Ülök a Zoom előtt, projektmeetingen. Előttem hatalmas rumli az íróasztalomon, félig megivott kávéscsészék várják szomorúan a megtisztulást. Reggel 9 óra, mindenki oviban, suliban, a “professional look” annyi, hogy felül már nem pizsama van rajtam, fogat mostam és fésülködtem.
Mackóalsós vállalkozónő (igen, álnév) írása.
Toggl bekapcsolva, mérem a munkaidőmet, elvégre órabéres a projekt. Lassan, de biztosan megy fel a pumpa bennem.
Munkatársam, aki pár ezer kilométerrel odébbról kapcsolódik be, már megint osztja az észt az én munkámmal kapcsolatban, elegánsan elterelve a főnök figyelmét arról a szomorú tényről, hogy mennyire trehányul végezte el a sajátját.
Építő jellegű javaslatok, észrevételek és ötletek sziporkáznak belőle, természetesen a már lezárt dokumentummal kapcsolatban, amit nem sikerült időben elolvasnia és ezt a lemaradást próbálja utólag kompenzálni látványosan. Még akkor is bosszantó a sok plusz munkaóra, ha épp Brüsszel fizet, méghozzá nem is rosszul.
Próbálok jó képet vágni hozzá, és imádkozom, hogy ne vágjak pofákat, még véletlenül se. Előttem egy cetlin a mantrám, amit kifejezetten az ilyen időkre tartogatok.
Így hangzik: “pofa be, számla kitölt!”
A mantrát kedvenc szerzőmtől, Fredrik Backmantól kaptam. Egyik regényében egy ügyvédi iroda két alkalmazottja, amikor elegük van egy problémás ügyfélből, csupán ezt a jelszót kiáltják egymásnak az íróasztalok fölött motivációs célzattal.
Jól hallottad, ennyi az egész, de van ám benne mélység: “pofa be, számla kitölt!”.
Közel 20 éves vállalkozói múltammal tökéletesen egyet kell, hogy értsek a regénybeli ügyvédnőkkel: bizony, az esetek többségében ez a helyes hozzáállás, nem pedig az “erőszakmentes kommunikáció” és “én-nyelv használata”, “asszertív konfliktuskezelés”, “saját érzelmek megfogalmazása”, “mediáció” de még csak nem is a “kérj időpontot a főnöködtől és beszéld át vele”.
Hanem ez, ilyen egyszerűen: pofa be, számla kitölt.
Mondom ezt évtizednyi önismereti munkával, tengernyi, fenti témában meghallgatott tréninggel, előadással és egy pszichológus diplomával a zsebemben. A való (értem ez alatt most az üzleti) életben sajnos a hangzatos tanácsok elhasalnak, roppant rizikós bevetni őket, ráadásul saját magadat hátráltatod velük.
Egyetlen dolog működik igazán: koncentrálj a célodra, ebből kifolyólag tedd a munkád, lépj át a döccenőkön és aztán (dobpergés…) töltsd ki a számlát és zsebeld be a zsét, aztán költsd el/fektesd be olyan dologba, ami fontos neked!
Az érzelmeket pedig semmi esetre se a munkahelyeden vagy a vállalkozásodban dolgozd fel.
Mikor érdemes a pofa be, számla kitölt szabályt alkalmazni?
Saját tapasztalataim szerint akkor, ha:
A főnököd idegesítő. Lehet, hogy full idegesítő a főnököd, de ha nem direktben szemétkedő és szadista, akkor nem érdemes vele belemenni egy hosszas visszajelzős-önismereti-lelkizős folyamatba a stílusával kapcsolatban.
A mesében van csak olyan, hogy valakinek visszajelzed azt, hogy mi nem tetszik vele kapcsolatban neked, ezt az illető alaposan átgondolja, elnézést kér, megköszöni a visszajelzést, változtat, és semmiféle tüske nem marad benne veled kapcsolatban.
A való életben az emberek nem, vagy csak nagyon lassan, önszántukból változnak és utálják a negatív visszajelzést, pláne, ha az egy beosztottjuktól érkezik (még a felvilágosult Nyugaton sem!). Ha viszont a főnököd direktben szemétkedő és szadista (ez az esetek kisebb százaléka, szerencsére), akkor pláne hiába is mondanál bármit, ilyenkor jobb váltani.
A célod ugyanis nem az, hogy másokkal csatározz, hanem az, hogy építsd magad, a vállalkozásodat és a vagyonodat. Bármi, ami ettől elveszi az idődet és energiádat, felesleges erőforráspazarlás.
