András szimptómái

Sosem értettem, az emberek miért rinyálnak a hosszú repülőutak miatt. Ülhetsz a seggeden, megnézhetsz három filmet egymás után, ehetsz szemetet, piálhatsz vagy bekaphatsz egy kis nyugtatót. Amire odalent cöccög a világ, arra idefent senkinek sincs egy szava se. Mindig elképedek, amikor a filmekben ismerkednek és beszélgetnek a repülőn, erre csak az amcsik képesek. Nekem, kelet-európainak csak én létezem és a filmválaszték. 

Spenger Kincső írása.

Szerencsére a mellettem ülő férfi se nem büdös, se nem terebélyes. Amint elérjük az utazómagasságot, fontoskodva nyitja fel a laptopját, egy szörföző csávó jelenik meg háttérképként. Émelyítő deja vu-m van. Sötét szobában vagyok, férfi parfüm íze a számban, az ágy mellett felnyílik egy notebook, és meglátom ugyanezt a fotót.

Egy kicsit balra fordítom a fejem, hogy meglessem és megszagoljam az ülésszomszédom, aztán rögtön el is kapom a tekintetem. Lelassítom a mozdulataimat, még levegőt is halkabban veszek. Dugtunk párszor húsz éve, na és? A férfiaknak amúgy sincs memóriájuk, nem lesz gond.

Eszter? Vigyorogva fordul felém, ugyanaz a megnyerő ábrázat, csak kicsit több ősz hajszállal és ránccal. Ennyit a filmválasztékról. András? Nahát! hallom magam. Ez hihetetlen! Hány éve is volt? Mit csináltál New Yorkban? Próbálom összeszedni a gondolataimat, de nincs rá szükség, ő folytatja. Én egy elég fontos üzleti úton voltam, a Mastercardnál vagyok VP, most is slide-decket kellene csinálnom holnapra, rengeteg a meló, de én imádom ezt, tudod.

Újraélem az első randinkat. Az Ankerben voltunk, és András elmesélte, milyen prezentációt tartott előző nap. Azt hittem, kirohad az agyam, annyira untam. Aztán felmentem hozzá, és ez így ment egész nyáron. Végülis, épp ráértem.

Már valami nagyon izgalmas side projektről beszél, bólogatok. Mihez fogok kezdeni a következő öt órával? Nincs ennyi small talk téma a világon, feltenni a fülest udvariatlanság, én pedig egy jól nevelt nő vagyok. Végülis, ha ez így megy tovább, nekem meg sem kell szólalnom, csak őt hallgatni ámulattal.

Ecseteli a céges előmenetelét és a rengeteg zsíros ajánlatot, amit visszautasít a fontos side projektje miatt. Amikor ezt említi, mindig tart egy kis szünetet, és várakozóan néz rám, de nem kérdezek. Ellenszenves kis lámpák gyúlnak az agyamban, először csak pislákolnak, majd egyre erősebben világítanak, amíg már nem tudom ignorálni a visszatérő emlékeket, ahogy Andrást se.

Felszolgálják a vacsorát, ő természetesen csak salátát kér. Elővesz egy fertőtlenítő kendőt, lecsutakolja a lehajtható asztalt, aztán egyenként a műanyag evőeszközöket.

Látom, nem változtál szólalok meg végre. Kérdőn néz rám, miközben könyörtelenül csíramentesíti a villát. Hogy? – Emlékszem, engem is mindig elzavartál kezet mosni, mielőtt bármit csináltunk volna, mert hát BKV-ztam… A hangom ingerült, inkább kinyitom a dobozt, és csendben lapátolom a csirkés rizst. Hátha szerencsém lesz, és András inkább prezentációt készít vacsora után.

Hmm. Tudod, én mire emlékszem? Arra a kis kék ruhára, amiben egyszer átjöttél, na az még most is gyakran eszembe jut. Köhögök, és egy rizsszem a számból egyenesen András hajába repül. Szexes sutyorgásra aztán igazán nem számítottam. De miért is fogná vissza magát, nem ő kapott fél éven keresztül penicillint a seggébe a liezonunk után. Odaadom a maradék kajámat a stewardessnek, és kérek egy vodkát.

