Munkamánia – Ártatlan túlóra, vagy kőkemény függőség?

A függőség szempontjából nincs nagy különbség aközött, hogy valaki mindennap legurít egy fröccsöt a kocsmában, vagy folyamatosan túlórázik a munkahelyén, ugyanis mindkettő szenvedélybetegségnek számít és mindegyikkel foglalkozni is kell. De mik a vészjósló jelek és miért nem szabad elbagatellizálni a munkafüggőséget? Andráska Zsófia life és business coachcsal beszélgettünk döntésekről, gyermeknevelésről és mérgező kockacukrokról.

„Tudom, hogy este 10 óra, de még gyorsan válaszolok erre az e-mailre!”, „Ma túlóráznom kell, késni fogok!”, „Most sajnos nem tudok menni, mert dolgoznom kell!” – ezek a mondatok mind ismerősen csenghetnek a munkafüggők környezetének. De vajon az érintettek tudják, hogy már rég benne ülnek a mókuskerékben, amiből nem lesz könnyű kiszállni? Ugyanis amíg az alkoholisták örökre megszabadulhatnak a szenvedélyük tárgyától, addig a munkát nem lehet csak úgy otthagyni…

Maguktól, aztán a szeretteiktől lopják el az időt

Beszédes, hogy több mint 100 évvel ezelőtt már létezett a munkamánia elődjére kifejezés – bár akkor még „vasárnapi neurózisként” hivatkozott rá Ferenczi Sándor pszichoanalitikus. Most az angol „workalcoholism” kifejezés áll a legközelebb ehhez, mely magyarul „munkamániát” takar. Japánban pedig már nevet (karoshi) is kapott az, ha valaki halálra dolgozza magát. Ezekkel az adatokkal csak arra akartam rávilágítani, hogy nem új keletű probléma a munkafüggőség. Andráska Zsófia elmondta, hogy ez egy hosszú folyamat, melynek kiindulópontja a saját választásunk.

– Felelősséget kell vállalnunk a döntéseinkért, mert a munkamánia komoly dolog, ami kicsiben kezdődik. Az érintettek először a legalapvetőbb igényeiket szorítják háttérbe és azt mondják, hogy „ma kihagyom az ebédet, mert sok a teendőm”, vagy „nincs időm kimenni mosdóba, mert még nem végeztem”, esetleg egyszerűen elfelejtenek inni vagy felállni napközben, mert annyira beletemetkeznek a teendőikbe. Maguktól lopják el az időt, mert szabadidejükben is inkább a munkát választják önmaguk, a család, vagy a barátok helyett. Ennek viszont megvan az ára.

Határon innen és túl

Nehéz különbséget tenni aközött, hogy valaki szenvedéllyel végzi a hivatását, vagy már átesett a ló túloldalára és többet dolgozik, mint amit az egészsége elbír.

Az viszont biztosan kijelenthető, hogy munkafüggő azokból lesz, akik jók abban, amit csinálnak, mert őket hajtja előre a sok pozitív visszaigazolás – a csábító adrenalin fröccs viszont veszélyes tud lenni.

– Ez egy ördögi kör, mert a jó visszajelzések még több munkára sarkallják az érintetteket, akik örökösen hajtják a jobb pozíciót, a több pénzt, vagy a jól megérdemelt hátba veregetést. Amíg a munka számukra folyamatos adrenalinlöketet ad, addig otthon senki nem dicséri meg az embert, ha kicseréli a pelenkát, eljátszik a gyerekkel, pedig ezek is nagyon fontos dolgok. Az életben viszont sokan csak azt tekintik értéknek, amikor tető alá hoznak egy nagy üzletet, vagy előre tudnak lépni a ranglétrán. Ráadásul olyan ez a helyzet, mint az alkohol, hiszen elnyomja a feszültséget, a felmerülő problémákat, biztosítja a kontrollt, és az érintett annak tükrében feledkezhet bele a munkába, hogy valami jót csinál, hiszen kvázi produktív marad. De ez csak a felszínen van így és hosszú távon nem kifizetődő – a teljesítményromlás pedig előbb-utóbb borítékolható.

– Az életünk ugyanis – normál esetben – ciklikusságra épül: arra, hogy feszítés után lazítás következik. A stresszes időszakot követi a pihenés. Itt viszont nem erről van szó, mert a munkamániások folyamatos feszültség alatt állnak és nem tudnak kiengedni – ez pedig előbb-utóbb izom-, hát- és gerincfájdalomhoz vezet. De itt sem lehet általánosítani, mert mindenkinél személyre szabott tünetcsomagok jelentkeznek. Akinél az emésztés gyengébb, ott utat törhetnek a gyomorpanaszok, a rendszertelen táplálkozás és a sok idegeskedés miatt – magyarázza a szakértő.

Élet a kockacukor nélkül

Az adrenalin iránti sóvárgás során az instant örömök kerülnek előtérbe, ami Zsófia szerint olyan nekünk, akár a lovaknak a kockacukor.

– A kockacukor veszélye éppen abban áll, hogy sokkal jobb íze van, mint a többi dolognak – ezért olyan nehéz elengedni is. Nagyon sokat segít a felismerés, a tudatos hozzáállás a gondok megoldásában. Először látni kell, hogy probléma van, utána pedig fel kell fejteni ennek az eredetét.

– Sokszor önbizalomhiányból, máskor a kontroll elvesztéséből, megint máskor szorongásból vagy megfelelési kényszerből fakad a munkafüggőség. Ezenkívül azt is meg kell határozni, hogy miért szereti annyira a pozitív visszacsatolásokat az érintett. Mit jelent neki a hivatása? Hatalmat, pénzt, önbizalmat? Ezek lényeges kérdések.

Zsófia kihangsúlyozta azt is, hogy a maximalisták fokozottan veszélyeztetettek a témában, mert ők a túlórázás bajnokai, akik képtelenek otthagyni a munkát, mivel mindenkinek meg akarnak felelni. A teljesítményorientáltság önmagában még nem baj, csak az, ha ebből már lelki és fizikális problémák is származnak. De hogyan lehet „lejönni a szerről”?

– Az évek során többen kerestek már meg munkafüggőséggel, és azt kell mondanom, hogy mindenki máshogy oldotta meg a problémáját. Akadt olyan cégvezető, aki már halálfélelemmel jött el hozzám, teljesen kimerülve, de letenni nem tudta a munkát, mert belelovalta magát, hogy emberéletek, megélhetések függnek tőle. Ő végül felállította a határokat, megtanulta kiszervezni a feladatai, több pihenést iktatott be és így már egy egészségesebb életvitelt tudott folytatni – avatott be minket Andráska Zsófia, aki szerint nemcsak magunk, hanem a gyerekek miatt is fontos odafigyelni a munka és a magánélet egyensúlyának fenntartására.

– Nem mindegy, hogy hogy milyen példát mutatunk a gyerekeinknek, ugyanis ők észrevétlenül tanulják el tőlünk a látottakat. Amikor egy kisgyerek azt látja, hogy a teljesítmény érdem, a szülei állandóan dolgoznak és másra sincs idejük, akkor nincsenek szeretetkapcsolódások, a gyerek felnőttként is hasonló irányban kezdi majd el keresni a boldogságot. Az életében pedig normális lesz az éjszakába nyúló e-mailezgetés és hétvégéi munkamegbeszélés. Nagyon figyeljünk hát oda, hogy milyen példát mutatunk a gyerekeinknek, és önmagunknak is – fejezi be Andráska Zsófia.

Fotó: Freepik.

Vélemény, hozzászólás?