“Feljebb húzd azt a szoknyát, ne lejjebb!” “Miért nem mosolyog az, aki ilyen csinos?” „Hú, de jó nő vagy cica, gyere csak ide!” Füttyögés, cuppogás, köszönés, dudálás… A legtöbb nő számára ismerős a catcalling jelensége – bár nincs rá magyar kifejezésünk. Szinte olyan természetesnek vesszük a kéretlen “bókok” vagy durva beszólások jelenlétét, mint a szmogot a levegőben, vagy az eldobált mekis csomagolást a Blahán. “Az élet velejárója” gondoljuk, majd továbblépünk. Keveset beszélünk róla, és talán észre sem vesszük, hogy mekkora hatással lehet a mindennapjainkra.
Én sem voltam tisztában azzal, hogy milyen horderejű téma ez, amíg tavaly novemberben egy egyetemi kutatómunka kapcsán közzé nem tettünk egy kérdőívet, “Szia cica, van gazdád?” címmel, amit több mint 3000 magyar nő töltött ki. Csupán néhány óra leforgása alatt rengetegen osztották meg, sőt több mint 1600 személyes történetet is ránk bíztak a résztvevők. Miért? Mert ezelőtt soha senki nem kérdezte meg őket, vagy tartotta fontosnak ezt a problémát. Mert ez egy probléma.
Tudományos Diákkör nyertes kutatásunk célja a figyelemfelhívás volt és olyan tévhitek eloszlatása, mint: ‘Utcai zaklatást csak bizonyos (pl. hajléktalan, részeg) férfiak követnek el.’ , ‘Az utcai zaklatás oka a nők kihívó magatartása, “szexis” öltözködése’, illetve ‘Az utcai zaklatás nem is létezik, a nők egyszerűen félreértik a bókolást és az udvarlást.’
“Egy autós megállt egy kanyarban, ahol épp átsétáltam. Azt hittem baj van, ezért kissé benéztem az ablakon. A pasi csak telefonált egy veszélyes helyen. Tovább mentem. Pár perc múlva megállt mellettem a kocsijával, és megkérdezte mennyi egy óra. Sírva mentem be a házba. Semmi kirívó nem volt rajtam az átlagos magassarkú csizmámom kívül.”
A hatalmas érdeklődésnek és a nagy adatbázisnak köszönhetően csoporttársaim – Hegedüs Kata, Kércz Dorottya, Strausz Kamilla, Dr. Sass Judit tanárnő támogatásával – és én számos releváns és érdekes megállapítást tettünk.
A kitöltésben résztvevő magyar nők nagy része (2205 fő) 11 és 16 éves koruk között tapasztal először utcai verbális zaklatást, és a legtöbben (1717 fő) néhány havi vagy havi gyakorisággal szembesülnek vele.
Többségük (1804 fő) szerint semmilyen összefüggés nincs a megjegyzések előfordulása és a viselt öltözék között. Télikabátban, nyakig begombolkozva ugyanúgy éri őket, mint miniszoknyában és tűsarkú cipőben. A legtöbb komment a nők testrészeire vonatkozik, szexuális aktusra való felhívás, illetve trágár jelzőkkel minősíti az érintetteket.
A legnagyobb probléma talán (azonkívül, hogy a magyarban még csak megfelelője sincs a catcalling kifejezésnek, ami szinte automatikusan blokkolja, hogy beszélni tudjunk róla), hogy a legtöbben nem is tudják, hogy milyen komoly következményei lehetnek ennek a jelenségnek. Az egyik eset után a lány így döntött:
„Utána egy ideig kerültem azt a buszmegállót, inkább 1 kilométerrel odébb sétáltam a következő buszmegállóba.”
Számos korábbi tanulmány dokumentálta a catcalling negatív hatásait érzelmi és kognitív szinten is. És ha a testképzavar, a szorongás és a depresszió tünetei, valamint a biztonságérzet csökkenése nem lenne elég probléma, az utcai verbális zaklatás a nők viselkedésének megváltozásához is vezethet. Felmerül bennem a kérdés, miért nekem kell útvonalat változtatnom, másképp felöltöznöm vagy telefonban hazakísértetnem magam, ha éjszaka megyek haza egyedül? Miért nem vonjuk azokat felelősségre, akik a megfélemlítést elkövetik?
I am not your kitty kampány
A Corvinuson úgy döntöttünk, társadalmi kampányba kezdünk, hogy mélyebben megértsük és felderítsük a témát. Öt csoporttársammal együtt – Boda Emma, Kővári Kincső, Rebró Fanni, Scherer Fruzsina, Strausz Kamilla – és jómagam létrehoztuk az ‘I am not your kitty’ elnevezésű társadalmi célú projektet. Fő célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a témára és társadalmi diskurzust indítsunk el a catcalling, vagyis a verbális utcai zaklatás jelenségéről.
Többek között szeretnénk bevonni a férfi nézőpontot is, ezért kérdőívet készítettünk a számukra, amit már most több mint ezren kitöltöttek.
Médiakampányba kezdtünk a Facebook, Instagram, TikTok és Youtube platformokon. A különböző közösségi média-felületeken közzétesszük azt a több mint 1600 személyes történetet, amit a magyar nők megosztottak velünk. Ezenkívül releváns edukációs tartalmakat, kutatásaink eredményeit posztoljuk magyar és angol nyelven. A videómegosztó portálon pedig rövid, szintén valós eseményeket dolgozunk fel humorral és egy jó adag keserűséggel, többek között magyar színészek közreműködésével.
“Fiatal fiúkból álló társaság szólongatott, mikor egyedül sétáltam és zenét hallgattam fülhallgatóval. Megjegyzéseket tettek rám valószínűleg, mivel ahogy elhaladtam mellettük észrevettem, hogy nagyon szuggerálnak. Kivettem a fülhallgatót, hogy halljam esetleg hozzám beszélnek-e. Hozzám beszéltek. Megjegyezték ,hogy nagyon csinos vagyok, fütyültek utánam stb. Én ezalatt nem álltam meg. Ahogy elhaladtam megkérdezték, hogy hívnak, amire annyit mondtam, hogy nem szeretném elmondani a nevem, onnantól kezdve már “büdös kurva” voltam…”
Projektünk végcélja egy esemény megvalósítása. “Szia cica, van gazdád? – beszélgetés a catcallingról Magyarországon” címmel kerekasztal beszélgetést és Word Café-t szervezünk november 28-án. A kerekasztal beszélgetésen szakértők foglalnak állást a témával kapcsolatban, míg utóbbin a résztvevők saját élményeiket oszthatják meg egymással és szakemberekkel. Az esemény célja a figyelemfelkeltés, az érzékenyítés és a téma magyar valóságban való értelmezése. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött és hamarosan megnyílik a Facebookon.
Kiemelt kép: Adobe
Infografikák: A szerző
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
