Mit szabad a nőnek és mit nem?

Éreztél már bűntudatot azért, mert úgy gondoltad: nem foglalkozol eleget a gyermekeddel, pároddal, munkáddal vagy bármi mással, ami fontos neked? Igen? És magaddal kapcsolatban mikor éreztél hasonlót? A gyerek fociedzésén, a koszos tányérokon, a vacsorakészítésen és a főnöknek adott „persze, meg tudom csinálni ezt is” kijelentéseken túl ugyanis csípőből rangsoroljuk hátra magunkat a mindennapokban. Pedig „én időt” teremteni és tökéletlennek lenni nagyon is ér. Többek között erről beszélgettünk Császár Eszter coach-csal, íróval és lélektáncoltatóval.

Császár Eszter már egészen kicsi gyerekként tudta és érezte, hogy felnőttként olyan emberekkel szeretne foglalkozni, akiket támogathat saját céljaik elérésében. Eszti szerette a munkáját, ezért HR asszisztensből lelkesedésének és erőfeszítéseinek eredményeképpen képzés-fejlesztési specialistává lépett elő. Innen pedig már csak egy ugrás volt a coaching, melyet ma már szervező feladatokkal köt össze.

– Amikor a pocakomban hordtam Rékát, a vállalkozói lét gondolata már egy jó ideje érlelődött. Kezdetben arra vágytam, hogy az alkalmazotti jogviszony helyett egy sokkal rugalmasabb világba kerüljek, ami segít megteremteni az egyensúlyt a munka és az anyaság között. Később viszont rádöbbentem, hogy mindig is erre a szabadságra vágytam. Magam miatt is. Bár azt tapasztalom, hogy sokszor tabunak számít felvállalni a saját vágyainkat. Jól tudjuk, mi a jó másoknak, magunkkal szemben mégis kevésbé vagyunk elnézőek. Segíteni ösztönös dolog, de amikor a mi igényeink is felmerülnek, az már megkövetel egyfajta tudatosságot.

Egy gyakorlat, ami nehezebb, mint gondolnánk

De hogyan lehet kijönni abból a csapdából, amit saját magunknak állítunk? Eszti egy hasznos gyakorlattal magyarázta el mindezt:

– Nekem az egyik kedvenc és jól bevált technikám, hogy megkérem az ügyfelemet, írjon össze 35 olyan dolgot, ami őt boldoggá teszi és feltölti. Van akinél az a változat működik jól, hogy mostanában mit tett magáért. Izgalmas, őszinte, elgondolkodtató ezekre rálátni, meglátni, hol vagyunk most (mit teszünk magunkért és mit nem), hova szeretnénk eljutni vagy mit szeretnénk ahelyett, ami most van.

Tapasztalom, hogy nem könnyű időt szakítani mindenre, de jobb akkor kimenni sétálni a Duna partra, amikor még nincs tele a hócipőnk a világgal. A megelőzés hatékonyabb, mintha megvárnánk, hogy kiégjünk, depresszióba essünk vagy egyéb problémánk legyen.

Trendi szuperanyák és insta feleségek

Nem csak arról van szó, hogy nem jut elég időnk magunkra. Hanem sokszor arról is, hogy egyszerűen nem engedjük meg önmagunknak a pihenést, mert mindig van fontosabb: edzésre vinni a gyereket, bevásárolni a vacsorához, még egy feladatot kipipálni a napi teendőlistáról. Közben rengeteg elvárás rétegződik ezekre a teendőkre.

– Érdemes feltenni néha az őszinte és nehéz kérdéseket is. Vajon mit szabad egy nőnek és mit nem? Hogyan kell működnie? Ezeket sokszor társadalmi és generációs minták és elvárások határozzák meg. Talán mi magunk is ismerünk, látunk magunk körül olyan nőket, akik egyszerre szuperanyák, feleségek, háziasszonyok és a legjobb munkaerők, viszont ezek a szerepek hosszú távon nehezen összeegyeztethetők a napi hajtással. Öt éven keresztül mindig könyvből vagy fejből meséltem a kislányomnak, nullához közelített nálunk a képernyőhasználat. Azonban a héten úgy alakult, hogy amikor dolgoznom kellett, bekapcsoltam egy mesét, hogy addig haladni tudjak. Ettől most rossz anya vagyok? Vagy attól, hogy nem tudok minden pillanatban a gyerekemmel foglalkozni? Nem hiszem.

Ezzel párhuzamosan egyre népszerűbbek és keresettebbek azok a hangok az online térben, amelyek amellett érvelnek, hogy nem kell tökéletesnek lennünk. Eszti szerint ez igazán felszabadító a sok magazinba illő fotó mellett, amivel nap mint nap találkozunk.

– Nézed ezeket a tökéletesnek látszó képeket a közösségi oldalon, ahol az anyuka trendin étkezik, mozog, meditál, háztartást vezet, dolgozik, utazik, boldog a gyerekkel, a párjával, meg úgy alapjáraton süt róla az elégedettség.

A képeket nézve fontos észben tartanunk, hogy azok nem (mindig) adják vissza a hétköznapok nehézségét, és a közösségi oldalak világában mindenki igyekszik a legjobb formáját mutatni másoknak. Olykor túl szép képeket rajzolunk az ideális életről, amiket abban a formában ritkán lehet megélni. Mindenki el tudja sorolni, milyen (lenne) az ideális társ, családtag, barát… stb. Az élet azonban nem ideális, hanem valódi történeteket ír.

Eszti szerint néha elég, ha elképzelünk magunk elé minden feladatunkhoz/szerepünkhöz egy 10-es skálát, ahol 10 a legjobb verzió és 1 ennek az ellentettje és végiggondoljuk, hogy hová szeretnénk eljutni a skálán. Van, aki azt mondja, hogy neki már a 8 is, köszöni szépen, pont elég, ott jól érzi magát és nem akar belebolondulni a hétköznapokba.

Amikor nem elég a rapid időnyerő

Mikor felvetettem, hogy sajnos, nem mindig tehetjük félre a napi teendőket azért, hogy „én időt” teremtsünk, Eszti rutinos coachként lecsapott rám.

– Tényleg? Nem teheted félre? – aztán elképzeltette velem – Oké: tegyük fel, hogy nagy a hajtás, de mi van akkor, ha engedélyezünk 1 olyan órát magunknak, amikor mi vagyunk az elsők? Ezek a kis megállók nagyon hasznosak tudnak lenni, mert erőt merítünk belőle ahhoz, hogy tovább tudjunk menni.

Néha azonban ez sem segít, ugyanis vannak komolyabb problémák is, ahol nem elég egy óra szünet a mókuskerékből. 

– Ilyenkor érdemes lehet rászánni az időt és a dolgok mélyére ásni, komplexen szemlélni a helyzetet: hogyan éli meg a szerepeit, milyen generációs mintákat hordoz, hogyan tudja kifejezni a saját igényeit, hogyan áll az önbecsülésével, a saját határainak a meghúzásával. Vissza kell menni az alapokhoz, hogy rájöjjünk, merrefele induljunk el és egy élhetőbb rendszert alakítsunk ki magunknak, magunkért!

Fotó: Szász Norbert.

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.