Ha a munkatársad idegesítő (és ráadásul jóban van a főnököddel). Ugyanaz vonatkozik erre az esetre is, mint a fentiekre. Nyeretlen kezdőként egyszer megjátszottam azt a verziót, hogy a némileg pszichopata vonásokkal rendelkező, külső szemlélő számára mézes-mázasnak tűnő, közelebbről inkább rémisztő és női munkatársait taposó kollégával kapcsolatban megpróbáltam visszajelezni a főnöknek, akit viszont az illető teljesen megvezetett.
Nem lett jó vége, én húztam a rövidebbet, a következő projektbe már be sem hívtak. Még egyszer ezt biztosan nem csinálnám.
Visszajelzés helyett a mostani stratégiám az (a bevezetőbe említett esetnél is), hogy alaposan rákérdezek arra, hogy kinek mi a feladata és a felelősségi köre, és élesen meghúzom a határokat. Így nem kell konfrontálódni sehol, illetve bármilyen félreértés adódik, az munkaköri és nem személyes jellegű. Az okoskodásokat pedig megpróbálom elviselni, a mantrámat nézegetve.
Ezenkívül nekem segít a személyes kapcsolat kialakítása, a.k.a. jópofizás, ez némileg enyhíti a dolgokat, hiszen így jobban megismerhetem a másik motivációját:
vajon azért okoskodik, mert engem fúr, vagy azért, mert így kompenzálja alacsony önbecsülését?
Mindkét esetben a cél: elvégezni a rám bízott feladatokat, és levezetni a feszkót egy kiadós cross-fit órán, vagy baráti beszélgetésben.
Ha online kapcsolatban vagy fentiekkel. Ha csak heti egy órában, online meetingeltek, különösen fontos a pofa be, számla kitölt szabály.
Egészen egyszerűen azért, mert nem online kommunikációnál nagyon elcsúszhatnak a dolgok és nem tudsz korrigálni.
A projektmunkánál mindenkinek – a főnöködnek különösen – az a célja, hogy flottul menjenek a dolgok, ha megakasztod a munkát azzal, hogy neked problémád van egy kollégával, még akkor is rád fog rossz szájízzel emlékezni utólag, ha egyébként igazad volt. Megint csak azt tudom mondani:
bár nagy a csábítás hogy szóljak néha, de magamban tartom a kritikámat, nem nyitok felületet annak, hogy elmérgesedjenek a dolgok.
A célom, hogy még sok-sok évig legyen munkám, gondoskodni tudjak a családomról, csinálhassam a hobbijaimat és nem az, hogy nekem legyen igazam.
Kiegészítés: mikor NE használjuk a “pofa be, számla kitölt” iránymutatást?
Ha a saját cégünkben van feszültség. A céged a legnagyobb projekted a gyerekeid után (és rögtön a házasságod előtt), innentől kezdve iszonyatosan fontos, hogy mindenkinek egy irányba álljon a “feje”.
Ha feszültség van, azt muszáj kivesézni, átbeszélni és feldolgozni. Ilyenkor nem lehet átlépni az egészen azzal, hogy “de legalább jók a projektek és keresünk pénzt”, hiszen a csapat ha szétesik, projektek sem lesznek és építkezhetsz az elejétől.
Ilyen esetben muszáj átbeszélni mindent. A legjobb az olyan munkatársi viszony, ahol bárki elküldheti egymást melegebb éghajlatra, de utána ugyanazzal a lendülettel el is tudja ismerni ha hibázott, és minden megy tovább. Magyarul az alap bizalom akkora, hogy mindent elbír, rengjen az ég és dübörögjön a föld, mindenki tudja, hogy igazából nincs semmi baj, a viták pedig kizárólag szakmaiak és nem arról szólnak, hogy ki milyen ember.
Ha ez az ősbizalom nincs meg, akkor jön a második opció: a jóval fárasztóbb, nagyobb odafigyelést igénylő kulturált, intelligens, erőszakmentes kommunikációval megfogalmazott, konstruktív visszajelzésekre építő munkahelyi légkör.
Az én tapasztalatom az, hogy ősbizalom híján sokszor még ez is kevés és bármikor vehető passzív agressziónak a legkonstruktívabban megfogalmazott visszajelzés és a legerőszakmentesebb kommunikációval közölt üzenet is.
Tehát, ha saját a cég: beszéljetek át mindent, ami a fenntartható, hosszútávú működésetekhez kell, a legtöbb egyéb esetben viszon jobban jársz ha feszültség, okoskodás, stréber kolléga, makacs projektvezető esetén csak annyit mantrázol:
pofa be, számla kitölt. Hogy ne veszítsd el szem elől és be tudd gyakorolni, rakd ki post-ittel a monitorodra!
nyitókép: freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
