélegeztetőgépre kellett helyezni.

– Az ő esetében is használtunk plazmakészítményeket. Az első negyvennyolc óra kritikus volt nála, instabil állapotú volt. De aztán javultak az életfunkciói, sikerült őt megmenteni. Azóta már haza is engedtük a fiút, teljesen jól van, meggyógyult ebből a fertőzésből. A plazmakészítmény nélkül ez nem történhetett volna meg. 

Mivel tudná biztatni dr. Lódi Csaba azokat, akik esetleg éppen azon gondolkodnának, hogy adjanak-e plazmát vagy sem?

Az orvos megérti a dilemmájukat, hiszen nyilván nehéz úgy plazmát adni, hogy nem követhetik, hová kerül, kik kapják meg.

– Fontos azonban, hogy tudják: plazmaadással nagyon sok embernek segíthetnek, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Az egészségügyön belül a gyerekkórház egy külön világ. Ha látnák ezeket a gyerekeket, amint az életveszélyes állapotból felépülve újra játszani, futkosni kezdenek, nem kételkednének tovább. Ha látnák, mennyire boldogok a szülők és mekkora öröm nekünk orvosoknak, ápolóknak is, hogy felgyógyulnak a betegeink, az biztosan erősen motiválna mindenkit, hogy plazmát adjon. – emelte ki dr. Lódi Csaba.

nyitókép: unsplash.com


Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ajánlott cikkek:

2026 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Tudatosweb