That’s my girl! – búgja András. – Nekem meg az jut eszembe gyakran, amikor ősszel felhívtál Svájcból, hogy szifiliszt kaptál tőlem. Szóval légyszi ne flörtölj.

Még csak zavarba se jön.

– Te kezdted! Egyébként meg utána mondtam, hogy vaklárma volt. A háziorvosom valamit benézett.

– A háziorvosod??? És egy háziorvosi tipp miatt kellett az egészet végigcsinálnom? Fél évig szurkáltak, nyilvántartásba vettek, meg minden! Be kellett diktálnom a PARTNEREM adatait, szerinted tudom anyád leánykori nevét? Úgy éreztem magam mint egy kurva!

András elnézően mosolyog, a szalvétájával akkurátusan törölgeti a száját.

– Mit tudtam volna csinálni, tudod, mennyire odafigyelek az egészségemre. Amikor a dokim mondta, hogy a seb a számban akár szifiliszre is utalhat, nekem egyből beugrott, hogy te folyton fesztiválokra jártál…

– És a Hegyalján az ember vérbajos punkokat szop le a bokorban, mi???

Az előttünk ülő házaspár elkerekedő szemmel les hátra.

András védekezőn maga elé emeli a kezét. De amikor kiderült, hogy nem is szifilisz volt, felhívtalak, és bocsánatot kértem.

– Faszt kértél. Azért hívtál, hogy vetesselek ki a nemibeteg-nyilvántartásból, mert ez neked kellemetlen. – Nyilván. Az ember nem akar egy ilyenben szerepelni.

Elfog a hányinger. Felteszem a fülesem és a homlokomat a hideg ablakhoz nyomom. Talán túlreagálom. Talán én tehetek róla. Talán mégis akkora ribanc voltam akkoriban, hogy simán kinézett belőlem az ember egy olyan nemi betegséget, ami Ady Endre óta senkinek se volt. Kimerített a konfrontáció, a vodka elnyom, és lassan elalszom.

Amikor magamhoz térek, egy kisüveges pezsgő és egy pohár van előttem. Jó reggelt, Csipkerózsika! Jó nagyot aludtál! Jobban vagy? Hasogat a fejem, felegyenesedek, krákogok, hogy méltósággal tudjam fogadni az engesztelést. Még mielőtt hazaérünk, el akarok mondani valamit. Már korábban akartam, csak… elterelődött a szó.

András ünnepélyesen tölt a műanyag poharakba. Már úgysem sokáig lesz titok – tudod, a side projekt, amit talán említettem. Helyezkedem egy ideje politikai berkekben, és jól megy, hisz ismersz. Azt mondják, van jövőm ebben. Úgyhogy indulok idén képviselőként, aztán ki tudja, határ a csillagos ég. Megünnepeljük? Elássuk a csatabárdot? Bárkinek jól jön egy minisztériumi kapcsolat! Kacsint, iszunk, nyökögve gratulálok.

A személyzet készülődik a landoláshoz, András még eldicsekszik, hogy kiket ismer, milyen magas helyekről kapott biztatást és elismerést, én csak bólogatok, egyre jobban fáj a fejem, alig várom, hogy vége legyen ennek a rémálomnak.

Miután kikászálódunk a gépből, együtt várjuk a bőröndjeinket, én kócosan, karikás szemmel, András betűrt ingben, frissen, esküszöm, még a nadrágja sem gyűrődött össze.

Van ez a férfitípus, ha belelököd egy pöcegödörbe, onnan is képes tisztán és illatosan kimászni. Politikus alkat, annyi szent. A koffereket vonszolva kimegyünk az épületből, az ajtó előtt búcsúzóul arcon puszil, én a parkoló felé indulok, ő taxit intézni. A zebránál visszafordulok.

Hé, András! Mesterkélt megilletődöttséggel néz vissza rám. Sosem húzattalak ki a nyilvántartásból, csak azt hazudtam. Ahogy átmegyek az úton, még érzem a tekintetét. A mocskos kis metrós markomban vagy, András motyogom bele az estébe. Mire a parkolóba érek, elmúlik a migrénem.

nyitókép: Adobe stock